KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elnökjelölti vita: Trump a világ legerősebb gazdaságát hozná létre

Philadelphiában tartották helyi idő szerint kedd este az első televí­ziós vitát a republikánus és a demokrata elnökjelölt, Donald Trump volt amerikai elnök és Kamala Harris jelenlegi alelnök között. Az esemény kulcsfontosságú volt a demokraták számára, az eredeti elnökjelöltjük, Joe Biden amerikai elnök ugyanis csúfosan leszerepelt a június végi televíziós vita során.

Elsőként a megélhetési költségekről kérdezték az elnökjelölteket. A vitában Kamala Harris a középosztálybeli gyerekkorával igyekezett szimpátiát kelteni, és azt állította, hogy ő az egyetlen ember a színpadon, akinek van terve a középosztály felemelésére, mégpedig az, hogy „lehetőség gazdaságot” épít fel. Kiterjesztené a gyerekes családoknak járó adócsökkentést és adókedvezményt adna az induló kisvállalkozásoknak. Trumpot ellenben azzal vádolta, hogy ő a milliárdosok és a nagyvállalatok adóját csökkentené, valamint 20 százalékos forgalmi adót vezetne be a mindennapi árucikkekre.

Trump ezt azonnal cáfolta. A volt elnök viszont jelentés mértékű vámok bevezetéséről beszélt.

Más országok hetvenöt év után vissza fogják nekünk fizetni mindazt, amit a világért tettünk

– fogalmazott a volt elnök, hozzátéve, hogy elnöki ciklusa alatt szintén voltak vámok, és ezek nem vezettek az infláció megugrásához.

Most viszont „olyan infláció van, amilyet még nagyon kevesen láttak” – hívta fel a figyelmet Joe Biden amerikai elnök rossz gazdaságpolitikájának következményeire a politikus. Mint mondta, ez katasztrófa nem csupán a középosztály, de minden amerikai számára, ráadásul milliók özönlenek az Egyesült Államokba, akik elveszik a jelenleg az afroamerikaiak és a spanyolok által betöltött állásokat.

Elfoglalják a városokat. (…) Ezek azok az emberek, akiket ő [Kamala Harris] és Biden az országunkba hoztak, és elpusztítják az országunkat

 – emelte ki.

Elnökként az amerikai történelem legerősebb gazdaságát hozta létre, és ezt újra megcsinálná – ígérte.

Harris szerint Trump kereskedelmi háborút vívott, ami sosem látott kereskedelmi hiányt eredményezett az Egyesült Államokban. Trump erre marxistának nevezte Harrist, akit marxista közgazdász professzor apja „jól tanított”.

Ez is érdekelheti:  Politico: Az USA "fű alatt" jóváhagyta a libanoni eszkalációt

A volt elnök szerint a demokraták radikálisak az abortusz kérdésében. Szerinte ugyanis a kérdés több mint fél évszázada megosztja az országot, és most az történt, amit a jogászok is szorgalmaztak: a szabályozás visszakerült az egyes államokhoz.

Harris ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy büszkén írna alá egy olyan törvényt, amely szövetségi szinten engedélyezné az abortuszt. Egyúttal azzal vádolta Trumpot, hogy támogatja a teljes abortusztilalmat, amit a volt elnök cáfolt.

Orbán Viktort idézte Trump

A vita egyik részében hatalmas elismerés érte hazánkat és a magyar miniszterelnököt. Donald Trump Orbán Viktort idézte.

Orbán Viktor az egyik legnagyobb tiszteletnek örvend, erős embernek nevezik

 – mondta Trump, aki szerint Orbán kemény és okos ember.

A republikánus politikus a vitában idézte a kormányfő korábbi kijelentéseit. Úgy fogalmazott:

Magyarország miniszterelnöke, elmondta, miért robbant fel az egész világ? Három évvel ezelőtt még nem így volt. Miért robbant fel? Ő azt mondta, azért, mert szükség van Trumpra. Arra, hogy ő legyen az elnök. Tőle féltek. Kína is félt, és nem szeretem a félelem szót használni, de csak őt idézem, Kína félt tőle, Észak-Korea félt tőle. Mellesleg nézzék meg, mi történik Észak-Koreában. Azt mondta, Oroszország félt tőle.

Orbán Viktort idézve Trump elmondta, hogy nem volt probléma a világban, amikor ő volt az elnök, Joe Biden jelenlegi elnököt pedig a republikánus elnökjelölt gyenge, szánalmas embernek nevezte.

A fő kérdés a vita előtt egyébként az volt, hogy Kamala Harris, aki híres – vagy inkább hírhedt – a se füle, se farka körmondatairól, mennyire lesz képes felvenni a versenyt Donald Trumppal, aki a hasonló helyzeteket nem csupán jól abszolválja, de láthatóan kifejezetten elemében érzi magát.

Trumppal szemben Harris ugyanakkor elnökjelöltsége első bő hónapja alatt a kommunikációját előre megírt és súgógépről felolvasott beszédekre korlátozta, és csupán a negyvenedik napon adott interjút az erősen baráti médiumnak számító CNN-nek, azt is alelnökjelöltje, Tim Walz minnesotai kormányzó társaságában. Sajtótájékoztatót egyáltalán nem tartott.

írta a Fox News.

Ebből kiderült, hogy Trump és Harris fej fej mellett haladnak. A felmérés szerint Harris 49 százalékkal, egy százalékponttal vezet Trump előtt (48 százalék) a regisztrált szavazók körében, ami azt mutatja, hogy a verseny szorosabbá vált augusztus óta, amikor Harrisnek hárompontos előnye volt Trumppal szemben.

Azok körében, akik azt mondták, hogy biztosan tervezik, hogy szavaznak, Harris három ponttal vezet Trump előtt a friss felmérés szerint, a független szavazók körében azonban Trump vezet három százalékponttal Harris előtt.

Ez ráadásul 14 százalékpontos változást jelent augusztushoz képest, amikor Harris 11 százalékpontos előnnyel vezetett a több jelöltet, például Robert F. Kennedy Jr.-t is felvonultató mezőnyben.

Whit Ayers közvélemény-kutató a PBS Newsnak tegnap azt mondta, hogy a függetlenek támogatottságának megingása figyelmeztető jel Harris kampánya számára.

Kevin Madden republikánus stratéga pedig a PBS Newsnak beszélt arról, hogy

Harris kezdeti támogatottsági hulláma „hatalmas cukormáz” volt, mert ő egy új jelölt volt, akit nem Trumpnak vagy Bidennek hívnak. A legutóbbi felmérések szerint ez a fellángolás mostanra alábbhagyott.

 

Magyar Nemzet

 

Kiemelt képen: Kamala Harris amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt és Donald Trump volt amerikai elnök és republikánus elnökjelölt a vitán 2024. szeptember 10-én  / Fotó: ABC News

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük