KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kedves Nyugdíjasok, akik eddig az MSZP-re szavaztatok! Kedves ny. Óvónénik, Haraszti Zsuzsák, és hasonlók!

OV, a magyarság útmutatója!
OV, a magyarság útmutatója!

Megpróbálok Romek Károly helyett (lásd első és második levél OV-nak) válaszolni, anélkül, hogy elvesznék a részletekben. Önt/Önöket megtévesztette a magyarországi, sok évtizedes hazudozás, és mivel valószínű nincs nyugateurópai pártokkal tapasztalata, ezért elhitte az MSZP féle bandának, hogy ők szocialisták, elhitte az SZDSZ-nek, hogy ők szabad demokrata magyarok, a KDNP-nek, hogy ők keresztények, és az FKGP-nek meg azt, hogy ők kisgazdák. Jelenleg meg éppen azt hitte el masszívan, hogy a FIDESZ jobboldali, konzervatív, keresztény párt, és OV magyar, esetleg mély magyar, vagy legrosszabb esetben új-magyar, de mindenképp magyar, mégpedig az Önök hiedelem világa szerint mindenképp, akár az élete árán is magyar. Csodálatos hiedelem világ, szinte irigylem magukat e miatt, hisz belénk sulykolták, hogy „Boldogok a lelki szegények!” !!!

Megnyugtatom, ismerve a nyugateurópai nemzeti pártpalettát, hogy Magyarországon jelenleg nincs nemzeti párt. A magyarországi pártokat csak retorikájukban lehet besorolni ide vagy oda, de nem cselekedeteik alapján!

Orbán Viktorral (OV) és HELYTARTÓ pozíciójával kapcsolatban ajánljuk, hogy olvassa el a következő, dokumentumokkal tele cikket, amelynek nagyon örvendett minden külföldi titkosszolgalat (cikket lásd alul). Kérem csak egy rövid pillanatra húzza ki fejecskéjét a homokból, amíg elolvassa OV kommunista ügynöki, és cionista tevékenységének, és a Werdegang-jànak a történetét (ha ezt a szót nem ismeri, kérem üsse fel a jiddis vagy a német szótárt!). Aztán, ha úgy gondolja a homokban tartott fej jobban megfelel életvitelének, akkor majd dugja vissza buksiját a homokba, de jó mélyen!!!

Ugyanis OV Werdegang-ja elkezdődik az Orsós nevű, apai ági, cigány ősöktől, akik az Olstein nevű zsidó ősökkel vegyültek, mégpedig alkimista módon egy orbánviktori nemesített besúgói vegyületté, aki később ügynökké edződve avanzsált, majd később nemes vegyületként tovább nemesedett és saját hálózatot kezdett működtetni. Igy érkezett el ez a gyémánt acél minőségű OV a rendszerváltásig, amikor is világ klasszisú hő-edző mesterek, mint pl. Sz@ros György, felfedezték és tovább nemesítették nekünk, szétkúrt magyaroknak a képviseletére. Titkos edzési receptjük szerint az eddig is nagy gonddal nemesített orbánviktori nemességű acélt rendszeres és folytonos súrlódással izzásig hevítik. Majd Sz@ros György edző mester ezt az elektron felhőben vibráló acélt hirtelen mozdulattal tövig döfi a nagy gonddal elő készített fekáliába. Ezt az utolsó mélyen titkolt technológiai eljárást Sz@ros György többször megismétli, amig a számára megfelelő, és megbízható minőségű gyémánt acél minőséget el nem érte. Nahát, ez a mi Orbánviktorunk, kedves ébredezők: “egy gyémánt acél”!!!

Kedves Óvónéni! Kedves Nyugdíjasok, akik eddig az MSZP-re szavaztatok!

Tudja, hogy a mély altatásból felébredni a szervezetnek nagyon megterhelő, mindig szédüléssel, hányingerrel, sőt tényleges hányással kezdődik. Különösen azoknál, akik valamilyen szerencsétlenség folytán (pl. Trianon) kerültek mély altatásba és nem volt idejük erre felkészülni, így a gyomruk tele van. Ébresztés után ezek a kezeltek mindent összehánynak és ha nem ügyel rájuk egy kiképzett személyzet (nem cionistákra gondolok!!!), akkor ébredéskor össze-vissza tántorognak, és összetörik a saját porcelánboltjukat is! Erre kell számítanunk! Ez lesz a valóság, és az ára annak, hogy öntudatunkra ébredjünk!!!

Kívánok önnek, és mély altatásban nyugvó millió társainak, könnyű ébredést és minél kisebb kártételt a porcelán boltunkban! Bízzon/bízzanak bennünk, el nem altatott mélymagyarokban, szeretnénk a legnagyobb szeretettel és gondoskodással ébreszteni magukat!!!

OV Werdegang-ja letölthető a NIF új-zélandi szerveréről:

https://mega.nz/#!JtcyWDJa!N5MZdjyUHXQIRyPWIxp28prrUF6nKLN2DSlsBteklls

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

24 thoughts on “Kedves Nyugdíjasok, akik eddig az MSZP-re szavaztatok! Kedves ny. Óvónénik, Haraszti Zsuzsák, és hasonlók!

  1. Tisztelt szerkesztők, kb 12 éve vagyok FIDESZ -tag. Születésemtől fogva vallásos nevelésben részesültem,apám Somogyban volt szórvány gyülekezetekben református lelkész, akit a hivatalos rendszer Rákosi- Kádár megfigyelt és ahol lehetett megfenyegette. Útlevele kérelmét”* Kiutazása államérdeket sért* ” cimmel elutasitotta, a falusi tanácselnök figyeltette, a postás figyelte a levelezését, a beültetett- beépített gondnok jelentette minden szavát. a párttitkár figyeltette minden mozdulatát. Ő szárszói-elhivatottságú hívő lelkész volt haláláig, nem tett mást, csak ISTEN vigasztaló erejét hírdette és a bibliából leginkább az evangéliumokat hirdette. Boldog a lelki szegények? irja ön, bizonyára tudja azt is, hogy honnan emelete ki, milyen szövegkörnyezetből. Én 3 évig tanulmányoztam a vallásokat, tanultam ó-rabul, ó-héberül és ó-görögül, hogy mélyre ássak. Nem szeretem, ha valaki osztja az igét igehely megjelölése nélkül.Én irom önnek, hogy boldogtalanok a lelkiekben szegények, mert még a mennyek országa sem lesz az övék.Az öné sem lesz az. Hogy miért csak óvónő lettem? Megmondom ,nem vettek fel egyetemre mert egyéb kategória volt, nem munkásosztály, nem paraszt-nem értelmisig szülő gyermeke, csak egyéb voltam. Gimnáziumba semvettekfel, 1960-ban. magántanuló voltam egy pár évig aztán rendesen leérettségiztem Nagyon nehéz és megszégyenítő volt.. 1964-ben az ELTE-re, pedig orosz -francia szakra jelentkeztem.Munka mellett 33 évesen lettem óvóné két gyermek mellett,két műszakban levelezőn.
    *Kérjen bocsánatot azért, hogy kirakott a Nemzeti Internet Figyelő nyilvános oldalára. Különben mit is mondok? Isten előtt számoljon majd el ezért a sértésért. Én magánválaszt írtam önöknek… önnek.* *Harasztiné Bata Zsuzsanna.*
    2016. április 7. 16:35 “Nemzeti InternetFigyelő (NIF)” írta, :
    > transyadmin posted: ” Megpróbálok Romek Károly helyett (lásd első és > második levél OV-nak) válaszolni, anélkül, hogy elvesznék a részletekben. > Önt/Önöket megtévesztette a magyarországi, sok évtizedes hazudozás, és > mivel valószínű nincs nyugateurópai pártokkal tapasztalata, e” >

  2. Haraszti Zsuzsa!
    Tisztelet a küzdő képességeiért. Pár szemináriumon részt vett volna,akkor ennyi ostobaságot nem hordana össze. A 12-éves fideszes multjára pedig ne legyen nagyon büszke..Ennek a rabló hordának aki a maradék hazánkat is eladja nem dicsőség a tagja lenni.De ön legyen csak büszke rá.és ha tévedett talán vissza térhet a másik fö rabbihoz gyurcsány bajnai,klikhez..és igy tovább..Egyszer majdcsak rájön hogy hol az igaz út..Az ön esetében nemsok esélyt látok erre. MMM.

  3. Tisztelt Haraszti Zsuzsa!
    Ön vallásos nevelésben részesült,akkor SEMMI keresnivalója nem lenne a fideSSben ! Mert a kettő nem fér meg együtt ! Két istent szolgálni nem lehet . Ha az egyiknek az arcomat mutatom,akkor a másiknak a hátam. Amit ezek a keresztény jelzővel illetve véghez vittek, az Isten,Haza, Ember, elleni merénylet.
    “hit,remény ,szeretet ! Lehetőleg Ti az utóbbit gyakoroljátok. (Jézus)
    “ne a halottak írásait olvassátok, hanem élőkét,és ne a síremlékeket szeressétek,hanem az élőket.

  4. “miért csak óvónő lettem ?
    “ezt nem szabadott volna megkérdezni ! Csak óvónő!? A világ legcsodálatosabb, és a legmegtiszteltetőbb HIVATÁS,ha valaki az lehet,és azt komolyan is gondolja. Isteni Csodákkal foglalkozni,tanulhatni Tőlük, már akiben van alázat, és szeretet,hogy “leereszkedjen hozzájuk. Csak óvónő !? Édes Istenem !
    Bocsáss meg Neki nem tudja mit beszél !!

  5. Tisztelt Haraszti Zsuzsa! Az előttem írók megfogalmazták az én véleményemet is, nem bocsátkozom ismétlésekbe.Ön annak a “keresztény” pártnak a tagja, – mindezt érdemként felemlítve, amelyik II. János Pál pápa látogatása ellen küzdött a parlamentben és amelyik, nagyívű politikusai lepapázták a pápát? Vagy erre ön nem emlékszik, hiszen akkortájt még nem volt fidesz elkötelezett?
    Egyébként, nem tartja visszatetszőnek a Fiatal Demokraták Szövetsége elnevezés megtartását, a lassan nyugdíjas korba lépő politikusaitól? Mit gondol? Őket nem fenyegeti az a veszély, hogy nem fognak nyugdíjat kapni, hiszen a csodás “alaptörvényükből” valami “tévedés” folytán kimaradt ez az idősek számára biztonságot jelentő passzus. Tisztelt fidesz tagságára oly büszke hölgy! A gazdák! Akik lába alól kihúzták a termőföldet, miből fognak megélni családjukkal együtt? A fiatalok, a családosok! Akik családjukat elhagyva külföldre kényszerülnek, magányban élni, hogy családjaik eltartásáról tudjanak gondoskodni! Nem is akarom, hogy ön tisztán lásson! Csak remélni merem, hogy valóban kilép a NIF-es olvasók táborából és nem saját életéről zeng itt ódákat nekünk., Én is megtehetném és még sokan mások. De fekete élményeinket nem doboljuk ki, hanem igyekszünk tisztán látni, mert gyerekeinknek, unokáinknak szükségük van a tapasztalatainkra, felvilágosításunkra, hiteles információk alapján.,

  6. Haraszti Zsuzsa! Ön “csak” óvónő volt? Ön ezt a sértődöttségét a gyerekekkel is éreztette évtizedeken át? Amit gyerekszerető pedagógusok hivatásként élnek meg, az az ön számára büntetés volt? Kényszermunka?

  7. Iren
    Kedves biblia ismerők és tanulmányozók, ha a földön a sötét ,sakk játékos játszik,a fehér bábu az égi fény,akkor kérdem én aki le akarja győzni az elenfelét . Akkor képes Szándékosan sok sok hazugsággal,a biblia által félrevezetni a másikat./ez történt/
    Véleményem szerint ,ez a földi színjátszás forgatókönyve,melyet mi eljátszunk,és sok tapasztalatot élünk át, melytől fejlődünk.
    Sajnos mi ezt a játékot, nagyon komolyan vesszük,! Az égi testvéreink ,sokszor mosolyognak rajtunk,néha szomorúak!
    A biblia igazságait,a felszabadulásunkkor fogjuk megtudni.,!Mert az
    Igazság szabaddá tesz!
    Erre a sokkra ,kell az emberiségnek most felkészülnie.!!

  8. Hazánkat a zsidók színháznak tekintik,de aki veszi a fáradságot és utána jár a dolgaiknak azt többé nem tudják megvezetni.
    H.B.
    Emlékezzetek, hogy 1989/1990-ben mivel nyugtatták le a levitézlett és elfajzott országrontók az embereket:
    “A törvények meghozatala a fontos és a demokratikus intézményrendszer létrehozása.”
    ÉS MINDENHOL, DE MINDENHOL MEGMARADTAK A RÉGI, JÓL BEVÁLT KÁDEREK, PRIBÉKEK, FÜLBESÚGÓK, A LE-ÉS FELMENŐ VASTAGNYAKÚAK, AZ EGÉSZ SAKÁL-KOTORÉK. Ott vannak a munkahelyeken, a pártokban , a szakszervezetekben az egyházakban. Maradt a K-vonal, maradt a hálózat, szinte érintetlenül: és a tehetségtelen, de a gyalázatban annál inkább szorgalmas és szervilis aljanépet mesés vagyonokhoz juttatták (a mi véren és verítéken szerzett tulajdonunkat – gondoljatok a kisemmizett és végletekig megalázott parasztok milliós táborára, a gyárakban kussoló melósokra, akiknek tehetetlenül kellett végignézni, hogyan fosztják meg őket és családjukat a megélhetést biztosító munkától, hogyan értékelik le munkájukat, hogy mára életük munkájának szinte egyetlen eredményére, lakásaikra, vagyonunkra is rátegyék a mocskos mancsukat, ezzel véglegesítve a rabszolgaságot számunkra… ), hogy kellő időben és helyzetben majd ezek az újgazdagok és újundokok viszonozzák nekik a gazemberséget gazemberséggel.
    Ezért kell hát a fidesznek is mindenkit, lehetőleg mindenkit a helyén hagyni! A KEZÜKET FIGYELJÉTEK, NE A DUMÁT!!! Helyén hagynak mindenkit, néhány gyalogot beáldoznak. Itt maradnak nyakunkon a bürokratáik, a bankárjaik, ügyészeik, szakértőik. Ránk szabadították a rendőröket, bírókat, 56-os akasztókat és akasztatókat, pufajkásokat, D-209-eseket, libásokat, kacsásokat, tocsikokat, tribuszernékat, vörösiszaposokat, baumagosokat, globexeseket, westBalkánosokat, princzeket, kókányolt böszméket, draskovicsokat, felcsútiakat, alcsútiakat, simorokat, kálmánokat, kajmánokat, bolgárokat, a számlagyárosokat, a zabrálókat, a degeszbuksza hercegeket, az egész gyülevész bandát, akik naponta és elképesztően virulens módon szívják, szívják, habzsolják és zabálják életünket, dőzsölik vérünket, reményünket, múltunkat, jelenünket, jövőnket.
    Pöcegödörré, trágyává teszik történelmünket, nemzeti hőseinket, magyarságunkat. Bomlasztanak, rothasztanak, döglesztenek, gyűlölködnek, züllesztenek. Ha nem velünk történne mindez, tán még csettintenénk is, “micsoda rendezés! micsoda balfácánok ezek a magyarok!
    Ilyen balfaszokat nem hordott még a hátán a föld!”

  9. Sok okos ! Mondja már meg valaki, hogy 2018. ba, kire szavazzak? MSZP, DK, SZDSZ, LMP, FIDESZ, MDF, Együtt, ezek mind levitézlett hazug szélhámosok gyülekezete volt, akik éjjel nappal loptak hazudtak mint az állat. Jobbikra? A Vona Gábor még egy trafikot sem vezetett és a múltja már tele van kérdőjelekkel mire a húsosfazékhoz kerül ez se lesz külömbb mint a többi tolvaj hazug disznó……

    1. Adorján úr!
      Csak akkor érdemes szavazni,ha magyarok is lesznek a választhatók között – MAGYAROK nem Magyarországon élősködő zsidók!
      H.B.
      „Az a férfi vagy nő, aki zsidóval keveredik, elveszett a nép számára, sőt továbbmegyek, gyermekeiben ellensége is lesz annak. Végre-valahára végének kell lenni annak az időnek, amikor a zsidóság büntetlenül ronthatja és gyalázhatja a magyar fajt.”

  10. Úgy látom,megszállták a botcsinálta forrafdalmárok a NIF site-ját.Forradalom idején mindig a szemetje kerül felülre,a hőbörgők,akasztani akarók,a flusztrált ,sikertelen senkiházik ,akiknek mindig a más hibájából van rossz soruk.Itt élik ki magukat,ismeretlenül gyalázzák a más véleményen levőt.Kérem,az ilyenek ne szólítsanak meg,és ne tegezzenek,mert idős vagyok!

  11. “ne tegezzenek mert idős vagyok?
    ” a tisztelet nem alanyi jogon jár !! Azt ki kell érdemelni. Egy fiatalnak tudást kell szereznie, az idősebbnek alkalmazni azt. Ha egy fiatal buta és megöregszik, akkor csak egy buta öregember lett belőle. Így jártál te is! (direkt).
    Az élet olyan mint az óvoda. Mindegy milyen sok játékot gyűjtöttél magad köré, de a “kijáratnál mindent le kell adni. Te még ott tartasz,hogy a gyűjtögetés,a kapzsiság örömet okoz. Nagyon sok életre vissza kell ide jönnöd , hogy ráébredj felesleges dolgokra pazaroltad az életedet. A gyűjtögetéssel pótólni igyekeztél valamit,ami soha nem volt meg benned,és hiába is magyaráznám,hogy miről van szó, nem értenéd,mert kimaradt az életedből. Mifelénk ezt SZERETETNEK hívják, és számunkra többet ér pár hitvány tárgynál. Ha tényleg öreg vagy,és nem csak ostoba,akkor hamarosan ráébredsz, miről beszélek,mit vesztettél, de már késő lesz. Újra végig kell járnod azt az utat,amit előtte is feleslegesen jártál,és most is !
    Te nem fogod érteni,de mások talán elgondolkoznak rajta.TF

  12. ” mondja már meg valaki 2018 ban kire szavazzak?
    Döntse el, ki lopja el a pénztárcáját ! Mert ugyan azt az ördögöt szolgálja mindegyik !

  13. mindenki,én is,az otthonról hozott” tarisznyából” jutunk naponta a szükséges erőhöz,hogy tovább léphessünk,mert amit azután rakunk bele,azt is az határozza meg. -a megjelenő hozzászólásokból azt lehetne látni,hogy M.országon a jelenlegi népesség 90%-a Rákosi- ,vagy jobb esetben Kádár-kenyéren él,az van a tarisznyájában,de a látszat ne tévesszen meg,mert többen vagyunk Haraszti Zsuzsák,mint tóth ferencek,vagy lilik -locsog a felszín,és hallgat a mély- és végezzük a munkánkat,hogy a FIDESZ elkezdte,és egyre inkább kamaszkorba cseperedő Nemzetpolitikát tovább erősítsük,hogy ne juthasson még egyszer gyucsányok féle magyargyilkosok karmai közé

  14. Sajgó Úr !
    Ha szembe jön velem az utcán egy kerekes székes, vagy bottal sétáló ember,eszembe se jut, hogy lenézzem,vagy megvessem. Mert együtt érzek vele,s mert nem biztos,hogy tehet róla. De ha találkozom egy ostoba, tudatlan,agy mosott emberrel, akkor igenis elfog a megvetés,az utálat. Mert ő igenis tehet arról,hogy ostoba,tudatlan. Mert vennie kellene a fáradságot,és tanulni,olvasni,művelődni kellene, s nem az idióta közszolgálati agymosást nézni,az eszement sorozatokkal.
    “mert nem csak kenyéren él az ember.! Júdás pénzen vett véleményezés pedig, annyit is ér !
    ” a bolondnak pedig a saját bolondsága szerint válaszolj meg,mert az okos szó bolondságnak tűnik neki.

  15. Tisztelt, Tóth Ferenc úr. Ettől nem lettem okosabb , vagy nem értett meg vagy nem akar megérteni!

  16. Tisztelt Adorján Úr !
    Hacsak hitványak,az arra érdemtelenek közül lehet választani,akkor nem biztos,hogy kell is. Tiszteletem.

  17. Tisztelt Tóth Úr! Nagyra becsülöm a korát és a válaszát, de ezek szerint nem tetszik korrekten válaszolni ha nem ez, akkor az, ki ? itt egy ország működéséről van szó! Akár menyi is a gazember valaki kell vaki helyett még hogyha a legkisebb gazembert is választjuk . Az hogy Orbán takarodj ez csak egy dolog , de valakinek csak kell lenni helyette, ez itt a nagy kérdés, hogy ki?????? A nevét szeretném tudni….

    1. Tóth Ferenc egyszer már leírta, hogyha más nem akad akkor ö vállalja a miniszerelnökséget. De akkor, …, s lefestette mi várna ránk.
      Jó páran megígértük, hogy rá fogunk szavazni, ha indul! Pedig semmi jót nem ígért, az eddigi politikusokhoz és pártokhoz képest!!!

  18. T. Adorján Úr !
    Ma Magyarországon egyetlen egy embernek szavaznék bizalmat,hogy az ország élén vezető szerepet töltsön be.
    Ő Róna Péter !

  19. T.Tóth Úr.! Egy fecske nem csinál nyarat! Ha Róna Péterre gondol akkor Róna Pétert is meg kellene kérdezni, hogy válalná-e úgy mint az elődei. Azt tudja-e ,hogy 1944, óta ezek a ficerkedők csak helytartók mint Pilátus, Rákositól, Orbánig . Ezelőtt az Orosz elvtársak seggét nyalták a mostaniak pedig az USA, zsidó, urak seggét nyalják mint Pilátus helytartója. Amikor BIL KLINTONNÉ azt üzeni , hogy Bajnai Gordon legyen a miniszter addig itt lehet az atya isten is a miniszter akkor sem fog ön állóan egy lépést sem tenni amíg zsidó uralom van Magyarországon. Róna Péter meg nem atya Isten csak egy zsidó asok közül és így ő sem csudatévő.

  20. T.Adorján Úr !
    Ha ismeri az életét,akkor tudja,hogy milyen EMBER ! Én rámerném bízni a sajátomat !
    Kevesen vannak a közgazdászok között, akik úgy “gondolkoznak,mint Ő . Én emberileg is Nagyon Nagyra tartom !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük