Kitálalt az orosz külügyi szóvivő: Biden nem véletlenül segít Ukrajnának
Az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova Telegram-csatornáján arról értekezett, hogy Washington számára a háborúk mindig is jó befektetésnek számítottak. Szerinte az USA csak a hasznot látja ezekben a konfliktusokban, hiszen azok sohasem a saját területén zajlanak.
Úgy véli, Joe Biden amerikai elnök az Ukrajnának nyújtott segítségre is úgy tekint, hogy az majd megtérül a következő generációk számára.
Korábban a szabadságért és a demokráciáért folytatott harcként emlegették. Mostanra kiderült, hogy ez csak számítás.
– fogalmazott bejegyzésében Zaharova, hozzátéve, hogy az USA mindig is becsapta a világot, olyan értékek mögé bújva, amikben nem is hisz.
Mandiner
Mementó 2006 emlékmű
Megadták az angolok a háborús tartozást
URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=16063
Az angol államkincstár 2006 utolsó napjaiban utalta el az Egyesült Államok és Kanada felé a második világháború után felvett államkölcsönei utolsó törlesztőrészletét.
Kölcsönbérlet és államcsőd
1940 júniusától Anglia egyedül, szövetségesek nélkül és minimális háborús felkészültséggel nézett szembe a németekkel. A helyzetet súlyosbította, hogy bár az angliai légicsatát megnyerték, a készletek hamarosan végessé váltak. Folyamatosan keresték tehát a külső segítséget, és a legerősebb partner, az Egyesült Államok felé fordultak. Roosevelt ezért az 1940. novemberi elnökválasztáson aratott győzelme után szinte azonnal elfogadtatta a kongresszussal a lend-lease, azaz kölcsönbérleti szerződést, amelynek értelmében az elnök hadfelszerelést kölcsönözhetett a rászoruló országoknak.
A következő év márciusában megkezdődtek a szállítások Angliába, a Szovjetunió pedig az év őszén részesedett először a hadianyagból. Az amerikaiak a következő 3 év során 50 milliárd dollárt költöttek a lend-lease programra, ebből a legtöbbet, azaz 31 milliárdot Nagy-Britannia részesedett, míg a Szovjetunió 11, Franciaország 3 és Kína 1 milliárd dollár értékű segítséget kapott. A program a háború vége után egyik napról a másikra ért véget, és az Egyesült Államok nem kérte a kölcsön visszafizetését.
A háború után azonban Nagy-Britannia közel került az államcsődhöz, így a brit kormány a szükséges leépítések és racionalizáció mellett újabb kölcsön felvételére kényszerült. Az Egyesült Államok ekkor 4,33 milliárd dollárt, míg egy évvel később Kanada 1,19 milliárdot kölcsönzött a brit talpraálláshoz – mindezt 2%-os kamatra és 50 éves futamidőre. A szigetország a törlesztést 1950-ben kezdte meg, és összesen olyan hat év volt, amikor nem tudott fizetni – politikai vagy gazdasági problémák miatt. A visszafizetett összeg csaknem duplája az 1945-46-ra felvett összegnek: az utolsó részlettel (az Egyesült Államok 83,25 millió dollárt, míg Kanada 22,7 dollárt kapott) az Egyesült Államok 7,5 milliárdot, míg Kanada 2 milliárdot nyert vissza a kölcsönzésből.
A háborús jóvátételek történetében az első jelentős eset a pun háborúk után fizetendő karthágói jóvátétel volt. Szintén hasonló méretű – a kortársak szerint is kirívó mértékű – összegek kerültek szóba az 1648-as vesztfáliai tárgyalásokon, illetve az 1870-71-es francia-porosz háborút lezáró békében is. Az utóbbiban a franciáknak 5 milliárd aranyfrankot kellett kifizetniük 5 év alatt, ám ez lett a világtörténelem legsikeresebb jóvátétele is, hiszen annak utolsó részletét már 1873-ban megfizették.
Fizessenek a vesztesek!
A modern jóvátételek lehetetlen rendszere az első világháborúval született meg, ahol előbb már a háború során kieső nagyhatalmak is fizetési kötelezettséget vállaltak, majd a versailles-i békék is komoly összegeket indítványoztak. A németeknek például 132 milliárd aranymárkával kellett kárpótolni az antanthatalmakat, ám ennek később alig egy töredékét sikerült kifizetni. Az ekkor megszabott összegeket folyamatosan csökkentették, majd a fizetési határidőket is folyamatosan átütemezték, míg végül a gazdasági világválság hatására 1934-re az összeset elengedték. Érdekesség, hogy az 1929-es Young-terv szerint a németeknek például 1988-ig kellett volna fizetniük.
Ahogy a németek látták Versailles-t
A második világháború után elsőként a potsdami konferencia rendelkezett anyagi jóvátételről: Németországot 20 milliárd dollár kifizetésére büntették, amit főként ipari eszközökben terveztek behajtani. A párizsi békékben is komoly összegek szerepeltek: Olaszország 360 millió dollárt, Románia 300 milliót, míg Bulgária 75 milliónyi büntetést vett a nyakába. A törlesztésekben élen járt Finnország, amely 300 millió dollárt kellett fizessen a Szovjetuniónak, és ezt maradéktalanul teljesítette is.
Magyarország első világháború utáni jóvátételi kötelezettségét az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés VIII. része csak elvileg mondta ki. Bár természetbeni szállításokat Magyarország addig is teljesített, a fizetendő összeget konkrétan a Népszövetség úgynevezett Jóvátételi Bizottsága állapította meg 1923-ban. Ez az összeg 200 millió aranykoronára rúgott, amelyet az eredeti ütemezés szerint még az 1940-es években is fizetni kellett volna. A második világháború után az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény állapította meg a Magyarország által fizetendő jóvátételt, amit később az 1947-es békeszerződés is megerősített. Ennek összege 300 millió amerikai dollár volt, amelyet hat év alatt kellett teljesíteni. A jóvátételi összeg kétharmada a Szovjetuniót, egyharmada pedig Csehszlovákiát és Jugoszláviát illette. Cshszlovákia 1948-ban engedte el Magyarország még fennálló 30 milliós tartozását. (Az összegek mindenhol arra az értékre érvényesek, amikor egy uncia arany 35 dollár értéket képvisel)
A magyar-szovjet jóvátételi szerződés aláírása, 1946. április 6.
A jóvátételi metódust persze többször és többen kritizálták, mivel minden alkalommal csak a vesztesnek kellett fizetnie, ahol a gazdaság a háborúban már amúgy is tönkrement, így ez a győztesek kölcsönei nélkül lehetetlenné tette a fizetést. Nagy-Britannia aktuális példája pedig azt mutatja, hogy volt olyan alkalom, amikor a győztes sem tudott volna támogatás nélkül tovább fennmaradni. A háborús jóvátételek erőltetése a békeévekben kimerítette a gazdaságot, tartósította az alacsony életszínvonalat és hosszú távon nyomorhoz és elégedetlenséghez vezetett. A rendszer legfőbb kritikusa John Maynard Keynes közgazdász volt, aki tanulmányban kelt ki a rendszer gazdaságot károsító hatásai ellen.
Végül pedig egy aktuális példa: az első Öböl-háború után Irak elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának 687-es határozatát, amely később 350 milliárd dollár jóvátételt szabott ki az országra. Az összeg az „ételt az olajért” programból született volna meg, ám a behajtásáról a többszöri átütemezés után letettek az amerikaiak (főleg a program visszásságainak köszönhetően). 2004-ben az összeget 18,4 milliárd dollárban határozták meg.
A háborús jóvátételek és kárpótlások ügyét a második világháború óta az ENSZ kezeli és felügyeli. A ma is élő követeléseket és összegeket az alábbi táblázatból ismerheti meg (pdf)!
Minden jog fenntartva © 2001-2023 Múlt-kor történelmi portál