KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Göncz Kinga végtelen pofátlansága (videóval)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Göncz Kinga és társai változatlanul helyesnek tartják a 2006. október 23-i rendőrterrort, s az áldozatokat hibáztatják. Morvai Krisztina strasbourgi kérdésére a szemkilövető kormány minisztere egyértelművé tette, hogy gaztetteiket bármikor megismételnék.

Goncz kinga

Göncz asszony szerint a szélsőséges Jobbik által támogatott paramilitáris  erők támadták meg 2006-ban a Magyar Televízió székházát. Nézzük, mit is erről a Wikipédia:

paramilitáris (a görög para, „hasonló” és a latin militáris „hadi, katonai” szavak összetételéből) a reguláris hadsereghez (állami haderőhöz) hasonlóan szerveződő, de annak részét nem képező, önálló, általában fegyveres csoport jelzője. Olykor egyazon fegyveres, illetve katonai jellegű csoportot mind az irreguláris, mind a paramilitáris kifejezéssel is jellemzik, a paramilitáris jelzőt azonban inkább használják azon csoportok esetében, amelyeknek a céljai eltérnek az állami vagy nemzeti hadsereg céljától, azaz nem honvédelmi vagy az ország határain kívüli harci tevékenység céljából működnek.

Csak jeleznénk, hogy 2006-ban a Jobbik egy támogatottsággal alig rendelkező párt volt, legalábbis a választásokon 2,2%-ot ért el. Göncz asszony nyilvánvalóan a felszólalásában a Magyar Gárdára utalt, ami akkor még nem is létezett. Hát kérem valahogy így kell szemrebbenés nélkül a valósághoz képest teljesen másként beállítani a történetet. Erre van egy rövidebb szó is. Hazugság!

Egyébként ebben a felszólalásban tisztán visszaköszön a bolsevik mentalitás. Gondoljunk csak 1956-ra, arra a propagandára a forradalom leverése után, amiből az derül ki, hogy horthysta, fasiszta tisztek vezetése alatt a mindaddig megbúvó fegyveres egységek folytattak ellenforradalmi megmozdulást a szocialista államrend megdöntéséért.

A múlt mindig visszaköszön…

[youtube=http://youtu.be/FZeUrC4a5Bg]

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Göncz Kinga végtelen pofátlansága (videóval)

  1. Mossa már ki a száját, vagy én törlöm ki papírral, maga repedt sarkú zsidó ribanc! Maguk, – a cionista zsidók – az emberiség rákfenéi, akik vélt és minden valóságot nélkülöző „holokausztjuk” – inkább „holokamunak” nevezném – égisze alatt Dollárbilliárdokat csaltak ki az emberektől, az irányításuk alatti kormányok közreműködésével! Maga, és a többi retkes hazaáruló kötelet érdemel, nem pedig négymilliós havi fizetést! Ez az én privát véleményem magukról, és az Európai Uniónak nevezett, a népek megnyomorítására és zsidó igába szorítására, zsidók-alkotta, senki által meg nem választott, de odaültetett gyülevész hadról! Maguk, akik az Isten szerepét is át akarva venni, döntenek a sorsunkról úgy, hogy a chemtrailerek segítségével ott írtják a gójokat, ahol, és ahogy tudják! Szégyellje magát, ha ismeri ezt a szót, maga hazaáruló sehonnai bitang! Semmi tisztelettel: Julianus

  2. Elképesztő, amit Göncz Kinga előad. Olyan, mintha nem is ebben az országban élne, talán helyesebb is lenne más hazát választania, hogyha ezt annyira nem becsüli. 2006-ban tehát nem a gyurcsányista kormány volt hazug, majd brutális, hanem azok, akik nem tudták elviselni az aljasságot… Érdekes hozzáállás… Láthatjuk, hogy nem esett messze a komcsi alma a fájától…

    Lenhardtné

  3. A gönczova tökéletesen hajaz a patkány apjára! A lakhely áruló patkányok nem fogják elérni céljukat, nem fogják megszerezni maguknak Magyarországot!

    kató rudi

  4. Nagyon időszerű lenne az összes 2006-os dokumentumot nyilvánosságra hozni. Természetesen az eredetit. Mert ha ez így megy tovább, csak a hazugságok győzedelmeskedhetnek!
    Anna

  5. A zsidó szerint aki nem zsidó, az egyenlő az állattal. Ezért ha egy zsidó erőszakot alkalmaz, akkor pusztán fegyelmez, így az jogos. Ha egy nem zsidó ezt akár csak szavakban nehezményezi, az elég indok az erőszakos fegyelmezésre. A zsidó más. A zsidó nem normális ember. A zsidó az zsidó. (dr Fejér Lajos : Zsidóság) Nincs helyük emberek között. Lehetne valahol egy országuk, 20 méteres kerítéssel körbe kerítve. Aztán nagyon kellene vigyázni, hogy lélek az ajtón se be, se ki. Azután el lehetne rendbe hozni amit az utóbbi ~5000 évben elcsesztünk. (valószínűleg jórészt titkos zsidó beavatkozás miatt)
    eSzeL

    1. Csatlakozom az előttem szólóhoz.
      H.B.

      Itt a pofon akkor jött, amikor a zsidók megbizonyosodhattak arról, hogy ők valójában egy nagy senkik és semmik, és az emberiség nélkül még fennmaradni sem tudtak volna, nemhogy szocializálódni, mert a parazita tulajdonsága az, hogy önmagában életképtelen és ezért állandóan győzködni kell a gazdatestet, hogy őrá tulajdonképpen mekkora és hatalmas szükség is van, ugyanis a zsidókkal pontosan az a baj, hogy emberi tartalmat soha nem képviseltek(!), hanem csak a kinézésük alapján(!), látszatra tartoznak az emberiség tagjai közé! Ezért is képtelenek az együttélésre…”

  6. Ez a kócos lotyó úgy hazudik mintha könyvből olvasná.

    A zsidóban csakugyan együtt találjuk azokat a sajátosságokat, amelyek az embert ellenszenvessé tehetik. És ez a lelkiség változtathatatlan lényege a zsidóságnak.

    H.B.

  7. 2006 őszén két esemény történt.

    Szeptemberben (18-án ) a Magyar Televízió székházának a megtámadása, amikor a rendőrség nem, vagy alig védte magát és a székházat, illetve október 23-án, amikor az ’56-os forradalom kitörésére emlékezőket a rendőrség elképesztően durva, törvénytelen módon megtámadta, szétverte…

    Nagy előszeretettel keverik össze e kettőt – tudatosan, szándékosan -abban bízva, hogy az „országlakók” elfelejtik, összekeverik, vagy pontatlanul emlékeznek rá. (Ez utóbbira számtalan példa van – sajnos.)

    a Telekiek nagy tisztelője

  8. Ez a kócos Gönc Kingának nincs bőr a pofáján azt hiszi, hogy a magafajta össze szedett- vetett társaságának szemétségét be veszik a magyar emberek? Ez nagyon nagy baj, hogy ilyen EP képviseli MAGYARORSZÁGOT, illetve nem az ország javára tevékenykedik. ILYEN NINCS AZ EGÉSZ VILÁGON. SAJNOS EZ CSAK MAGYARNAK NEVEZETT EP képviselő csinálja meg ,pedig nagyon sok jót is tudna tenni ha nem lenne a MAGYAR EMBEREK ELLEN.

    Fehér Lajosné

Hozzászólás a(z) Horváth Bertalan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük