Ellátási nehézségek is lehetnek Berlinben
A németországi sajtó meglehetős visszafogottsággal tájékoztat a teljes országra kiterjedő válságról, az elkeseredett gazdák tüntetéséről. Akik ismerik a német média helyzetét ezen természetesen nem csodálkoznak.
Ennek ellenére egyes német illetékesek arra figyelmeztetnek, hogy a napokig tartó (vagy ki tudja meddig?) demonstráció miatt az élelmiszer-ellátás veszélybe kerülhet és kiürülhetnek az élelmiszerüzletek polcai. A mai napot már „éhes keddnek” nevezik, arra utalva, hogy mind inkább kiürülnek a szupermarketek polcai.
Mind eközben a Sholtz-kormány elsődleges prioritása továbbra is a kijevi rezsim finanszírozása.
Így nézett ki tegnap Erfurt és Berlin:
Legfrissebb anyagaink:
Alkotmányos rend elleni szervezkedéssel vádolja az elmebeteg Magyar Péter Orbán Viktort
Lángba borult Franciaország: 800 ezren tüntettek, 1200-an letartóztatva, Limoges-ban összeomlott a városháza tornya
Ukrán drónok bénították meg Szentpétervárt: lángokban a kikötő, 20 ezren áram nélkül, a repülőtér órákig állt
„Ez az első dominó” – Zelenszkij szerint a dízelüzlet után jön a gáz és a szankciók enyhítése, Nagy-Britannia pedig inkább lángba borítaná a kontinenst
„Mindketten benne voltak” – kiderült, ki áll a Starlink-lassítás mögött, miközben Kijev sötétbe borult
„A Jóisten 16 évet adott, néggyel még tartozik” – Orbán Viktor Lakitelken üzent a Tisza-kormánynak
„Mégis bevágtak ide” – a börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika: „Valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem”






















