Egyre puskaporosabb a levegő a Donbasszban

Egyre puskaporosabb a levegő a Donbasszban

Leonkov: gyakorlatilag kész a Donbassz erőszakkal történő elfoglalásának a terve

A tűzszüneti elválasztó vonal mentén az utóbbi időben kiéleződött a helyzet, és ez átfejlődhet az ukrán fegyveres erők teljes értékű offenzívájává.

Alekszej Leonkov katonai szakértő, az „Arszenal Otyecsesztva” („A haza fegyverzete”) c. folyóirat szerkesztője ennek a véleményének adott hangot a „Cargrad” tévécsatornának adott interjújában. Ezzel egyidejűleg saját prognózisát ismertette arról, miként alakul majd az Ukrajna keleti részén meglévő konfliktusövezetben.

Előzőleg nemzetközi szervezeteknek a Donbasszban tartózkodó megfigyelői jelezték, hogy a tűzszüneti elválasztó vonal mentén naponta akár ezer alkalommal is megsértik az érvényben lévő tűzszünet rendelkezéseit.

Alekszej Leonkov véleménye szerint a helyzetnek ez a kiéleződése annak tudható be, hogy az Amerikai Egyesült Államokban Joe Biden, a Demokrata Pártnak az a képviselője került hatalomra, aki 2013/14-ben pártfogóként ott állt az ukrajnai Euromajdan (1) mögött.

Leonkov emlékeztetett rá, hogy a Donbasszban szembenálló felek meglehetősen huzamos időn keresztül állóháborút vívtak egymással. Az USA-ban bekövetkezett hatalomváltás nyomán azonban az ukrajnai „háborús párt” föllelkesült, és Kijev a „bátorság csodáiról” kezdett tanúbizonyságot tenni.

„Nézzék csak meg, hogy mi is történt. Először Jens Stoltenberg NATO-főtitkár arról kezdett beszélni, hogy Ukrajnát fölveszik a Szövetségbe. Majd Ukrajnában elfogadták azt a törvényt, aminek értelmében a NATO légiereje szabadon ténykedhet a légterükben. Most pedig felerősödtek a tüzérségi támadások, újra megjelentek ezek a gyújtólövedékek” – sorolta Leonkov.

Mint mondta, ezzel az ukránok nyilvánvalóvá teszik, hogy készek harcba szállni. Vagyis Kijevnek van már kész forgatókönyve a Donbassz erővel történő elfoglalására.

Leonkov véleménye szerint az ukrán hadsereg megindíthat egy új offenzívát, amit egy látványos provokáció előz majd meg. És, mint mondta, megbízható források már azt jelentik, hogy az ukrán fegyveres erők egy diverzáns csoportot küldenek majd a népi erők állásaihoz. Ezek tagjai számára már folyik a megfelelő felkészítés. Aminek során gyakorolják a védelmen történő áttörést, és egyéb, ehhez hasonló akciókat.

„Ebben a csoportban helyet kapnak majd az „Academy” (a volt „Blackwater”) magánhadsereg, továbbá a MI-6 (2) képviselői – jegyzi meg Leonkov. – Minden bizonnyal a csoport tűz alá kerül, minthogy ki fogják szivárogtatni az információt. Ebből majd nagy lárma kerekedik (3). Ennek nyomán az amerikaiak és a britek sürgősen csapatokat dobnak majd át a már elkészült bázisokra. Ukrajnát, Grúziát és Moldáviát pedig bevonják a NATO-ba. No nem, mint tagokat, hanem mint kulcsfontosságú partnereket.”

E forgatókönyv végrehajtásának eredményeként Ukrajna területére, legálisan, a NATO katonai létesítményeit telepítik (4) – vonta meg a mérleget Alekszej Leonkov.

Megjegyzések :

(1)  Az „Euromajdan” kifejezésben az „euro” toldalék van hivatva arra terelni a figyelmet, hogy a „Majdan” néven elhíresült, három hónapig tartó véres, erőszakos zavargás-sorozat kiváltó oka az volt, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök az utolsó pillanatban, halasztást kérve, visszalépett az Európai Unióval való társulási szerződés aláírásától. Valójában az az Egyesült Államok, illetve a Janukovics elnök megbuktatására törekvő erők számára csupán ürügy volt régi tervük – az „oroszbarátnak” beállított államfő eltávolításának – a megvalósítására.

(2)  MI-6 – a brit külső felderítés.

(3)  2014 júniusában – a luganszki repülőtérért vívott véres harcokban a luganszki népfelkelők lelőtték az ukrán légierő egyik csapatszállító repülőgépét, amelynek a fedélzetén – mintegy negyven ukrán katona mellett a NATO több magas rangú katonatisztje – többek között az az amerikai főtiszt is utazott, aki azért érkezett a Donbasszba, hogy ott a népfelkelők elleni hadműveleteket irányítsa. Európában, a nyugati világban erre olyan jajveszékelés tört ki, mintha egy polgári utasszállítót lőttek volna le, és egy de facto hadiállapot során nem lenne szokás KATONAI repülőgépeket lelőni.

(4)  Ezzel pedig meg lehet kerülni azt, ami Oroszországnak az Ukrajnával szembeni talán legfőbb elvárása: hogy Ukrajna ne lépjen be a NATO-ba. Mégpedig azért, hogy a NATO ne létesíthessen támaszpontokat az orosz határok közelében, Oroszország központi vidékeinek tőszomszédságában.

Ennek egy másik módja: Ukrajna bejelentette, hogy támaszpontot kíván létesíteni az Azovi-tenger legnagyobb ukrajnai kikötővárosának, Mariupolnak a közelében. (Egy legújabb közlés szerint annak idején Putyin Merkel közbenjárására akadályozta meg, hogy a népfelkelők 2014 szeptemberében bevonuljanak a három hónappal korábban az ukránok által megszállt, de akkorra lényegében már kiürített városba.)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A Habsburg évszázadok, negatív pillanatai - Mindenben keresd a nőt? NEEM! Mindenben keresd a pénzt!
A Habsburg évszázadok negatív pillanatai – Mindenben keresd a nőt? NEEM! Mindenben keresd a pénzt!

Európa nem veszhet el!
Európa nem veszhet el!

Elveszünk, ha nem teszünk! – figyelmeztetés a 2022-es választások előtt

Close