KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dohán Mihály: Rendszerváltási emlék

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Közeledett a rendszerváltás. Mindenki felfokozott hangulatban nézett a bekövetkezendő események elé. Demokrácia lesz végre, gondoltam naivan, és mint felelősen gondolkodó ember, elhatároztam, hogy végighallgatom a városkánkban a pártok által szervezett valamennyi alapító, tagtoborzó gyűlést. Így kerültem el a Fidesz, akkor még nem Polgári Párt által szervezett gyűlésre is, amelynek a program szerint beígért nagyágyúja Orbán Viktor volt.

A gyűlés a városka többszáz főt befogadó színháztermében tartották. Amikor megérkeztem, furcsán éreztem magam. Nem azért, mert a terem zsúfolásig fiatalokkal volt tele. Az nagyon jó. Annak örültem. Hanem azért, mert én voltam az egyetlen középkorúnak mondható vendég. A korosztályomból szinte senkit sem érdekelt a Fidesz rendezvénye. Sajnáltam.

A kampánycsapat megérkezett, de Orbán nélkül. A színpadon helyet foglalók közül egyedül Rockenbauer nevére emlékszem, akiből az Orbán korszak idején egy eredményesnek nem nagyon mondható  kulturális miniszer lett.

Az első bejelentése a stábnak az volt, hogy Orbán Viktor rendkívül fontos teendői miatt nem tudott időben elindulni, de jönni fog. Ezután tíz percenként közölték, hogy Orbán még elfoglalt, Orbán már fölállt, Orbán már búcsúzkodik, Orbán már elindult, Orbán már közeledik, Orbán még mindig közeledik, Orbán megérkezett!!! Nem a színészbejárón jött be, hanem fontos, sietős léptekkel végigloholt a színháztermen és elölről ment fel a színpadra. Szóval látványosan, nagyon megérkezett. Jól megrendezetten, jól koreografáltan, ahogy egy nagyon fontos, energikus, lendületes és ígéretes fiatal politikusnak meg kell érkeznie a fiatalok közé.

Hogy miről beszélt, nem tudom már. Egyetlen dolog maradt meg az emlékezetemben, valószínűleg azért, mert azt milliószor elmondta, mégpedig az, hogy Pozsgai micsoda vén hülye. Nem ilyen durván fejezte ki magát, de ez volt a beszéde üzenete. Ezt a tényt azzal bizonygatta, hogy kihívta őt  „szópárbajra” és a gyáva tudatlanja nem mert kiállni vitázni vele. Mert tudja az öreg, hogyha kiállna vele, ő percek alatt úgy helyrerakná, hogy többé nem nagyon merne a nyilvánosság elé lépni, stb. Valami ilyen, rokonszenvesnek nem nagyon nevezhető hangon.

Nem tisztem Pozsgai történeti szerepét megítélnem, de én akkor is és most is egy kissé – hogy is mondjam – árnyaltabb véleményt tartottam róla indokoltnak. Kissé csodálkoztam ezen a magabiztos fölényen, ami ebből a hozzám képest taknyos kölyökből áradt, de azóta sikerült megtalálnom rá a magyarázatot.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

A mai fiatalok ezt nem igazán tudják átélni, mert vagy nem éltek az akkori világban, vagy kevés tapasztalatot szereztek benne és emiatt az emlékük is kevés róla. Akkor már egy-két éve folyt az újságok, elsősorban a Népszabadság hasábjain a rendszer bomlasztása. Minden, ami itthon volt rossz volt. Rossz volt a mezőgazdaságunk, rossz volt az iparunk, rossz volt a társadalmi berendezkedésünk, tudatlanok voltak a vállatok vezetői, a mezőgazdasági szövetkezetek elnökei, rossz volt az oktatási rendszerünk, képzetlenek voltak a szakembereink, és mindez a nagy és csodálatos és szent nyugathoz képest, ahogy mondták: „nyugati mércével mérve”. Most képzeljék el. Adott egy fiatal, nem túl sok tapasztalattal rendelkező jogász, aki ráadásul nem is jogi pályán dolgozott, hiszen a honlapján lévő önéletrajza szerint: „Az egyetem elvégzése után, 1987 és 1989 között Szolnokon lakott, innen járt Budapestre, első munkahelyére, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetébe, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt.” Most ennek az adminisztratív munkakörben dolgozó fiatalembernek ebben a légkörben Soros Gyuri bácsi  módot ad arra, hogy az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozza. Gondolom, ami ott történt vele, az nem csak „tanulmányozás” volt, hanem egy alapos agynagymosás is. Tehát a kép: itthon mindenki hülye, minden rossz, ő pedig megkapta az úgymond „legkorszerűbb”, nyilván neoliberális ismereteket, amilyenekkel Magyarországon senki sem rendelkezik. Úgy jön haza onnan, mint akinek a zsebében van a bölcsek köve. Hazaérkezése után elmondja a beszédét a Nagy Imre temetésen, ami egyszerre országos hírnevet biztosít számára. Csoda, ha megszédül mindettől? Szerintem természetes.

És mi lett a folytatása ennek a sodró lendületnek és magabiztosságnak?

TV vita Gyurcsánnyal. Gyurcsány lemosta a fedélzetről. Hogy Gyurcsány a vita során hazudott és halandzsázott? Igen, gátlástalanul hazudott és halandzsázott, Orbán meg makogott. Az volt a néző benyomása, hogy a részleteket illetően teljesen felkészületlen. Én sajnáltam.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

És hol tartunk most?

Megjelent egy fiatal ember a politikai színpadon, akit nem Soros taníttatott és pénzelt. Aki maga kereste meg a kenyerét. Ennek a fiatal embernek senki sem mosta az agyát, legfeljebb a hazai médiumok próbálkoztak vele sikertelenül. A fiatalember a megtestesült józan ész, az a józan ész, amelyre az országértékelő beszéde szerint Orbán építeni akarja a politikáját. A fiatalember tiszta, érthető, józan beszéde, a nemzeti érdekeink melletti kiállása mit vált ki a politikusokból? Az ember azt gondolná, hogy legalább a nemzeti oldalon, azon az oldalon, ahol a józan ész fontosságát hangsúlyozzák, örömmel üdvözlik. De nem! Minden józan várakozás ellenére nem ez történik. A távvezérelt politikusok gombnyomásra elhatárolódási versenybe kezdenek. Ebben a versenyben az ősellenségek egymás keblére borulnak. Az MDF összeborul a Szadesz maradékával, a Maszop felajánlja segítő jobbját a Fidesznek, amelyet az méltóságos leereszkedéssel elfogad, a szenilis Csurka pedig közös platformra kerül a zsidó Hegedűs Zsuzsával: bárkire szavazhattok, csak ne a Jobbikra, kiáltják ki duettben a nagyvilágba. Úgy látszik, nagy a pánik a politikai marionett figurák körében. Mert most már látszik: bábszínház volt az elmúlt 20 év politikai története, melyet távvezérelt, politikusoknak hazudott bábuk játszottak el a félrevezetésünkre.

Az egész sakálkórus a legmocskosabb, összehangolt támadásba kezd.

Csurka megvetően „proletárpártnak” nevezi őket, akiket csak az irigység és a konc utáni vágy hajt. Bayer Zsolt összemossa a Jobbikot Csintalan megverésével és a cigánygyilkosságokkal, a Magyar Hírlap házasságtöréssel vádolja meg Vonát, bevallottan hackerek közreműködésével, tehát törvényellenesen szerzett rágalmakra hivatkozva. Ezzel egy platformra kerültek a Maszoppal, amelynek a tagjai Sajóbábonyban és Devecseren azt terjesztették a cigányok között, hogy a gárdisták és a Jobbikosok követték el a cigánygyilkosságokat. Számomra ez a színjáték egy óriási lelepleződés. Napvilágra került, ami eddig rejtve volt. A gyökerek. A közös gyökerek

Jön a végjáték!

A fiatalembernél betelik a pohár. A fideszes gyalázkodások hatására nyílt levelet intéz Orbán Viktorhoz, amelyet a következőképp zár: „Levelük tele volt pontatlansággal, ferdítéssel és tudatos hazugságokkal. Kérem, mielőtt legközelebb ilyennel próbálkoznak, olvassák el országgyűlési programunkat, hogy ne kerüljenek hasonló kellemetlen helyzetbe. Nekünk ugyanis van bárki számára hozzáférhető programunk. És ha vállalja, bármikor szívesen ütköztetem érveimet önnel a nyilvánosság előtt. Az időpontot és a helyszínt is önre bízom. Ha mégsem meri, hát májustól az Országgyűlésben úgyis találkozunk. És akkor nem csupán a szebb jövő kezdődik el, de eljön majd az igazság pillanata is. Merthogy önnek is meg kell majd nyilatkoznia végre államadósságról, multinacionális tőkéről, uniós pusztításról, cigánybűnözésről, magyar földről, titkosított ügyekről, izraeli felvásárlókról, alkotmányról. Húsz év zsákutcája és mellébeszélése után az ország valódi problémáiról. Én már nagyon várom.”

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

És Orbán Viktor?

Nos, Orbán Viktor lapul és hallgat, mint az a bizonyos a harasztban. Emelt szintű ostobasággal úgy védekezik, hogy „az oroszlán nem kapkod a legyek után”. Ő oroszlánsága, úgy látszik, fél a legyektől. Nagyon fél. Kapkodni sem mer, csak a kutyáit uszítja titokban. Csak nincs vaj a füled mögött, Orbán? Félsz  a lelepleződéstől?

Látod Orbán, Pozsgai annak idején nem mondott rólad ilyet, pedig ő akkor még nagyon sok ember által becsült és fontos közéleti szereplő volt, te pedig egy kis senki. De ő is úriemberként beszélt veled, mint Vona is. Mit gondoljak minderről? Te váltál volna napjaink Pozsgaijává, csak ilyen alantas kivitelben? Pedig ez a fiatalember nem riszálja, tömjénezi úgy magát, mint te, amikor életemben másodszor láttalak. (Az első alkalom a Hősök terén volt.) Nem is hülyéz téged. Ő szerényen, úriemberként viselkedik veled szemben, nem úgy mint te tetted vele és Pozsgaival. Orbán, nagyon mélyre csúsztál. Vagy taszítottak? Nem tudom, de sajnállak. Amikor rád szavaztam, sokkal többet vártam tőled. Az az idő már örökre elmúlt. Tőled már semmit sem várok.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: Budapest, 1989. április 3.
Orbán Viktor egy Fidesz-gyûlésen beszél 1989. áprilisában.
MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Dohán Mihály: Rendszerváltási emlék

  1. Házunk táján is van mivel foglalkozni!
    Jó pár súlyos indok, amelyek miatt hazaárulás a Fideszre szavazni.
    1998-ban ígéreteik ellenére sem vizsgálták felül a privatizációt, nem tisztították meg a hatalmi elitet a volt MSZMP-s, KISZ-vezető, munkásőr, ÁVO-s, ÁVH-s tag, III/III-as elemektől.
    Soha nem szakmai szempontok alapján választják a vezetőiket, hanem még mindig a „kollégiumi mag” uralkodik. Megtűrnek maguk között 2007 óta olyan embert is, aki az MSZP alelnöke volt (Csintalan Sándort).
    Orbán Viktor és Szájer József Románia EU csatlakozása előtt kijelentették, hogy pártjuk csak a székely autonómia esetén szavazza meg Románia belépését, ennek ellenére feltétel nélkül beszavazták az EU-ba.
    1990. június 4-én a Fidesz-frakció testületileg kivonult a teremből, amikor Szabad György a trianoni béke 70. évfordulójára egyperces néma megemlékezést javasolt. (Később, reklámfogásból, többször felvetették az emléknap gondolatát, de gondoskodtak róla, hogy ne legyen belőle semmi.)
    2002-ben, módjában állt volna a szavazatok újraszámláltatása, de nem tette meg, pedig akkor még a Fideszes Pintér Sándor volt a belügyminiszter.
    Azt állítják, hogy nyerhettek volna mind a 2002-es, mind a 2006-os választáson, ha nincs megosztva a jobboldal. Ez hazugság!!! Ha az összes MIÉP-es a Fideszre szavazott volna, akkor is hiányzott volna még 112.993, illetve 23.501 darab szavazat.
    Pokorni Zoltán miniszteri rendelettel nyilvánította iskolai emléknappá a holokauszt-emléknapot, de a kommunizmus közel 100 millió áldozatára már nem ők javasolták az évenkénti megemlékezést.
    Rogán Antal elbontatta az ereklyés ország zászlót jelképező piramist.
    Orbán Viktor otthagyta 2006. október 23-án a híveit, amikor a gyurcsányi rendőrség rájuk támadt, és eliszkolt a páncélozott autójában, ahelyett, hogy az élükre állt volna.
    Soha, sehol nem tiltakoztak Simon Perez „ Felvásároljuk Magyarországot” kijelentése miatt. Sőt, 2004-ben, az izraeli nagykövet fogadásán egyezményt írtak alá 500.000 izraeli befogadásáról hazánkba. Orbán is.
    A mostani nagykövet, Aliza Bin-Noun, és Orbán megegyeztek, hogy Magyarországon kis-Izraelt hoznak létre. Így, ahogy mondom!
    Támogatnak olyan köztörvényes bűnözőt, aki börtönben is ült, és később hűtlen kezelésért és sikkasztásért nem állították bíróság elé, hanem kegyelemben részesült, az aktáit pedig 30 évre titkosították! (Lungo Drom elnöke, Farkas Flórián)
    Nem mentek el egyetlen romák által brutálisan meggyilkolt magyar ember temetésére sem, viszont a romák temetésére igen, úgy, hogy még nem is volt világos, hogy cigány, vagy magyar tette-e.
    Hankiss Ágnes, Fideszes EP jelölt szavazatával választották meg az SZDSZ-MSZP jelöltjét a Magyar Rádió élére.
    Olvasatlanul aláírták a Lisszaboni szerződést (325 igen 2007. december 17-én), mindenféle vita és alku nélkül. Le sem volt fordítva. (A csehek ezzel szemben még a Benes dekrétumokat is letolták az EU torkán!)
    Gazdasági érdekből (három hét alatt) az MSZP-vel egyetértésben megszavazták a kötelező áramátvételi rendszer meghosszabbítását, évi mintegy 150 milliárd forintot juttatva a Fideszes és MSZP-s érdekeltségű erőmű tulajdonosoknak, minden magyar családot KWh-ként 3,73 Ft-tal terhelve meg ezzel, az amúgy is borsos villanyszámlában. Ebből a 150 milliárdból, mint tudjuk most már a BKV-s, Hagyó-s, Nokia dobozos, maffia-csalásos ügyekből, miként szivárog vissza a pénz a pártkasszákba, vagy magánzsebekbe. Orbánéba is.
    A dokumentumok titkosításának szigorításával kapcsolatos, kétharmados törvényt 332 igennel fogadták el, az MSZP-vel legnagyobb egyetértésben. Ezek szerint akkor sem hozható egy anyag nyilvánosságra, ha később kiderül róla, hogy jogtalanul titkosították, pl. bűncselekmények takargatására szolgált, aki pedig felfedi, az e törvény szerint börtönbe kerülhet.
    Orbán félreállította Molnár Oszkárt, mert szót ejtett a cigány bűnözés egy sajátos formájáról, és helyette egy libanonit indít a választáson. (Magyarországon, magyar parlamentbe, libanonit)
    Orbán azt a Pintér Sándort akarja csúcs-belügyi-nemzetbiztonsági tárca élére, akinek közös cége van az MSZP-s, szemkilövető Gergényivel, és a lánya (de ő maga is) érintett az Eclipse ötmilliárdos botrányában, sikkasztásában. (majd ezt is letitkosítják)
    Orbán Viktor nem kérte ki magának, amikor az MSZP megpendítette, hogy szükség esetén visszalépteti a jelöltjeit, egyfajta összeborulásként, a Fidesz javára.
    A NEM gomb helyett csak tartózkodtak a szavazáson, miszerint az Országgyűlés a holokauszt-tagadás tiltását ebben a formájában, a kommunizmus áldozatait kihagyva fogadhassa el.
    Programjuk a közbiztonságról, rendészetről szóló részét az a Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere írta, aki haszid zsidókat akart betelepíttetni Hódmezővásárhelyre, mellyel kapcsolatos gyanús telekügyletek jelenleg is bíróság előtt vannak! Az a Lázár János, aki 27 évesen tagja lett a milliárdosok klubjának!
    Az az Orbán Viktor, aki zsidó imakönyvet szorongatva, kipával a fején fogdossa a hazánkat felvásárolni, és fajtájukkal benépesíteni kívánó, gazdag és befolyásos zsidók piszkos mancsait.
    Az az Orbán Viktor, aki a világ számos, és többségben lévő nemzetei által utált Izrael egyik pártját, az izraeli Likud pártot tartja testvérpártjának, és vele szoros együttműködési terveket dédelget.
    Az az Orbán Viktor, akinek a KDNP-re csak azért van szüksége, hogy a keresztény-demokrácia hangzatos megjelenítésével a pártja nevében, keresztény értékek mentén definiálhassa pártját, a többnyire keresztény társadalom szavazópolgárai előtt.
    Ez az Orbán Viktor van kijelölve, hatalom átmentőnek, a most már hatalmas társadalmi támogatottságú Jobbik részéről fenyegető, és velük kapcsolatos elszámoltatási veszéllyel szemben, de izraeli beékelődése folytán nagy valószínűséggel pályázhat, Izrael magyarországi helytartója címére is.
    Hát kérem, ez az Orbán Viktor nem lehet Magyarország miniszterelnöke, de bandájának egyik tagja sem tölthet be közfunkciót, mert többnyire mind sáros az eddigi húsz év nemzet rombolásában, a haza tönkretételében, és eladásában.

  2. Kedves feco0220!
    Gondolkodtam, hogy ne nagy F-fel szólítsam-e meg, de aztán maradtam az Ön által alkalmazott formánál.
    A hozzászólása, amellyel teljesen egyetértek, olyan kimerítő, hogy önálló cikket írhatott volna belőle. Felér egy vádirattal. Köszönöm.

Hozzászólás a(z) chabbix bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük