Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Kiáll a MOK mellett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – Közös fellépésre is készek lennének

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervzete (PDSZ) közleményben állt ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) mellett, miután kedden az Országgyűlés 122 igen és 31 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül megszavazta az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény hétfőn benyújtott módosítását. A törvényjavaslatot a Belügyminisztérium terjesztette elő hétfőn.

„A kormány, azok után, hogy a MOK nemcsak ellenvéleményt fejtett ki a mindenféle előzetes szakmai egyeztetést nélkülöző döntésekkel szemben, de ezek ellen markáns fellépésről is határozott, úgy döntött, hogy gyakorlatilag felszámolja a neki nem tetsző szervezetet” – írta a 168óra szerint a PDSZ, amely szerint mindez azt bizonyítja, hogy csak azokat a szervezeteket tűrik meg,

amelyek teljesen alárendelődnek a kormány akaratának.

A tanárszervezet szerint a MOK alól megtorlásképpen kiszervezték a tagságot, hogy súlytalanná tegyék. Jelezték, a PDSZ Országos Választmánya szolidaritását fejezi ki a MOK vezetőségével, a tiltakozó orvosokkal, az élet- és munkakörülményeik javításáért harcoló egészségügyi szakdolgozókkal, akikkel közös fellépésre is kész.

(Mandiner)

Kiemelt képen: Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke és Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője a Belügyminisztérium épületénél a PSZ által szervezett budapesti tüntetés előtt 2022. november 26-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kapcsolódó:

Gyurcsány tagozata lett a MOK: így élt vissza hatalmával és fenyegetett orvosokat a kamara

Zsidótörvényeket emleget a Népszava a MOK-kal kapcsolatban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük