Az orgánum idézi a KSZ vezetője, Tarasz Deak által aláírt dokumentumot, amely szerint “a jobbikos magyar soviniszták június 3-ára akciót terveznek a Vereckei-hágóra Hazatérés. Magyarok a Vereckei-hágón – óvatosságra intő – címmel”. A KSZ közösségi oldalán (vk.com/karpatska_sich) is megjelent közlemény azt állítja, hogy az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés évfordulójának szentelt rendezvény “fő szervezője Kovács Béla, a Jobbik botrányairól ismert régi tagja, európai parlamenti képviselő, akit 2015-ben Oroszország javára folytatott kémkedéssel gyanúsítottak meg”.

A kelet-ukrajnai harcokban is részt vett fegyveres szervezet közleménye szerint “a vereckei rendezvény meglehetősen népszerű téma az ukránellenes hírközlő eszközökben, amelyeknek a programelőzeteseiben célzások találhatók Nagy-Magyarország ukrán területeket is érintő visszaállítására”. Az esemény fényét hivatott emelni – áll a dokumentumban -, hogy azon nemcsak a magyar kisebbség képviselői és a Jobbik tagjai vesznek részt, hanem a lebonyolításába ismert magyarokat is bevontak, mint például Mónus József íjász távlövő világbajnokot, aki lövésével megkísérli jelképesen “összekötni a Kárpátok hegyeit a magyar földekkel”.

“És jóllehet Magyarország, valamint a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbség egyes képviselői a hivatalos retorika szintjén “semlegesek” Ukrajnát illetően (azt állítják, hogy a hasonló rendezvények erősítik Ukrajna és Magyarország barátságát), a téma iránt egy ideje érdeklődő, józanul gondolkodó embereknek érteniük kell, hogy ez nem más, mint Magyarország birodalmi ambícióinak békés módszerrel történő megvalósítása” – állítja a KSZ, amely alig több mint egy évvel ezelőtt likvidálással fenyegette meg a szerinte ellenséges magyar szervezetek és pártok Ukrajnában tevékenykedő aktivistáit.

Nyilatkozatában a szervezet hangsúlyozza: a KSZ egyik fő feladata a szeparatizmus, így az oroszbarát szeparatisták (szeparatista ruszin vagy kommunista szervezetek tagjai) és a Jobbikhoz hasonló magyar soviniszták elleni harc Kárpátalján. “Ezzel a feladattal sikeresen birkózunk meg 2011 óta, és noha az ellenség ereje, de különösen a pénzeszközei megháromszorozódtak, ötéves tevékenységünk során a szomszédos megyékben lévő bajtársainkkal közösen sikerült olyan erős nacionalista frontot kiépítenünk Nyugat-Ukrajnában, amit az ellenségeink nem lesznek képesek leküzdeni” – olvasható a KSZ közleményében.

A Vereckei-hágóra tervezett eseménnyel kapcsolatban a nyilatkozat végül leszögezi: “ha a rendezvényen az ukrán nemzettel kapcsolatos soviniszta megnyilvánulást vagy szeparatista jelszavakat és felhívásokat észlelünk, ezt államunk egysége elleni közvetlen fenyegetésnek és a kárpátaljai helyzet destabilizálására irányuló – százéves kérdésekkel történő manipuláció révén megvalósítandó – kísérletként értékeljük, és a kárpátaljai magyarbarát mozgalmak tevékenysége ellen minden elképzelhető módszerrel való harcra történő felhívásnak tekintjük”.

A KSZ nyilatkozatában említett, Vereckei-hágóra tervezett rendezvényt a Feszty-körkép Alapítvány szervezi. A vereckei esemény részét képezi a Feszty Árpád-emlékév alkalmából Kárpátalján magyarországi, erdélyi és helyi diákok részvételével tartandó kétnapos történelmi-kulturális vetélkedőnek, amelynek – a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetséggel (KMPSZ) együttműködve – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ad otthont Beregszászon. Az iskolások a vetélkedő szünetében, június 3-án a Vereckei-hágóra kirándulnak, ahol a tervek szerint Mónus József íjász világbajnok – a magyarok ősei előtti tisztelgésként – rekordkísérletet végrehajtva íjával átlövi a Vereckei-hágót.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

MTI
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)