Kettős mérce a Szabadság téren
A szabadságtéri beteges hisztéria azt juttatja eszembe, hogy a szovjet fronton, a gulágban elpusztult katonáinknak és munkaszolgálatosainknak is kell állítani egy hatalmas emlékművet.
Ugyanis, ha a kormány nem küldi ki először a Gyors Hadtestet, majd a 2. Hadsereget, Hitler még 1941 őszén megszállta volna az országot. Hiszen a következő évben indítandó támadáshoz, minden katonára szüksége volt. Ha nem szépszerével, akkor erőszakkal, azonnali megszállással és egy quisling kormány ránk kényszerítésével vitte volna el katonáinkat. A támadásban való részvételünknek köszönhető a megszállás három évvel való elhalasztása.
Ha akkor a Horthy kormányzat megtagadja a második hadsereg kiküldését, a megszállás elkerülhetetlen lett volna. Ezen még vitatkozni sem lehet a tények tudatában.
Az pedig a magyar zsidóság és cigányság teljes megsemmisítését jelentette volna.
Katonáink és a munkaszolgálatosaink nem önként vonultak ki a frontra! Ha a behívónak nem tesznek eleget, kivégzik őket, mint háború esetén, a világ összes hadseregében szokás. Tehát nem lehet őket “fasisztának vagy nácinak” nevezni. Pontosan olyan szenvedő alanyai voltak a borzalmak háborújának, mint bármilyen más áldozat, de még tetejében hóban, fagyban, óriási hőségben, embertelen körülmények között, halálnak, csonkításnak, kitéve hónapokig, évekig kellet szenvedniök pusztulásukig.
Ők nem érdemelnének meg egy emlékművet?
Umbraavis
NIF
Mementó 2006 emlékmű
Teljes mértékben így van. A magyar katonák élete árán maradt életben sok zsidó társunk.
Kár, hogy ez nem hangzik el soha máshol. Csak az elferdített, hálátlan életben maradtak véleményével van tele az egész világsajtó.
Miért?