Egy könyv, amit nagyon nem szeretnének, hogy eljusson az olvasókhoz!

– avagy Jelentés a frontvonalról

Sokan vannak, akik vitákat folytatnak arról, vajon vannak-e véletlenek, avagy nincsenek. Bizonyos életkor és megélt tapasztalatok azt mondatják az emberrel, hogy véletlenek már pedig nincsenek. Nos, magam is abban a korban járok már, amikor a népi naivitás helyett sokkal inkább ez utóbbi véleményt tartom, azaz, hogy véletlenek már pedig nincsenek. Az idő meg, úgy tűnik, engem igazol.

2016. szeptember 17-én, szombaton, az őszödi beszéd megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából a „Kossuth tér visszatér” címmel megemlékező rendezvényt tartottak az ország főterén, a Kossuth téren, az események egykori résztvevőinek szervezésében.

Erre a rendezvényre kaptam meghívást azzal, hogy feltétlenül hozzak magammal a könyvemből is, merthogy igény az vóna rá. Ez egy nagyon fontos könyv! Elsőre talán furcsa, hogy egy szerző ilyent állít a saját könyvéről, én azonban mégis ezt teszem. Úgy tűnik, most már másoknak is ez a véleménye a kötetről. Másoknak is, akikről egyelőre még nem tudjuk, legfeljebb csak sejtjük, hogy kik lehetnek!

A könyv, senki által nem támogatva, senkitől nem zavartatva, tavaly (2015) szeptemberében jelent meg magánkiadásban 500 példányban. A könyvkiadók mohósága és telhetetlensége miatt üzletben nem kapható. A nagyközönség – demagóg szóhasználattal „a zemberek” – gyakorlatilag semmit nem tudnak róla, hiszen a híre nem jut el hozzájuk. Dejszen hogyan is jutna el, amikor nem hallanak róla? (értsd: nincs benne a TV-ben, nincs fent a nemzeti hírportálokon, ezek helyett a szájról-szájra terjedés manapság csigalassúságú útját választotta) No, de ez még nem lenne ok arra, hogy az ember billentyűzetet ragadjon! Én sem ezért teszem! Sokkal inkább az alkalmazott metódus az, ami – enyhén szólva is – aggodalomra ad okot!

Történt ugyanis, hogy a rendezvény előtt két nappal (szeptember 15. csütörtök) küldtem egy körüzenetet, hogy a könyv a téren is kapható lesz, mindenkit szeretettel várok. Aztán a rendezvény napján, szombaton reggel szokás szerint rámentem a könyv weboldalára (www.moneypulacio.hu), ahol a megszokott nyitóoldal helyett egy vörös képernyő fogadott, ahol ezzel a felirattal kellett szembesülnöm: „BEJELENTETT TÁMADÓ WEBOLDAL!”

Ugye érezzük a dolog diszkrét báját (vagy baját?). Egy éve létezik a könyv az internetes elérhetőséggel együtt, gyakorlatilag a lőtéri kutya nem figyelt fel rá, ám egyszer csak láss csodát, pont az ominózus időpont reggelén, az eddig oly békés könyvajánló weboldalból egyszer csak „Bejelentett támadó weboldalt” lett.

A nagy kérdés az, hogyan? Egy másik, legalább ennyire érdekes kérdés, hogy miért éppen most?

Az életkorról már tettem említést a korábbiakban. Nem tehetek róla, de nekem egyből a pártállami idők gyakorlata jutott az eszembe. Annak idején az alkalmazott eljárás legárulkodóbb formájával a Magyar Néphadsereg „vendégszeretetét” élvezve találkozhattam először. Ez abban nyilvánult meg, hogy frekventált időpontok alkalmával (például nemzeti ünnepek, március 15-e, augusztus 20 stb.), központi pártutasításra az összes írógépről leszerelték az ún. kocsit. Ez az a része az írógépnek, ami a papírt mozgatja az írófej előtt, a sor végére érve pedig a billentyűket püfölő gépíró egy kar segítségével, visszavitte a kocsit a túloldalra, ezáltal lehetett kezdeni a következő sor beírását.

Mai modern korunk „írógépének” szerepét a weboldal tölti be. Szamizdatok, stencilezett gondolatok helyett a világhálón keresztül próbáljuk meg elérni a nagyközönséget.

Úgy tűnik csak az eszközök változtak, a módszerek nem!

Ez az egyik téma, amire könyvemben felhívom a figyelmet! A tudatosan ily módon, azaz a hálózatok uralmára felépített világ, ahol a létfontosságú hálózatokra (pl. elektronos, információs) működésüket tekintve sem rálátásunk, sem ráhatásunk nincs, mivel ezek a hálózatok nem a mi, felhasználók tulajdonában vannak! Bármikor, ha tetszik – de ha nem, akkor is – gyakorlatilag gombnyomásra elérhetetlenné tehetik számunkra. Vagy ha a hálózatot nem is, de – ahogy azt a jelen esetben is láthatjuk – a hálózaton lévő, számunkra létfontosságú weboldalt igen! Sőt! Még ennél is tovább mennek egy lépéssel! És itt van nagyon nagy szerepe a láttatásnak! Azoknak, akik láttatnak, akik elhitetnek valamit (bármit? bármit!) az emberekkel!

A vörös a vér és a veszély színe! Ösztönösen felfigyel rá az ember, és rögtön veszélyérzete is támad. Megfélemlítenek! Már pedig a félelemben tartott emberrel szinte bármit meg lehet tenni! Ebben az esetben is ez történik! Elhitetik, hogy veszélyes következményekkel jár, ha meglátogatod a könyv weboldalát. Csak rajtad múlik, vállalod-e a kockázatot, vagy pedig nem. Ha a figyelmeztetés ellenére mégis belépsz a weboldalra, jöhet a szintén klasszikussá vált felelősség-elhárítási metódus: „Te vagy a hibás, nem hallgattál ránk, mi szóltunk előre!”

Itt tartunk tehát ma, a XXI. században, Szovjetunió2.0-ban, egy teljes jogú európai uniós tagállamban.

Ennyit dióhéjban arról, vannak-e véletlenek, és hogy történt-e rendszerváltás.

Azt hiszem a válasz mindkét kérdésre egyértelmű.

1. Nincsenek. 2. Nem történt.

Isten áldja Magyarországot!

Szabó László (1 öntudatos pécsi polgár)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)