KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hazudozik a NAV (videóval)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Azt állítja a pénzbehajtó szerv, hogy akadályozták a munkájukat a Magyar Szigeten. A HVIM közleményt adott ki az igazságról:

2015. augusztus 13-16. között került megrendezésre Velencén a Magyar Sziget elnevezésű, évtizedes múltra visszatekintő hazafias rendezvényünk, amelynek során a NAV pénzbehajtó munkatársai ellenőrzést tartottak.

A NAV munkáját nem akadályozta sem a szervezőség, sem a résztvevő közönség. A pénzbehajtók a jegyzőkönyveket felvehették, kitölthették, mindenben együttműködtünk velük. A dokumentumokat kifogással láttuk el, azokat aláírás után átvettük egy-egy példányban.

A rendőrség közbelépésére azért volt szükség, mert az egyik pénzbehajtó nem engedélyezte, hogy fotózzák őt a helyszínen ismertetett törvényi tényállások ellenére sem, sőt, a fotókat készítő Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere kezéből a fényképezőgépet ki akarta csavarni, elragadva a készüléket. Ekkor a polgármester hívott rendőrt a jogsértés miatt, és hogy az elkövetőt még a helyszínen igazoltassák, az adatait rögzítsék, és megtehesse a feljelentést. A rablási kísérletet megvalósító pénzbehajtó megpróbálta elhagyni a helyszínt, amit a résztvevők – fizikai atrocitás nélkül, a rendőrök jelenlétében, pusztán élőláncot alkotva-, nem engedtek meg. A helyszínen lévő rendőrségnél (Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetői) megtettük feljelentéseket, a pénzbehajtó munkatárs, mint elkövetőnek az adatait és a tanúk adatait is rögzítették. Az esetről azonnal közleményt adtunk ki, amely több hírportálon is olvasható volt (lásd lenti linkek). A rendezvény ezután békésen, és nagyon jó hangulatban folytatódott.

Nem igaz tehát a NAV állítása, miszerint a létrontó munkájukat zavarta volna a szervezőség, vagy a jelenlévő személyek. A kialakult konfliktus a NAV-os személyek jogellenes viselkedése miatt alakult ki. Ezt az alább csatolt videófelvétel is alátámasztja, ahol a háttérben (0:13-0:15), az asztaloknál a NAV-osok papírokat töltenek ki senkitől sem zavarva, a munkatársaik körében, míg Orosz Mihály Zoltán és a szervezőség a NAV-os jogsértése miatt kér intézkedést a helyszínen jelenlévő rendőrségtől. Orosz Mihály Zoltán mint sértett tette meg a feljelentését, a HVIM pedig hivatali visszaélés miatt a NAV-val szemben.

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

Követeljük a NAV-tól, hogy a jogellenesen viselkedő munkatársaikkal szemben lépjenek fel, ne pedig több héttel az eset után adjanak ki közleményt. Ha igazak lennének az állításaik, akkor miért nem a helyszínen tettek feljelentést, ahol nekik is módjuk lett volna erre?

Követeljük a mindenkori kormánytól, hogy szüntessék meg azt a banánköztársaságbeli eljárásmódot, hogy a hatalom a politikai ellenfeleit az adóhatóság útján próbálja meg ellehetetleníteni, megfélemlíteni! Követeljük a rendvédelmi szervek összes munkatársától, hogy a jogszabályokat ismerjék meg, azoknak tegyenek eleget, és ne úgy viselkedjenek mintha felsőbbrendűek lennének, akikre a törvények nem vonatkoznak!

Videó:

[facebook url=”https://www.facebook.com/mihalyzoltan.orosz/videos/393658320842101/” /]

Korábbi közlemény:
http://alfahir.hu/nav_ost_jelentettek_fel_a_magyar_szigeten
http://szentkoronaradio.com/20150814/botrany-fenykepezogepet-akart-rabolni-penzugyor-magyar-szigeten
https://kuruc.info/r/2/147007/

HVIM Hírszolgálat

A NAV csúsztató, két héttel az eset után kiadott közleményéből született origós cikk:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait akadályozták munkájuk végzésében augusztus közepén Velencén, egy fesztiválon, ezért a NAV ismeretlen személyek ellen büntetőfeljelentést tett.

A NAV adóellenőrei és pénzügyőrei ellenőrzést tartottak augusztus közepén egy velencei rendezvényen, ahol a nyugtaadási kötelezettséget ellenőrizték, tájékoztat közleményében az adóhatóság. Az ellenőrzés közben egy, a sátorhoz érkező férfi – aki a fesztivál főszervezőjének mondta magát – minősíthetetlen hangnemben kezdte sértegetni az eljárókat.

Közbelépett a tömeg

A rendezvény látogatói közül nagyjából 60-80 fő jelent meg az ellenőrzés közben. Közülük többen is az eljárást mobiltelefonnal rögzítették. Miután egyik NAV-munkatárs a felvétel abbahagyását kérte, ketten azt állították, hogy erőszakkal akarta elvenni tőlük az eszközt. Eközben a tömeg körbezárta és visszatartotta a munkájukat végző adóellenőröket és pénzügyőröket. A helyszínre érkező rendőrök fellépésének köszönhetően a helyzet normalizálódott.

A NAV feljelentést tett

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt büntetőfeljelentést tett, és a jövőben is fellép azok ellen, akik munkatársait bármilyen módon fenyegetik, illetve akadályozzák munkájuk végzésében.

2015.08.26. 12:16

Forrás:

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Hazudozik a NAV (videóval)

  1. Hazudik a nav, hazudik a bank, hazudik a kúrmány – előbb-utóbb elindul az önbíráskodás, és a népek emlékezni fognak. Navosra, rendőrre, (bármilyen színű) politikusra, ki állt a nép mellé, ki csak szivatta ingyen jól élve, meg ilyesmikre.

    1. szevasztok!

      Persze, hogy hazudik, szegénységi bizonyítvány, hogy csak most jöttetek rá – és nem most kezdte! Saját tapasztalatom velük – hazugsággal ki rót rám tartozást és azt a jól ismert trükkjével jelzálog – be is hajtotta! Mi közben rokkant nyögdijjamat is megsarcolta kétszer – tovább nem merte felháborodásom miatt – életveszélyes állapotot elő idézve velem szemben! Ezek után az örökségem utáni illeték kiszabásának utána járása során is rá döbbentem a hiteles értékbecslő becslésének beszerzése után ami 45000 ft-ba került, hogy jogalap nélkül illetéket annyira amennyire – a bíróság a 110. oldalas bizonyítékokkal csatolt kereseti levelemet elutasította!

      Ezek után szeressem őket – akik nekem halálos ellenségem -! RÁADÁSUL ÜLDÖZI A BALSZERENCSE CSALÁDOMAT?
      MEGBUKOTT? De ki legifjabb Kiss László matekból és ismételnie kell a harmadik általánost – a rossebeket a tanár bukott meg aki képtelen volt megtanítani SZÁMTANRA! Vagy mivel úgy tudom, hogy zsidó a tanár – örömét lelete benne, hoyg egy igaz magyarral elbabrált! NWEM TUDOM – KI TUDJA ÁRULJA EL NEKEM!

      id. Kiss László
      ui: véges türelemmel ha a családomat bántják akár így akár úgy – NEM FELEJTJÜK EL A JÓ KIÉRDEMELT BÜNTETÉSED MEG FOGOD KAPNI EZ BIZTOS!

Hozzászólás a(z) MG bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük