Kabul rózsája a CIA-nak dolgozott?- újabb Anonymus videó 📺
Szabó Tímea a CIA-nak dolgozott Kabulban – ezt állítja egy ismeretlen befektetővel folytatott beszélgetésben a ma megjelent legfrissebb Anonymus videón Gansperger Gyula. Gansperger azt is elárulja, hogy Sorosnak ezek az emberei, mint Szabó Tímea tudnak bizonyos dolgokat mozgatni, de legfelül Bajnai Gordon áll.
Ugyanazok a gazdasági erők akarnak 2022-ben visszatérni az országba, akik az országot 2010 előtt uralták, csak most jóval erősebb a külföldi segítség – állítja az ismeretlen figura, Anonymus.
Közismert volt eddig is, hogy Szabó Tímea egyetemi tanulmányai során az ENSZ megbízásából, fegyveres konfliktusmegelőzési stratégiákról, illetve sérülékeny csoportok védelméről folytatott kutatásokat. Ezt követően 2001-ben három hónapig Pakisztánban dolgozott az International Rescue Committee nevű civil szervezetnél, ahol többek között az afgán menekültek kérdéseivel foglalkozott. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás előtt egy héttel tért vissza Bostonba, ahol az afgán konfliktus rendezésével összefüggésben folytatott kutatást -írja az Origó.
Tegyünk itt most egy kis kitérőt, ugyanis azt eddig még senki sem jelentette ki ennyire határozottan, mint Gansperger Gyula a legfrissebb felvételen, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő, a CIA-nak dolgozott. Amennyiben így van, akkor ő ma is az, akinek Gansperger megnevezi, innentől kezdve nemzetbiztonsági kockázat, sőt idegen hatalmat kiszolgáló ügynök, ugyanis bárki, aki egy titkosszolgálatnak dolgozott valaha is, annak abból kiszállása nincs.
Azután Gansperger Gyula megemlíti Simor Andrást, az MNB korábbi elnökét, aki az EBRD-nek, vagyis az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak 2019-ig volt a pénzügyekért felelős alelnöke. Az EBRD és azok a nyugati gazdasági körök, amelyek 2010 után arra kényszerültek, hogy visszaadják a 2010 előtt korábbi állami tulajdonban lévő, majd Suchman Tamás jóvoltából kiárusított és részükre 8 százalékos fix nyereséget biztosító stratégiai ágazatokat (megnevezve: ÉMÁSZ, DÉMÁSZ, „mindent is”), most arra készülnek, hogy az Orbán rendszert megbuktatva újra megszerezzék ezeket, hiszen azzal, hogy a Magyar Állam visszavásárolta a tulajdont ezek a külföldi cégek hatalmas profittól estek el.
Ezzel kapcsolatban Gasperger többek között ezt mondta a befektetőnek a hangfelvétel alapján:
„Na, most érted, régebben évente tízmilliárdokat kaszáltak. Most adnak tízmilliárdot a kampányra. Mi a lóizéért ne adnának? Aztán majd jövőre kivisznek harmincat.”
A hétfőn megjelent Anonymus videóban arról volt szó, hogy külföldről jelentős támogatással bír a magyarországi ellenzék (ellenség). A ma megjelent legfrissebb videóban Gansperger már részletekbe menően beszél erről.
Érdemes a teljes videót megnézni:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…