KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy gyógyszergyári vezérigazgatónak elege lett és elmondta az igazat a gyógyszergyárakról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

halál2Orvosok lekenyerezése, hatalmas profit, méregdrágán kínált filléres hatóanyagok, gyógyszerek nem tudományos tesztelése, a hatóságok megvesztegetése, kitalált betegségek, hatalmas marketingkampányok, sötét titkok, rengeteg pénz, amivel mindent el lehet tusolni, seregnyi károsult és szenvedő ember, akinek fogalma sincs, hogy minek is esett áldozatául. Így lehetne legjobban leírni a mai gyógyszeripart néhány szóban.

John Virapen, aki 35 évig gyógyszeripari bennfentes volt, úgy döntött, hogy a nyilvánosság elé lép és leleplező vallomásával próbálja megállítani a lavinát, amit egykori gyógyszergyári vezérigazgatóként elindított. Ő volt ugyanis az egyik legnagyobb gyógyszeripari óriás, az Eli Lilly svédországi vezérigazgatója, aki végigjárta a ranglétrát egészen az üzletkötőtől a vezérigazgatóig és teljesen átlátta a rendszert…

gyógyszergyár

Idős korára azonban, amikor megállapodott és ő is apa lett, rádöbbent, hogy a gépezet, aminek építésében része volt, ami a betegségek futószalagjára teszi az egészségeseket, annak a saját fia is bármikor áldozatául eshet. Lelkiismerete által hajtva könyvet írt, pereskedett, felvállalta korábbi ocsmány tetteit és úgy döntött, hogy elmondja a világnak, minek volt tanúja és részese, mialatt a világ egyik legnagyobb cégének, az Eli Lilly-nek dolgozott.

Az Eli Lilly-ről annyit, hogy a Fortune 500 listája szerint (egy lista, ami bevétel alapján sorrendbe rakja Amerika 500 legnagyobb cégét) a 130. legnagyobb vállalat. Mellékesen megjegyezném, hogy 12 másik gyógyszergyár is benne van még a top 500-ban, van aki az előkelő 35. helyen. Az Eli Lilly 20 éve Magyarországon is jelen van.

A volt gyógyszergyári vezérigazgatót lelkiismerete nem hagyta nyugodni és kiterítette a kártyákat az asztalra.

John Virapen Mellékhatás: Halál című  könyvében leírja az egész folyamatot, hogyan veszik rá a gyógyszergyárak az orvosokat, hogy az ő termékeiket írják fel, hogyan vesztegetik meg drága utazásokkal és ajándékokkal a véleményvezéreket, elismert kutatókat és orvosokat, hogy pozitívan nyilatkozzanak gyógyszerekről, amik súlyos mellékhatásokkal járnak és valójában inkább be kellene tiltani őket. Arról ír, hogyan manipulálják a gyógyszerek forgalomba hozása előtti teszteket, hogy pozitív eredmények jöjjenek ki, annak ellenére, hogy a tesztelések alatt gyakran halálos áldozatok is voltak. Hogyan hamisítják és manipulálják a jelentéseket és a statisztikákat, hogy a mellékhatásokat és a haláleseteket eltusolják. Hogyan pénzelnek a gyógyszergyárak kutató orvosokat, egész intézményeket, hogy a saját oldalukra állítsák őket. Sőt a gyógyszeripar, ha fogy a piac, azaz fogy a beteg emberek száma, masszív marketing kampányokkal új betegségeket ültet el a köztudatba, hogy ezzel növelje a gyógyszerek forgalmát és már nem riadnak el attól sem, hogy a gyerekeket tekintsék értékesítési célpiacnak. Arról is beszámol, ha netán perbe keverednének a gyógyszerek okozta halálesetek miatt, egy armadányi ügyvédet küldenek rá az ügyre, akik szétszedik az esetet. Aztán peren kívüli egyezségeket kötnek az áldozatok családtagjaival, hogy néhány millió dollárért cserébe örökre hallgassanak, s így szépen eltusolják az ügyet a nyilvánosság elől.

Ez is érdekelheti:  Pressman szerint ő mindent megpróbál, de a magyar kormány nem ért a szóból

„Munkakörömhöz tartozott, hogy e veszélyes és széles körben használt gyógyszerek marketingkampányát kidolgozzam és lebonyolítsam. A marketing az orvosoknak szánt drága ajándékoktól a véleményvezérek utaztatásán, a tudományos folyóiratokba szánt fizetett cikkek megjelenésén, valamint tudományos konferenciák előkészítésén és megtartásán át a különösen fontos személyek borbélyház-látogatásáig mindenre kiterjedt.”

Írja Jonh Virapen a “Mellékhatás: Halál” című könyvében, ahonnan a többi idézet is származik.

„A hatóságok nem képesek megvédeni az embert, így a kisfiamat sem a gyógyszeripai bűnözéstől. A hatóságok megvesztegethetők, miként a szakértők és az orvosok is.”

 „Minden okunk megvan az aggodalomra. Ezt azonban ne tartsuk magunkban, hanem igyekezzünk tenni ellene. Ezt melegen ajánlom olvasóimnak. A gyógyszeriparban mindenki szerepet játszik. Azokat, akiknek hozzám hasonló módon elege van a főnökeiből és azok hazugságaiból, kínozza a lelkiismeret.”

 „E könyv elolvasása után valószínűleg sokan nem fognak szeretni engem. Elítélnek és elátkoznak majd. Azonban nem ítélhetnek el annyira, amennyire én elítélem magam. Szerencsére azonban tájékozottabbak lesznek, amikor orvoshoz kell fordulniuk, figyelni fognak arra, hogy milyen gyógyszereket írnak fel nekik, tisztában lesznek a tudományos újdonságokkal, a kutatási eredményekkel, az orvosi folyóiratok álláspontjaival, valamint a kormányzati ajánlásokkal, és másképp fogják megítélni a gyógyszer-engedélyezési eljárásokat.”

Gondolom mindenkinek feltűnt már, hogy irreálisan sok gyógyszerreklám van a tévében. De elgondolkodtál-e már azon, hogy milyen etikátlan dolog egyáltalán, hogy a gyógyszerek reklámozhatóak? Onnantól kezdve, hogy reklám és marketing tevékenység történik a gyógyászat területén, már nem orvoslásról beszélünk többé, hanem üzletről, azaz egy iparágról. De ki ennek az iparágnak a célpiaca? Kinek lehet gyógyszert eladni? A válasz egyértelmű: a BETEG embereknek. De kérdem én, ha a gyógyászat egy iparág, és a célközönség a beteg, akkor hogyan állhat ez összhangban a gyógyászat valós céljával, azaz, hogy az emberek egészségesek legyenek? Mert ha ez egy üzlet, akkor logikus, hogy több vásárló kell, azaz több beteg, a több profit érdekében. Ha több beteg kell, akkor a gyógyszeriparnak már nem az az érdeke, hogy gyógyítson, hanem az, hogy betegeket, betegségtudatot gyártson, hiszen így tud növekedni. Nemde?

Ez is érdekelheti:  Sajtótájékoztatót tartott a főügyész: így nem törölhető a tartalom

A gyógyszerek reklámozását be kellene tiltani. Ez etikátlan. De sajnos itt nem csak arról van szó, hogy gyógyszereket reklámoznak, hanem ál-betegségtudatot hoznak létre. Hiszen mindenki tudja, aki valamennyire is jártas a marketingben: ha növekedni akarsz, akkor növelned kell az igényt a portékádra.

 „A marketing már el is kezdődött, hiszen egy leendő sikergyógyszerről volt szó. Úgy kezdődött el, hogy még nem is volt biztos a gyógyszer forgalomba kerülése. Ha azonban a neve már bekerül a köztudatba, a hatóságnak elég nehéz nemet mondania. Miért tiltanák meg egy gyógyszer forgalmazását, amikor minden beteg úgy gondolja, hogy nagyon hasznos lenne?”

Írja könyvében John Virapen a Prozac® nevű antidepresszáns engedélyezési folyamatának procedúrájáról. A Prozac® sok öngyilkossági eset okozója volt és máig is az.

 „Szeretném újfent hangsúlyozni, hogy általánosságban nem az orvostudomány ellen vagyok. …Azt sem mondom, hogy a gyógyszeripari cégek a hibásak, ha egy emberek ezreit sikeresen gyógyító gyógyszernek mellékhatásai vannak. Felelőtlenség azonban olyan gyógyszert forgalmazni, amely nem gyógyít, csak a tüneteket enyhíti, ám a betegek felénél súlyos mellékhatásokat okoz. Ha viszont a betegtájékoztatóban nem szerepel a mellékhatásokra utaló figyelmeztetés, akkor bűncselekményről van szó.”

 „A politikusok megkérdezhetnék maguktól, hogy miért nem érdekli őket jobban a tisztességes gyógyszeripari piac. Fel kellene figyelniük arra, hogy milyen sok pénz áramlik az egészségügyi rendszerbe olyan csatornákon át, amelyekből a betegeknek semmi hasznuk sem származik. Ha az egészségügyi rendszert a korrupció megszüntetésével egyszerűen meg lehetne javítani, akkor miért nem tesz ezért senki semmit? Ez a politikusok dolga lenne.”

 „Minthogy én is részvevője voltam ennek a rendszernek, elhatároztam, hogy cselekedni fogok. Ez a könyv az első lépés. Egyedül azonban lehetetlen szembeszállni a gyógyszeriparral. Csak összefogva lehet valamin változtatni. Kérdéseket — köztük akár kínosakat — kell feltenni az orvosi rendelőkben, a gyógyszertárakban, az újságokban, szakítani kell azzal a hiedelemmel, hogy az orvosok félistenek, akik feltétel nélkül megérdemlik a bizalmat, és nem kell bedőlni az újonnan »felfedezett« betegségeknek, amelyeket a gyógyszeripar be akar beszélni az embereknek.”

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Nem kell messzire mennünk, hazánkban is virágzik a gyógyszeripar, a tévéből dől a fájdalomcsillapítók és egyéb tüneteket kezelő gyógyszerek reklámja. A nyugdíjasoknak marékszámra írják fel a különböző gyógyszereket,  nem ritkán 10-20 fajta különböző tablettát egyidejűleg. Az egyik gyógyszer mellékhatásának tüneteit ugyanis gyakran egy másik gyógyszer felírásával kezelik.

Osszák meg ezt az információt másokkal, hogy minél több emberhez eljusson. Nyissuk fel az emberek szemét és ezzel is mérjünk csapást a gyógyszeripar pénzéhes gépezetére!

Forrás: Natura Hírek

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

17 thoughts on “Egy gyógyszergyári vezérigazgatónak elege lett és elmondta az igazat a gyógyszergyárakról

  1. Én a saját példámat ismerem.
    Eljutottam addig, hogy rokkantnyugdíjas lettem, gyógyszereket kellett szednem.
    Állapotomat a szakorvos nagyon súlyosnak (esetenként életveszélyesnek) ítélte meg. Összesen vagy 15 féle gyógyszert írtak össze(-vissza). Elég sokáig szedtem is.
    Aztán amikor még kettőt felírtak, akkor megkérdeztem az orvosomat, hogy ezeket mire kapom? Azt mondta, arra a 15-re.
    Na, ekkor fejeztem be.
    Nem szedtem tovább és mellőztem az orvosokat is.
    Azóta jobban érzem magam. Már a komplex vizsgálatra sem mentem el. Minek? Hogy megalázzanak?

    Érdekes, hogy gyógyszerek nélkül, némi szabályok betartásával nem vagyok rosszabbul, mint előtte az orvosságok mellett.
    Nem mondom hogy javult az állapotom, de nem is érzem hogy romlott volna.

    Nem mondom azt sem, hogy minden orvos kutyaütő. Kellenek.
    A betegségek legalább 15 %-át tudják kezelni, gyógyítani.
    A betegségek 5 %-ával nem igazán tudnak mit kezdeni.
    A fennmaradó 80 %-ot pedig a szervezet önmaga, vagy a természet, vagy a jóisten (ki-ki válassza ki amelyik tetszik) gyógyítja vagy kezeli.

    Mindenesetre – ismerve a mai gyógyszerárakat – havi legalább 60 ezer forintot nem költök el. (Az egy másik dolog, hogy nem is tudnék, de annyiba kerülne a gyógyszerem.)
    tgyl

    1. Milyen igaza van, a Férjem is amióta eldobálta a gyógyszereinek a 90%át azóta sokkal jonn a közérzete , és az asztmályával is együtt tud élni és nem szed egy kosár gyógyszert. Igaza van Dr Prof Dávid Tamás Úrnak hogy az országunkban módszeres ember írtás folyik a gyógyszermaffia által. És sajnos erről az állam is tud!!!!!!!!!!!!!!!!

      Kajdiné Nagy Éva

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  2. Szerintem ezzel tisztában vannak azok, akik közelről „szagolták” meg ezt a fajta rendszert… amikor is évekkel ezelőtt Édesanyámnál rákot diagnosztizáltak, műtét után kemoterápiát kapott, meg hadd ne soroljam hányféle gyógyszert erre-arra-amarra tízen-ezrekért. Biztos voltam/vagyok benne, hogy konkrétan az ölte meg, mivel tömény méreg. Vajon miért van az, hogy az orvosok 75%-a nem alkalmazná saját magán, másoknak meg felírják? Undorító, amit művelnek! Csak a pénz számít ebben a világban, az sem számít, ha ezért tömegek halnak meg – ez a manus is akkor ébredt fel amikor fia született, gondolom előtte nem bánta, hogy milliók úszkálnak a zsebében… A sok ostoba embert meg az orruknál fogva lehet vezetni a tv-n keresztül, manipulálva, hogy: „ezt vedd meg, mert ez jó neked”! A természetes gyógymódokat sokan nem díjazzák, mert nincs belőle annyi zseton – pedig ezerszer hasznosabb.

    Florence

  3. A cikk a következőket (is) írja: „Idős korára azonban, amikor megállapodott és ő is apa lett, rádöbbent, hogy a gépezet, aminek építésében része volt, ami a betegségek futószalagjára teszi az egészségeseket”, ami az én felfogásom szerint azt jelenti, hogy
    1.Amíg a zsebét tömte vastagon, eszébe se jutott, hogy az a sok méreg, amivel az embereket tömik, többet árt, mint használ,
    2. Nagy ívben elkerülte még a gondolatát is annak, hogy ezrek és ezrek estek áldozatul a gyógyszereknek, mert ugye csak és kizárólag a saját hasznát nézte,
    3. Tudta, hogy a hatalmas haszon mellett és mögött rengeteg megvesztegetés, korrupció áll,
    4. 35 évig gyógyszeripari benfentes volt…, tehát tételezzük fel, hogy 25 éves korában került be a gépezetbe. 35+25=60, vagyis ekkor megnősült és ….láss csodát, apa lett. Ekkor döbbent rá arra, hogy a gyereke is áldozatul eshet a cikkben említett kegyetlenségeknek, és mit tett? Saját gyereke érdekében 35 év után kitálalt. Ezt megtehette volna már az első évben is, vagy a másodikban, de nem tette. Semmi felelősségérzet nem volt benne az emberek iránt, csak és kizárólag a kapzsiság uralkodott benne. ÉS MOST MINDENKI A LEGMAGASABB DOBOGÓRA EMELI…, HOGY ÍME, ITT VAN EGY RENDES, BECSÜLETES EMBER, AKI BEOLVAS, MEGMONDJA, BEVALLJA STB. STB. DE ARRÓL SENKI SE SZÓL, HOGY EZ AZ EMBER A 35 ÉV ALATT MÁSOK KÁRÁRA, IGEN, MÁSOK EGÉSZSÉGÉNEK A KÁRÁA MULTIMILLIOMOS LETT. CSAK ARRÓL SZÓL A KRÓNIKA, HOGY MOST KITÁLALT.
    NEKEM EGYÁLTALÁN NEM SZIMPATIKUS EZ AZ EMBER, MERT HA NEM SZÜLETETT VOLNA GYEREKE (HA EGYÁLTALÁN AZ ÖVÉ), AKKOR Ő NYUGODTAN TÖMTE VOLNA TOVÁBB A ZSEBEIT. ÉS ABBAN SEM VAGYOK BIZTOS, HOGY NEM AZT TESZI TOVÁBBRA IS. ÉS EZT A CIKKET MEG LEGFELJEBB SZÁZ EMBER ELOLVASSA, ÉS EZUTÁN SEM TÖRTÉNIK SEMMI. IGEN. A GYÓGYSZERGYÁRAK UGYANAÚGY GYÁRTJÁK ÉS FORGALMAZZÁK HORRIBILIS ÖSSZEGEKÉRT AZ EGYÉBKÉNT FILLÉREKÉRT ELŐÁLLÍTOTT KÉSZÍTMÉNYEIKET, AMITŐL A BETEG VAGY JOBBAN ÉRZI MAGÁT, VAGY BELEDÖGLIK. KIT ÉRDEKEL?
    Yehudina

  4. Ebben az a legborzasztóbb, hogy az orvos által felírt és szedett gyógyszereket.. -nevezzük mérgeket- nem tudod abbahagyni a szedését, mert hamar rájössz, hogy függőségbe kerültél vele,… én a szív- és magasvérnyomásra szedett gyógyszereimmel vagyok így! 🙁

    suvi jul

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  5. Mindenkinek tisztában kell lennie, hogy a gyógyszeripar nem más, mint vegyipar. Vegyi anygokból elálított gyógyszer. Nagyon sok vegyi anyagot álít elő az emberi szervezet, ezt hívják immunrendszernek.
    Az immunnrendszer olyan anygokat álít elpő, amelyek gyógyítanak.
    A mai kor számára az immunrendszer mérge önmaga az a fajta politika amiben élünk, az pedig nem más, mint a stessz. Aki nem stresszel , nem betegszik. Egy élő példa erre: Valaki bemegyen a kórházba a szakellátásra, ahol külömböző rendelők vannak. Szét néz közben az ember. Majd mit is figyel meg. A szülész – nőgyógyász előtt tömkelegével roma szárnazású nő, az ideggondozó előtt tömkelegével magyar ember. A roma gyeremk nyakig úszik a mocsokban, és egyébb dolgokban és semmi baja. A magyar gyermek védve van mindentől, még is felüti afejét anátha, akkor tömkelegével orvosnál vannak. Egy élő példa :Kisfiam kettő éves volt amikor elkapta a hányásos hasmenéses vírust. Nagyon sokat szenvedett. Mit tesz ilyenkor egy szülő?? Viszi azonnal orvoshoz. Az orvos föl ír egy rakás gyógyszert, gyermekorvos. Majd szerencsétlen gyermekbe a jó akarő szülő tömi a gyógyszert, ha kel erőszakkal is, mert nehogy kiszáradjon a gyermek.Amikor a nejem 3-szor vitte vissza a gyermeket az orvoshoz, ekkor mondtam, hoyg az a gyremek nem kísérleti nyúl. Majd elővettük a gyógynövény könyvet. Összeállítottunk egy gyógynövény teát. Majd a felírt gyógyszereket nem kiváltva. Elkezdtük a tea készítésést és fogyasztást. Látványos javulás a második naptól, egy héten belül minden tünet megszünt, nem beszélve semmi mellékhatás és még izlett is a gyermeknek. Töredékébe került a gyógynövény mint az orvosság, de volt ami helyben volt.
    elő kel venni a gyógynövény könyvet és meg kel nézni mire mi a jó. a rákra és immunrendszer erősítésére kimondottan jó a parlagfű tea. Amit a nagy gyógyszergyártók ösztönzésére irtani kell, pedig gyógynövény. Ami a legrosszabb teaként kapható boltokban.

    tudatosan kell éllni és a régi bevált gyógymódokat elő kell venni és tenni egy nagy szekérrel az orvoskra és gyógyszergyártókra.
    A depresszió ellen pedig vannak megoldások, méhg mindig jobb egy óra szex mint egy dilibogyó.

    ennyire egyszerű lenne minden. aki pedig rákos ne orvoshoz menjen, ha nem pszichológushoz. ugyan is mindekiben vanank rákos sejtek. de valami trauma érte az illetőt, ezért sikerült az immunrendszert gyengíteni. és semm gyógyszert bevenni. ha nem sok vitamin. nagydózisú. ez mellé az asztmát okozó parlagfű. ami nem igaz, hogy okoz, sőtt gyógyít.

    János Javora

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  6. Ennyi baromságot összehordani 🙂
    Nézzük azt az állapotot – NINCS GYÓGYSZERGYÁR, Kutatás, fejlesztés stb. és
    BETEG LESZEL. Vagy sejted mi a baj, vagy keresel orvost / füvesembert / természetgyógyászt / sarlatánt stb.
    Bármelyik esetben jön a megoldás: ezt igyon, azt egyen. Ha van otthon mindened semmi gond, MEGDOLGOZTÁL érte – feláldozva a szabadidődet – megeszed, megiszod: vagy bejön a javulás, vagy nem. Ha NINCS neked ilyen akkor bizony MEG KELL VENNI.
    S ekkor belép a GAZDASÁGTAN !!!. MIT-KOGYAN-KINEK MENNYIÉRT stb.

    Valakinek be kell fektetni, aztán kutatni, kísérletezni, fejleszteni, Jóváhagyatni, megoldani a forgalmazását stb.
    Ez rengeteg pénzt emészt fel , sok-sok ezer óra munka – s lehet, hogy senkinek nem fig fájni a feje idén – tzehát hiába állítottad elő a fejfájás csillapítót.

    Mikor az kórház közli veled, hogy a műtétet csak 2 év múlva tudják elvégezni rajtad, mert kevés a műszer, s a spéci injekciókat meg kell rendelni beszállítása 3-6 hónap, – valakinek mindezt ki is kellene fizetni- akkor fel teszed a kérdést: emberek ezek, hogy így váratnak, van képük ennyi pénzt elkérni érte stb.

    Tehát IGEN, ne lepődjön meg senki a GYÓGYSZERGYÁRAK IS PROFITRA dolgoznak, mert különben NINCS befektető.
    S, ha profit, akkor bizony jönnek a „csúnya” módszerek: reklám, gyógyszerügynök stb.
    Ha nem mondanák el, mire és miért jó az a gyógyszer-„szerencsétlen” orvos honnan tudná mi van a piacon, mennyibe kerül, s mi a fenét tartalmaz??

    Ebből az esetből is világosan látszik – a volt szocialista országokban a hőn óhajtott PIACGAZDASÁGNAK – csak a teli kirakatok, nagy kínálat jöm be- a gazdasági összefüggések NEM.

    Jobbulást – gyógyszer nélkül 🙂 S ne felets el kimenni a kertedbe ápolni a sokezerféle gyógynövényedet 🙂

    Dr Lenkei is addig „papolt”, míg sikerült felépítenie milliárdos üzletét.

    Edgar Evan

  7. ja most hogy lett gyereke mi, és ha nem lett volna tovább csinálná a féreg de mindegy mi nem szedünk gyógyszert pont emijatt a 2 gyermekem se, szóval kapják be………………

    csak ennyi…

    ratyi@matyi.hu

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  8. Persze megtehette volna előbb is, hogy kitálal, de a többi „bennfenteshez” képest legalább megtette és kicsit felnyitotta a naív emberek szemét. Ettől persze még nem idealizálom, vajon a könyve megjelenésével mennyit keresett???

    Solymosi Erika

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  9. mindennek az eleje a kőolaj bányászat, ami nem sok ember kezében van. Ebből adódóan a vegyipar/ gyógyszer-tartósítószer-adalékanyagok/ gyártásával mérgezik az emberiséget!

    Szabó István

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  10. amit olvastam felhaborito de vegre van aki nyilvanosagra hozta en soha semmi fele gyogyszert nem szedek be meg fajdalom csillapitot sem csak a termeszetes alapu eszközökel gyogyitom magam es nem minden esetbe fordulok orvoshoz ha sokan ezt az elet modot valasztanak nem volna olyan sok halal eset tudom sokan nem igy gondolnak de en gyeek korom otta azzal a tudatal vagyok hogy a gyogyszer nem mas mint mereg.

    ullermaria

  11. Én gyógyszerésznek tanulok így félig meddig belelátok ezekbe a dolgokba. Tény, hogy a gyógyszercégek sokszor piacorientáltak, és igen vannak orvoslátogatók akik jó marketingesként reklámozzák az adott termékeket (patikába is szoktak járni, hogy kedvezményt adnak a következő rendelésre ha inkább az ő kenőcsüket ajánljuk a betegnek) Ez persze, hogy nem szimpatikus, és nem fair. (megjegyzem pont ezért nem akarok gyárban dolgozni) De az is szélsőség, mikor aztán az emberek kígyót békát kiáltanak az orvosokra gyógyszerészekre, és méregnek hívják azokat a gyógyszereket amiket hosszú évek alatt szigorúan felügyelt procedúrával dolgoznak ki.
    Meg kell érteni, hogy az a szer aminek van hatása és beleszól az sérült élettani folyamatokba annak lesz mellékhatása is. Ilyenkor az orvos és a beteg dolga mérlegelni a haszon-kockázat arányt.
    A kemoterapikumok jó példa erre, igen a kemo egy fajta sejtméreg mivel a cél az h a daganatot (ami ugye ugyanolyan sejt mint a többi, csak hibás és korlátlanul osztódik plusz nem pusztul el amikor kéne) pusztítsa. A terápia lényege h ezek a gyógyszerek hamarabb pusztítják a gyorsan osztódó szöveteket (mint ugye a rák) mint a normálisan működőket…sajnos nem lehet kiküszöbölni h egészséges sejtek is áldozatul essenek. (ugye a haj az is gyorsan osztódó sejtekből áll valamint a csontvelő érintett még)
    A másik aki nem szedi a szereit és „jobban érzi magát” nem biztos h jobban is van. Egy cukorbeteg évekig élhet magas vércukorszinttel mire észreveszi, ugyanez igaz a magas vérnyomásra. Tünetek nélkül el lehet mászkálni egy kisebb fokú emelkedett vérnyomással (max szedi a fájdalomcsillapítót mert hasogat a feje) úgy h nem kezeli magát. De a szervei ezalatt is károsodnak, tönkremegy a szíve, az érrendszere…

    Amúgy még valami bűzlik ebben a sztoriban. Ha a fickó valóban ilyen gyárnak dolgozott volna, akkor a könyv kiadásával megszegte az ottani titoktartási szabályokat, és ezért le is lehetne csukni.

    Bacskai Nóri

  12. Ebben a kusza összevisszaságban ami a gyógyszergyártást és a profit hajhászást illeti,ember legyen a talpán aki kiigazodik.Lehet,hogy a gyógyszer méreg ,de megszabadít a fájdalomtól pl: valahol csak javítja az élet minőségünket.Csak nem kell túlzásba vinni a bekapkodását minden apró bajért ,arra lehet keresni természetes megoldást is.Igazat adok annak az orvosnak aki azt mondta:”sok betegség magától meggyógyul”-az orvosok szerencséjére.Az élet más területén is mérgeznek bennünket. Egy ilyen cikk arra jó,hogy egy kicsit elgondolkozzunk,és mi magunk is figyeljünk ,hogyan őrizhetjük meg egészségünket,hogyan válthatjuk ki a gyógyszerszedést természetes anyagokkal.
    Ez a dolog összefügg azzal, hogyan élnek az emberek,szegényen v. gazdagabban.Az egészségesebb élelmiszereknek kellene olcsóbbnak lenni.Igaz ez pl:a természetes alapú gyógyszerekre is.De mindenki meg akar gazdagodni belőle.Hol a hiba?Az emberi AGYBAN!
    Csomós Pálné

  13. Üdv nekem az lenne a kérdésem hogy ebbe a homeopátia beletartozik??? Elég Elterjedt lett és nyilván tudjuk miért.. De ez valós vagy ezeket az információkat is manipulálják? Üdv.. Takács szilvia

  14. Az orvosok..azaz a tudomàny a betegsègek 100%àt tudja gyógyítani de az nem üzlet…amiket gyógyíthatatlannak mondanak azokat nem èrnè meg gyógyítani..mivel az enyhítèsèben több pènz van…ès ez àlltalànosan igaz mindenre….pusztuljon vègre az összes tàrsadalmi pióca.a vèn kapitalista gecik ès követőik….itt van az ujjabb generàció….eljön egy jobb vilàg

    Làtom

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  15. Én már régen kampányolok a mai medikus orvoslás és a gyógyszeripar ellen. Az orvosok többségének nem a gyógyítás az érdeke, hanem a népirtás.
    Nézzük meg a „kórház” szót, ahova az emberek gyógyulni mennek/mennének! KÓR – HÁZ, szóval valamilyen kórnak a háza, ahol nem az egészség helyreállítása a cél, hanem minél több betegség létrehozása, na és persze az orvosok zsebének a megtömése. Kór-ház helyett inkább egészség házat kellene létrehozni, ahol valóban az egészség helyreállítására törekednének az ott dolgozók.
    Bioenergetikus vagyok és évek óta azt tanítom, hogy MINDEN BETEGSÉG A LELKI ÉLET ELFOJTÁSÁNAK A KÖVETKEZMÉNYE. A lelket nem lehet gyógyszerrel gyógyítani! (Annál is inkább, mivel a lélek soha nem beteg!)
    Eljött annak az ideje, hogy vagy felébrednek az emberek a mély alvásból és változtatnak az élethez való hozzáállásukon, vagy búcsút mondanak a fizikai világnak. Csak a fejlődni képes egyén fogja túlélni azt, ami a világra vár. Sem a gyógyszeripar, sem az orvosok nem fogják a beteget meggyógyítani!
    Ideje, hogy a saját kezünkbe vegyük egészségünket és megismerjük elsősorban a betegségek kialakulásának okait, valamint azokat a természetes anyagokat (pl. gyógynövények, energia) és alternatív gyógymódokat (pl.bioenergetika, Germán gyógytudomány), amelyek mindenki számára ingyenesek és állandóan körül vesznek bennünket.
    Orvos és gyógyszermentes jó egészséget kívánok Mindenkinek!
    Kovács Éva

Hozzászólás a(z) Yehudina bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük