Elhunyt özvegy Horthy Istvánné
![özvegy Horthy Istvánné](http://internetfigyelo.files.wordpress.com/2013/04/c3b6zvegy-horthy-istvc3a1nnc3a9.jpg?w=150)
Csütörtökön, 2013. április 18-án reggel, 95 esztendős korában angliai otthonában elhunyt özvegy Horthy Istvánné, gróf Edelsheim-Gyulai Ilona.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Marosnémeti és nádaskai gróf Edelsheim-Gyulai Ilona Mária Andrea Gabriella 1918. január 14-én született Budapesten, édesapja gr. Edelsheim-Gyulai Lipót, édesanyja gr. Pejachevich Gabriella. Gyermekkorát családja felvidéki birtokán, Felsőelefánton töltötte. 1940-ben férjhez ment vitéz nagybányai Horthy Istvánhoz, a kormányzó idősebbik fiához. Házasságukból 1941-ben egy fiuk (István) született…
A kormányzóhelyettes felesége – férjéhez hasonlóan – részt vállalt a hadat viselő országra nehezedő terhekből, hiszen többek között a keleti hadműveleti területen is vöröskeresztes nővérként szolgált, amit Horthy István hősi halála után sem hagyott abba.
http://video.mno.hu/embed/53789?autoplay=1
A tragikus eseményt követően is apósával és anyósával élt együtt a királyi várban, 1944-ben pedig közreműködött a zsidók mentésében, valamint a kiugrási kísérlet előkészítésében. A nyilas hatalomátvételt követően a kormányzóval együtt került német birodalmi területre, s vele maradt az emigrációban is. A hontalanság hosszú éveiben a fiatalon megözvegyült erős asszony a kormányzói család hű támasza, gondviselője maradt mindvégig.
Máig nem tisztázott, hogy Horthy István kormányzóhelyettes halála mögött légi baleset vagy merénylet állt-e. Míg a hivatalos verziónak számító első álláspontot inkább a repülésügyi szakértők képviselik, addig a másodikat özvegye, Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő vallotta teljes meggyőződéssel. Az MNO-nak adott, utolsó interjújában (http://mno.hu/riport/horthy-istvan-titkos-utja-1071662) egy merőben új, de fontos momentumot tárt elénk a kormányzóhelyettes által tervezett titkos repülésről.
http://video.mno.hu/embed/53597?autoplay=1
NIF megjegyzés:
Meglepetésre (???) az MTI híreiben nem közöl semmit erről a sajnálatos eseményről! Bezzeg ilyen „elképesztően fontos” marhaságról igen: „Elkapkodták az elefánttrágyás sört”. Ez a magyar tájékoztatás!
Az MTI-től megtudjuk mindazt, ami lényegtelen,… (NIF szerk. megj.)
Forrás: MNO
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Békés nyugalmat.
Judit Podlesni
Tisztelettel kívánok nyugodt álmot ennek a csodálatos asszonynak, akinek a férje és apósa igazi hős, ill. államférfi volt. Sajnos mostanában kevés ilyet láthatunk. Nyugodjék békében Ilona asszony! Akik Önnek igazán fontosak voltak már tárt karokkal várják, mi pedig megőrizzük emlékét. Isten áldja meg Önt haló porában is!
Lenhardt Ibolya
Azt kívánom,hogy az Isten vigyázza örök nyugodalmát! Egy ilyen asszonynak miért nem adatik meg az örök élet? Azért kérdezem, mert rá szolgált és nem csak ő hanem az egész HORTHY CSALÁD!!!! Ilyen kormányzója ennek a kis országnak SOHA NEM LESZ! Nyugodjon békében!
Neubort Laszlo
Kedves Olvasó!
Miből gondolja, hogy nem lett örök élete? Mivel hitben élő volt, feltehető, hogy Ő is megkapta az örök életet, amit ezentúl a mennyországban fog eltölteni! (H)
Nyugodjék békében ! Egész életével vívta ki a tiszteletet , ami halála után sem múlhat el ……
Sztanó
Isten nyugosztalja.
albert1942