KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elhunyt Török Ádám zenész, a Mini alapítója

Elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be kedden Facebook-oldalán.

A Máté Péter-díjas, Fonogram-életműdíjas énekes, fuvolista, dalszerző januárban ünnepelte 75. születésnapját, május 8-án az Erkel Színházban adott volna születésnapi koncertet.

Török Ádám 1948. január 12-én született Budapesten. Először magánúton tanult fuvolázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszak előkészítőjét végezte el. 1965-ben kezdett el zenélni egy gimnáziumi zenekarban.

1968-ban a Dogs együttes énekese lett, majd még ugyanebben az évben megalapította a Mini együttest. 1972-ben az első tabáni bulin az LGT-vel és a Syriussal léptek fel. Tagcserék után a Mini stílusa a dzsesszrock irányába mozdult el.

A Mini 1976 és 1978 között a Budai Ifjúsági Parkban a híres “rockkeddeken” a P. Mobillal öt-hatezres közönség előtt zenélt, emellett a Tabán és a Bem rockpart főszereplőiként hosszú éveken át játszottak kiemelkedő szerepet a magyar rockszíntéren. Az akkori pártállami hanglemezgyári vezetés jó ideig megakadályozta a Mini első nagylemezének megjelenését, az első anyag Vissza a városba címmel végül 1978-ban került a boltokba.

1983 novemberétől szünetelt a Mini. Török Ádám előbb megalapította a Mini RC-t (Robot Company), majd a Tátrai Török Tandemet. Az 1987-1990 közötti időszak Török Ádám szólókorszaka volt, turnézott az Egyesült Államokban, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 1991-ben Závodi Jánossal közösen megalapította a RABB-ot (Rhythm and Blues Branch).

1998 februárjában Török Ádám újraélesztette a Minit. 2017-ben Mini Acoustic World nevű formációjával készített koncertlemeze jelent meg Bartók On Rock címmel. 2018-ban először adták ki CD-n a Mini együttes első albumát, és az azt sorban követő három anyagot a zenekar “ezüst korszakából”.

Török Ádám 2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, 2019-ben a Máté Péter-díjat, 2021-ben Fonogram-életműdíjjal tüntették ki.

 

Ez is érdekelheti:  Az orosz csapatok előtt megnyílt az út Kijevig

Kiemelt kép: A felvétel a Tabánban 2021. augusztus 21-én készült a Máté Péter-díjas, Fonogram-életműdíjas énekesről, fuvolistáról, dalszerzőről a Mini együttes koncertjén a Szent István-napi rendezvénysorozathoz kapcsolódó Retro Bulin. MTI/Kovács Attila

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Elhunyt Török Ádám zenész, a Mini alapítója

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük