KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Képmutatás-csúcs lett a New-Yorki ENSZ-konferencia az atomsorompó-egyezményről

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az áprilisban Prágában és Washingtonban megkötött új START (Strategic Arms Treaty) szerződés után az amerikai diplomácia az atomsorompó-egyezmény megszigorítását tűzte ki célul, azzal a hátsó szándékkal, hogy Iránt nemzetközileg a vádlottak padjára ültesse és elszigetelje, ami után akár „jogosan” meg is támadhatja. Az első támadás, a szavak háborúja, a nyugati hatalmak számára inkább visszafelé sült el.

A május 3-tól 28-ig tartó konferencia az atomsorompó-egyezményről (NPT) valószínűleg követi a többi e témában tartott konferencia sorsát, amely a nukleáris fegyverekkel rendelkező és a nem rendelkező országok között szokott lezajlani, akkor is, ha Amerika most még inkább megvezetni szándékozik az utóbbiakat. Mint lapunkban erről már beszámoltunk, az Obama elnök áprilisban egy új nukleáris doktrínát hirdetett meg, amely kizárja a nukleáris fegyverek használatát nem nukleáris országok ellen, még abban az esetben is, ha azok részéről unkonvencionális támadás (vegyi, biológiai fegyverekkel) éri. Ennek a feltétele azonban, hogy a nem nukleáris országok betartsák az 1968-as atomsorompó egyezményt. Ha nem, akkor az USA akár atomfegyvert is alkalmazhat ellenük. Az utóbbi hónapokban a nyugati médiákban az Irán ellen irányított és egyre intenzívebben folytatott hazug kampány pontosan azt igyekszik elhitetni, hogy Irán az atomdúsítást nem békés célokra akarja felhasználni, hanem atomfegyverek gyártására törekszik. Ezzel szemben az igazság az, hogy a nyugati titkosszolgálatok és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) ennek semmilyen jelét nem tapasztalták.

Az 1978-as atomsorompó-egyezmény-konferencia megállapította: „A nukleáris energia békés felhasználása tekintetében minden ország döntéseit tisztelni kell, s nem szabad veszélyeztetni politikáját vagy nemzetközi együttműködési szerződéseit”. Ezt a későbbi konferenciák is mind megerősítették. A villamossági és orvosi célokra gyártott atomenergia ebbe a kategóriába tartozik. Az USA teljesen alaptalanul Iránról alkotott véleményét tényként hirdeti, mialatt hozzá közel álló országokat meg ellátott atomfegyverekkel (Izrael, India) és ezáltal súlyosan megszegte az egyezményt.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Ahmanidezsád elnök a konferencián okosan védekezett, politikáját több fontos állam is támogatja. Rámutatott az USA álszent magatartására, amely az egyezményt számtalan pontban megszegte, s amely a világbéke valódi veszélyeztetője. A nyugati diplomaták álszent kivonulása beszéde alatt csak a kettős mérce alkalmazását tette nyilvánvalóvá. Az amerikai atomháborús fenyegetés nemcsak az atomsorompó-egyezménnyel nem összeegyeztethető, hanem természetesen az ENSZ alapokmányával sem, amely az erőszakkal való fenyegetést is tiltja.

A konferencia másik nagy témája a nagyhatalmak (USA, Oroszország) által vállalt nukleáris leszerelés. Az általuk néhány hete kötött megegyezés csak lényegtelen csökkentést jelent. Ami azonban még inkább aggasztja a szakértőket, az az új Conventional Prompt Global Strike (CPGS, azaz Hagyományos Gyors Globális Csapás). Ezek új rendkívül nagy hatékonyságú nemnukleáris fegyverek, amelyek képesek a nagyhatalmak közötti kényes egyensúlyt megbontani és újabb fegyverkezési versenyt elindítani. Robert Gates, amerikai hadügyminiszter az új START szerződés után rögtön kijelentette, hogy az ilyen rakéták nem tartoznak a szerződés hatálya alá. Habár magas amerikai tisztségviselők kijelentették, hogy ezek az új rakéták nem Oroszország és Kína ellen irányulnak, hanem az iráni fenyegetés kivédésére, ez természetesen nem meggyőző, még akkor sem, ha – mint ez a START szerződés alkalmával történt – ezt írásba is adják. „Hadügyi kérdésekben nem a szándékok, hanem a képességek megítélése számít”, idézte Lavrov, orosz hadügyminiszter a híres német kancellárt, Bismarck-ot.

Vajta Dénes
Nemzeti InternetFigyelő
Kapcsolódó írás:
Biztonságosabb lett-e a világ a washingtoni csúcstalálkozó után?

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Képmutatás-csúcs lett a New-Yorki ENSZ-konferencia az atomsorompó-egyezményről

  1. AZ ATOMHÁBORÚT CSAK UGY LEHET ELKERÜLNI,VAGY LESZERELIK VAGY MINDENKINEK ENGADÉLYEZIK.

  2. Készülnek a harmadik világháborúra.Erre kell a pénz,Magyarország kifosztva,GÖRÖGORSZÁG KIFOSZTVA,RÓMÁNIÁT MOST KEZDIK.IRÁNT MÁR KÖRBEVETTÉK,Beakarják dönteni az EUROT.Egységes világkormány akarnak.Madác”EMBER TRAGÉDIÁJA”Na most én mondom nemveszitek észre ,hogy a globalisták már a spájba vannak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük