Honnan tudja Farkas Flórián, hogy ki kire szavazott?
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közleménye szerint „a roma szavazók közel 90 százaléka, vagyis 260-270 ezer fő a Fidesz-KDNP kormány munkájának folytatására voksolt”. Jó lenne tudni, hogy honnan, milyen mérések és adatok birtokában jelenti ezt ki az ORÖ mindössze egy nappal a választások után, hiszen Magyarországon általános és titkos választójog van – hívta fel a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci elnöke.
Amennyiben erre a kérdésre nincs elfogadható magyarázat, akkor ez azokat a híreket támasztja alá, melyek szerint a Fidesz tömegesen, pénzért szállított cigány embereket szavazni, ami átlagosan körzetenként körülbelül 2500 szavazatot jelent. Nyilvánvalóan Borsodban és Miskolcon az arányok miatt ez a szám akár duplája is lehet – mutatott rá Pakusza.
Hozzátette, a miskolciaknak pedig így válhat nyilvánvalóvá, a Fidesz és az MSZP miért nem akarja 24 éve megoldani a cigány-magyar együttélés problémáit: a többek között Lyukóvölgyben, a számozott utcákban, vagy Alsózsolcán élő népesség könnyen és olcsón mozgósítható potenciális szavazóbázist biztosít számukra. Pakusza Zoltán szerint ilyen viszonyok között teljesíteniük sem kell a képviselőknek, hiszen pozíciójukat úgy is biztosítani tudják, ha érdemi munkavégzés helyett négyévente az adófizetők pénzéből száraztésztát osztogatnak.
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Nem mindegy? 2/3-ad van.
Vagy valami hasonló demokratikus választ adnak. Ha adnak.
Valószínüleg tudta. Talán nem volt szempont, hogy a gárda közeli, JOBBIK-ra szavazzon!
Fispán Géza
…”Kivittük az Üteget, most hordjuk a Motor utat” – A romák leszavaztak a Fideszre… Még azokban a választókerületekben is, ahol kicsi volt a különbség a Fidesz–KDNP és a helyben második legerősebb párt jelöltje között, a romatelepekhez tartozó szavazókörökben a kormánypárt hatalmas fölénnyel győzött…
http://hvg.hu/itthon/20140411_Kivittuk_az_Uteget_most_hordjuk_a_Motor_u
Vona miért kussol az ügyben??? Miért nem erről szól ma minden, hogy a magyar emberek akaratát Orbánék felülírták a buszoztatott, szállított cigányokkal??? Hol a jó büdös picsában vannak a „radikálisok”? Miért csak ilyen „névtelen senkik” nyilatkoznak az ügyben? Vagy talán Vona és az egész Jobbik elnökség csak Orbán pincsikutyája, gőzleeresztő szelepe, akiknek nincsen megengedve, hogy ilyen lényeges kérdésben is nyilatkozhasson? Leszóllt Viktor, Vonának, hogy „most a pofád lapos, kisköcsög!”?
Ezért szavaztak rátok majd’ egymillióan, hogy titokban hülyének nézzétek őket, szarháziak!? Még arra is képtelenek voltak, hogy a cigánytelepeken levideózzák Orbán választási csalását, amint minden egyes cigányt az urnákhoz fuvaroztat (nyilván nem ingyen), hogy aztán ezt mindig a fejéhez vághassák neki, és a békemenetelő marháinak a következő négy évben!
Nem tette meg, mert nem is akarta. Mert ez az egész Vona-féle nemzeti radikalizmus aljas hazugság, a jobb sorsra érdemes nemzeti szavazók félrevezetése.
üdv. Aranyapa
A gyűlölet viszont akkor is gyűlölet, ha ‘aranyapába’ van csomagolva! Így jár az, aki /gondolom?/ csak HVG-t olvas.
TÉva
Én meg úgy gondolom,hogy ez a flódni akkor is ezt szajkózná.hogyha történetesen egy zsigány se szavazott volna a fityeszre, hogy saját pozícióját,mézes bödönhöz való hozzáférhetését biztosítsa.
Laci
Rendkívül mélyenszántó fejtegetésedtől az oldal elájult…:)
Amúgy te is szégyelled a nevedet?
Káldi József
Adjon az Isten!
Hozzászokhattunk már, hogy egyes ostoros moszatok ekézik a Jobbikot, megspékelve obszcén kifejezésekkel és ezt (sajnos) a NIFADMIN szó nélkül hagyja?
Tudjuk ki az a Farkas Flórián! Tudjuk, hogy kik gerjesztik a választás utáni gyűlölethangulatot!
Fentiek tükrében Orbán Viktor „magasztos” kijelentése merő cinizmus, midőn azt hangoztatta, hogy Magyarországnál egységesebb nemzet nincs Európában.Pfuj!
de Loviaguin Alexander