DONALD TRUMP MÁR NEM A BÉKE ELNÖKE, AZ USA IS MEGTÁMADTA IRÁNT
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kísért 2002 szelleme! Ismét választási csalásra készülnek Ron Werberék?

Ron.Werber2014-ben ismét Ron Werber vezetésével szállnak harcba a baloldali hordák. Annak a Ron Werbernek, aki mint tudjuk, leszögezte: hogy nem érdekli sem jog, sem etika, sem választási szabály. Csak az, hogy hogyan lehet, akár jogtalanul is plusz szavazatokat szerezni, vagy a másik oldaltól elvenni. Most ugyanis erre készülnek egy ócsk trükkel.

Több felől híre jött, hogy a baloldali szavazatszámlálók belső pártoktatásán arra készítik föl a szavazóköri megbízottakat, hogy a szavazóköri elnöktől kérjék el a pecsétet és ők pecsételjék le a választópolgároknak átadott szavazólapokat. Ha tehát bejön a szavazóhelyiségbe egy olyan polgár, akiről tudja a szoci megbízott, hogy jobboldali, akkor megpróbálja azt megjátszani, hogy „elfelejti” lepecsételni a szavazólapot, vagy „véletlenül” nem a kijelölt helyre nyomja a pecsétet. A pecsétnek ugyanis a mostani szavazólapokon már megszabott helye van a bal felső sarokban! Ha máshol van a pecsét, minden hiába, nem érvényes a szavazat!

A jobboldali szavazóköri biztosok ne csak a szavazatszámláláskor legyenek éberek, hanem minden pillanatban!

Ha észreveszik a csalási kísérletet azonnal hangosan jelezzék, hogy érvénytelen a szavazólap! Cseréltessék ki a szavazólapot. A harmadik „lebukás” után pedig ragaszkodjanak ahhoz, hogy a történtekről vegyenek föl jegyzőkönyvet és vetessék el a pecsétet a szociktól. Mondjuk, másokban se lehet megbízni, tehát ha máshoz kerül a pecsét, akkor is árgus szemmel kell figyelni!

Ron Werber és a szocik tehát távolról sem adták föl, a kampány mellett nagy hangsúlyt fektetnek az egyéb, főleg piszkos trükkökre! Április 6-án a jobboldal figyelmének egy pillanatra sem szabad lankadnia, ha nem akarnak ismét azon keseregni, hogy a szocik már megint el tudták csalni a választást.

HA A PECSÉT NEM A BAL FELSŐ SAROKBAN VAN, AZONNAL JELEZZÜK A CSALÁST ÉS KÉRJÜNK ÚJ SZAVAZÓ LAPOT!!!!

NIF

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Kísért 2002 szelleme! Ismét választási csalásra készülnek Ron Werberék?

  1. Kedves NIF!
    Tetszik elvakult és egyoldalú bejegyzése.
    Igen, látjuk, hogy a szocik mennyire készülnek a csalásra.
    Az elmúlt 4 évben egyebet sem tettek a szocik, csak olyan jogszabályokat alkottak a választás témakörben, hogy a fidesz nevű hazaáruló rablóhordának kedvezzen.
    Én is leírhatnám ugyanezt, csak fordított állásban.
    Egyébként, ha ilyen pontos információja van, akkor érdekes következtetések vonhatók le.
    Például, hogy – ugyebár a képzés a párton belül – eléggé zárt dolog, tehát ha ez így kiszivárog, akkor ott „kémek vannak”, vagyis a szocik annyira készülnek a csalásra, hogy beépítették az ellenoldal kémet, hogy le is bukjanak. Azért ennyire hülyének ne nézzük a másikat.
    Tudja, én szeretem az oldalukat.
    Tényleg. Nem mindig értek egyet vele, de érdekes adalékokat kapok a mindennapi élethez.
    Időnként még a véleményemet is alakítani tudják.
    (Azt hiszem és remélem, hogy ez is a céljuk.)
    A másik lehetőség, hogy a „falusi pletyka” működik. Hiába, a falusi házak előtt még mindig állnak a kispadok, ahol unatkozó vénasszonyok kitalálják ezeket a dolgokat.
    Az ilyen „jönnek a hírek”-szerű dolgok némiképpen hiteltelenné teszik.
    Amit leírt jelenséget, ahhoz nagy ész nem kell kitalálni, vagyis egy lángelméjű Jobbikos vagy egy szűkagyú fideszes is kitalálta már régen.
    A csalás lehetősége bárkinél fennáll.
    orbáncigány belepusztulna ha veszítene, főleg ha nagyarányú lenne a veresége.
    A Jobbik annyira nem akarja a szocikat, hogy akár még bármire is képes lehet ellenük.
    A szocik annyira akarják a hatalmat, illetve a jelenlegiek leváltását…
    Tehát indíték bárkinél van, nem is akármilyen.
    A többiről azért nem írok, mert – véleményem szerint – nem tényezők…
    Tulajdonképpen arról beszél, hogy jó lenne megőrizni a választások tisztaságát.
    Tehát mindenki figyeljen mindenkire. Bárki csalhat.
    Ebben pedig maximálisan egyetértünk.
    Teleki Gyula

  2. Az biztos, hogy a csalás is a vérükben van a többi aljassággal egyetemben, velük született!
    kató rudi

  3. Elkérik az elnöktől a pecsétet.Az átadja.Harmadik tévedés után jegyzőkönyv,mivel kettő még belefér.
    Milyen kár,hogy nincs egy publikus excel táblázat, melyben (név,cím,törzsszám,voks) láthatom, én vagy bárki,hogy kire szavaztam.
    Milyen kár,hogy nincs Fidesz,mszp,Jobbik………….
    Milyen kár,hogy még midig mszmp van.

  4. „Ismét választási csalásra készülnek Ron Werberék?”
    Mi az. hogy „ismét”???
    Hagyjuk már ezt a hülye Fideszes handabandát! A szocik csalás nélkül győzték le Orbánt, ezt a szavazatszámlálásba résztvevő Fideszes, Kisgazda, Miépes stb számlálók is visszaigazolták.
    Semmiféle csalás nem volt, az egészet a Fidesz reklámosztálya találta ki, (amivel persze nem álltak elő nyíltan, csak suttogó propagandával terjesztettek) hogy a Orbánnak ne kelljen magyarázkodnia, miért bukott akkorát, mint az ólajtó. „Mer’ csaltak a büdöskomcsik, oszt kész…”.
    Ma, mikor már minden csatornán, minden percben Orbán ömlik a médiából, mint Észak-Koreában, vicc kategória a szocikat ekézni, csalással vádolni. És visszatetsző, még ha utáljuk is őket.
    üdv. Aranyapa

  5. Való igaz, hogy minden pillanatban figyelni kell, de úgy vannak elhelyezve a számlálóbizottsági tagok, hogy lakóhelyüktől, tehát ismerettségi körüktől jóval messzebbi helyre kerülnek. No, persze ettől még bármi előfordulhat, mert Ronikát nem féltem, nyilvánvaló, hogy még milliónyi trükk van a tarsolyában.
    Anna

  6. Amennyiben a ronwerbwrékbe a fidesz tanácsadói is beletartoznak, akkor igen, úgy együtt, mint minden esetben az elmúlt 24 év során.

  7. Mi ebben a meglepő? A baloldal ezt nem titokban csinálja, hanem nyíltan megvallotta: „hazudtunk éjjel, nappal és délután!” Hiszen ez a sajátjuk! Csalás, lopás és hazugságok!
    Azért a Fideszt sem kell félteni! Ígérgetésben és hazudozásban méltó ellenfele az MSZP-nek!
    Nagy Péter

Leave a Reply to eSzeLCancel reply