Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás
Kipukkadt a lufi: semmi újat nem mutatott Magyar Péter, csupán egy végtelenül rossz minőségű és zavaros tartalmú hangfelvételt, ami lényegében értékelhetetlen.
Kipukkadt a lufi, semmi különösebb új információ nem derült ki abból a hangfelvételből, amelyet Magyar Péter kedd délelőtt nyilvánosságra hozott, és amelyet az ügyészségen mutat be.
Konkrét bizonyítékok helyett csak egy, a korábbi feleségével, Varga Judittal való rossz minőségű és zavaros beszélgetést közölt.
A homályos beszélgetés során ráadásul rendre ő mondja ki a neveket, emeli ki a lényeges mozzanatokat, érezhetően beszéltetni próbálja egykori feleségét, próbálna belőle súlyos mondatokat kihúzni, felkérdezni – sikertelenül.
A hangfelvétel azzal kezdődik, hogy Magyar láthatóan megpróbálja csőbe húzni Varga Juditot, kimondatni vele azt, amit pár perccel korábban mondott, annak érdekében, hogy Magyar fel tudja venni hangfelvételre a korábbi miniszter mondatait.
„Judit, pillanatra visszatérve arra, amit az előbb mondtál” – vezeti fel Magyar Péter. „Mit mondtam?” – kérdez vissza Varga Judit. „A Schadlről, hogy elkezdtél valamit mondani, hogy a Rogán mondott valamit, ami olyan furcsa volt, de hogy mondott, tanácsolt valamit, hogy mit nem kell csinálni…”
Varga Judit erre azt mondja, hogy „Nem, csak annyi, hogy Dani menjen át az ügyészségre és kérdezze meg, hogy milyen … mert náluk is van egy példány ezekből.” Majd ezek után arról beszélnek a felvételen, hogy a sajtó már hamarabb megkapta az ügyészségi iratokat, és bár azokban „semmi rossz” nincsen, bizonyos Martinovics Detti korábban mégis javaslatot az ügyészségnek arra, hogy mit kellene belőle kihúzni. Varga szerint ezeket az ügyészség nem tartotta mind be.
A hangfelvétel második részében pedig Magyar Péter arról kérdezi a korábbi minisztert, hogy miért nem mentették meg Schadlt, ha ennyire központi figura. Varga Judit erre azt mondja, hogy az ügyészség független, „ez egyértelműen azt mutatja, hogy ez azért történhetett meg, mert az ügyészségen belül Polt nem ura a helyzetnek”. Magyar Péter ekkor közbeszól, hogy „tehát valaki lehallgatott valami és utána már nem tudták kiszedni az iratokból…” Varga Judit erre így válaszol: „Igen. meg elindult és akkor aztán utána egyre durvábban gyűltek az izék, a bizonyítékok, akkor szóltak a Völnernek, hogy hagyja abba… Nem hagyta abba…”
Az is egyértelmű, hogy egy megvágott felvételről van szó – ezt már a Magyar Nemzet cikkírója jelentette ki.
Mint fogalmaz, igaz, Magyar Péter már a hétfői, felvételt beharangozó interjújában is visszavonulót fújt, a beígért kormánybuktató információk helyett már csak egy családi veszekedésről beszélt.
Inkább az a kérdés merül fel: mi vitt rá egy embert, hogy titokban felvételt készítsen a feleségével folytatott beszélgetésről? Ő azzal érvelt, hogy ezzel „családját próbálta védeni”. Ráadásul erős fenntartásokkal kell kezelni egy olyan vitahelyzetet, amikor a feleség nyilvánvalóan fél az agresszív férjétől.
Valakiről a beleegyezése nélkül hangfelvételt készíteni jogellenes, ennek alapvetően polgári jogi szankciói vannak, bizonyos esetekben azonban büntetőjogi relevanciával bírhat – ezt már korábban a Magyar Nemzetnek nyilatkozta ifjabb Lomnici Zoltán.
Szóval nagyon úgy tűnik, hogy ma sem mond le az Orbán-kormány, bár Magyar Peti mindent megtett ezért – ennyi sült ki belőle.
Van még valakinek további kérdése?
Kiemelt képen: Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épülete előtt 2024 06. 20-án / Fotó: Bődey János / Telex
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…