Gandhi és a Danone

Szerencsés az az ország, amelyiknek a Mennyei hatalmak akkor küldenek egy karizmatikus vezetőt, – egy, a népét Egyiptomból kivezető Mózest –  amikor arra nagy szükség van. De még szerencsésebb, ha az a vezér, akkor érkezik, amikor a nép is érett fogadására és együtt érik el magasabb céljaikat.

Globalizáció régen is volt, csak régen gyarmatosításnak hívták. Ennek legeklatánsabb példáját Indiában találjuk, de itt találjuk a páratlan hősiesség példáit is. Anglia például felszámolta India őshonos textiliparát, hogy az angol textilnek piaca legyen. Ahogy ma a multik mondják, amikor egy patinás magyar gyárat bezárnak rögtön az után, hogy bagóért megvették: „Én piacot vettem, nem gyárat.”

Az Indiai Óceánból szinte ingyen kinyerhető sóra az angolok magas vámot vetettek ki és csak az általuk engedélyezett boltokban árusították. 1930 tavaszán Gandhi az erőszak nélküliség elveinek betartásával polgári engedetlenségi mozgalmat kezdeményezett. Március 12.-én asrámjából 78 férfival gyalog elindult a tengerhez, híres bambuszbotjára támaszkodva. A 300 km-es utat 24 nap alatt tették meg; útközben több ezer ember csatlakozott hozzájuk.  Gandhi, miután a kelő nap sugarainál megmártózott a tengerben, a parton száradó sóból felvett egy marékkal. Ez már törvényszegésnek minősült, ugyanakkor a népnek is jelt adott a lázadásra. A parasztok visszatértek ősi só-nyerési módszerükhöz, a tenger egész hosszában „lopták” a sót. A rendőrség tömegével tartóztatta le őket. Nemzeti érzésű indiai politikusok a városokban árulták az ország jogos tulajdonát, az illegális sót.

Egy hónappal később Gandhit letartóztatták. Ekkor egyik segítőtársa vezette azt a 2500 áldozatkész embert a dharsanai szalinákhoz, akik ennél keményebb dolgokra is elszánták magukat. A szalinák elfoglalására ugyan nem került sor, mert ahogy az első csoport a szögesdrótkerítés közelébe ért, az ott várakozó indiai rendőrök (mert azért ott is voltak másképp gondolkodók) ólmosbotjaikkal ütéseket zúdítottak a fejükre. Gandhi emberei nem védekeztek, nem támadtak – ez volt az erőszak nélküliség. Az összeesett, véres sebesülteket elvitték. Ekkor előlépett a következő 25 fős csoport: ezeket is leütötték. És ez így ment órákon, napokon keresztül. Az egyik angol újság így kommentálta: „Európa elveszítette erkölcsi presztízsét Ázsiában.” (Hová is csatlakoztunk?)

Áldozat nincs áldozatvállalás nélkül és áldozatvállalás nincs áldozatkész emberek nélkül, ez tény. Az indiaiakban mindenesetre tudatosult, hogy az idegen igát saját erőből is le tudják rázni.

Hát igen, fontos lenne a fentiekből levonható tanulságot ma Magyarországon is megszívlelni. Mindez arról jutott eszembe, hogy felmerült a nemzeti összefogás ötlete a Danone termékek bojkottálására a Győri Keksz érdekében. De vajon hányan tudtak ellenállni a csábító akciós ajánlatoknak? Megvalósult az országos összefogás? Pedig nem is áldozatról, hanem egy apró lemondásról lett volna szó. 1956 régen volt. Lenne még itt 2500 ember, aki hagyná a fejét beverni? Hát 250 vagy 25?

Lesz-e nekünk valaha is Mahatma Gandhink?

(ismeretlen szerző)

(Az írás nem ma keletkezett, de sajnos, most is aktuális. Sajnos, beigazolódni látszik az a másfél évtizeddel ezelőtti jóslatom, miszerint a 40 évnyi kommunizmus után el kell jutni népünknek addig a mélypontig, amikor végre tisztán fog látni, nem lehet már elkábítani mindenféle mézes-mázos ígérettel, s kezébe véve sorsának irányítását bölcsen választ, felismerve az alkalmas vezetőket. Megfontolásra adom közre, hiszen nem soká választanunk kell, s a mai hazudozók újra elkezdik régi és új trükkjeik bevetését. Czakó István)

Nemzeti InternetFigyelő