KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fejlődni akarni kell – A Magyar Békekör közleménye

Fejlődésünket szolgáló örvendetes előrelépés történt a magyar-orosz vegyes bizottság ülésén. Energiaellátási, gyógyszeripari, mezőgazdasági, oktatási és kulturális téren olyan megállapodások születtek az orosz féllel, amilyenektől a magyar fél eddig elzárkózott, mert a Nyugat úgy kívánta. Brüsszel velünk szemben tanúsított barátságtalan magatartásának, pénzelvonásai, büntető intézkedései, zsarolásai, hatalom átvételi kísérleteinek hatására az Orbán-kormány úgy döntött, hogy alternatív megoldások után néz, s erősíti Magyarország helyzetét az orosz kapcsolat építésével.

A kapcsolatok leépítését felülvizsgáló magyar politikai akarat azonnali eredménnyel járt: a Déli Áramlat gázvezetéken keresztül pótolni tudjuk azt, amit az ukrán fél megtagad tőlünk, az MVM-Gazprom megállapodással biztosított az ország nyersolaj ellátása, Pakson hozzáfognak az új reaktor földbe ágyazásához. Oroszországban működő magyar gyógyszeripari és takarmányfeldolgozó vállalatok tovább erősíthetik pozíciójukat, több száz magyar hallgató járhat orosz egyetemekre, ill. orosz diák a magyar egyetemekre. Politikai akaraton múlott a kulturális, a sport és a turisztikai kapcsolatok élénkítése is.

A pozitív fejlemény a Magyar Békekör kitartó munkájának gyümölcse is. Kiálltunk a kapcsolatépítés, a jó viszony mellett Oroszországgal akkor is, amikor a kormány engedett európai uniós szövetségeseinknek, mert úgy gondolta, a Nyugat pótolni tudja az orosz kapcsolatot. Bebizonyosodott, hogy nem tudja. Mert fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen az együttműködés Oroszországgal. A Békekör kifejezte a magyarok túlnyomó többségének akaratát a jó viszonyra Kelettel és Nyugattal egyaránt. De messze vagyunk még a magyar-orosz relációban rejlő lehetőségek kihasználásától! Szeretnénk, ha a magyar fél politikai akarata az emberi kapcsolatok építésére is kiterjedne, és felszámolnák az útjában álló akadályokat. Helyreállítanák a légiközlekedést Budapest és az orosz nagyvárosok között, mert a szankciók miatt az szünetel. Szeretnénk az oroszokéhoz hasonló gyors elektronikus vízumot, a kulturális értékek cseréjét, a sportrendezvényeken való kölcsönös részvételt, a II. világháborúban Magyarország felszabadításában elesett orosz katonák sírjainak gondozását. Hiszen mindez nyugati szankciókba ütközik.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor ellen tervezett merényletről írnak az oroszok, most Szijjártó Péter is megszólalt

Kereskedelmi és infrastrukturális fejlesztési érdekeink megkövetelnék együttműködésünket a BRICS-szel. Ehhez nélkülözhetetlen volna a BRICS egyes tagállamaival szemben folytatott nyugati szankciópolitika feladása, hiszen e nélkül a BRICS még akkor is elzárkózik tőlünk, ha nem köti az együttműködést Magyarország kilépésének feltételéhez az EU-ból. Szeretnénk, ha Magyarország hátat fordítana a nyugati szankciópolitikának, s ezzel lekerülne a „barátságtalan országok” orosz listájáról! Követelmény volna a politikai együttműködés is! A kiegyezés Oroszországgal, hiszen nélküle elképzelhetetlen a kooperatív alapokra helyezett, számunkra létfontosságú új európai-eurázsiai biztonsági rendszer.

You have to want to develop

Announcement of the Hungarian Community for Peace

A welcome step forward for our development was made at the meeting of the Hungarian-Russian joint committee. In the areas of energy supply, pharmaceuticals, agriculture, education and culture, agreements were reached with the Russian side, which the Hungarian side has so far refrained from, because the West wanted it that way. As a result of the unfriendly behavior shown by Brussels towards us, its withdrawals of funds, punitive measures, blackmails, and attempts to take over power, the Orbán government decided to look for alternative solutions and strengthen Hungary’s position by building relations with Russia. The Hungarian political will to review the downsizing of relations had immediate results: through the South Stream gas pipeline, we can make up for what the Ukrainian side refuses us, the MVM-Gazprom agreement ensures the country’s supply of crude oil, in Paks is starting to bed the new reactor in the ground. Hungarian pharmaceutical and feed processing companies operating in Russia can further strengthen their position, hundreds of Hungarian students can attend Russian universities, and Russian students can attend Hungarian universities. The invigoration of cultural, sports and touristic relations also depended on political will. The positive development is also the result of the persistent work of the Hungarian Community for Peace. We stood for relationship building and good relations with Russia even when the government made concessions to our European Union allies because it thought the West could replace the Russian relationship. It became certain that it cannot. Because cooperation with Russia is essential for our development. The Hungarian Community for Peace expressed the will of the vast majority of Hungarians for good relations with both East and West. But we are still far from exploiting the potential inherent in Hungarian-Russian relations! We would like the political will of the Hungarian side to extend to the building of human relations, and to eliminate the obstacles standing in its way. Air traffic between Budapest and major Russian cities would be restored because it is suspended due to the sanctions. We would like a fast electronic visa similar to that of the Russians, the exchange of cultural values, mutual participation in sports events, the taking care of the graves of Russian soldiers who died during the liberation of Hungary in World War II. After all, all of this runs afoul of Western sanctions. Our trade and infrastructural development interests would require our cooperation with the BRICS. For this, it would be essential to give up the Western sanctions policy against individual member states of the BRICS, since without this, the BRICS will distance themselves from us even if they do not make cooperation a condition of Hungary’s exit from the EU. We would like Hungary to turn its back on the Western sanctions policy and thus be removed from the Russian list of “unfriendly countries”! Political cooperation would also be a requirement! Reconciliation with Russia, since without it the new European-Eurasian security system, which is vital for us and is based on cooperative foundations, is unthinkable.

Ez is érdekelheti:  Putyin: Oroszország mindent újjáépít a Donbasszban és Novorosszijában

Edited by Magyar Békekör

Budapest, 29 September 2024

 

Kiadta: Magyar Békekör

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük