Éhbérért dolgoztatott pakisztáni szakácsokat egy budapesti étteremtulajdonos

Éhbérért dolgoztatott pakisztáni szakácsokat egy budapesti étteremtulajdonos

Egy pakisztáni étteremtulajdonos Magyarországra csalta, majd a fővárosban éhbérért dolgoztatta pakisztáni szakácsait – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 2019-ben Budapestre érkezett két férfit munkaadójuk a csepeli háza pincéjében szállásolta el. A pakisztáni nő elvette szakácsai iratait, napi 14-18 órát dolgoztatta őket, a megbeszélt bérnek pedig csak töredékét fizette.

A szakácsokat a nő többi között azzal félemlítette meg, hogy ha a hatóságokhoz fordulnak, lopással vádolja meg és börtönbe juttatja őket, illetve vissza fogja vonatni a vízumukat, és kitoloncolásuk után tönkreteszi Pakisztánban élő családjaik életét is.

Hirdetés

A XXI. kerületi rendőrök egy másik eljárással kapcsolatban szereztek tudomást a szakácsok életkörülményeiről, és nyomozást indítottak az étteremtulajdonos ellen. A nyomozók 2020. június 16-án gyanúsították meg a pakisztáni nőt.
A csepeli rendőrök az emberkereskedelem miatt folytatott eljárást befejezték, a több mint ezer oldal nyomozati anyagot a napokban megküldik az ügyészségre – olvasható a rendőrség közleményében.

MTI

Kiemelt kép: illusztráció – ramblernewspapers.com

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Orbán Viktor: Manfred Weberéknek a járvány idején az EPP-képviselőcsoport szabályainak felülvizsgálata a legsürgetőbb feladat
Orbán Viktor: Manfred Weberéknek a járvány idején az EPP-képviselőcsoport szabályainak felülvizsgálata a legsürgetőbb feladat

Meghaladta a 20 milliót a beadott oltások száma Nagy-Britanniában
Meghaladta a 20 milliót a beadott oltások száma Nagy-Britanniában

Kónya-Hamar Sándor: Európa fenyegető kérdőjele
Kónya-Hamar Sándor: Európa fenyegető kérdőjele

Close