Ferenc pápa eddigi legradikálisabb beszédét mondta el


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

FERENC PÁPA EDDIGI LEGRADIKÁLISABB BESZÉDÉT MONDTA EL A VILÁGOT URALÓ GLOBÁLIS, KAPITALISTA REND ELLEN BOLÍVIÁBAN

Ferenc pápa

AZ MTI TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELESSÉGÉT REKORD MÓDON KÖPTE SZEMBE: ELHALLGATTA A BESZÉDET ÉS NYOMÁBAN AZ EGÉSZ MAGYAR SAJTÓ.

AZ MTI HELYETTE A PÁPA MAI PARAGUAYI BESZÉDÉBŐL RAGADOTT KI EGY-KÉT MONDATOT A „RENDETLENSÉG” CSINÁLÁSÁRÓL. És nyomában ismét a magyar sajtó.

AZ ELHALLGATOTT, KORSZAKOS BESZÉD:

Ferenc pápa a bolíviai Santa Cruz de la Sierrában július 9-én délután, az indián származású Evo Morales elnök társaságában, a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján nem csak tőle, de elődjeitől sem hallott olyan gyújtó hangú beszédben hívta fel a jog- és tulajdonfosztottakat a globális kapitalizmus világrendjével, a világ hatalmasaival szemben, amely vízválasztó és történelmi léptékű.

A teljes beszédet másnap, június 10-én a vatikáni rádió teljes terjedelemben közölte:

http://en.radiovaticana.va/…/pope_francis_speech_at…/1157291

A New York Times még egy napot gondolkodott, hogy írjon-e a beszédről. Végül ráébredt arra, hogy a világ vezető lapjaként nem hallgathatja el a 13 nyomtatott oldalt kitevő szónoklatot. Tudósítás formájában, idézve másokat, akik a pápa beszédét szokatlan indulattal támadták.

http://www.nytimes.com/…/in-fiery-speeches-francis-excoriat…

Ferenc pápa latin-amerikai útján három országot látogatott meg: Ecuadort, Bolíviát és – ma -Paraguayt.

Az MTI és nyomában sajnos a teljes magyar sajtó a negyedik napja hallgat útja legfontosabb, bolíviai beszédéről.

Ferenc pápa Santa Cruz de la Sierrában egy vesztébe rohanó világot rajzolt fel, amelyben a jog- és tulajdonfosztott embereknek puszta túlélésük biztosításáért is muszáj kezükbe venni sorsukat. A környezetről kijelentette, hogy „A Földet, teljes népeket és az egyes embereket brutálisan büntetik. És mindezen fájdalom, halál és pusztítás mögött ott van annak a bűze, amit Szent Bazil „az ördög ürülékének” nevezett.

A pénz zabolátlan hajszolása uralkodik. A közösség érdekét elhanyagolják. Mihelyt a tőke idollá válik, és az irányítja az emberek gondolkodását, mihelyt a pénzéhség kerekedik felül az egész szocio-ökonómiai rendszeren, az elpusztítja a társadalmat, elítéli és rabszolgává teszi a férfiakat és nőket, elpusztítja az emberi testvériséget, embert ember ellen fordít, és mint világosan látjuk, még közös otthonunkat is kockára teszi.” A pápa a világot uraló kifinomult diktatúráról beszélt. Diagnózis elég áll rendelkezésre. „A napi hírekre tekintve pedig azt gondoljuk, hogy nincs semmi dolgunk, kivéve az, hogy magunkról, családunkról és szűk baráti körünkről gondoskodjunk”, beszélt a katolikus egyházfő a hírek manipuláltságáról.

De az inaktivitáson túl kell lépni, mert az emberiség jövője saját kezünkben van; abban a képességünkben, hogy szervezkedjünk és hihető alternatívákat dolgozzunk ki. És ehhez nem szabad elveszíteni a bátorságot. „Sokat tudunk tenni. Ti, alacsony sorban élők, kizsákmányoltak, szegények és előjogoktól megfosztottak, tudtok sokat tenni és sokat is tesztek már. Azt mondom, hogy az emberiség jövője saját kezetekben van, azon képességeteken keresztül, hogy szervezkedtek, és alternatívákat hoztok létre; napi erőfeszítésetekkel, hogy munkát, lakást és földet szerezzetek és hogy aktívan vesztek részt a nagy változási folyamatokban, nemzeti, regionális és globális szinten. Ne veszítsétek el bátorságotokat, szíveteket!

A médiáról ezt mondta: /és ezt a NYT szintén nem idézi/ „A hírközlési média monopolizálása, amely a konzumizmus elidegenítő példáit kényszeríti ránk, valamint egyfajta kulturális egyöntetűség az új gyarmatosítás egyik formája lett.”

Hangsúlyozta: „Még a bűnt és erőszakot is globalizálták. Így egyetlen kormány sem cselekedhet függetlenül a közös felelősségtől… Mondjuk NEM-et a gyarmatosítás minden, régi és új formájának. Mondjunk IGEN-t az emberek és kultúrák találkozásának. Legyenek áldottak a béketeremtők.
Beszéde vége felé ezt mondta: „Közös otthonunkat büntetlenül kifosztják, letarolják és kárt okoznak benne… Nem engedhetjük, hogy bizonyos érdekek – olyan érdekek, amelyek globálisak, de nem univerzálisak – átvegyék és uralják az államokat, a nemzetközi szervezeteket és folytassák a teremtés tönkre tételét”. Ennek kell békésen, de keményen ellenállni, mondta a pápa hozzátéve, hogy „védjük meg a Földanyát.

* * *
A fent kivonatolt, korszakos beszédet az MTI a negyedik napja hallgatja el.
Helyette a pápa ma, Paraguayban elmondott beszédéből ezt ragadta ki:
„Csináljatok olyan rendetlenséget, amely felszabadítja a szívet, együttérzővé tesz bennünket, reményt ad nekünk!”
Rendetlenség… Imádják e szót a naphegyi cenzúragépezetben adófizetői pénzből eltartottak.

Rájuk is vonatkozik persze Ferenc pápának a fentebb már idézett mondata médiáról: „A hírközlési média monopolizálása, amely a konzumizmus elidegenítő példáit kényszeríti ránk, valamint egyfajta kulturális egyöntetűség az új gyarmatosítás egyik formája lett.”

Lovas István, FB, 2015-07-13

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “Ferenc pápa eddigi legradikálisabb beszédét mondta el” bejegyzéshez

  1. Ha a pápa valójában ISTEN földi helytartója, hallatnia kell a hangját a többség érdekében. Vagy a fényben járok,vagy a sötétséget szolgálom. Egyszerre két Istent szolgálni nem lehet. Színt kell vallani amikor annak ideje van és most VAN. Fel kell hívnia a világ,és nem csak a keresztényeinek a figyelmét,hogy összefogásra van szükség ahhoz, hogy a sötétség megszűnjön, Hiszen ahol fény van,ott a sötétségnek semmi esélye.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
FELDERÍTŐ – A volt alelnök kipakol: “A VMSZ-ben Pásztor dönt mindenről.”
Az egyik legkeményebb hangú Világ-panoráma – Echo Tv
2009-es Horthy vonulás: két meghurcolt gárdistának ítéltek kártérítést közel hat év után
Close