Írói munkásság, vagy megélhetési köpönyegforgatás?


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!
Írói munkásság, vagy megélhetési köpönyegforgatás?
„Mindegy, hogy kinek mi a véleménye erről a húsz évről” – mondja Debreczeni

Miközben a hetvenes évei elején járó talján fő hallja kendet, az életvitelével a deviáns viselkedést fesztelenül propagáló Silvio Berlusconit választja az év rocksztárjává a Rolling Stone magazin olasz változata, aközben itthon sem tétlenkedik a politikai közélet, meglehetősen furcsa dolgokat produkál.

A rocksztárokról egyébként nekem személy szerint az Actually Love (Igazából szerelem) című rendkívül szórakoztató angol filmvígjáték jut az eszembe. Egyik kedvencem a film, s nemcsak azért, mert kitűnő angol és amerikai színészeket vonultat fel, hanem azért is, mert tényleg remek, igényes, szellemes kikapcsolódást és szórakozást nyújt a néző számára. Nem utolsó sorban ez a mozi szolgált alapul Francisco számára a felejthetetlen táncszólóhoz, ugyanis ebben a filmben látható az a jelent, amikor Hugh Grant Nagy Britannia éppen aktuális miniszterelnökeként táncra perdül a Downing Street 10. alatti rezidenciáján a Pointer Sisters Jump című számának dallamaira.

Elidőzvén még egy röpke pillanat erejéig a rocksztárrá avanzsált olasz kormányfő életvitelénél, a film egy másik, szintén emblematikus szereplője a jó öreg Billy Mack (Bill Nighy frenetikus és felejthetetlen alakításában). A kiöregedett popsztár tesz még egy kísérletet arra, hogy régi slágerének karácsonyi feldolgozásával megostromolja a csúcsokat és bekerüljön a top tenbe, vagyis az első 10 közé. A kampány körút során aztán betéved az egyik show műsorba, ahol is jó tanácsokkal látja el a fiatalokat.

„Helló srácok! Itt egy jó tanács Billy bácsitól: Ne vegyetek drogot… Legyetek rocksztárok, és akkor ingyen megkapjátok.”

No, hát ennyit röviden a deviáns életmódot propagáló rocksztárokról.

Az ok, ami miatt szóba hoztam őket, csupán annyi, hogy ezúttal talán még őket is überelik az itthoni történések.

Az Index internetes portál a minap mozgóképes beszámolóval tudósított Debreczeni József: Arcmás című új, ezúttal ismét Orbán Viktorról szóló kötetének könyvbemutatójáról. Sajátos kis csapat jött össze, a szerző egyik oldalán Kuncze Gábor, másik oldalán Dávid Ibolya foglalt helyet. A szerzőt „Kőrössi P. József, a Noran Libro kiadó vezetője konferálta fel imígyen:

„Fontos könyvet mutatunk be, nagyon fontos könyvet. Két bátor ember két bátor könyvét. De micsoda különbség a két bátorság között! A Debreczeni József és az Orbán Viktor bátorsága között.”

Ahogy mifelénk mondani szokás, hagyok időt, hogy behatoljon az input a wincseszterkatedrálba. Megmondom az őszintét, én itt rögtön le is fagytam, mit lehet erre mondani? Az történhetett, hogy hiányos műveltségem fehér foltjai közül némelyek minden bizonnyal erőteljes satírozgatásra szorulnak, de az is lehet, hogy híján vagyok a kellő beleérző képességnek, amikor halványlila segédfogalmam sincsen arról, hogy micsoda különbség van Debreczeni József és Orbán Viktor bátorsága között. Legfeljebb csak valamiféle távoli sejtelmes derengés adódik, amely azt mondatja velem, hogy a szónok itt minden bizonnyal arra utalhatott, miszerint kettejük közül az egyik bizonnyal a mi megfelelő alkatrészünkkel veri azt a bizonyos sokat emlegetett csalánt, míg a másik pont erre a tényre kívánja teli torokból üvöltve felhívni a figyelmünket.

No, mármost ennyit rövid bevezetőként, jöjjön maga a szerző:

„Csalódást kell okoznom, nem Bajnai Gordonról írtam könyvet, akit egyébként innen is, hogy mondjam, nagy tisztelettel és nagy megbecsüléssel üdvözlök… Ez a második könyvem Orbán Viktorról… Visszamenőleg is sok minden más fényben látszik, más hangsúlyt kap, tehát ezért is tartottam szükségesnek, nemcsak 2002-től, hanem az előtte lévő időszaktól is újra áttekinteni Orbán pályáját. A rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb formátumú politikusáról van szó, különösen abban az értelemben, aki a legnagyobb hatást gyakorolta és még ezután fogja igazán Magyarországra gyakorolni, hogy ez milyen előjelű, hogy pozitív, vagy negatív előjelű, arról most ebben a bevezetőben nem akarok beszélni, a könyvben ezt igyekszem leírni. Mindenesetre úgy gondoltam, hogy egy politikai gesztust is teszek azzal, hogy a választási kampány előtt, a soron következő választás előtt írom meg ezt a könyvet.

(…)

Tulajdonképpen ennek a gesztus értékű – mert többről nyilván nincs szó – része az is, hogy Dávid Ibolyát és Kuncze Gábort hívtam meg a könyvbemutatóra, akiknek ezúton is köszönöm, hogy ebben a megtiszteltetésben részesítettek, hogy elfogadták ezt a meghívást.

(…)

Mindegy, hogy kinek mi a véleménye erről a húsz évről, ami szerintem sajnos véget ér, ezt írom meg ebben a könyvben, elég pesszimistán, de szerintem realistán. Számomra a szabadságot jelentette, és én rendkívül jól éreztem magam ebben az időszakban és félek, hogy némi légszomjjal kell majd küzdenem a hátralévő időben.”

Debreczeni tevékenységét figyelemmel kísérvén rögtön az elején felmerül két kérdés.

Az egyik: Vajon még hányszor írja át Viktor király nacionáléját az éppen aktuális széljárásnak megfelelően?

A másik. Vajon mikor kerül sor a Fransiscóról írott eposz faceliftjére (ráncfelvarrására)?

Arra sem érdemes pazarolnunk a drága időt és energiát, hogy kinek és milyen gesztust tett a szerző azzal, hogy a választások előtt jelentette meg könyvét. Gondolom úgyis sejtjük, úgy is tudjuk. Vannak azonban jelzésértékű momentumok Debreczeni József szavaiban, melyek mindennél jobban jellemzik a most múlófélben lévő kort. Ezek mellett pedig ne menjünk el, ne mehetünk el szó nélkül, mert ezek azok a momentumok, melyeket el kell mondanunk majd fiainknak és az ő fiaiknak is, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg.

„Mindegy, hogy kinek mi a véleménye erről a húsz évről” – mondja Debreczeni.

Valóban? Önnek is ez a véleménye, kedves Olvasó? Mert nekem nem. Egyáltalán nem mindegy, hogy ki mondja azt a véleményt, és az sem mindegy, hogy milyen véleményt mond. Mindkettő, a nyilatkozó személye, és nyilatkozata is minősít, hiszen bizonyítványt állít ki a hitelességről és a hiteltelenségről, az informáltságról, vagy éppen a tudatlanságról is.

„…a húsz évről, ami szerintem sajnos véget ér”

Két dolgot tudunk meg ebből a nagyon is beszédes mondatból. És nem úgy tűnik, hogy csupán freudi elszólás lenne. Az egyik, hogy őkelme haszonélvezője volt az elmúlt két évtized „Halásszunk nyugodtan a zavarosban” című össznépi káosz-berendezkedésének, hiszen sajnálkozását fejezi ki, mivel véget ér. A másik, hogy ők is tisztában vannak vele, hogy vége.

„Számomra a szabadságot jelentette, és én rendkívül jól éreztem magam ebben az időszakban és félek, hogy némi légszomjjal kell majd küzdenem a hátralévő időben.”

Tudod mit, Jóska?! Nem mondom azt, hogy félj. Nem mondom azt, hogy rettegj. De a politikai korrektség kedvéért azt azért szögezzük le, hogy az elmúlt húsz esztendőben, de az azt megelőző nem tudom én hány évtizeden keresztül is, kizárólag mi szívtunk, úgyhogy az a minimum, hogy innentől kezdve most mán te se érezd jól magad! De mondok még valamit! Tetézem a bajt, ráteszek még egy lapáttal! Ha a jólétünk, közérzetünk minőségének javítása kizárólag a te károdra valósítható meg – ahogyan mifelénk mondani szokás (autentikus idézet következik a nép egyszerű gyermekének ajkáról) – „bassza szellő”, ám legyen! De az a minimum, hogy most mán szíjjál te is kicsinység. Érezd át, tudd meg, ismerd meg a nép sanyarú sorsát most mán te is, ha eleddig még nem vót benne részed.

És ne bánkódj, de keseregj nyugodtan, mert reméljük, lesz ez még rosszabb is! Neked!

Miután Debreczeni kollégát helyre tettük, figyelmünket fordítsuk a jobbján helyet foglaló Kuncze Gábor felé. Az egykori pártelnök ily szavakkal terhelte meg a levegő könnyű szekerét, hogy szállítná azokat a zsurnaliszta fülekbe:

„Erről a könyvről szeretnék beszélni, amit egy nagyon komoly dolognak tartok. Tulajdonképpen a történet arról szól, hogy a szépreményű, nagyreményű fiatal politikus, hogy lesz egy populista népvezér, ennek milyen állomásai vannak. A vereségeken keresztül hogy alakul át folyamatosan a személyisége, mondhatnám, hogy bizonyos tekintetben torzul a személyisége. Orbán Viktor az első két évben saját magával vitatkozik és egy ellenszenves valaminek írja le akkor azt, amit ma egyébként csinál. De a húsz év története benne van a könyvben olyan értelemben is, hogy hogy jutottunk el az eufóriától az eszement szembenállásig, hogy jutottunk el odáig, hogy ennyire kettéosztott az ország, és ennek nyilván sok felelőse van, a szerző azonban határozottan leszögezi, hogy Orbán Viktor nem az egyik, hanem a fő felelőse.

Ebben a könyvben Debreczeni József konkrétumokat ír le a jövőre vonatkozóan, vagyis jósol. Azt mondja, hogy szerinte biztosan meglesz a Fidesz kétharmada. Azt mondja, hogy ha ez így lesz, akkor sor kerül majd a közjogi rendszer átírására, átfazonírozására, átalakítására annak érdekében, hogy bebetonozza a hatamát a könyv főszereplője. Ki is mondja, most is kimondta, az európai értelemben vett parlamentáris demokrácia végét. Ezek, tisztelt Hölgyeim és Uraim, súlyos mondatok, súlyos jóslatok. A szerző azért vállal kockázatot, mert szembesíteni lehet őt majd egy-két-három év múlva mindazzal, amit leírt, hogy vajon mennyire lett neki igaza.”

Mondja mindezt egy olyasvalaki, akit a hitesek annak idején csak száz kiló marhahúsnak aposztrofáltak és kizárólag azért került, kerülhetett az SZDSZ elnöki székébe, mert kifelé jól mutatott, hogy felmenői között nincsenek zsidók. Ha jól emlékszem ezt magától a körmös Bauer leszármazottjától tudhassuk.

Mindeközben Dávid Ibolya mindenkit a könyv elolvasására buzdít, mert mindannyiunk számára szolgál tanulsággal, de legfőképpen azt tartsuk szem előtt, hogy „minden igazság kiderül, főképp, ha leírják”.

Ha most azt hiszik, hogy van új a nap alatt, akkor bizony nagyot tévednek! Nincs! Már megint, még mindig Orbán Viktor az első számú közellenség.

Index riportere: „Ennyire fontos Orbán Viktor?”

Debreczeni József: „Hát ki? Hát a legfontosabb!”

De jelzésértékűek az is, ahogyan az Index szerkesztősége reagál a könyvre

  1. pofa: Ó baszd meg! Itt van a könyv! Figyelj! A szerelmes férfi könyve!
  2. 2. pofa: Amikor saját kezűleg heréli ki a zsidó kisfiúkat a fehérvári általánosban, azt meg akarom keresni.
  3. 3. pofa: 2002-ben Orbán elveszítette a választásokat. (itt jön egy kis segítség) Majd 2006-ban újra elveszítette! Pont ott nyitottam ki, ahol a lényeg van?
  4. 4. pofa: Én nagyon örülök, csak az a baj, hogy nincs meg a régi, amiben még dicsérte az Orbánt.

Hát itt tartunk most, 2009 novemberében. A kamerák előtt egymást fáradhatatlanul püfölő parlamenti siserehad „derék” prominensei szépen megférnek egymással a pártérdekeket önkéntes gesztusokkal szolgáló bértollnok könyvbemutatóján. Most már a látszatra sem adnak. Vagy korrektebb, ha úgy fogalmazunk, nem is ügyelnek. Az ismert mondással élve: összenő, ami összetartozik. De talán még ennél is szemléletesebb az a megfogalmazás, amely az izraeli véderő leszerelt katonájától, az Angliában élő világhírű szoprán szaxofonos Gilad Atzmond-tól származik. Ő így fogalmaz:

„A történelem azt tanítja, hogy amikor a szadista öntetszelgés felfedi az arcát, akkor már közel van a vég.”

A jelek szerint a dolog úgy áll, hogy nemcsak „Izrael napjai” – ahogy Gilad Atzmon állítja –, de mások hátralévő ideje is meg van számlálva. A centit pedig egyre többen és egyre türelmetlenebbül vágják.

„Az Úr gondoskodik az ég madarairól” – mondja a Szentírás. És bizony, gondoskodik a Debreczeni-félékről is. Minden bizonnyal ez az egyik ékes példája annak, hogy Isten útjai miért ennyire kifürkészhetetlenek. Mert könyve eladásából minden bizonnyal eztán is jól megél majd az olykor ezt leíró, majd a változások tükrében az eddigieket némileg átgondoló és átdolgozó literátor. A könyvet bizonnyal sokan megveszik majd. Ki azért, hogy önigazolásra leljen benne, mégis csak helyesen cselekedett, amikor az önkéntes néptribun ellen sorompóba álló Hórihorgas Ripacsra adta a szavazatát, ki pedig azért, hogy tiltakozásképpen – mert szájtáti bálványimádó, vagy függőségi helyzetben lévő vazallusi szerepköréből fakadóan muszáj ekképpen cselekednie – ízekre szedje a leírtakat.

Szép lehetsz, de okos nem. Legalábbis itt és most nem.

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Írói munkásság, vagy megélhetési köpönyegforgatás?” bejegyzéshez

  1. A debreceni (direkt igy irva!!) féle személyek még arra sem érdemesek,hogy egyáltalán foglalkozzunk velük!!!a ferdenyakú kalapossal és a ciánossal együtt!!!
    ÖSSZEÉR AMI ÖSSZETARTOZIK!!!MIND HAZA ÉS NEMZETÁRULÓ!!!

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d blogger ezt szereti:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás