Dr. Polgárdy Géza: Reményik Sándor – azaz Végvári – életéről és költészetéről
(Némi mai áthallással és más irányú felháborodással!)
Jó messziről, a mi időnkből indítok.(Majd kiderül, hogy miért.)
Jövő évben, 2022-ben országgyűlési képviselői választások lesznek, s mi, magyar lelkű magyarok ugyan rendíthetetlen optimizmussal és nagyfokú várakozással, de némi bizonytalansággal tekintünk e tavaszi esemény elé. Egyrészt erősen bízunk benne, hogy miként 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is győzött hazánkban a józanész és a magyar megmaradás, a magyar fennmaradás pártjai, a Fidesz és a KDNP győztek a választásokon, így lesz ez 2022-ben is! Másrészt a helyhatósági választásokon Budapest és néhány nagyváros elkeserítő eredményeket produkált és az úgynevezett „ellenzék” győzelmét hozta. Ez utóbbi miatt van bennünk némi bizonytalanság a jövő évi választásokat illetően, mint fentebb említettem.
Utóbbi „eredményt” a proli mentalitásra vezethetjük vissza! A rendszerváltástól számítva eltelt ugyan harminc év, de az ország lakosságának egy jelentős részébe a szocializmus évtizedei alatt belepréselt, belesulykolt proli mentalitást nem sikerült leküzdeni. Sőt! Ha a főleg fiatalok alkotta „momentum”-ra gondolunk, e véglény mentalitást eredményesen adták tovább! Ha feltesszük a kérdést, hogy miért, akkor az én válaszom az, hogy azért, mert a MAGYAR NEMZETNEVELÉS SAJNOS FABATKÁT SEM ÉR! EGYSZERŰEN NINCS, NEM LÉTEZIK!
De részletesen nem erről akarok írni!
TÁMOGASD ADÓD 1%-ÁVAL A
NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLATOT!
ADÓSZÁM:
19334684-1-05
„A jogvédelem nemzeti ügyünk!”
Csak megemlíteni, hogy Reményik Sándor, Bartha Miklós, Somogyvári Gyula, Sajó Sándor, Tormay Cecile, Nyírő József, Wass Albert, Urmánczy Nándor és a magyar géniusz megannyi más nagyságának a kultusza teljesen hiányzik! Ma már említésük nem tilos, mi több, olykor elő-elő is fordul, de mintha ímmel-ámmal történne csak! Amíg az említettek és hasonló, eszményi magasságokba tört társaik nem nyerik el méltó helyüket a magyarság tudatában: ne reménykedjünk a minőségi nélkül emberek, a prolik számának csökkenésében! E primitív élőlények túlburjánzó létezését illetően ne reménykedjünk a változásban! Budapest, Miskolc, Szeged és sajnos még hosszan sorolhatnám a magyarság számára „elesett” városokat, a helyhatósági választásokon már megmutatta proli arculatát! És jövőre, az országgyűlési választásokon? Kíváncsian várom a majdani eredményt!
+++
Mindezt bevezetőnek szántam.
Bevezetőnek nemzeti tragédiánk, Trianon országcsonkoló fájdalma legnagyobb megszólaltatója, Reményik Sándor élete és költészete rövid ismertetése elé.
Reményik Sándor Kolozsvárott született, 1890. augusztus 30-án és itt is hunyt el, 1941. október 24-én, azaz csaknem nyolcvan éve. Családja a Felvidékről került Erdély fővárosába: építész atyja Reményik Károly Dobsináról, édesanyja Bretz Mária a Felső-gömöri Jólészról.
A költő indulásáról a következőket írta Sövényházyné Sándor Judit:
„Szülőháza a regényes Farkas utca egyik mellékutcájában áll. Városi, főúri kis palota, vaskeretes, vaspántos ablakokkal. Első emeleti bérlakásában látta meg a napvilágot Reményik Sándor. Szinte sorsszerű, hogy itt tanult meg járni, elesni, felállni: ebben a városrészben, amely ősi kollégiumával, egész országot lelkesítő hangulatú színházával a város szellemi magja volt. Itt járt iskolába és szívta magába azt a szilárd bizonyosságot, azt a hitet, amelyhez egész életén át minden áron hű maradt és szinte véres lemondás és áldozatok árán is ragaszkodott.”
Aztán családja a város Óvár nevű részébe, ott is a Szentlélek utcába, Mátyás király szülőházának közvetlen közelébe költözött. Majd újabb lakhely a kincses városban, a nevezetes Dónát úton, a Szamos partján emelkedő tornyos villában.
Atyja kívánságára az egyetem jogi stúdiumait kezdte látogatni, noha semmi örömét nem lelte a paragrafusok világában. Így aztán filozófiát és irodalmat is hallgatott, s előbb-utóbb bizonyossá vált, hogy jogász ugyan nem lesz belőle! Gyenge fizikumú, törékeny idegrendszerű ifjú volt, ráadásul a látása is erősen megromlott! Mindezek hatására abbahagyta tanulmányait, s mivel családja anyagi helyzete ezt lehetővé tette, – mai szóval élve – „szabadúszó” költő lett. Egész életében nem kellett munkát vállalnia.
Első verseskötete a Fagyöngyök szülővárosában jelent meg 1918-ban. Induló kötetének költeményeiben a századvégi „világfájdalom” szólal meg: Vajda János és Reviczky Gyula bús-borongós hangja verseiben erősen felismerhető. Annál váratlanabb a folytatás! Úgy Mindhalálig (1918) mint Végvári versek (1918-21) című kötetei a román uralom alá került, kisebbségi sorsra kárhoz- tatott erdélyi magyarság fájdalmas kiáltásai. Kitartásra, a szülőföldön mara-dásra buzdította honfitársait. Helytállásra, ottmaradásra ösztönző az egyik leghíresebb Végvári vers, az Eredj, ha tudsz című is, melynek egy részlete szerint:
„Eredj, ha tudsz…
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagyvilágon
Könnyebb lesz majd a sorsod hordanod.”
…Tudom, hogyne tudnám, hogy 2021 magyarországi prolijainak e sorok nem mondanak semmit! Még orvosok is gyorslábú nyulakként pucolnak meg, iszkolnak el a szülőhazából, ha Angliában, vagy máshol a nagyvilágban gazdagabban kosztolhatnak! Hazaszeretet? Hát az meg mi? Persze van, aki nem elmegy, hanem idejön, méghozzá Kanadából bomlasztani! Meglengeti a momentumos orvosnő a szivárványos zászlót és lenyúlja az EU-pénzeket! Nesze neked XXI. századi „erkölcs” nesze neked magyarság, tobzódnak a carpe diem (élj a mának) nihilistái!…
Na, de legyen csak élesebb a kontraszt Reményik és a mi időnk silány, hitvány, nívótlan véglényei között! Álljon itt csak egyetlen versszak Reményik Mindhalálig című költeményéből:
„Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital,
Sebemre ír és bánatomra dal,
Tűzhely, amelyre térni soh’se késem.
Márvány, amelybe álmaimat vésem.
Át egen, földön, folyón, tengeren,
Rögön, hanton, koporsófedelen:
Szeretlek mindhalálig, nemzetem!”
„Nemzet?” Hát az meg mi? – kérdezi a Kanadából jött szivárványos zászlót lengető bomlasztó. S ne csodálkozzunk! Ezt a nemzetietlen mételyt szívta, hörpölte, szürcsölte magába a családjában, az iskolában, a barátai közt, s kénköves, fertőző leheletével ezt a fertőt permetezi szét a mai magyar közéletben!
Forogsz a sírodban, jó Végvári?
Tudnod kell Sándor, hogy ezek a momentumos magyarországi férgek Erdélybe járnak, az ottani magyar pártok magyar jelöltjei ELLEN ÚSZITANI az erdélyi magyar választókat! Román párt mellett korteskednek, – mert, hogy az neolibsi, mint ők! Igen-igen! Lehetséges volt ilyen mélyre süllyedni!
Reményik-Végvári 1921-től a híres erdélyi lap, a Pásztortűz főszerkesztője, 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. Sorra jelennek meg verseskötetei. 1920-ban a Csak így, 1921-ben a Vadvizek zúgása, 1924-ben A műhelyből, 1925-ben az Egy eszme elindul, és az Atlantisz harangoz, 1927-ben a Két fény között, 1932-ben a Szemben az örökméccsel és a Kenyér helyett, 1935-ben a Romon virág és 1940-ven a Magasfeszültség. Már halála után, 1942-ben Egészen címmel a hátrahagyott versei.
Reményik hívő, evangélikus költő volt. Említsük is meg Miért hallgatott el Végvári? című méltán híres versét, illetve csak az ebből oly sokat idézett két sort:
„Nem a mi dolgunk igazságot tenni,
A dolgunk csak igazabbá lenni.”
Aztán említhetjük másik híres versét is, az Ahogy lehet címűt, amelyet a morbus minoritas, a kisebbségi sors titkos baktérima (vagy inkább vírusa? hiszen most, hogy emlegetjük,2021-et írunk!) által megfertőzött kolozsvári református püspök, a Budapestre repatriált Makkai Sándor esszéjére (Nem lehet) írt válaszul. Ebben többek között ez áll:
„De aki másképpen tehetne helyünkben,
Az vesse ránk az első követ!
Minden percünk kínzó kiegyezés:
Ahogy lehet…”
…Amikor 1941 őszén meghalt és Kolozsváron végighaladt a temetési menet, a városban megállt az élet! Amerre a fekete ruhás gyászolók serege elvonult, ezrek sorakoztak fel az utcákon. Csend volt. Az emberek némán álltak és csak befelé könnyeztek! Erdély búcsúztatta nagy fiát. Aki innen, ahol élt, immár elvonult, a halhatatlanok örök, magyar Nemzeti Panteonjába.
A menet célja pedig a Házsongárdi temető volt. A koporsónál gróf Bánffy Miklós mondott búcsúszavakat, melyeket Kós Károllyal közös lapja, az Erdélyi Helikon novemberi száma közölt. E lap decemberi száma pedig Reményik Sándor emlékszám lett. Pályatársai búcsúztak itt a nagy halottól, Tavaszy Sándor például így:
„Nem volt soha közéleti ember, nem vett részt semmiféle társadalmi vagy kulturális küzdelemben, nem állott az élén semmiféle akciónak, de még az élharcosok közé sem tartozott, magányos életű aszkéta volt, s mégis ő vívta közöttünk a legelszántabb küzdelmet.”
Mi pedig most, 2021. augusztus végén, egy szürke délutánon, mély tisztelettel hajtunk fejet a legelszántabb küzdő időbe vesző törékeny alakja előtt, Rá gondolva, meg a magyarság iránti törhetetlen szeretetére…
A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus. De aktív közíró
Forrás: Polgárdy Géza Blogja
