Kína január 1-től nem dollárban kereskedik, (még olajat sem) és nem vesz USA államkötvényt !


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Peking január 1-től nem vesz dollárt, nem vesz US államkötvényt és a jövőben nem dollárban kereskedik olajjal!!!

Ez a hír végig kellett volna söpörjön a médiában, ám mégsem nagyon hallhattunk itthon sem elemzéseket, milyen hatásai lehetnek ennek a két pólusú világra, Kelet és Nyugat viszonyára nézve. 
Mondják, hogy a profit államhatároktól semleges és egyetlen egy cél van, amire az országokat birtokló korporációk szövetsége törekedik: a mindenkori profit maximalizálása. 

A képlet viszont nem ilyen egyszerű és egyetlen dolog abszolút nem mindegy a jövőt tekintve: 

Vajon az elkövetkező időkben a világot irányító Illuminati vérvonal családjai+ a nemzetközi pénzhatalmi elit és a piramis csúcsán állók milyen eseményekre és földrajzilag hová szeretnék helyezni a hangsúlyt ? 

– Új gazdasági térségek felemelésére, mely szükségszerűen nemkívánatos népességrobbanást is okozna ? 
– Vagy netán a “két világ” konfliktusának kiélezésére, mely elvezethet egy hatalmas pusztuláshoz és apokalipszishez ?

Hiszen amellett, hogy hatásos “eszköz” drasztikus népességcsökkentésre, egyben megteremti egy régi világ romjain felépülő Új Világrend lehetőségét is, mely ismét hosszabb időre korlátlan teret biztosít a hatalom megtartásához ?
Jó kérdések, ezt tudom….  A válaszokat sajnos vagy szerencsére még nem…..
Aztán, hogy ez az “orwelli szép új világ” egy Új-Jeruzsálem (ZION) központú Föld lesz-e vagy egy Kína központú keleti blokk uralta érdekszféra, erre talán 50 év múlva tudunk tisztán visszatekinteni majd.
Egyelőre a szemünk előtt alakulnak ki egy drasztikus átalakulás körvonalai, melyben egy dolog látszik csak biztosan: Ez messze nem lesz zökkenőmentes ! (SBG Buddha – VilagHelyzete.com)
Közben tovább mérgesedik a viszony:
Az Egyesült Államok folyamatosan provokálja Kínát, és feszegeti tűrőképességének határát. Amint Peking kinyilvánította Kína új, védett tengeri légvédelmi határait, és jelezte a terület feletti légi forgalom ellenőrzésének jogát – az USA erre reagálva bombázókat küldött a kérdéses terület fölé, kockáztatva, hogy esetleg le is lőhetik azokat.

Kína azonban az Egyesült Államokkal szemben nem ilyen kisstílű játékot játszik. Válaszul Peking robbantott, csak nem bombát, hanem politikai bombát. A hír olyan jelentőségű, hogy az Egyesült Államokban főáramú hírben alig jelent meg – és a nyugati sajtóban igyekeznek eltitkolni.

Peking közölte, hogy január elsejétől nem vásárol tovább dollárt.
Valuta tartalékai elegendőek, és nem növeli a dollár tartalékokat.
Ezzel együtt az amerikai államkötvényeket sem vásárolják tovább.

Eddig Kína hatalmas összegekkel tartotta fent az Egyesült Államokat. Napi egymilliárd dollárt utaltak át, a folyamatos kötvény vásárlásokra. Az amerikai sajtóban nagy a hallgatás, de a gazdasági szaklapok kezdik kongatni a vészharagokat. Ez pedig az ún. Nightmare Scenario – azaz a “rémálom forgatókönyv” elindulását jelentheti.Kína hosszú éveken át kitartóan támogatta az Egyesült Államok talpon maradását – de az USA semmi mással nincs elfoglalva Oroszország bekerítésén és ellehetetlenítésén kívül, mint Kínát elvágni a nyersanyagoktól, valamint abban a csendes-óceáni térségben akar nyomást gyakorolni, ahol Kína képes lenne kibontakozni – ezért elérkezett az idő, hogy Peking válaszlépéseket tegyen és megleckéztesse a világ eddigi diktátorát, az USA-t.
Egy angol közgazdásznak feltett kérdésre, hogy mi ebből Kína haszna, hiszen elképesztő mennyiségű olcsó árut szállít az Egyesül Államokat – és így az USA valószínűleg válaszlépésként lezárja a beszállítási lehetőségeket -, meglepő választ olvashattunk.
Az Egyesült Államok képtelen lezárni az utat a kínai áruk előtt. Először is azért, mert a Kínában működő cégek, amelyek az USA-ba szállítanak, nagy számban amerikai cégek vagy vegyesvállalatok.
A másik, ami pedig ennél sokkal fontosabb, hogy nincs alternatívája a kínai olcsó árucikkeknek.  
Egy átlagos amerikai háztartásban a berendezések 70-80 százaléka kínaiOlcsó, közepes minőségű termékek, melyek használatához, és az olcsóságából adódó problémáihoz már hozzászoktak az emberek. Ahhoz a brutális inflációhoz, amelyet a kínai áruk kivonása jelentene, senki nincs hozzászokva.Amennyiben pedig az USA lezárná a határokat, Kína válaszlépésként piacra dobhat 3.6 trillió dollárnyi valutát és államkötvényt. Ekkora összeg piacra dobása következtében mind az USA gazdasága, mind a világpiac azonnal összeomlana.Valójában már most is összeomlana, hiszen csak az emberek hiszékenysége és a “fogyassz-vásárolj-ne foglalkozz semmivel-magatartás tartja életben.

Kína dollártartaléka háromszor akkora, mint a legnagyobb valutatartalékkal rendelkező országé, és több, mint Európa legerősebb iparával rendelkező országának, Németországnak egy évi teljes nemzeti összterméke.
Az ügy kapcsán a gazdasági szakemberek első körben az egész hírt politikai manővernek tekintik.

Kína valószínűleg belátható időn belül egyeztetni fog az Egyesült Államokkal, és megfelelő pozícióból akar tárgyalni. Nyomást akar gyakorolni Washingtonra, a csendes-óceáni terület feletti uralom kérdésében.

Kína meghátrálásra akarja kényszeríteni az Egyesült Államokat. Egyetlen gazdasági szakember sem tartja valószínűnek, hogy Kína kifűrészelné maga alól azt a kiváló és jól jövedelmező világgazdasági pozíciót, amelyet az elmúlt időszakban elért.

Ha megteszi, az olyan világpolitikai folyamatokat indíthat be, olyan káosz állapotokat idézhet elő, melyet ma még megjósolni sem lehet.

A gyenge gazdaságú országok azonnal bedőlnének, ahol pillanatokon belül eluralkodna a káosz.

A stabil nagyhatalmak nem fognak közbeavatkozni, mivel nincs meg a hozzá szükséges pénzügyi tartalék, mert éppen ennek összeomlása okozza magát a káoszt. Így a világ nagy részén tartós káosz uralkodna el, és hosszan elhúzódó háborús időszak következne.

Ezt Kína semmiképpen sem akarhatja, és éppen ezért biztosak abban, hogy Peking a súlyának megfelelő józansággal kezeli a helyzetet. Ha viszont a konfliktusba belemegy, azt csak abban a reményben tenné meg, hogy maximálisan felkészülve győztesként kerülhet ki egy nyugat elleni megsemmisítő háborúból.

A dolog hátulütője, hogy amint a hír felröppent, és megkezdődtek a találgatások,

Kína újabb bejelentést tett, a továbbiakban az olaj üzleteket sem dollárban bonyolítja. 

Már ez önmagában is hatalmas kiesés lenne az Egyesült Államoknak, mivel a 2013-as évben a legnagyobb olaj felvásárló Kína lett.

A kínai piacról származó petro-dollárok kiesése önmagában válságos állapotokat fog okozni az USA pénzpiacán.

A továbbiakban Kína saját pénzeszközét fogja használni nagy valószínűséggel. Főleg, hogy a napokban hallhattuk, hogy a Yuan a második leggyakrabban használt valuta a dollár után, melyben az üzleteket kötik és letaszította az eurót is…

A Reuters gazdasági szakembere szerint, ha Kína ezt meglépi, akkor új fejezet kezdődik a történelemben. 

Az Egyesült Államok sajtója nem foglalkozik az üggyel, és ezt nagyon rosszul teszi. Az amerikai embereknek – és teszem hozzá, az európai átlagnak sincs fogalma arról valószínűleg, hogy mit jelent ez az egész.

Forrás: Exopolitika

Cikkek linkjei a témáról: RT News / Bloomberg / CNBC / Infowars /
NIF

Facebook hozzászólások

38 hozzászólás a(z) “Kína január 1-től nem dollárban kereskedik, (még olajat sem) és nem vesz USA államkötvényt !” bejegyzéshez

  1. Nyilvánvalóan a kínai zsidók összeesküvéséről van szó…a Szíriuszról érkezettekkel szemben..!

    Miközben a zimpralinistákkal is jól ki…!

    Mao csü szi van szej!

    Kovács József

    Kovács Úr! Biztos, hogy jól van? (Híradmin)

    • Kinai Zsido?????????????

      6 evvel ezelott beszeltem nemetorszagban egy baratommal aki reg nem volt mar otthon. Kerdezi tolem, mit mondanak magyarorszagon a Gyurcsanyra. Mondtam Zsido. azt mondjak rola. Kerdezi hat az Orbanrol mit mondanak? hat arrol meg azt hogy zsido cigany. Rohogtunk a baratommal, es kerdezte olyan is van, hozzafuztem hogy figyeld meg legkozelebb Kinai zsidoznak majd! Es tessek megjosoltam hahahhahahah Harald Honzik

      • Zsidózni minden összefüggés nélkül a honi nácik szoktak, gondlom ezt most nem hagyom ki…:) CSAK VICC (!!!) VOLT!

        Érti? Nem ? Nem baj…

        Kovács József

      • 🙂 Mondja meg a kedves barátjának…hogy ez csak VICCC (!!!) volt…:)

        Érti?

        Nem?

        Nem baj, megszoktam..

        Kovács József

    • Kedves, szeretve tisztelt, objektív, demokrata hírizéke!

      Ön részt vesz a vitában, vagy csak az aláírások hiátusaira szorítkozik?

      Tisztelettel. Kovács József
      p.s

      Köszönöm kedves kérdését jól, és mivel még csak a patkány szervezetbe sem léptem be ..a szebb jelenért!

    • Jól, köszönöm ez csak egy vicc lett volna, de “magukfajták ” nem értik..:) Amúgy Önnek a beszólás is feladat köre, nem csak az aláírások pótlására való felhívás..?

      Kovács József

  2. Ez egy ideje már várható volt. Az USA az utólsókat rúgja. De nagyokat tud még egy ideig.

    Lantos János

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  3. Remélem, hogy nem a zsidók irányítják Kínát!
    Ideje lenne ha fejükre kapnának egy “barackot”!
    kató rudi

    • Kínában nem igen rúgnak labdába a zsidók,mert nem tudják eladni magukat kínainak.
      A történelem kereke lassan de forog – Usrael évei megvannak számlálva ahogy minden diktatúráé.
      H.B.

      „Ahányszor teszünk valamit, azt mondod, hogy Amerika majd ezt csinálja meg azt csinálja. Hadd mondjam meg világosan: ne aggódj az Izrael elleni amerikai nyomás miatt. Mi, a zsidó nép, irányítjuk Amerikát, és ezt az amerikaiak is tudják.” (Ariel Sharon, 2001. október 3-án a Kol Yisreal Radióban mondta volna mindezt Simon Peresznek, habár hivatalos izraeli személyiségek tagadják, hogy az idézett kijelentés elhangzott.)

  4. A világ egyik felében – amit “fejlett nyugat” néven szoktak emlegetni – hatodik éve tart egy súlyos, gazdasági és mély erkölcsi válság, ami nem látszik enyhülni, inkább mélyül. Egyre tisztábban látszik, hogy a világnak ezt a felét egy kicsiny, végtelenül gazdag, mohó és erkölcstelen népség irányítja a mindenható bankjain keresztül.
    Eközbenddig a világ másik velében, amit a “fejlett nyugati” sajtó csakis negatív jelzőkkel szokott illetni a BRICH államok – Brazília, Oroszország, India és Kína – egy töretlen fejlődést tud maga mögött, ugyanezen időszakban.
    Kezd egyre nyilvánvalóűbbá válni, hogy a jelen társadalmi felépítmény a “fejlett nyugaton” súlyos beteg, nincsenek építő jellegű tendenciák, minden energiát, egy ideológiai háborúba, egy esztelen fegyverkezésbe, ellenségkép kreálásába, önigazoló, de alapjaiban hazug propagandákba és a nemzetek/társadalmak gyengítésébe, egyre nagyobb elnyomásába fektetnek.
    Nem lehet Kínát figyelmen kívül hagyni – mára átvette a világ gazdasági nagyhatalmának szerepét a dölyfös, fedezetlen dollár-billiókat kibocsátó, egyre mélyebb válságba süppedő Amerikától. Amerika, a valamikori Szabadság Hazája mára a világ legbetegebb társadalmává vált. Ami nemrég még elképzelhetetlen volt, Oroszország ma józan, higgadt politizálásával példát mutat a világnak. A BRICH államok felismerték, hogy ez a gadasági-társadalmi modell, amit a “fejlett nyugat” le kíván mindenki torkán nyomni, már és így nem működőképes. Egy másik gazdasági modell mentén dolgoznak – nyilvánvalóan, tényekkel bizonyíthatóan sikeresen! Ezt a gazdasági-társadalmi modellt nem a világhatalmista ábrándokat kergető szűk “elit” működteti.
    Államok, nemzetek, kontinensek érdekei diktálják – politikusaik, ha tetszik, ha nem, ezt szolgálják. Ezek az államok felismerték a globalista pénzszivattyú és nemzetállam-pusztítás működési mechanizmusát és ezalól kivonták országaikat. A BRICH államok saját elszámolási rendszere csak idő kérdése volt. Ez az utolsó szeg a világuralmista-globalista pénz-oligarchia koporsójába. Ezzel vége a BRICH államok zsarolásának, pénzügyi libikókába ültetésének, lebegtetésének és a “világ rendőrének” az USA-nak ezekre az államokra gyakorolt nyomásának. A “fejlett nyugatnak” új kihívója érkezett! Veszélyes kihívó, hiszen ezt nem egy szűk lobbi, nem néhány nagyhatalmú család által irányított klán vezet orránál fogva. Ezek számára most a BRICH államok a pénzcsapot elzárják – mivel fegyverük a pénz, ne adnak több fegyvert a kezükbe.
    Nagy Péter

    • Amit senki nem vesz észre!!! A pénzcsapot és a keleti fejlődést ( Kína és India elsősorban) csak is egy pénzelit és egy jól működő gazdasági modell tudta létrehozni fenntartani működtetni. A 25 éve ( és előtte évszázadokig) éhező gazdaságilag a nullánál is kevesebb Kína és India azért egy köszönömöt mondhatna annak aki azzá tette 25 év alatt ami most lett, mert én emlékszem kínára 1980-ban….egy SENKI VOLT…. Japán és taiwan volt az Ázsiai szuper gyártó cég maert minden madei japan vagy Made in Taiwan volt. majd jött a korrupt kapzsi és állkommunista Kína akik maguktól semmit nem tudtak elérni még ma sem mert mindent koppintanak. Botrányos körülmények között dolgoztatnak szegény embereket és ebből lettek annak a rengeteg valutának a birtokosai. Amerika és izrael nélkül kína egy rizsföldeken tengődő másfél milliárdos éhező nép lenne ÉS EZT 7 MILLIÁRD EMBER TUDJA ÉS TUDJA…. csak elfelejtjük ezeket. Én 7 éve kereskedek kínaiakkal és ostobább emberekkel még sosem találkoztam. Ezeknek a milliárdosoknak a 99,9%-a szó szerint ostoba földtúró senki és semmit nem tudnak csak másolni…tudom, mert tudom, hogy pl magyarországról mennyi K+F és tudás áramlik ki Kínába és máshonnan is. Magyarul ezek semmire nem mennének maguktól. A puskapor óta semmit nem tudnak felmutatni és önállóan létezni sem tudnak. A saját szememmel láttam ennek az országnak a “fejlődését” ahol ha rendelsz egy adott méretű ajtóból 10 000 db-ot akkor ha nem mondod, hogy kilincs is kell rá akkor nem tesznek rá mert nem mondtad, hogy az is kell.

      Mindenkinek gratulálok akik a ma is brutális kivégzésekkel és a világ legnagyobb korrupciójával felvértezett Kínának ad teret, hogy átvegye a világban az USA szerepét….tuti sokkal jobb lesz mindenkinek, ha az USA helyett majd kína mond meg mindent…Mint Tibetben, vagy az Ujguroknál….

      Írogat itt mindenki mindent, de fingja sincs semmiről!!!!!!!

      Zoltán Questor

      • Zoltan Questor! A vialag vezeto gazdasaga amiota csak letezik, mindig is Kina volt. Kiveve az elmult ketszaz evet. Most csak visszaveszi a poziciojat. Nezz utana mielott suketsegeket irsz!
        Laszlo

    • BRAVÓ!

      Tisztelt Nagy Péter!

      Ekkora ökörséget utoljára Rákosi Mátyás sajtójában olvastam, akkoriban a Kínai Kommunista Párt átmenetileg baráti viszonyt ápolt a magyar hasonszőrű bűnbandájával, szóval akkoriban írtak így a hanyatló Nyugatról..a korabeli vicc szerint mi is szerettünk volna úgy hanyatlani..

      Ez a fórum, vagy minek nevezik bizonyítja azt amit ritkán hazalátogatóként nem akartam elismerni, hogy Magyarországon bizony meglehetős méretű az antiszemita gyűlölködés. Persze Ön nyilván azt válaszolja ( amit nem értek, _ha egy ember jellemes_ miért nem vállalja fel aki antiszemita, hogy az?) hogy szó sincs erről, ezt csak az alávaló zsidók terjesztik. Szóval sajnálom, hogy sokan a közel és távoli múlt hibáit kizárólag a zsidók nyakába akarják varrni..

      Minél később ébredünk rá ennek tarthatatlanságára annál rosszabb.

      Mert bizony a zsidók nélkül is eléggé gyatra politikát folytattak nagyjaink, a török hódoltság idején pl simán megegyezhettünk volna, a mára már kiderített rokonainkkal a törökökkel…vagy az I. vh-ba teljesen ok nélkül, bármilyen azóta is keresett értelmes indok nélkül zuhantunk bele…de a II. vh idején is sikerült a rossz oldalon végezni, amely magával hozta a szovjet megszállást és a ránk erőltetett diktatúrát. Ami 40 évig késleltette a hanyatló Nyugathoz való tartozást. Ami persze az Ön írása szerint előny…látjuk.

      Tisztelettel:

      Magyar György

    • 🙂 Bárvó Nagy Úr!

      Ezzel indulhatott volna kb 1958 november 7.-én egy gyári ünnepségen..

      Marx Károlyra való utalás kimaradt a tőkés gazdaságok rendre vissza térő válságai kapcsán, amelyekről több mint 100 éve írt a nagy tudós…:)

      Kovács József

  5. A szovjetúnió összeomlása óta az Egyesült Államok sikeresen játszotta a “világ cendôre” szerepét , csupán azért, mert ô volt az egyedüli nagyhatalom.Putin törekszik újra nagy hatalommá tenni Oroszországot,szövetkezik Kínával, és ha jól emlékszem, Észak Koreával is. Ez egyensúlybahozza a világ erôviszonyát, ami inkább kedvezôbb Azsiának mint Amerikának. Amerikának 2 választási lehetôsége van: Felül a vonatra, vagy lemarad. Ha lemarad, jelenthet háborút, amibôl Amerika nem úgy kerülne ki, mint kikerült az I. & a II vh-ból. Ha ezt az utat választaná, egyenesen öngyilkosság lenne. A mai haditechnika fényében Amerika nem ússzná meg sértetlenül úgy, mint a multban.Amerika feszíti a húrt, de nem lennék olyan biztos abban, hogy a szakadásig fogja feszíteni.
    A Dél-Amerika nyersanyag forrása Kína számára nyitva van.A Dél-amrikai országok nem nagyon szimpatizálnak Amrikával!!!
    Egy dolog biztos: Amerika “világcsendôr” szerepe lejárt, és ha jól megnézzük a dolgot,ez az EU hanyatlása kezdete is.
    Régóta mondogatom: A jövô Ázsiában van.

    Corvinus

    • “A Dél-Amerika nyersanyag forrása Kína számára nyitva van.A Dél-amrikai országok nem nagyon szimpatizálnak Amrikával!!!
      Egy dolog biztos: Amerika “világcsendôr” szerepe lejárt, és ha jól megnézzük a dolgot,ez az EU hanyatlása kezdete is.”

      Elég zavaró,hogy az USA-t is Amerikázod, mert így a mondataidnak nem igazán van sok értelme.

      DG

  6. Nem hiszem az apokalipszis eljövetelét,de egy 30 éve látott hidegháborúét igen! Ez az abszolút hegemónia nem működhet ennyi nukleáris fegyver árnyékában,próbálták nem működik. Az usa beleesett a nagy birodalmak csapdájába,még terjeszkedne,de beletörik a bicskája a feltörekvőkbe és a megerősödőkbe,mert korán temették az oroszokat akik sorra nyerik a diplomáciai csatákat és ott vannak a BRICKS országok többi tagja akik helyüket követelik a nagyvilágba! Hiszem azt,hogy ezáltal egy igazságosabb és zsarnokság mentesebb világ jön létre,mert sajnos a nagyhatalmak csak a nukleáris fegyverek fenyegetésének hisznek,de ha ez kell akkor legyen és felelősen gondolkodók kezében legyen! Azért még annyit megnézhetnénk,hogy az elmúlt 20 évben, az usa,eu, és ne feledjük a bajkeverő gnómot izraelt-az általuk kirobbantott háborúk a “demokrácia”nevében már hány millió halálhoz vezettek? Egyes adatok szerint az iraki és afgán kaland 2,5 millió civil áldozatnál tart,ezért már nünbergben kötél járt,tudom nem vagyok naív ez nem lesz de azért elgondolkodtató ez is!

  7. Kovács Úrnak főtengelycsapágyat valamint simmeringeket kell kicseréltetnie, hogy tovább ontsa képtelen baromságait. Az USA már igazán kaphatna egy jó leckét valahonnan.
    Loviaguin Alexander

    • ” Az USA már igazán kaphatna egy jó leckét valahonnan.”

      Épp itt az ideje.
      H.B.

    • Kedves Lovagina!

      Ne aggódjon miattam, max Ön nem érti amit írtam, de ez nekeserítse el, jövőre elvégzi a 8.-at utána leérettségizik és utána minden világos lesz..:)

      Kovács József

  8. Egyértelmű, hogy Kína akar lenni a világ új ura.
    Nem fog könnyen menni nekik, ha egyáltalán sikerül valaha is.
    Abból a szempontból viszont érthető a próbálkozásuk, hogy miközben az USA sokkal többet fogyaszt mint megtermel, addig az éjjal-nappal dolgozó kínaiak közül százmilliók élének napi 2 dollárból.
    S ez nincs jól így. Nagyon nincs.
    Nem a kommunizmust szeretném, de egy mindenki számára élhetőbb, jobb világot igen.
    Az pedig soha nem jő el, ameddig a világ 1%-ának a kezében van a világ vagyonának 25 %-a. El kell venni tőlük egy részét.
    Mint Orbán a bankoktól ( igaz, azok meg továbbhárítva, tőlünk veszik el, amiért le kellene nyúzni a bőrüket).
    Kína most ezzel próbálkozik. Egyelőre erőszak alkalmazása nélkül.
    De ha másképp nem fog menni, akár erőszakkal is el kell venni tőlük.
    Mert az nem normális, hogy a sokkal többet dolgozó ember jóval nyomorúságosabb körülmények között éljen mint a jó helyre született tesze-tosza lajhár.
    Gerdán Zsolt

    • Hiába erős china ahhoz még kevés katonailag h.az USA tól elvegyen mindent

      Kis Pisti

    • Bizony! Ugyan ezt állították annó a kommunisták is!..

      És mi lesz azok vagyonával akik megdolgoztak érte?

      Alakul egy helyi pártszervezet és egy ávó akik eldöntik kiktől kell elvenni és kiknek kell oda adni?
      Fispán Géza

  9. Roosevelt elnök elkezdett anno valamit,amit utána Truman felrúgott ,majd folytatott Eisenhower. Kennedy próbálta visszaállítani mindazt,amit elődjei elrontottak (dirrekt provokálták a szovjetúniót,Kórát,kommunistát láttak mindenhol,a hidegháború az USA-nak volt köszönhető,nem a szovjeteknek),meg is ölték érte. Majd Nixon,Ford ,Reagen stb is alkalmazta a ki ha mi nem elvet,spekuláltak,lerohantak,befolyásoltak. Mai napig senki nem szállt szembe velük nyíltan,most Kína ezt meglépte okosan. És Ázsia,tűnjön nekünk vagy nekik elmaradott primitív résznek teljes mértékben ellentetje ennek a felfogásnak,sztereotípiának. Ha az oroszok Kínával majd Kóreával,utána a többi Ázsiai térséggel szövetkeznek akkor az Usa-nak komoly gondjai lesznek,s már vannak is. Dél-amerikai országok nem nagyon szimpatizálnak az USA-val,így végre talán megtörténik az,ami több,mint 60 éve nyíltan terrorizál globálisan: Usa kegyvesztve lesz Izraellel egyetemben,s végre megszünik ez a Diktatúra,melyet ‘felszabadítás’ néven csinálnak. Helyes. Én örülök ennek. de ez én vagyok.

    Üdv: Fodor János.

  10. amikor a varsói szerződës felbomlott, akkor miërt nem volt apokalipszis?

    lalĺer

    • Tisztelt Laller!

      …mert talán belátták, hogy nem lenne jó egy _atomháborúval_ félig elpusztított világban élni. Most sem fogunk, az ide írogatók is talán túllépnek a kőbaltás megoldásokon, és a mindenért a zsidók a felelősek gügyögésén, és felelősség teljes válaszokat adnak ezekre a valóban súlyos a súlyos kérdésekre.

      Kovács József

  11. A napokban ment Oliver Stone Amerikàról szóló filmje.Jo részét láttam. Nem volt megnyugtato!
    Viszont Kína örök !
    /Sajnos / nem vagyok sinologus , de annyit tudok , hogy a világ vezető hatalma volt Kína , sok évszázadon keresztül
    Most nem történik más , mint , , hogy vissza veszi az őt megillető helyet .
    Érdemes esetleg elolvasni a Háború művészete c. könyvet Szun Cu -tol : ..
    a legjobb harc az amot ugy nyersz meg, hogy meg sem kell vívni…
    Szerintem ez zajlik most.
    Állítólag Marco Polo mondta , , hogy a világnak az a szerencseje , , hogy Kína egy békés birodalom / pl. Cöng Ho admirális vezette giga flotta nem letarolta a környéket ahol megfordult , , hanem elvitte oda a Mennyei Birodalom üdvözletét. Talán érezzük a különbséget :- ) /
    Ugy tudom , hogy “minket” nagyorrú barbàrnak neveznek .
    Mo is dolgozunk kinaiakkal : a tapasztalat szerint szorgalmas , dolgos , szavatarto emberek.

    • Respect!! Teszik a nagyon a hozzaszolas.
      Amugy sok erdekes es tanulsagos vallas van Kinaban,( Tao Buddhizmus). Ami szerintem, a vallas tukrozi a tarsadalmat. Hat az Amerikai vallasokrol inkabb nem beszelnek. Udv Harald

      • A kommunista párt ideológiáján kívül…

        “Amugy sok erdekes es tanulsagos vallas van Kinaban,( Tao Buddhizmus). Ami szerintem, a vallas tukrozi a tarsadalmat. Hat az Amerikai vallasokrol inkabb nem beszelnek. ”

        …sajnálatos módon egyelőre a kommunista társadalom a la Mao ce Tung féle kissé legömbölyített változata épül, a kommunista párt vezetésével…és az ide írogatók többsége ezzel szimpatizál, talán túl fiatalok, mintsem hallottak volna mi minden történt a KKP vezetésével a 40-es, 50-es, 60-as, 70,-es években a Mennyei Birodalomban…

        A tao budhizmus max Tibetben működik, amely országrészt a kommunista Kína évtizedek óta szeretné “felszabadítani” egyelőre sikertelenül..Az amerikai imperializmus elleni szemrehányások is éppen bele illenének Rákosi Mátyás és bandája által hangoztatott hülyeségek közé..

        Kovács József

  12. Nem szabad elfelejteni, hogy amig nyugati üzleti világot egy szűkkörű érdekcsoport irányitja, addig a “kommunista” Kinában már régen a Triádok ellenőrzése és irányitása alatt folyik minden “biznisz”, tehát a gazdaságpolitika is…
    Péter

  13. Elolvastam itt számtalan hozzászólást- a legtöbb egetverő baromság,
    amire kár a betűt pazarolni.Sokaknak fingja sincs sem az okokról sem az érdekekröl csak mantrázik hülyeségeket.Javasolnám az okos hozzászólóknak mielött állít valamit olvasson utánna Több helyen.

    Ázsiát lehet szidni,elítélni,dicsőíteni Izraelt szintén.Mumusnak beállítható az USA, de mint mindennek ennek is két oldala van.

    Tettek moslék dolgokat tény.De nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezért van most mit zabálni és hol aludni-most még-

    A kissebbik rosszal mindenki jobban járt.

    József Gábor

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  14. Nagyon remélem hogy Kína láncra veri az USA-t. Nem azt akarom hogy háború legyen. Hanem azt hogy USA is megtapasztalja hogy milyen amikor nem ő “diktál”. Lassan 100 éve játssza a megmentőt beleszólva olyan háborúkba ami nem is tartozik rá. Közbe ezekkel az úgy nevezett “mentőakcióival” kizsákmányol olyan közel keleti államokat ahol nyersanyag található, megölve a helyi lakosság 50-70%-át. Nincs terror fenyegetettség és nem is volt. 2001.9.11.-én is az USA és Izrael idézte elő a káoszt hogy ürügy legyen megtámadni az afgán államokat. És a cél érdekében nem volt nagy veszteség feláldozni 4-5 ezer amerikai életét. Ebből is látszik hogy USA még a saját polgárait sem veszi figyelembe, és ez is azért van mert minden “birodalom” legjobban a saját népétől fél. Hirdeti a demokráciát elnyomva a világot és saját népét. Megtelepedett egy olyan földön ami nem az övé, kiirtva az őslakosokat, rabszolgaságot hozott létre az úgynevezett “lehetőségek földjén”. Az USA erkölcstelen, barbár és fertőző állam. És a lehető leghamarabb az elnyomott országok listáján volna a helye. Mert amíg ő uralkodik a világon addig a világ egy időzített bomba amin bármikor végig érhet a gyutacs. Kína talán kihúzza a gyutacsot és hatástalanítja a bombát.

    Greg Banat

    • Az bizony nagyon jó lenne, újra megalakulna a Kommunista Párt, és mint anno ” a magyar elefánt lenne a kínai elefánt legjobb barátja…”!

      Fispán Géza

    • Amíg minden embernek nem lesz normális belső erkölcsi érték rendje,addig valakik mindig uralkodni fognak a többség felett.Nem az a kérdés hogy azok KIK,hanem hogy a döntéshozókban az emberség morzsáiból mennyi maradt meg,és azt mi nem tudhatjuk meg csak ha már a bőrünkön érezzük.Egyet tehetünk(és akkor mi vagyunk a “döntéshozók”),négy évente meggyőződésünk szerint be ikszelünk pár kockát,aztán elfogadjuk a többség akaratát és várjuk a világvégét.

      Laci

  15. Érdekes vélemények! Ha jól emlékszem utoljára Rákosi elvtárs idején rajongtak a kedves honfitársaim a kommunista Kínáért ennyire..:)! És ennyire szidták az amerikai imperialistákat. Valahogy az 56-os forradalom idején már nem annyira amikor is Mao ce Tung elvtárs 20 000 kivégzést szeretett volna látni..Az 56-os forradalom leverése után elég sok magyar választotta az USA-t..új hazájául. .Mi ez a nagy örvendezés a Kínai Kommunista párt sikerei láttán..?

    Fispán Géza

  16. Persze én is érzek kárörömöt. De ugyanakkor aggódok is, mert egyfelöl ebből bármi lehet (háború amit azért nem szeretnék), másfelől az emberek eddíg berendezett élete felborul, és valószínűnek tartom, hogy már megint nem mi fogunk jól járni az új világrenddel.

    Persze ettől még nem árt, hogy az orrára vágnak az USA-nak, csak nehogy nagy baj legyen.

    Olajos Lajos

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  17. Minden nagy birodalomnak vége szokott lenni, vagy elöbb vagy utobb. Most elérkezett az idö, hogy az USA-nak a birodalma is megszünöben van. De hogy az USA nem lesz olyan mint Kina az biztos. Nem szabad elfelejteni, hogy Kina 5000 éves létezésével lehet számolni és természetes hol fent hol lent volt ugy véve az elmult 5000 évben. Az ös kulturáját megtartotta, de hol van ehhez az USA. 200 év?Na és az oda özönlö népek összehozott kulturája nem ér annyit mint a kinai-é. Hogy ott is problémák vannak ugyan kérem hol nem!!!!Amig ember lesz a földön mindig lesz probléma is.” Ja és hát az én életem nem volt rozsákkal kirakva” Azt hiszem minden ember ugyan ezt hozzná fel és ha belenézünk a dolgokba mindig volt minden ember életében jo is meg rossz is de igyekeznek sokan csak a rosszra gondolni.

    Esther

  18. Par oldalról a kérdést megvilagiottak a hölgyek s urak ezidáig. Felvillantanek egy eddig nem tárgyalt aspektust, mégpedig a nyugati világ mérhetetlen eltunyulasat a második világháború után. A Keynes-i novekedeselmeleten alapuló gazdaságpolitika az újjáépítés után nem igazán volt folytatható a belső forrásokon alapulva, s először a bevándorlást kellett segíteni (törökök Németországba, Algeriaiak Franciaországba, indiaiak az Egyesült Kiralysagba, s a mexikóiak az USAba) hogy az olcsó munkaerő segítse a versenyképes növekedést, majd Kelet Európát kellett behozni a novekedesbe (megszuntetven a hideg háborút a frontokat Keletebbre tolvan), s persze a nyugati lakosságot mind jobban elkenyelmesitven (az alulfizetett réteg majd eltartja a szociális hálót). Kelet-európai fejlődés kimerulven a 90-és évek közepére India és Kína lett a nyugati fejlődés motorja, az elképzelhetetlen kapzsiság további fenntartója. A 600 millió európai és észak amerikai ennek hatan tudta fenntartani megszokott kényelmes életszínvonalat, s a másodlagos technika átadásával megasva saját jövőbeli sírját. A kínaiak most próbálkoznak a redavaj csaszi nevezetű játékkal ami sokkal veszélyesebbnek néz ki mint a berlini fal le döntésének ehhez képest kisded játéka.
    Ha meg jobban kiabrandithatom az urakat és elvtársakat (hölgyeket és elvtárs őket), ez is egy nagyon szűk csoport kisded játéka csak a kívül rekedtek száma nőtt 2 milliárdról 6 milliárdra
    G.Vadasz

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A probléma: a polgári engedelmesség – Matt Damon, Howard Zinn
Nincs itt semmi baj! – avagy: Devizahitelesek tüntettek Budapesten (NIF kommentárral)
Jó, ha nem feledjük: Az FKGP állásfoglalása a devizaszerződések semmisségéről
Close