Háború kezdődött ellenünk? – avagy, nyolc évtized múltán ismét támad a vesztünkre törő “szövetséges”?
Földi László, a nagy tekintélyű biztonságpolitikai szakértő a minap megerősítette aggodalmaimat:
I.
Ismétlődni látszik a nyolc évtizeddel ezelőtti történet. Így, vagy úgy – de ERŐVEL VETNEK VÉGET A MAGYAR POLITIKA ÖNÁLLÓSÍTÁSÁRA, A HÁBORÚ (akkor folytatásának) ELKERÜLÉSÉRE TETT KÍSÉRLETNEK.
Az történt, amit a londoni Times minapi, ORBÁN MEGDÖNTÉSÉRE FELHÍVÓ CIKKE nyomán én HADÜZENETNEK értékeltem. Földi László szerint HÁBORÚBAN ÁLLUNK.
A szívemből szólt!
Régi meggyőződésem igazolódott be. AHOGY A HITLERI NÉMETORSZÁGNAK – akkori, vesztünkre törő “szövetségesünknek” – megvolt a magyarországi ötödik hadoszlopa, úgy az megvan a mostaninak is.
BRÜSSZEL ÖTÖDIK HADOSZLOPA STABILAN BE VAN ÁGYAZÓDVA az államszervezetbe. (A bírói szervezetbe is.) Nem egy vélemény – sőt, maguknak az érintetteknek az állítása szerint is – mind Novák Katalint, mind pedig Varga Juditot megvezették. Mert mi mással magyarázható az, hogy látatlanban aláírták a szóban forgó kegyelmi kérvényt.
És még mondja valaki ezek után, hogy VELÜNK SZEMBEN ELLENSÉGES (majd nekünk hadat is üzenő) “SZÖVETSÉGESEINKNEK” NINCS ÖTÖDIK HADOSZLOPA a magyar államapparátusban.
Ahogy nyolc évtizeddel ezelőtt is volt. A liberális sajtó pedig mindezek nyomán rástartolt az ügyre. Az ötödik hadoszlop, gazdáinak megrendelésére tehát most akcióba lépett. A NAGY TERV VÉGREHAJTÁSA LÁTHATÓAN BEINDULT.
II.
A “444” hírportál eldicsekedett azzal, hogyan sikerült megírniuk A NAGY, A “MINDENT LELEPLEZŐ” CIKKET.
ÉS AKKOR EGY VÉLEMÉNY:
“Tisztában voltam vele, hogy Novák Katalin előbb utóbb menni fog. Már akkor tudtam, amikor először Ukrajnába ment, és ki tudja milyen egyezményeket kötött Zelenszkijjel. A gabona egyezmény sem tetszett, mert ez nem az Ő posztja lett volna. Ki tudja, hogy még milyen ígéreteket tett, közben szidva az Oroszokat. Meghökkentett, amikor Lengyelországi látogatása során is elítélte Oroszország agresszióját, teljesen máshogy viszonyult a dolgokhoz, mint Orbán. Szinte úgy éreztem mintha Ő akarna irányítani. Ez csak a jéghegy csúcsa volt, hogy elővették a kegyelmi kérvény ügyet, tudtam, hogy más is van emögött. Azt sem értettem igazán hogy mi beszélnivalója volt a NATO főtitkár Stoltenberggel? Az az érzésem hogy Orbánt megkerülve, tett ígéreteket. Még szerencse, hogy volt benne annyi becsület, hogy Ő maga mondott le.”
ÉS AZ ÉN MEGLÁTÁSOM:
Nem hiszem, hogy maga mondott volna le. Lemondatták. Vagy Orbán. Vagy a NATO. (Inkább az utóbbi).
Mert az utóbbinak volt az embere. Novák folytatta elődjének, Áder Jánosnak a hagyományát, aki A MAGYAR LEGFELSŐBB VEZETÉSEN BELÜL A LEGATLANTISTÁBB SZEMÉLY VOLT.
ÁDER IS, NOVÁK IS SZEMBE MENT A MAGYAR KÜLPOLITIKÁVAL, ANNAK LEGFELSŐBB TÖREKVÉSEIVEL. Ahol csak tudták, gáncsolták a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztését.
2020-ban Áder volt az, aki a lengyelek (rajtuk keresztül pedig a NATO) ráhatására lebeszélte Orbánt arról, hogy – Putyin meghívására – Moszkvába utazzon, és részt vegyen a Győzelem 75. évfordulója alkalmából ott megtartott díszszemlén (és találkozzon Putyinnal).
Áder tehát jó emberük volt, prominens személyisége Brüsszel / NATO, EU magyarországi ötödik hadoszlopának. Érthető, hogy hasonló utódot kívántak maguknak Magyarország köztársasági elnökének székében. Nem tudni, hogy mikor látták meg Novák Katalin személyében ezt az utódot. Tény azonban: a Fidesz meglehetősen gyorsan és sokak számára váratlanul jelölte őt az államfői posztra.
Novák Katalin pedig, mindjárt beiktatási beszédében, “MŰKÖDŐ DEMOKRÁCIÁNAK” nevezte Ukrajnát.
Akárcsak Áder, ő is részt vett azon a nemzetközi propaganda fórumon, amelyet, “Krími Platform” elnevezéssel szervezett a kijevi rezsim külföldi állam- és kormányfők agyának átmosása céljából. Ezen a résztvevők nem kevesebbet vállaltak, mint hogy ORSZÁGAIK KÜLPOLITIKÁJÁBAN PRIORITÁSSÁ TESZIK A KIJEVI REZSIM TÁMOGATÁSÁT – MINDEN LEHETSÉGES TERÜLETEN – úgy, mint emberi jogok, környezetvédelem, az Oroszország elleni szankciók betartása és betartatása, nemzetiségi, vallási kisebbségi jogok.
No és, természetesen, a Krím visszajuttatása Ukrajnának. (Ukrajna területi integritása, oh!) Ezzel a kötelezettségvállalással Novák Katalin az ukránok háborújával, annak céljaival azonosult – Magyarország nevében és képviseletében. Megtagadva a Krím, a Donbassz oroszaitól ugyanazt a jogot, ami mellett a Székelyföld esetében, állítólag, síkraszáll.
Ez pedig a kulturális, a területi autonómia joga. A népek, nemzetek önrendelkezésének joga. (Ami, egyébként az ENSZ Alapokmányában, az emberi jogok mindkét nemzetközi egyezségokmányának (polgári, politikai és szabadságjogok – illetve a gazdasági, szociális és kulturális jogok) legelső cikkelyében szerepel.
Brüsszel azzal nyilván tisztában volt: az általuk eltávolítani kívánt Orbán Viktor egy idő után már nem tűrheti majd tovább, hogy valaki – érzékelhetően külföldi megbízásból – folyamatosan keresztbe tegyen a magyar külpolitika törekvéseinek, céljainak.
Részükről itt ezért egy igen bonyolult lépéskombináció történt. Két legyet is ütöttek egy csapásra. Gerjesztettek, egyrészt, egy “pedofil ügyet”, amivel sikerült nagy tömegeket az utcára vinni AZ ELTÁVOLÍTANI AKART Orbán ellen. Másrészt céljuk volt a júniusban egyidejűleg esedékes Európa Parlament-i, illetve önkormányzati választások előtt lejáratni az Orbán-kormányt, illetve kigolyózni azt a Varga Juditot, aki már eddig is a brüsszeli bürokraták kellemetlen, kemény ellenfele volt, és akit a Fidesz, az Európai Parlament-i választások nyomán, a párt képviselőcsoportja vezetőjének szánt.
Itt emlékeztetnék újfent a Times – nem tudom ezt másnak nevezni: nekünk szóló HADÜZENETÉRE. Ami már odáig fajult, hogy MOSZKVAI UTASÍTÁSNAK NEVEZIK SZUVERENITÁSUNK VÉDELMÉT. Ezzel kapcsolatban már meg is szólalt – és egyfolytában teszi is a dolgát BRÜSSZEL magyarországi CSAHOLÓ KÓRUSA.
Márpedig ismerjük a kutyáknak azt a szokását, hogy ADDIG CSAHOLNAK, AMÍG A KISZEMELT VETÉLYTÁRSAT HARCRA NEM INGERLIK. És akkor megindul közöttük az ÖLDÖKLŐ MARAKODÁS.
Egy szó, mint száz: BEINDULT A GÉPEZET ORBÁN, vele együtt pedig a szuverén Magyarország MEGBUKTATÁSÁRA. Egy második Ukrajnává tételére.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Írta: Levédia krónikása
EZ IGAZ.SAJNOS.
Milyen szuverén államról papolsz ember?Hisz nem is köztársaság vagyunk,a hazug rogán propaganda és a fidesz egyöntetüen csak magyarország kormányáról csahol.A közpénz milliókkal kitömötteknek persze igy is jó.De nem az elnyomoritott kifosztott százezreknek, a fidesz dédelgette végrehajtó maffia által othhonukból kirugdosottaknak.
Az igaz,hogy a brüsszel bujtogatottak hazaárulók,ám a fidesznyikek egypetéjü ikertestvérek azokkal.
Magadat nem renditette meg a pedofilbotrány?MIlyen lelkületü lehet az aki elsiklik ilyen mocsokság felett.
Jobb lett volna elsikálni ügyesen ahogy eddig minden bünt?
Érdekes egy gyülekezet.
Na meg a szentté avanzsáló balog,rossz ránézni.
üdvözlettel egy jobboldali
Hogy szembe ment a kormány külpolitikájával míg elnök volt is egyértelműen látszott. A cikk nélkül is sokan úgy látják, hogy ezért kellett mennie, viszont a cikk egyéb más igazságtartalmát pont te igazoltad ezzel a hozzászólással. Először kételkedtem bizonyos részletekben, köszönöm sikerült meggyőznöd.