Hirdetés

Hát mer' csak…! – avagy Jupiter féktelen tobzódása

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

(Tudják, ő az, akinek ellentétben a kis-ökörrel, mindent szabad.)

Mindig feldühít, amikor hülyének nézik az embert. Márpedig mostanság egyre gyakrabban történik velünk ilyesmi. Először azt próbálták bemagyarázni nekünk, hogy az évezredesen bevett gyakorlattól eltérően, az utcák helyett holmi szavazófülkékben zajlott le valamiféle állítólagos forradalom. Köszönhetően a már mostanság is meglehetősen torz szavazórendszernek.

Történt ugyanis, hogy ennek a torz, igazságtalan és kétségkívül több sebből vérző metodikának a jóvoltából megképződhetett az a fura helyzet, miszerint az összes választásra jogosult egyharmada kétharmados parlamenti többséghez juttatta az előző nyolc esztendőben a „legnagyobb ellenzéki párt” szerepkörében tetszelgő, s mára már mindenkit bekebelező, maga alágyűrő vagy éppen eltaposó, szalonképesebb közlési formában: gyűjtőpárttá avanzsáló FIDESZ-t…

No, mármost a nép egyszerű gyermeke, s ily forma vónék magam is – lassacskán hozzászokik ahhoz, hogy különféle valótlanságok és úri huncutságok közepette járatják vele a bolondját, míg nem rájön, tényleg lehetett valami igazsága Gilad Atzmonnak, az Izraeli Véderő leszerelt katonájának, a királynő és a Brit Korona alattvalójának, aki úgy mellesleg egyébként világhírű zenész is, amikor azt mondta:

„A történelem azt tanítja, hogy amikor a szadista öntetszelgés felfedi az arcát, akkor már közel van a vég. Izrael napjai meg vannak számlálva.”

Még egyszer, csak emlékeztető gyanánt, a fenti kijelentést nem Ahmandinedzsad mondta, sem egy „neonáci”, hanem Gilad Atzmon, egy izraeli születésű zsidó író és európai hírű jazz-szaxofonos, aki kivándorolt Angliába, s mostanság ottan írja antiszemita esszéit.

E rövid bevezető után akkor jöjjön, aminek jönnie kell, a tisztelt Olvasó rögtön meg fogja érteni, miért kívánkozott kis szösszenetem elejére Gilad Atzmon idézete.

Kicsit messzebbről futok neki, az analógia szinte sátánian félelmetes.

Nemrégiben hallottam egy nagyon érdekes példázatot, melyen igencsak elgondolkodtam.

Képzeljük el a következőt!

Bekopog hozzánk a rendőrség. Egyik szerettünket (ismerősünket, barátunkat, egyszóval olyasvalakit, aki nagyon fontos számunkra) brutálisan meggyilkolták. A szerv mutat egy képet, amit a tett helyszínén készítettek a vérbe fagyott áldozatról és megkérdezi, hogy felismerjük-e. Tudjuk-e azonosítani. Mi persze tudjuk. No és itt jön a lényeg! Kitennéd a faladra bekereteztetve ezt a képet és bámulnád minden nap?

Miért e látszólag ide nem illő kérdés? Az ún. római gyökerű egyházakban – vagy talán mai divatos szóhasználattal élve az ún. judeo-keresztény kultúrkör vallási találkozóhelyein – vagyis az összes templomban a megfeszített Jézus Krisztust láthatod. Mintha csak kérkednének vele, hogy „Mi juttattuk oda!” Mintha csak azt mondanák: „Soha ne felejtsd el! Mindig emlékezz rá, hogy ez is hatalmunkban állt! Mi bármit megtehetünk!” Ugye milyen érdekes és hátborzongató egyszerre?

Emlékszünk még arra a kínos szituációra, ami a híradásokban is szerepelt? Arra, amikor az izraelita vallási közösség egyik fő hallja kendje egy benzinkúton lenyúlta a másik autós tárcáját? Akkor azt írtam, istenkém, ezek ilyenek, benne van a vérükben. Mielőtt valaki még általánosítással vádolna, jöjjenek akkor a legújabb részletek! Szentkirályi Balázs írásából idézünk, mely az Index-en jelent meg, a címe: „De miért nem megy csődbe Amerika?”

(http://index.hu/gazdasag/vilag/2011/07/14/miert_eppen_europa/)

„Az Egyesült Államokban akkora az államadósság aránya, mint a csőd szélén tántorgó Portugáliában és Írországban. Mégis mindenki dollárt vesz, az amerikai tartozások finanszírozása pedig negyed  annyiba kerül, mint az óceán innenső oldalán. Mit tud Amerika, amit a portugálok, az írek, az olaszok vagy éppen a görögök nem? Pénzt nyomtatni, Kínától bármikor kölcsön kérni, illetve egységes gazdaságpolitikát és állampapírpiacot felmutatni. Ráadásul a dollár még mindig menedékdeviza. A dolog a gazdasági bajok ellenére egyelőre működik.”

Tényleg! Miért is nem megy csődbe Amerika?

Hát mer’ csak! – vághatnánk rá azonnal. De persze ez nem így van, az okokról majd egy kicsit később és részletesebben.

Az viszont már elgondolkodtató, és ha valaki figyelmesen elolvasta a fenti idézetet, azonnal ide kívánkozik egy másik kérdés is: Ha nekik lehet – mármint fedezet nélküli pénzt nyomtatni –, nekünk miért nem?

Hát mer’ csak! – vághatnánk rá erre is azonnal. De persze az is lehet, hogy nincs elég nyomdagép Magyarországon vagy az EU-ban. Vagy netalán nagyságrendekkel drágább a papír, mint Amerikában? S ha a rendszer bedőlt, már pedig látjuk, hogy bedőlt, hogy a rossebbe működik mégis tovább? És még meddig?

A magyar állam önként és dalolva, lemondott a saját jogon történő pénzkibocsátásról. Ha jól emlékszem a Nemzeti Bankról szóló törvényben, ami úgy mellesleg ún. feles törvény, vagyis nem szükségeltetik hozzá kétharmados parlamenti többség.

Hát ezért van az, hogy a portugálokkal meg az írekkel együtt nem nyomtathatunk pénzt. De miért volt erre szükség? – tehetjük fel joggal a kérdést. Hát persze, hogy e mögött is a teljesen szükségtelen és rendkívül kártékony Európai Uniót találjuk válaszként.

(Igaz, az USA-ban is egy magánkartell játssza el a jegybank szerepét, tehát az állam kvázi ott is lemondott a saját jogon történő pénz kibocsátásáról, a zöldhasúakat azonban házon belül pótolják, és azért az mégsem ugyanaz, mint egy másik államban található központi bank. A korrektség kedvéért azt is tegyük hozzá, az íreknek tele lett a tele lenni valójuk, és stikában elkezdtek eurót nyomni. Ez a kis játék addig tartott, amíg rájuk nem szóltak fentről, hogy ebből most már elég legyen. Meg is nézhetjük, hol tart most a sokáig eminens tanuló és állandó példálózás tárgyának szerepkörében tetszelgő Írország.)

Álságos, hazug és a velejéig romlott ez az egész rendszer. Mit gondol a kedves Olvasó, vajon a görögök, vagy mi magunk, mennyi idő alatt küzdenénk le egy ilyesféle mezei válságot, ha csak úgy, mindenféle aggályoskodás nélkül, mi is beindíthatnánk a bankóprést? Mi gondunk lenne? Ráadásul, ha kamatmentes közpénzrendszert üzemeltetnénk – mondjuk valami olyasfélét, mint a kínaiak (asszem valahol 11% körül lesz az idei növekedésük!!!) – még inflációtól sem kellene tartanunk!

És hát látjuk, van, akire nézve nem kötelezőek a szabályok, annyi pénzt nyomnak, amennyit csak akarnak, akkor, amikor csak kedvük tartja. Ők a legegyenlőbbek az egyenlők között.

De megyünk tovább!

„…a válsággal szertefoszlott az a korábban a piaci körökben is elterjedt illúzió, hogy egy ország az euró bevezetésével egy alacsony és stabil kamatkörnyezetbe kerül, ahol így olcsó hitelekből szolid infláció mellett biztonságosan növekedhet.

Pedig 2008-ig úgy tűnt, hogy ez tényleg működhet, a válság előtt ugyanis az eurózóna-tagok gazdasági és a költségvetési állapotától lényegében függetlenül a kötvényhozamokban nem volt jellemző a fél százalékpontnál nagyobb eltérés. Tehát, akinek eurója volt, szinte bármit megtehetett a gazdaságban, a hülyeségért a piac nem kért nagyobb kamatokat.”

Csak nem itt is az történt mint az USA-ban? A színfalak mögött szép csendben zakatoltak az eurót nyomó gépek, miközben a szokásos „mosolygunk a kamerák előtt fenntartva a látszatot” című, az unalomig ismert előadásnak lehettünk szem- és fültanúi? Még az is könnyen lehet, hogy hazudtak nekünk.

És milyen érdekes, most egyszerre minden kis – ahogy a cikkíró fogalmaz – „hülyeség”, mely azelőtt a lőtéri kutyát sem érdekelte, nemhogy nagyobb kamatokat kérjenek érte, most kemény forintosítható összegekben manifesztálódik. Hogy is van ez? Most egyszerre csak miért is? És eddig miért nem? Vajon mennyi pénz ment el az ilyen apró „hülyeségeken” mire észbe kaptak?

Lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem, de szerintem az euró néven kierőszakolt, eredetileg a dollár majmolására összegrundolt izzadságszagú, valutaszerű fizetőeszköz nem más, mint a „közös lónak turós a háta” című mondás tökéletes példázata. Alkalmatlan konstrukció, alkalmatlan helyen és időben. De nekünk ki kell tartanunk a végsőkig, elvégre ahogyan a miniszterelnök is megmondta, igaz darab idővel a kínai delegáció érkezte előtt (Nemzedékek írják a történelmet című beszéd, Fidelitas kongresszus Székesfehérvár. 2007.):

„Ha történelmi analógiát keresek, azt mondhatom, hogy a mi nemzedékünk mondta ki újra, hogy Magyarország nem kelet, hanem nyugat, mi a nyugathoz tartozunk, vagyis az otthon és a szabadság egyszerre jár nekünk. Ezt kimondtuk, és utána nyugathoz soroltuk Magyarországot közel 40 év keleti fogság után. ”

Úgy kell nekünk az euró, mint egy falat kenyér. – adta ki az ukázt az eurokonform mainstream (magyarul a dörgölődző fősodrat). Mit gondol a tisztelt Olvasó, Nagy-Britannia, amely már időtlen idők óta teljesíti az eurozóna kívánalmait, vajon miért nem cserélte le a fontot a közös valutára? Bizonnyal jó oka volt rá. És arról az apró, ám annál fontosabb momentumról se feledkezzünk meg, hogy Londonban található a City is.

De nézzük tovább a részleteket:

„Sarkadi-Szabó Kornél pénzpiaci elemző szerint az összes tartozást egy kalapba téve az USA adósságai meghaladják az uniós átlagot, Amerika mégsem mehet csődbe, mert senkinek nem érdeke megtámadni egy ekkora piacot úgy, hogy a világ devizatartalékainak 40 százaléka dollárban van. A problémák persze előbb-utóbb őket is utolérik, jelentősebb leminősítés mégsem várható, mert a „politikai érdekek egy irányba mutatnak” – véli Sarkadi, aki szerint, ha az ország becsődölne, az a hitelminősítőknek is végzetes lenne, feladatukat ugyanis minden bizonnyal más típusú intézmények vennék át.”

Még hogy felelősségteljes gazdálkodás? Még hogy szigorú fiskális meg monetáris rend? Ugyan kérem! Ha klasszikust szeretnék idézni, azt is mondhatnám: „Lószart mama!” Politikai érdekek, kispofáim! Csak az számít! Ennyit a különféle (és nem mindenkire egyformán vonatkozó) előírásokról meg szabályozásokról.

Újabb eklatáns példa az uniformizálás általi károkozás veszélyeire! A dollár világhegemóniája társulva a svájci frank dollárhoz hasonlatos menekülővaluta funkciójával, kiegészülve az eurónak egy egész kontinens gazdaságát lebénító és korlátozó egyenfazonírozó szerepkörével, jól mutatja, milyen hatalmas károkat tud okozni a belterjesség. Eltűntek Európából a nemzeti valuták, egyetlen fizetőeszközzel könnyedén lehet uralni, s egyúttal manipulálni is egész kontinenseket. Egyetlen pénzfajtát – s ezzel együtt az azt használó országokat is – sokkal könnyebb a szó legszorosabb értelmében kézben tartani, és uralni, mint több tucatot.

De ha azt hiszik, hogy ezt már nem lehet fokozni, hát nagyon tévednek:

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfolió-menedzsere szerint is igaz, hogy az adósságpálya fenntarthatósága a kirívó eseteket leszámítva nem feltétlenül rosszabb Európában, mint Amerikában. Viszont óriási különbség, hogy itt a pénzügyi unió létjogosultsága megkérdőjeleződött, mert a közös gazdaságpolitika hiánya miatt a válságkezelésnek (és a közös pénznek) is jóval nagyobb kockázatai vannak, mint az USA-ban.”

Azt hiszem ez önmagáért beszél. Csak aki vak, az nem látja, hogy belekezdtek a vészharangok erőteljes kongatásába. A nagyságos és fényességes Európai Portán a görögök miatt berezelt a lótifuti ügyintézők „derék”, saját pecsenyéjét sütögető siserahada. Ha bukik Görögország, bomlik az euroövezet, s ha bomlik az euroövezet, bomlik maga az EU is. Oda a szent fejőstehén (vagy az aranytojást tojó tyúk, kinek hogy tetszik)! De legalábbis beleverik az első szöget az EU koporsójába. Ugyanis Görögország, de még az EU is, bebukhat. Csak Amerika nem. Pontosabban most még nem!

Ugye emlékeznek Gilad Atzmon idézetére? A szadista öntetszelgés felfedte valódi arcát, s immáron a pórnép számára is kinyilatkoztatásokat tesz, még a látszatra sem ügyelve. Ma már az egyszerű földi halandónak is a képébe zúdítják, hogy ők, és csakis ők, rajtuk kívül senki más, de ők akkor és annyi pénzt nyomhatnak, amennyit csak akarnak. Vagyis nekik, és csakis nekik, senki másnak, hatalmukban áll, hogy – szemléletes mammoni képzavarral élve gazdaságilag és pénzügyileg is – keresztre feszítsék ezt a világot. És meg is fogják próbálni, efelől semmi kétség.

De vajon miért, honnan, de legfőképpen kitől ez a már-már hitbizománynak tűnő, s az egész glóbuszra kiterjedő privilégium? A választ bizonnyal meglelhetjük, ha a Rotschild érdekeltségű, s legkevésbé sem elfogulatlan hitelminősítő intézetek háza táján keresgélünk.

„Még egy fontos különbségre hívja fel a figyelmet Móricz Dániel, a Concorde Alapkezelő kötvényportfolió-kezelője. „Nem mindegy, hogy egy ország hazai pénzben, vagy idegen devizában van eladósodva.”

Az USA adósságtörlesztését meg tudja oldani úgy, hogy pénzt nyomtat. Viszont azok az országok, ahol nincs helyben központi bank (és most mind ilyenek vannak bajban), lényegében mind idegen pénzben adósodtak el, mert nincs befolyásuk a saját valutájuk értékét meghatározó pénzügypolitikára. Móricz szerint ebben az értelemben az eurozónában csak Németország és Franciaország adósodott el saját pénzében, mert ők azok, akinek ráhatása van az Európai Központi bank tevékenységére. Ez nyilván a kontinens politikai és gazdasági erőviszonyait tükrözi, ugyanakkor a befolyásnak súlyos ára van: ők kellene most fizessék a déli-periféria által benyújtott cehhet.”

Álljunk meg egy polgári szóra, Istenben szeretett felebarátim! Miről is volt szó az előbb? „…  lényegében mind idegen pénzben adósodtak el, mert nincs befolyásuk a saját valutájuk értékét meghatározó pénzügypolitikára” Tessék mondani, hol a görög drachma, hol az olasz líra, hol a portugál escudó? Hogyhogy nincs befolyásuk a saját valutájuk értékét meghatározó pénzügypolitikára, amikor nincs is saját valutájuk? És akkor még közös pénzpolitikát akarnak ráerőltetni az uniós tagállamokra, amikor napnál is világosabban látszik, hogy a közös pénz a bajok egyik legfőbb okozója. Unifromizált, egyen-fazonírozott pénzügyi rendszert akarnak ráerőltetni a már amúgy is szinte gazdasági mozgásképtelenségre kényszerített, központi bank által gúzsba kötött tagállamokra, s mindezt teszik egyetlen közös, egy kézben tartható, könnyen uralható és legfőképpen manipulálható, ezáltal romba dönthető fizetőeszköz segítségével.

És hát nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal is elsült az a bizonyos képzeletbeli kapanyél.

De ha már itt tartunk! Ugyan vajon hogy a rossebbe lehet az, hogy egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamban (ilyen hazánk is), ha már mindenképpen ellehetetlenítik a nemzeti valutában történő eladósodást, ami ugye elvileg megvédene a szélsőséges árfolyam-ingadozásoktól, nem a közös valutában, hanem egy unión kívüli, ráadásul menekülővalutában (svájci frank) úszunk el? Nincs, vagy nem is volt meg a bizalom az euróban? Ja! A többiek miért nem? Miért csak mi?

„Móricz szerint előnye is van annak, hogy nincs mindenhol jegybank. Ezek az országok csődveszélyben nem választhatják a könnyűnek ígérkező pénznyomtatás útját, helyette kénytelenek kiigazításokkal fenntartható pályára állítani a gazdaságukat. Ez sokkal fájdalmasabb, de hosszú távon sokkal célravezetőbb út is egyben, többek között azért, mert elkerülhető az inflációs (extrém esetben hiperinflációs) veszély, ami szakértők szerint hamarosan az USA előtt álló legnagyobb kihívás lesz.”

Ahogy azt az USA példája mutatja, ez tényszerűen nem igaz. A kiigazításokkal fenntartható pályára állított gazdaság egyáltalán nem célravezetőbb megoldás sem hosszú, sem semmilyen távon, legalábbis ilyen keretrendszer közepette semmiképpen sem. Az USA hosszú-hosszú évtizedek óta köszöni szépen, de egész jól el van a tetszés szerinti (és fedezet nélküli) pénz nyomtatásával, a világ pedig úgy tűnik szemrebbenés nélkül finanszírozza a FED-nek ezt a már-már az úri passzió kategóriájába tartozó kedvtelését. Ezt sok mindennek lehet nevezni, csak versenynek meg piacgazdaságnak nem. Legalábbis addig egész biztosan nem, amíg egyesek bármit megtehetnek, a kettesek, hármasok, meg a nem tudom én hányasok, meg szinte semmit.

A jelenlegi kormányfőnek volt egyszer egy nagyon találó hasonlata amikor hazánkat jellemezte. Azt mondta, úgy kell versenyeznünk a többiekkel, hogy amikor eldördül a startpisztoly lövése és a mezőny nekilódul, nekünk előbb még ki kell jutnunk a kulcsra zárt öltözőből és csak ezután tudunk a nyomukba eredni. No hát itt is valami hasonló történik.

A ’29–33-as nagy világválságot leszámítva emlékszik valaki arra, hogy Amerika csődbe ment volna? Amerika köszöni szépen, de egész jól el van a „bármikor bármennyi pénzt nyomtathatok” kiváltságával. Mindaddig, amíg ezt zavartalanul megteheti, és a kőolajjal dollárban kereskednek – rossz nyelvek szerint már csak ez maradt fedezetként a dollár mögött, s ezért kellett hirtelen, idő előtt távoznia Szaddám Husszeinnek az élők sorából – addig a világ összes országa továbbra is rabszolgaként termeli majd meg az USA modern kori jólétének és kényelmének költségeit, gyakorlatilag egy közmegegyezésen alapuló szélhámosság, egy kész átverés show, vagyis fedezetlen papírdarabok ellenértékeként.

Csak a többieknek, főként a kicsiknek, vagy kicsikké tett államoknak kell betartani minden szabályt, kínosan ügyelni még a tized százalékokra is, ha hiányról van szó! Bezzeg a bezzeg-ország!

És valóban!

A szadista öntetszelgés felfedte valódi arcát, már a látszatra sem ügyelnek. Annak idején az volt a nagy truváj, hogy eldicsekedhettek a Megváltó halálba küldésével, a feszület – kivégzőeszköz, vagyis halálosztó jellegét kihangsúlyozva – került be a templomokba örök mementóként, állandó figyelmeztetésként. Mindig szem előtt tartva, ők élet és halál urai, ők mindent megtehetnek.

A mai sátáni, mammoni világban a pénz diktátumát, az univerzális jel feletti uralom mindenhatóságát hirdetik felkent szószólóik, immáron a köz embere számára is közérthető formában.

Igen, benne van a vérükben. Hiszen tudják, ők a kiválasztott nép. A nagy kérdés csak az: vajon mire választotta ki őket a Jóisten?

Annak idején, és azóta is kérkednek azzal, hogy halálba küldték a világ Megváltóját. Persze ezt még el lehet intézni egy kézlegyintéssel, dejszen mög vót írva, hogy ennek mán pedig így köll lennie. Ma azzal kérkednek, azt hiszik, hogy büntetlenül tönkretehetik, nyomorba taszíthatják az egész világot. Már csak az a kérdés, hogy ennek a modern kori világégésnek, melyet szintén, mint előre mutató változás adnak majd be és el nekünk, vajon miféle jelképet fabrikálnak. Még nem tudjuk, csak azt, hogy nagy valószínűség szerint ezzel is (emlékeztetőül, elrettentésül?) minden nap szembesülnünk kell majd.

Kényszerpályára lökték a világot, a rendszer kristálytiszta logika alapján épült fel, a veszedelem magával ránt mindenkit a szakadékba, nincs menekvés. Nincs olyan, hogy te nem vagy érintve. Ha a dollár többé nem képezné közmegegyezésen alapuló fizetőeszköz tárgyát (This note is legal tender for all debts public and private – Ez a pénzjegy törvényes fizetőeszköz minden állami és magán adósságra), tényleg csak a dolláron lévő másik felirat marad: „In God We Trust”, azaz Istenben bízunk.

Hát ezért nem megy csődbe Amerika.

Egyelőre!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás