Dúró Dóra frakcióból való kizárása egy koncepciós eljárás – Pongrátz András és Toroczkai László közös közleménye
Felkérjük Dúró Dórát, hogy semmilyen körülmények között ne mondjon le képviselői mandátumáról. A Jobbik frakciója elszakadt a párttól és a magyar valóságtól is, Dúró Dóra frakcióból való kizárását semmi sem indokolta, az egy koncepciós eljárás. Nem a frakciónak van pártja, hanem a pártnak van frakciója.
A Jobbik súlyos morális válságba került, kérjük ezért Dúró Dórát, hogy rendületlenül képviselje továbbra is a Jobbik eredeti szellemiségét az Országgyűlésben. Egyúttal inkább azt javasoljuk, hogy a jobbikos képviselői eskü megszegése miatt mondjon le a mandátumáról az a Gyöngyösi Márton frakcióvezető, aki a kizárás kezdeményezésével pártszakadást idézhet elő, illetve az a Mirkóczki Ádám, aki nyilatkozataival hiteltelenné tette a pártot és megtagadta a 2010 előtti Jobbikot.
Forrás: Facebook
https://www.facebook.com/durodora/posts/1787329621302896
NIF
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
A Jobbik jelenlegi vezetése nemzetteleníteni akarja a pártot. Sajnálom, hogy a régi nemzeti radikálisok egyrésze feladta régi elveit és beálltak a megélhetési politikusok nemzetközi táborába. Dúró Dóránek nem volna szabad feladnia.
Takács András
A nemzeti radkálisok vezetik a pártot! Aki feladott bármit, az Toroczkai meg Dúró, akik hétbatámatják a saját pártjukat, hátráltatják a munkát, szivárogtatnak, kifelé kommunikálnak belső ügyeket, mert belül már nincs szavuk, mert elárultak mindenkit, eljátszották a bizalmat, meg fog tőlük szabadulni a párt, és mindenkinek jobb lesz, még a szavazótábor is bővülni fog ezáltal.
Bertzi-Bertzi! Te, es hozzad hasonlo liberal-birkak, voltatok es maradtatok, a Magyar Nemzet evszazados legnagyobb belsö ellensegei!!!!
Az 56-os Veteran es Koppanyivadek!
A fideszt és ezt a fertőt, csak is egy radikális párt tudná „megsemmisíteni ! Olyanokkal,akik Velejükig elkötelezettek a IGAZSÁG, a HAZA, és a MAGYARSÁG mellett! Nem baj ha ma még ilyenek kevesen vannak,de „a tízezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik.” A lényeg,hogy ugyan azt akarják ma is,holnap, és holnap után is. SZOLGÁLNI a NÉPET! Mindenáron! A jobbikban ezek alapján ma nem sokan vannak, de egy képviselőnek nem csak joga,lehetősége ,hanem kötelessége mindent megtenni . Ha már „csak egy egy szavazattal bíró névtelen senki lesz (rokefeller),egy hangya,” már csak hangoskodni tud. de senkit nem fog érdekelni.
Ahogy én is.