KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: illusztráció / Stringer/ZUMAPRESS/Global Look Press

Franciaország részt vett az Izrael elleni iráni támadás elleni védelemben

A francia hadsereg részt vett az Izraelre mért iráni rakétacsapás visszaverésében – közölte Emmanuel Macron francia elnök hivatalának sajtószolgálata. Párizs e célból mozgósította erőit a Közel-Keleten.

Izrael biztonsága iránt elkötelezett Franciaország ma mozgósította katonai eszközeit a Közel-Keleten, hogy elhárítsa az iráni fenyegetést – olvasható a közleményben.

Korábban Mohammad Bagheri altábornagy, az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke bejelentette, hogy Teherán a Moszad hírszerző központot akarta eltalálni, amikor rakétatámadást intézett Izrael ellen. Iránnak lehetősége volt arra is, hogy gazdasági infrastruktúrát támadjon – mutatott rá.

Október 1-jén este ballisztikus rakétákkal támadtak izraeli területet. Két hullámban lőtték ki őket – összesen mintegy 400 lövedéket. A neten közzétett felvételeken rakéták tucatjait lehetett látni az égen.

Ugyanakkor kiderült, hogy az amerikai hadihajók nem tudták elfogni az Izrael irányába kilőtt iráni rakétákat. Az Egyesült Államok haditengerészete a támadás idején a térség vizein állomásozott. Teheránnak sikerült eltalálnia az Ashkelon térségében lévő Izraeli gáztározókat a rakétacsapás során.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt kép: illusztráció / Stringer/ZUMAPRESS/Global Look Press

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Brüsszelben is tudják, Orbán Viktor és szövetségesei egyre erősebbek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük