Dr. Gazdag László: Több mint bűn: hiba
Évek óta verem az ebet a karóhoz! És hát nem pörög a paraszt, ha a szél nem fújja! Ami az MNB-nél folyt Matolcsy alatt, 2013 februárja óta, az nem más, mint az elképesztő közgazdasági dilettantizmus + cinikus gazemberség egyvelege! A lehető legrosszabb kombináció!
Ezt láthattuk már a Bokros-Surányi csomag idején, majd ennek ismétléseként a Gyurcsány – Kóka – Bajnai féle szélhámos kóklerkedés éveiben. Ez pörgette föl mindig is az inflációt, és nem az „osztogatásnak” nevezett falrengető ostobaság! Már tudniillik a bérinflációnak nevezett végtelen butaság, amitől a hazai közgazda szakma és gazdaságpolitika képtelen megszabadulni! Sose volt ilyen, ez ma már bizonyított (Milton Friedman), de ebbe most nem megyek bele.
Egy Jegybanknak legfőbb funkciója a nemzeti valuta értékállóságának védelme!!!! (Ezt mondta ki először a nevezetes angliai Peel-törvény 1844-ben, és ez azóta kőbe vésett axióma!) E téren egy jegybank nem mehet szembe a kormányzat törekvéseivel sem, ugyanis nem erre vonatkozik a jegybank függetlenségére vonatkozó elv!
1981-ben Ronald Reagan elnök 6%-pontról 19%-pontra emelte a FED kamatlábát! És amikor ortodox közgazdászai emiatt őrjöngtek, csak megvonta a vállát: előbb teremtsünk stabil dollárt, aztán majd meglátjuk! Pedig a FED 12 magánbankból álló konzorcium ugye!
Kiinduló lépés minden gazdasági stabilizációhoz: megteremteni a stabil, nem leértékelődő, nem alulértékelt, nem inflálódó pénzt, amely alapját képezi a reálgazdaság stabilitásának. Ez a gazdaságpolitikai – közgazdasági tánciskola kályhája, innen kell kiindulni! Amíg ez nincs, addig semmilyen feltétele nincs a sikeres, versenyképes reálgazdaságnak!!!! Addig csak botladozunk, válságról válságra bukdácsolunk, ahogy ezt az elmúlt 35 év legfontosabb közgazdasági tapasztalata is mutatja!
Mi az, hogy az MNB nem a nemzeti valuta stabilitásával, az infláció letörésével törődött, hanem tudatosan rontotta a forintot, csak azért, hogy az árfolyamnyereségből alapítványokat, ingatlan-és műkincsvásárlásokat finanszírozzon????? Elképesztő! Hol voltak a jegybanki törvény betartatását felügyelő ellenőrző szervek??? Hol volt pl. Nagy Márton, akkori MNB elnökhelyettes??? A monetáris politika axiómája, hogy a mindenkori jegybank nem lehet nyereségérdekelt! Ez Magyarországon is így van, így kellene lennie!
A jegybanki törvény szerint ha az MNB nyereséget realizál, akkor azt AZONNAL be kell fizetnie a költségvetésbe! Ha viszont veszteséges, azt a költségvetésnek kell AZONNAL kiegyenlítenie!!!!
Súlyos törvénysértés, amit a Matolcsy vezette MNB folyamatosan elkövetett! Iszonyú gazdasági károkat okoztak az országnak!
És ez az árfolyamnyereség egyben a devizahitelesek kifosztásának dicstelen eredménye volt, százezreket taszított szegénységbe, vagy egyenesen nyomorba!
És hova tűntek ezek a százmilliárdok? Megvannak – nyugtat meg mindenkit Matolcsy! Hát persze, tudjuk hogy megvan, a pénz nem szublimálódik, csak éppen átalakul(hat) közpénzből magánvagyonná! Lesz ennek következménye, büntetőjogi következménye? Vagy megint kiderül, hogy „ez egy következmények nélküli ország”? (Fricz Tamás.)
A szerző: közgazdász kandidátus, ny. egy. docens
Legfrissebb anyagaink:
Éjszakai tárlatvezetés a bezárt Terror Házában – Tarr Zoltán a rosszalló tekintetek elől elzárva nézte meg a kiállítást, amit bezáratott
Vége a konteónak: kormányok napirendjén a nap elhomályosítása
„Nem a csatatéren fog befejeződni” – Rubio üzent, az USA nem írta alá az EU oroszellenes nyilatkozatát
Ukrán titkosszolgálati támadás Magyar B. Tamás ellen – az SBU külön határozatot hozott, blokkolják a tartalmait
„Az állam keres Putyinon” – a Mol nyeli a drágulást, a lakosság fizet, a kormány pedig bezsebeli a többlet áfát és az oroszadót
„Tik-tak, tik-tak” – Magyar Péter hétfőn reggel 7:30-kor akarja rendezni a mentelmi ügyeket, de a Fidesz csapdában van
Egyhetes demonstráció kezdődik – a független benzinkutasok a kormánnyal és a Mol-lal szemben





















