Egy kis diplomáciai csihi-puhi Tótia és Magyarország között
Berzenkednek a tótok, nem tetszik nekik, hogy ott járt Kövér László és igazat szólt
Diplomáciai jegyzéket küldött hazánknak a szlovák külügy, amiben arra kéri a magyar felet, hogy tartsa magát a diplomácia szabályaihoz, és előzetesen tájékoztassa a szlovák felet az állami tisztségviselők látogatásának céljáról.
Történt ugyanis, hogy hétfőn, augusztus 2-án a jelenleg Szlovákiához tartozó Somorján Kövér László házelnök is megjelent, sőt, még beszédet is mert mondani abból az alkalomból, hogy emlékművet avattak a kitelepített magyarokra emlékezve.
Kövér László megjelenése úgy tűnik, hogy egy kissé felzaklatta a szlovák külügyet, és a házelnök történelmi igazságokat megfogalmazó beszédében megcsiklandozta az 1920-ban Magyarországból kiszakított területen 1993-ban létrejött Szlovákia külügyének önérzetét. Csupán két bajuk van Kövér Lászlóval. Először, hogy ott volt, másodszor, hogy beszédet mondott. Csak úgy csendben megjegyeznénk, hogy Kövér László otthonról hazament, amikor Somorjára látogatott, amit pedig elmondott, nos, az persze, hogy csípi a tótok szemét.
Beszédében ugyanis az Országgyűlés elnöke el merészelte mondani azt a tényt, hogy
hazánk alaptörvényében a magyarországi szlovákokat államalkotó tényezőnek ismerjük el, biztosítjuk számukra a kulturális autonómia intézményrendszerét és a működtetésére szolgáló pénzügyi forrásokat, továbbá, hogy ezt az összeget az Országgyűlés a 2010. évi nagyságrend hatszorosára növelte.
Az emlékmű 813 kitelepített somorjai magyarnak állít emléket, amely több kőből készült, útra összekészített koffert ábrázol, alkotója pedig Lipcsey György szobrászművész – tájékoztatott az Origo.
Úgy tűnik, Kövér László egy szóval sem említette Szlovákiát, vagy éppen Szlovákiának a kisebbségekkel szembeni politikáját. De hát érzékenyek a tót lelkeim, na…
De nézzük tovább, ugyanis a szlovákok a megküldött jegyzékben arra emlékeztetik hazánkat, hogy
továbbra is készek megadni minden szokásos logisztikai segítséget a magyar tisztségviselők hivatalos látogatásaihoz, de nem tartják helyénvalónak, hogy a szlovák fél csak utólag értesüljön azokról a Szlovákia területén zajló eseményekről, amelyeken magas rangú magyar politikai tisztségviselők vesznek részt.
Szlovákia külügyminisztériuma ismételten nagy tévedésben van, mert mint látszik, Kövér László van annyira önálló, hogy logisztikai segítség nélkül is Somorjára találjon.
A szlovák külügynek egyébként a legnagyobb problémája természetesen az avatón elhangzott beszéddel kapcsolatban van, hiszen Kövér László házelnök ilyeneket mondott például:
A magyar állam elítéli a kollektív bűnösség bármilyen elvét. Megkövette zsidó honfitársainkat, országgyűlési határozattal ítélte el a németek elüldözését magyarországi szülőföldjükről, és nemzeti emléknappá nyilvánította a felvidéki magyarság kitelepítésének kezdőnapját”
Miután Kövér László elmondta, hogy a legnehezebb nyitott kérdések kölcsönösen elfogadható lezárása esetén lényegében új fejezet nyílhat két állam között – megnevezve Szerbia és Magyarország viszonyát a két ország egyre erősödő gazdasági és politikai kapcsolataiban – arról szólt, hogy:
„Mindezek alapján okkal bizakodhatunk, hogy ez a politika további követőkre és támogatókra talál; s van erkölcsi alapunk arra is, hogy szelíd, de állhatatos türelemmel várjuk a bocsánatkérés és elégtételadás gesztusát a magyarok ellen a múltban elkövetett bűnökért, az utánunk következő nemzedékek békéje érdekében”
A szlovákok azonban nagyon úgy tűnik, hogy képtelenek a saját félelmeiken túllépni, ugyanis
Ivan Korčok szlovák külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az a mód, ahogyan Magyarország vezető tisztségviselői folyamatosan történelmi kérdéseket vetnek fel, ellentmond annak, hogy Magyarország deklarálta: jó kétoldalú kapcsolatokra törekszik.
Szeretnénk emlékeztetni Korčok urat, hogy a jószomszédi viszonyt nem mi árnyékoljuk be. A szlovákiai kettős állampolgárságról szóló törvény szlovákiai magyarokat érintő állampolgárságtól való megfosztása nem éppen egy barátságos rendelkezés a Szlovákia területén élő őshonos magyarsággal szemben, továbbá Magyarországon nincsenek érvényben olyan rendelkezések, melyek bármilyen kisebbséget kollektíven büntetnének. Ellenben Szlovákiában a Beneš–dekrétumok jelenleg is érvényben vannak, melynek eredményeként magyarok és persze németek százezreit kisemmizve, tulajdonuktól megfosztva, otthonaikból elűzve száműztek szülőföldjükről. Ez történelmi tény (és akkor az őshonos nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogairól még nem is beszéltünk). Ha ilyen tragédia a Szlovákiában jelenleg is érvényben lévő Beneš–dekrétumok miatt nem következik be, akkor Kövér László házelnöknek a szlovák külügy bizonyára nem ajánlana föl „logisztikai segítséget”.
Szépe Áron
Fotó: MandinerNemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…