Igazi bombahír – Halálán lévő CIA-ügynök: mi robbantottuk fel a világkereskedelmi központot!
Malcom Howard, a 79 éves, nyugállományú CIA-ügynök több megdöbbentő kijelentést tett, amióta a múlt pénteken kiengedték a kórházból azzal, hogy még három hetet fog élni.
![](https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2017/07/cia2-c3bcgync3b6k.jpg)
Elmondta, hogy benne volt a World Trade Center 7-es épületének „irányított ledöntésében”. Ez volt a 9/11 alkalmával elpusztított harmadik épület.
Howard 36 éven át dolgozott a CIA-nek és komoly szakértelme van robbanóanyagok elhelyezésében.
Elmondta, hogy a New York elleni támadások idején a CIA „Új évszázad” műveletében dolgozott. Ezen belül egy négy személyből álló sejtnek volt az egyik operatív embere és feladatuk volt annak biztosítása, hogy a WT7-es épületet sikeresen rombolják le.
Elmondta, az egyetlen olyan rombolási művelet volt, amelyben azt az utasítást kapták, hogy annak kivitelezésénél ügyeljenek arra, az ne látszódjék szándékosnak.
![](https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2017/07/cia2-wtc7.jpg)
Akkor ezzel nem volt problémája, mert „amikor az ember hazafi, nem kérdőjelezi meg a CIA vagy a Fehér Ház indítékát. Arra gondoltunk, hogy a nagyobb cél a nagyobb jó eléréséért van… De most már a szívem szakad a sok szemét szöveg hallatán”.
Részletekbe menve elmondta, hogy szuperfinom, katonai minőségű nanotermikus, összetett anyagokat használtak robbanóanyagként. Ezt könnyű volt az épületbe vinni, mert ott csaknem minden irodát a CIA, a titkosszolgálat vagy a Pentagon bérelt.
A WTC 7-ben hatalmas mennyiségű robbanóanyagot helyeztek el stratégiai helyeken azon hónapban, amely megváltoztatta az amerikai történelem irányát. Amikor szeptember 11-én az északi és déli torony lángolt, felrobbantották a World Trade Center 7-es épületet, ami szétrombolta az acélszerkezetet.
Az épület délután 5:20-kor esett szét, hét órával a WTC 1 és 2-es torony elpusztítása után.
Angol nyelvű VIDEÓ:
(John Kerry azt mondja, a WTC 7 „lehozása” (lerombolása) irányított módon történt)
Forrás: lovasistvan.hu
NIF kiegészítés: Az „irányított ledöntésében” című link több angol nyelvű videó-anyagot is tartalmaz. (NIF szerk.)
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Ime, ismetelten itt a kezzelfoghato bizonyitek, hogy az US zsoldosoknak mindig azt kell tenni, ami a „valasztott nep” geopolitikai erdekeit elöremozditja! Az 56-os Veteran
Tipikus cionista-zsidó történet – eddig is kilógott a póni lába.
H.B.
Nélküle is tudtuk, és még sok-sok aljas dolog szárad a „lelkükön”.
Attila