KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kegyelmet kapott az államfőtől a Budaházy-ügy hét vádlottja

Közleményt adott ki Novák Katalin.

Közleményt adott ki Novák Katalin köztársasági elnök. Ezt változtatás nélkül közöljük:

„December közepén érkeztek meg hozzám az úgynevezett »Budaházy-ügyben« érintettek kegyelmi kérelmei. Mint ismert, 17 személlyel szemben zajlik még ma is, 13 év elteltével büntetőeljárás.

Sajnálatosnak tartom, hogy a bíróság közel másfél évtized alatt sem tudott jogerős döntést hozni. 

Alapos mérlegelést követően úgy döntöttem, hogy különválasztom azon személyek ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg. Az eljárás további elhúzódása számukra aránytalan sérelmet jelentene a kiszabható büntetéshez képest. Az előzetes letartóztatásban töltött idő és a 13 éve tartó vesszőfutás az érintetteket és családjaikat alaposan megpróbálta. Hét személy esetében ezért eljárási kegyelemről döntöttem.

Az ügy terheltjei közül azonban többeket súlyos vádakkal illettek, az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött. Esetükben olyan súlyos cselekményekről szól a vád, hogy csak jogerős bírósági ítéletet követően tartom helyesnek dönteni az ő kegyelmi kérelmeikről. 

Az úgynevezett »Budaházy-ügy« is rámutat arra, hogy a bírósági eljárások észszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét.

Felhívom a jogalkotó és jogalkalmazó szerveket, hogy tegyenek lépéseket a bírósági döntéshozatal felgyorsítása érdekében”, zárul az elnök közleménye.

A köztársasági elnök közleménye alapján Budaházy György egyelőre nem kapott kegyelmet, hiszen őt márciusban a Fővárosi Törvényszék első fokon tizenhét év fegyházra ítélte.

A kegyelmezés joga általában mindenhol az államfőt illeti meg; olyan aktus, melynek alkalmazásakor az állam lemond a büntetőjogi igény érvényesítéséről. Vagyis a kegyelem a büntetőjog szerint büntethetőséget megszüntető ok.

Mint ismeretes, Budaházy és társai ellen egyebek közt terrorcselekmény, illetve aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés miatt emeltek vádat még 2010-ben.

Ez is érdekelheti:  Az EU egy zsarnoki rendszer, amelyet el kell pusztítani

A vádirat szerint Budaházy 2007 elején azzal a céllal hozta létre a Hunnia Mozgalmat, hogy – elsősorban az akkori kormánypárt – országgyűlési képviselői elleni támadásokkal, a képviselők megfélemlítésével befolyásolják a parlamenti döntéseket.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük