Hivatali visszaélés miatt őrizetbe vettek egy boszniai minisztert
Hivatali visszaélés gyanújával a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) őrizetbe vette Milos Lucic emberi jogokért és menekültekért felelős boszniai minisztert – közölte a Klix.ba szarajevói hírportál kedden.
Nem hivatalos értesülés szerint a szövetségi minisztert azért fogták el, mert visszaélt hivatali hitelkártyájával, vagyis saját céljaira használta az állami pénzeket.
A Klix.ba korábban már írt arról, hogy az újságírók tudomására jutott információk szerint a miniszter belgrádi és budvai útjainak, illetve raftingtúráinak a költségeit is a miniszteri hitelkártyájával törlesztette.
A hírportál arra is emlékeztetett, hogy áprilisban szervezett bűnözés, hivatali visszaélés, valamint kábítószer-előállítás és -kereskedelem miatt letartóztatták a miniszter testőrét, Milos Nikolicot.
Kiemelt kép: Miloš Lučić, emberi jogi és menekültügyi miniszter (Bosznia)
Legfrissebb anyagaink:
Dugin: Trump elárulta a híveit, és most már semmit sem tehet
Munkacsoport a trauma kezelésére – de a kommentelők az adóemelésekről kérdeznek
Akik a Tiszára szavaztak, most ők a legdühösebbek: Lázadnak a rendőrök, a szociális dolgozók és a pedagógusok
„Három hónap múlva helyzet lesz” – Orbán Viktor jósolt a Tisza jövőjéről
Cirkusz a múlttal, csend a költségvetésről – így terelik el a figyelmet az adóemelésekről
Bene Gábor: Ébredjetek fel magyarok…
Cs. Szabó Béla: „Brüsszel” a gonosz birodalma! (Patented from: Ronald Reagan)






















