Kónya-Hamar Sándor: Adalékok és feljegyzések a Nyírő-ügyhöz

Még a Nyírő József temetés-botránya előtt került a birtokomba Szerb Antal, az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő – és 1934-ben kötetben kiadott – Magyar Irodalomtörténetének hasonmása. Birtokomban volt ugyan egy 1945 után kiadott változat, csakhogy abból eleve hiányzott a „A mai irodalom” c. fejezet 3. alfejezete, „Az utódállamok magyar irodalma” című, és abban Tamási Áron és Nyírő József méltatása is.

Volt alkalmam tehát összehasonlítani az eredeti és megcenzúrázott változatot. És végképp elvetni a Hegedűs Géza – és Ungvári Tamás –féle „Nyírő-minősítéseket”, melyek lényegében még az 1945-ben Brassóban megjelenő Népi Egység (Kurkó Gyárfás s az MNSZ lapja) június 17-i számában és Szász István (későbbi Utunk-szerkesztő) tollából, „Isten igájától Hitler igájáig (Nyírő József népáruló író és nyilas bérenc politikai pályájáról)” címen megjelent, tendenciózus írásra alapoztak.

A korabeli elismerés és méltatás tehát nagyon jókor jött!

Mert a Bárdi Nándor (Erdélyi Párt-monográfiája), Egry Gábor (Az „erdélyiség” színeváltozása c.), és Horváth Szabolcs Ferenc („Népcsoportpolitika, szociális kompenzáció és gazdasági jóvátétel – A holokauszt Észak-Erdélyben- „valamint,

„Elutasítás és alkalmazkodás között” c.) könyveiben leírt vagy manipulált igazságok ugyancsak próbára tették érdeklődésemet és kíváncsiságomat, melyekkel éppen akkor Albrecht Dezső és Vita Sándor, a második, a „nagy” Hitel szerkesztőinek, később országgyűlési képviselőknek és az Erdélyi Párt prominenseinek életét és életművét kutattam. Látókörömbe így került bele időnként Nyírő József is. Az erdélyi, kolozsvári holokauszt ügyeit viszont nem lehetett nem figyelemmel tanulmányozni, hiszen említetteket amiatt sikerült a legjobban „besározni”.

Kezdjük Albercht Dezsővel.

Említett szerző-hármas nem kisebb dolgot állít, mint azt, hogy Albrecht Dezső (1907- 1976) radikális antiszemita volt, és a harmadik magyar zsidótörvényt (1941.évi XV.tc. „a házassági jogról szóló 1894. éviXXXI.tc. kiegészítéséről, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi intézkedésekről”) erőteljesen támogatta, a törvényvitában szerepet vállalt, érvelésében pedig kimutathatóak antiszemitizmusának gazdasági, politikai, demográfiai és ideológia összetevői. És zsidógyűlöletét az is világosan kifejezi, ahogyan a sárga csillag viselése ellen tiltakozott.

Albrecht Dezső nem vett részt a törvény vitájában. Az 1941. tavaszán-nyarán folyó parlamenti szópárbajban az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint, a vezérszónok Paál Árpád volt. Érvelésével még jelen volt László Dezső, br. Bánffy Dániel és br. Braunecher Antal. Vita Sándor emlékirata szerint pedig, azokban a napokban A.D., Kövér Gusztáv képviselőtársával próbálta megértetni, hogy amennyiben nem változtat „éles” véleményén (ellenezte a zsidótörvény erdélyiek szerinti, külön kiegészítését), úgy Teleki Pál miniszterelnök kérésére, ki kell zárni az Erdélyi Pártból, ami később meg is történt).

Nyírő József nem vehetett részt a vitában, hiszen őt (miután 1941-ben Kolozsvárott megszervezte a EP tagozatát és annak elnöke lett) csak 1942. február 14-én hívja be öt társával együtt Bárdossy László miniszterelnök, a behívott román képviselők üresen maradt helyére. Az 1942-ben megvitatott és elfogadott negyedik zsidótörvény (1942. évi XV. tc) vitájában viszont már szót kért. A vezérszónok br. Bánffy Dániel, a törvény pedig a zsidóság mezőgazdasági ingatlanjáról és földterületeiről szólt. Nyírő József az országgyűlés 1942. november 20-i ülésén nemzetnevelésről szónokolt, s a „levitézlett liberális zsidó felfogást” bírálta, aminek nyilván semmi köze nem volt a törvényvita tárgyához.

Szónoki fogás és szereplés? Feleletként idézhetjük az Országgyűlés jegyzőkönyvéből az inkriminált részletet: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel. Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztítottak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.”

Nyírő József 1943.november 24-én felszólalt a honvédelmi költségvetés plenáris vitáján is, és a leventemozgalom hasznosságáról és fontosságáról szónokolt, minden antiszemita jelleg vagy elszólás nélkül. Ilyesmit azelőtti és azutáni 3-4 felszólalásában sem találni.

De térjünk vissza Albrecht Dezső „kimagyarázott” tiltakozásához. Jóval a törvény zárószavazása után, egy „türelmetlen sárgacsillagos” napirendi pont kapcsán kért szót és mondta el a következőket 1941.december 2-án: „Nem akarom és nem kívánom a sárga folt (Dávid-csillag) kötelező viselésének bevezetését, egyfelől azért, mert ezt túlságosan látszatmegoldásnak tartom, de másfelől azért sem, mert enélkül még elhihetem például, hogy Budapesten itthon vagyok. Goethének egy mondása jut eszembe: „Lasst mich scheinen, bist ich verde.” Legalább látszódni kereszténynek és magyarnak, Budapest, míg tényleg azzá válhatsz. Aki pedig keresztény, az soha nem lehet antiszemita! Tehát nincs keresztény antiszemitizmus. Ne tagadjuk így a kereszténység zsidó eredetét!”

Nem ezt idézte később Esterházy János a pozsonyi zsidótörvény vitájában?!

Albrecht Dezső ezt petíció formájában is benyújtotta, több EP-képviselő támogató aláírásával, így legelsőnek a Kövér Gusztávéval stb. De Nyírő József ezt még nem írhatta alá. Amit ő aláírt¸ az az 1944.április 5-e után (a sárga csillag kötelező viselésének premiernapja), Albrecht Dezső és Mikó Imre által fogalmazott memorandum, melyet a pártelnök gr. Teleki Béla adott át Sztójay Döme miniszterelnöknek. Vita Sándor emlékiratában erre így emlékezik:

„1944.március 19-e után az országgyűlésnek már semmi jelentősége nem volt, a jobboldali pártok demagógiája uralkodott itt is, és a sajtóban is. Láttuk, hogy ez a helyzet (s a terjedő gettósítás-hír) Erdélyre nézve mennyi veszedelmet rejt magában, ezért Albrecht Dezső, a párt ügyvezető alelnöke és Mikó Imre, a párt parlamenti csoportjának főtitkára, április 5-ke után egy nagy emlékiratot szerkesztettek a miniszterelnökhöz, s ebben szóvá tették, hogy az új kormány teljesen tehetetlen a féktelen demagógiával szemben, az erdélyi problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, érveléseinket senki meg nem hallgatja, a zsidókérdést brutálisan kezelik, közéleti férfiakat (zsidók és nem- zsidók), köztük képviselőket is, letartóztattak, elhurcoltak, a belpolitikában áldatlan kötélhúzás folyik a pártok között, és uralkodóvá igyekeznek tenni a nemzetiszocialista gondolatot. Ezt az emlékiratot (melyet az EP minden képviselője aláírt) május első napjaiban Teleki Béla adta át Sztójay miniszterelnöknek.”  

(V. S. önéletírása, kiadatlan kézirat, 118.old.)

Az EP minden képviselője, így gondolom, Nyírő József is.

Nyírő József életének, 1942 előtti mozzanataira is szeretném felhívni a figyelmet. Az első az „Úz Bence” c. regényében a zsidó Róth Sámi alakjának igencsak rokonszenves megrajzolása. A könyv megjelenése után, még 1940 előtt, a nagyváradi Új Kelet c. cionista lapban Benamy Sándor szólaltatja meg egy interjú keretében őt és feleségét is, melyben világosan kiáll a zsidóság mellett. Ezt a szöveget meg kellene találni (az Országgyűlés legteljesebb sajtógyűjteményében például) és újra közzé tenni. Úgyszintén a Kádár Imre emlékiratát, melyben, akárcsak korábban Ligeti Ernő, mint az egykori Erdélyi Szépműves Céh alapító tagtársára emlékezik, és nem is akárhogyan. (Nem hallgathatom el, hogy K.I. rendkívül gyalázatos módon viselkedett például Vita Sándorral (aki számára az életmentő mentesítő levelet kiállította Kolozsváron) 1944/ben).

Nyírő József életében bizonyára nagy élmény volt az 1941-42-es weimári író és költőtalálkozó, melynek házigazdája maga Goebbels propagandaminiszter, s melynek Szabó Lőrinccel együtt volt meghívottja.

Radnóti Miklós naplóbejegyzését szokás rosszindulatúan idézgetni. Nyírő József, Keleti Újságban közölt három kolumnás beszámolóját már nem. Pedig érdemes volna. Még akkor is, ha dr. Medvigy Endre irodalomkutató, és az újabb Nyírő-összkiadás szerkesztője szerint, ami abban található az „a házigazda iránti udvariasság szerencsétlen lenyomata.”

És most elérkeztünk Ligeti Ernő ügyéhez, melyben Mester Miklóssal és Albrecht Dezsővel együtt, Nyírő Józsefnek is szerepe volt.

Rugonfalvi dr.Mester Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában lévő hagyatékában (MX5462.jelzettel őrzött), a Bokor Péternek adott interjújából (Végjáték a Duna-mentén) idézve, a következőket tudjuk meg: 1944. április 30-án nevezik ki államtitkárnak a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumba. Elmondása szerint erre Albrecht Dezső, az Erdélyi Párt ügyvezető elnöke, a Hitel c. folyóirat szerkesztője kérte fel képviselőtársát, Mester Miklóst, mondván, hogy „üresen áll a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a politikai államtitkári állás és az Erdélyi Pártnak van felajánlva. Mi nem fogjuk betölteni, benned megbízunk, vállald el!” (Megjegyzem: az 1989-ben elhunyt M.M., 1945 előtt az imrédista párt képviselője volt. És csak 2012-ben jelenhetett meg az 1971-ben befejezett emlékirata a Tarsoly kiadónál, mintegy 816 oldalon, és „Arcképek – két tragikus kor árnyékában” címen.)

A müncheni Új Látóhatár 1985. októberi számában megjelent „Zsidókérdés Magyarországon 1944” c. tanulmány igazolja e felkérés előrelátó voltát.” Mester Miklós teljes erővel védelmébe vette a zsidó származású művészeket és írókat. Mindenki, aki beadta kérését a kultuszminisztérium útján, megkapta a kormányzói mentesítést.”

A Bokor Péternek adott interjújában mondja el Mester Miklós: „Április 2-án hozzám jött Ligeti Ernő erdélyi írónak a felesége. Letartóztatták a férjét és segítséget kért tőlem. Ligeti Ernőt jól ismertem, mint kiváló erdélyi írót, publicistát. Megígértem a feleségének, hogy segíteni fogok. Ugyanakkor érkezett hozzám dr. Gyöngyössy István, aki akkor az Egyesült Izzó jogtanácsosa volt és kérte, hogy újságíró barátját, Arató András publicistát vegyem pártfogásba. A kettőt együtt vettem védelembe. Azonnal táviratszöveget diktáltam Baky Lászlóhoz, hogy engedje ki a letartóztatásból Ligeti Ernőt és Arató Andrást. Megkértem Ligetinét, hogy a távirat szövegét vigye le az Erdélyi Pártba. Őt ismerték ott, és tudták, hogy a férje milyen nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar kultúrának, és kértem, szerezzen az enyém mellé még egy néhány aláírást. Visszajött délután két aláírással, Albrecht Dezső és Gaál Alajos írták alá, (…) közben Nyírő is utána küldte aláírását, tehát hárman. Ligetiné megmondta őszintén, voltak még az irodában, akik féltek és nem merték aláírni. (…) Óvatosságból, Ligetiné távirat helyett, levelet adott fel Baky László címére. Előzőleg lefényképezték a szöveget s az aláírásokat. Talán két nap múlva felhív Baky, s megfenyegetett, hogyan merek ilyen levelet feladni a címére. Ekkor megmondtam, hogy az Erdélyi Párt támogatja ezt az ügyet. Két erdélyi íróról, újságíróról van szó. Én is erdélyi vagyok és szolidaritást vállaltam velük. Dühösen lecsapta a telefonkagylót. De az akció tovább folytatódott, mert közben államtitkár lettem és Ambrózynál (Horthy irodavezetője) is közbeléptem. Mind a kettő kikerült az internálásból, és meg is menekültek egészen 1944.október 15-ig.”

Időközben Vita Sándort május közepén, Jaross Andor belügyminiszter kinevezi kormánybiztosnak, aki Kolozsváron június végéig állíthatja ki a mentesítő leveleket (igazolványokat). Emlékirata szerint, mert Ligeti Ernő nem kérte, Nyírő József levélben kéri Vita Sándortól a Ligeti Ernő, felesége és 13 éves fia, Bíró József művészettörténész és Tamási Áron (második felesége szüleinek) apósáék számára a mentesítő levelet. Vita Sándor Ligeti Ernőéknek és Bíró Józsefnek ki is állíttatta (Ligeti Ernő mentesítő igazolványát, 1945. januárjában még a nyilas kormány is tiszteletben tartotta, csak a suhancokból álló nyilascsőcselék nem, ahogyan a Bíró Józsefét sem.) Tamási apósáékat pedig (Endre László tanácsára) beutaltatja Haynal Imre klinikájára, és így menekülnek meg.

Amit még a Mester Miklós esetében meg kell említeni: 1982. június 19-i keltezéssel feljegyzést fogalmaz Nyírő József emberi és írói érdemeiről, valamint arról, hogy mi is volt a „Magyar Erő” c. kiadvány.  Az MTA kézirattára az MX5462/54 jelzettel őrzi „Feljegyzés” címmel. Ezt közli teljes egészében Marosi Ildikó előszavában, az „Úz Bence esetei” című könyvének 8.oldalán:

„Ma Nyírő József írói érdemeit elhallgatják, sőt mi több, fasiszta írónak minősítik teljesen igazságtalanul. Nyírő József az első és második világháború közt az Erdélyi Helikon munkaközösségéhez tartozott. Könyveit az Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsváron és a Révai Cég Budapesten adta ki. Műveiben egyetlen antiszemita vagy politikai diktatúrát dicsőítő mondatot le nem írt. 1940-ben (csak 1942-ben! K-H.S.) Észak-Erdély visszatérésekor országgyűlési képviselő lett, de soha a parlamentben és sehol másutt politikai beszédet nem tartott. Mint az Erdélyi Párt alelnöke mérsékelt politikai irányzatot képviselt.

A második világháború alatt a „Magyar Erő” című folyóiratot szerkesztette. Ezt a folyóiratot a hivatalos körök a nagyon szélsőséges antiszemita és náci németbarát

Rajniss-féle lappal, a „Magyar Futárral” szemben hozták létre. Igaz, 1944 végén Nyírő József Nyugatra menekült és többé nem tért vissza. De az is igaz – minden ellenkező híreszteléssel szemben – hogy Nyírő Józsefet 1945-ben Magyarországon nem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek.

Ma is, mint a legsikeresebb filmet tartják nyilván Nyírő Józsefnek „Emberek a havason” című filmjét (Szőts István rendezésében, s a Velencei Bienálé kitüntetésével), amely a második világháború alatt készült és többször szerepel jelenleg is a Film Múzeum műsorán Budapesten.

Dr. Mester Miklós Budapest, 1982.VI.19.”

 

Amit pedig a Nyírő József 1944. október 15. utáni életéről és tevékenységéről tudni lehet. A nyilas puccs után, azok az erdélyi EP-i képviselők, akik nem követték Nyugat- Magyarországra az Országgyűlést, Albrecht Dezsőtől, Pál Gáborig, mind katonai behívót kaptak. Ki bevonult, mint pld. Pál Gábor és stb. és vagy elestek, vagy fogságba, ki pedig fütyölt az egészre, mint Albrecht Dezső, és fölvonult a Mátrába fát kitermelni. De többen az Erdélyi Párt képviselői közül nem mertek lemondani, féltek a katonai behívótól és Sopronig meg sem álltak, mint Nyírő József is, de nem léptek be a nyilas pártba, hanem a nemzeti frakciók töredékéből létrehozták a Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki parlamenti csoportjukat. Ennek a csoportnak lett sajtófelelőse Nyírő József. Az „Eleven Újság” c. propagandaműsor, mely az erdélyi és felvidéki menekülteknek szólt elsősorban, hetente háromszor, hangos bemondóval közölte hír- és tájékoztató anyagát. Az Országgyűlési dokumentumok között, és az Országos Levéltárban nem egy eredeti dokumentum található, melyben Nyírő József arról tesz panaszt, hogy a tájékoztató akcióban a nyilasok nem egyszer megelőzték őket, modernebb rádiótechnikájukkal. Ezért technikai segítséget kér, és hiába.

A többi már az emigrációs lét és sors tartozéka.

 

U.i. Az egyeseknek botrányt jelentő Nyírő-temetésen jelen volt és emlékbeszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Emiatt, tiltakozásul, Elie Wiesel, holokauszt-túlélő, visszaadta a Magyar Állam kitüntetését, amire Kövér László azonnal nyílt levélben válaszolt, melyben kijelentette, hogy sajnálja, mert Nyírő József sem fasiszta, sem antiszemita nem volt, legfennebb politikába tévedt írója- krónikása az erdélyi székely népnek. S ezt Elie Wieselnek is tudnia kellene, hogy mit jelent, hiszen erdélyi volna maga is.

Az erdélyi és „igazi” Elie (Elizier vagy Lázár) Wiesel pedig idén, ha élne, 2013-ban töltené a 100. életévét. Hiszen nemcsak Grüner Miklós, az auschwitzi és buchenwaldi, de túlélőként is sorstársa, aki több mint 20 éve próbálja bizonyítani, hogy a Máramarosszigeten született zsidó rabtársa 1944-ben 31 éves volt, hanem Carlo Mattogno olasz újságíró szerint is, a hiteles auschwitzi dokumentumokban, Lázár Wiesel születési adata 1913.09.04. Tetoválási száma A-7713. S azt is megállapítja, hogy Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitz-ban, Elizier Wiesel viszont igen. Ki lehet a „világhírű” Elie Wiesel (sz. 1928. 10. (vagy 09.) 4-én vagy 30-án?), aki a tetovált sorszámot sohasem tudta bal alkarján felmutatni, de holokauszt túlélőként és íróként (Nuit)  c.  dokumentumkötetéért  1986-ban  Nobel-díjat  kapott?  Aki  a  stockholmi  díjátadáskor szembesült Grüner Miklóssal, és az nem ismerte fel benne egykori rabtársát, és egy időben ágytársát a fogolytáborban. Magyarul sem tudott (de románul sem), angolul is csak gyengén és francia hangsúllyal, ám igencsak feszélyezték Grüner kérdései, s emiatt azóta is kerüli a vele való találkozást. Grüner viszont könyvet írt az ellopott identitásról,

„A Nobel-díjazott lopott személyazonosság-története, auschwitzi szám A-7713” (Fontár Bt., Bp.2O1O) címen. Szerinte a 115 oldalas Nuit c. könyv, melyet Francois Mauriac előszavazott és állítólag stilizált is, nem más, mint Lázár Wiesel „És a világ hallgat” c. Buenos Ariesben, 1955-ben megjelent jiddis nyelvű, eltulajdonított könyve, ami még 224 oldalas volt.

Grüner Miklós ma 85 éves, és jelenleg Svédországban, Malmőben él. Sem Izrael kormányánál, sem az USA illetékeseinél, sem az FBI-nál nem talált meghallgatásra. De a Magyar Országgyűlés vezetőségénél sem, amikor 2010 elején, Elie Wiesel, Köves Slomó meghívására, Magyarországra érkezett, és az országgyűlésben is szót kapott. Az ülésvezető elnök akkor, a mostani Balogh Zoltán miniszter volt. Akkor Grüner Miklós is leutazott Budapestre, de meghallgatásra nem talált, s mi több, Köves Slomó rabbi, hazug antiszemitának és történelem-hamisítónak nevezte. Amiért a megrágalmazott a Budapesti Bírósághoz fordult, nem elégtételért, de azért, hogy végre kiderüljön: ki rejtőzik az Elie Wiesel név mögött. S ebben, 2012. január 24-én, az először ülésező Fővárosi Bíróság sem segített. Pedig az igazságot megelőlegezve, a Wiesel-kérdésben, Grüner ügyvédje, dr. Bősze Ferenc is nyílt levelet intézett Köves Slomóhoz a Magyar Hírlapban, és ugyanott Tarnóczky Anita is foglalkozott ezzel a „furcsasággal”, „S akkor ez így, hogy van?” címmel. Arról írt tulajdonképpen, hogy miért is hallgatnak a magyar hatóságok?! Még a kegyeletsértő, tiltakozó gesztus, s a magyar állami érdemrend visszaküldése után is!

Ki fog-e derülni valaha, hogy mi lett az igazi, erdélyi Elizier (Lázár) Wiesel sorsa, aki idén lenne 100 éves? S hogy hány éves is a névbitorló, egykori izraeli újságíró? Mert, hogy nem a 100-dikat tapossa, az biztos! És az is biztos: ma még nem tudjuk, kicsoda is valójában Elie Wiesel, és ő sem tudja, hogy ki volt Nyírő József!

De, hogy ki volt Nyírő József, azt ma már Madridtól Székelyudvarhelyig, mi, magyarul írók és gondolkodók, olvasók és beszélők, biztosan és nagyon jól tudjuk!

A 2O12-es udvarhelyi temetés botránya után közvetlenül, a bukaresti, Elie Wiesel nevét viselő, Országos Holokausztkutató Intézet, a fasiszta jelképek és személyek népszerűsítését tiltó 2OO6/1O7 –es számú törvényre hivatkozva, feljelentést tett a román főügyészségen. Megkésve ugyan, de a román főügyészség a következő hivatalos, elutasító válaszát, indokát hozta a feljelentő és a közvélemény tudomására:

„Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyírő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában!” (25, f.)

2O14. januárjában a Gyergyószentmiklóson működő Ethnografia Gyergyoiensis Alapítvány kezdeményezésére, felolvasó hetet tartanak Nyírő József műveiből. Válaszul, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) nevében Aurel Vainer, parlamenti képviselő tesz feljelentést, a következő pontosítással: „Szövetségünk nem ért egyet, azzal a nézettel, miszerint egy író vagy művész esetében a művet szét lehet választani a politikai tevékenységtől, hiszen az ideológia befolyásolja az alkotást.”  A szervezet a magyarországi fasiszta kormány közismert támogatójának nevezte az erdélyi írót, és úgy vélte, Nyírő munkásságának a méltatása is a fasiszta jelképek és személyek népszerűsítését tiltó, 2OO6/1O7-es számú törvény hatálya alá esik. A Hargita megyei főügyész szintén elutasította azt a kitételt, hogy:” Nyírő József zsidóellenessége közismert.”

Kisné Portik Irén, az alapítvány elnöke, aki azt is tudta, hogy a kezdeményezés a gyergyói múzeum igazgatójától ered, így kommentálta a sajnálatos esetet:

”Vannak olyan személyek, akik jelentgetésekkel akarnak nagyok lenni! A legnagyobb megvetéssel üzenem nekik, hogy a meghurcoltatás ugyan megvolt, de az eredmény nem az ő tisztességük malmára hajtja a vizet!” –

Amit a mai, nagyon fanyalgóknak is a figyelmébe ajánlhatni! Mert jelenleg Magyarországon is rengeteg a „jelentgetve elutasító”. Pedig, annak idején, már 1945-ben, amikor az akkori belügyminiszter, Rajk László is, mint háborús bűnöst, hiába kérte ki Nyírő Józsefet a Nemzetközi Ellenőrző Bizottságtól, mert megfelelő és elegendő bizonyítékok hiányában ismételten elutasították.

Vagy, amikor 1948-ban a Révai Kiadót is államosították, és Nyírő József, a legkisebb lányát, Ildikót azért bízta meg felhatalmazásával, hogy szerzői járandóságainak utánanézzen, az akkori hivatalosságok bizonylatot kértek afelől, hogy az édesapja nem szerepel a háborús bűnösök listáján. És Nyírő Ildikónak, akkor már Balázsfy Gedeonnéként, midőn nehézség nélkül sikerült megszerezni az igényelt igazolásokat, még a MKP-tól is, Gerő Ernő aláírásával! Apja írói járandóságát az utolsó fillérig megkapta, s még a Budakeszi út 14b. szám alatti (ma Szilágyi Erzsébet fasor 36 sz.) házukat sem kobozták el., mint háborús bűnös tulajdonát! A Balázsfy család tulajdonában maradt! Unokái ma is abban laknak!

Az udvarhelyi temetésbotrány kapcsán, még egy felidézni való tény: az Evenimentul Zilei c. bukaresti napilap 2O12. május 11-i számában, a korabeli, kolozsvári magyar konzulra hivatkozik (dr. Brothmer Károly), és közli azt a még 1941-ben közzétett köszönet szövegét, listáját, melyben köszönetet mond annak az önkéntes rendfenntartó csoportnak („Tűzharcosok”), akik a román rendfenntartók kivonulása, és a megérkező honvédség bevonulása közötti időszakban biztosították Kolozsváron a közrendet és közbiztonságot. Tartalékos honvédtisztekről és altisztekről van szó (Kerekes Zoltán és Málnássy Tivadar parancsnokok), akikről a román újság nem átallotta azt írni, hogy szászfenesi, kolozsmonostori és szamosfalvi román randalírozottakra lőttek. Nevezett rendfenntartó csoportokat vezető tartalékos honvédtisztekkel Nyírő József (aki katolikus plébános volt és nem katona) soha nem működött együtt. A Keleti Újság főszerkesztőjeként, csupán leközölte lapjában, azok toborzó felhívását a közrend és közbiztonság érdekében.

Ha nem így lett volna, akkor a hazatelepedő özvegye (Bedő Ilona) számára, Sütő Andrásnak és Hajdú Zoltánnak sem sikerülhetett volna elérni, a román írószövetségnél azt, hogy Nyírő József özvegyeként, haláláig özvegyi nyugdíjnak örvendhessen!

(Kolozsvár, 2O13.)

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Mit képviselt Nyírő az országgyűlésben? – Tények

https://internetfigyelo.com/kover-laszlo-valaszlevele-elie-wieselnek-nyiro-nem-volt-haborus-bunos/