KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

GFG, a korszerű gondolkodó

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Nem elemző, hanem politikai gondolkodó vagyok.” Már az önmeghatározás is árulkodó: G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója kiemeli magát a másodrangúnak sugallt elemzők közül, jelezve, hogy ő egy szellemileg-intellektuálisam magasabb rendű tevékenységet végez. Az elemzők szerinte a politikai élet részei, „tulajdonképpen pártkatonák.”

G.Fodor Gábor
G.Fodor Gábor

De nem sokáig időzik ilyen éteri magasságokban, mert néhány mondattal lejjebb már így definiálja magát: „egyike vagyok azoknak, akik a rendszer igazságait védik.” Büszkén beszél arról, hogy ő egy-egy intézkedés mögött mindig annak az értelmét keresi, mert az ő dolga az „értelemadás.” Ezzel a kör bezárult: GFG lényegében ugyanolyan pártkatona, mint a korábban leszólt társai, alkalmazottai.

A gondolkodó szerint a ”kormányzás a pillanat uralásának művészete.” Ennyire egyszerű. De hogyan lehetséges az, hogy az emberiség kiemelkedő gondolkodói mindeddig képtelenek voltak ennek a felismerésére?

A politikusokon sem lehet következetességet számon kérni, mert „ha arról szól a politika, hogy a helyzetet kell uralni, akkor nem lehet filozófiai következetességet számon kérni egy politikuson.” Nem érdemes tehát figyelni egy-egy politikus tevékenységét, hiszen úgysem tehet mást, mint reflektál a pillanatnyi helyzetre, és megpróbálja ellenőrzése alá vonni. Nem lehet tehát a hitelességet megtagadni attól, aki aljas, kicsinyes önzéstől vezéreltetve kirekeszti a nemzetből annak egy részét, majd néhány év múlva a nemzetegyesítés első számú hirdetője lesz. Ez a pillanatok egymásutániságának filozófiája.

A politika célkérdésekkel foglalkozik, és ráadásul „nagyon egyszerű dolog. Kik vagyunk mi, mit akarunk elérni, mi az a helyzet, amit meg kell oldanunk, kik az ellenfeleink, mit kell tennünk.” Másképp fogalmazva: „A politika embertan. Embereket kell irányítani. Ha hatalomgyakorló vagyok, el kell érnem, hogy az emberek azt akarják, amit én akarok.” Ennek az itt leírt pragmatikus, rendkívül célorientált gondolkodásmódnak és uralmi formának az eddigi legtökéletesebb képviselőit Hitlert, Lenint, Sztalint és társait a mai közfelfogás nem tarja követendő példaképnek. Pedig ők – nagyon sokáig – eszményi politikusok voltak, akik minden pillanatban minden helyzetet uraltak.

A politikai gondolkodó legalább következetes: „A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy „polgári Magyarország” hívó szót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még ma is azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés. Ebből fakad a jobboldali értelmiség minden ellenkezése és ízlésbeli problémája a jelenlegi kurzussal szemben.” Köztudott, hogy az említett időszakban Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója voltam, ezért a fenti gondolatmenetet nem kívánom sem cáfolni, sem minősíteni. A legendagyártás hasznosságában pedig sohasem hittem. A kialakult vitában a már elhunyt Wermer András vitatható mondataira hivatkozni nem túl szerencsés eljárás.

Ezt a talmudista csűrés-csavarást a végtelenségig követni és cáfolni teljesen értelmetlen. Szomorú, hogy Stumpf Istvánnak ilyen utódai vannak a Századvég élén.
A Magyar Narancs 2015. február 19-i számában megjelent interjú a következő mondattal zárul: „A jó politika se nem posztromantikus, se nem ideologikus, hanem cselekvéspárti. Ez ennyire egyszerű.”
Biztos ez?

A tradicionális, jobboldali és nemzeti felfogás és értékrend szerint a politika – erkölcsi dimenziók és etikai normák nélkül – banditizmus.
GFG értelmezésében a politika nem más, mint a mindenkori helyzet ellenőrzése érdekében elkövetett erkölcsi szempontból neutrális cselekvéssorozat.

Akad tisztázni való bőven.

Magyar Nemzet, 2015. február 23.

Forrás: Facebook

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “GFG, a korszerű gondolkodó

  1. Az a baj, hogy sok mindenben igaza van.
    ”a kormányzás a pillanat uralásának művészete.” Ha képes elérni, hogy minden pillanatot uraljon, az idők végezetéig ő az uralkodó.
    „ha arról szól a politika, hogy a helyzetet kell uralni, akkor nem lehet filozófiai következetességet számon kérni egy politikuson.” Ez maga a vegytiszta neoliberális gondolkodás. Nincsenek értékek, nincs jó és rossz. Mindig úgy lép, hogy talpon maradjon. Az ördög öreganyját is megb@ssza egy pillanatért és meg is kapja.
    „Ha hatalomgyakorló vagyok, el kell érnem, hogy az emberek azt akarják, amit én akarok.” Azt már nem kell a jónép tudomására hozni, hogy mit akar (valójában). A lényeg, hogy mellé álljanak. Mivel az oktatás inkább butítás, nem is veszik észre, hogy önmaguk ellen dolgoznak azok akik az ilyen fehérjecsomók mellé állnak.
    „Nem erkölcsös, de törvényes” mondta h gyula. Működik? Működik! A többség mindig birka? Az! De csak azért, mert az egyén nem Istenben hisz, hanem mindenek fölött saját magában, majd az általa kiválasztott „nagyemberben”.
    „Meg kell állapítani, hogy mindig több az olyan ember, akinek rosszul működnek az ösztönei, mint az olyan, akinek jól működnek.” Ha pedig a többség esetleg, véletlenül helyesen, a maga javára lenne képes dönteni, úgy még mindig ott van a bármikor, bárhogyan manipulálható titkos és névtelen választás. Ebből tárgyalásos/politikai úton ki lehet lépni? Soha! Ha pedig a hit meghamisítása által birkává neveljük a népet képtelen küzdeni. A kör bezárult.

  2. „„A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy „polgári Magyarország” hívó szót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még ma is azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés.”

    Aki ezt még ma sem látja, az tényleg degenerált. Orbán egy tökéletesen ideológiamentes szélhámos, a hatalmának egyetlen célja a hatalom maga, mert ez biztosítja a gazdagodását. A hatalmon maradás kulcsa pedig az, hogy mindig azt kell mondani, amit a közönség hallani szeretne. Egy ilyen volt a sok közül a „polgári Magyarország”.
    Ez egy színész, egy néphülyítő mutatványos lókupec. Aki egyetlen szavát is elhiszi, az nyálfolyató debil.

Hozzászólás a(z) eSzeL bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük