KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kérjük, támogassa a magyarok emberi jogaiért küzdő Nemzeti Jogvédő Szolgálatot (njsz.hu) a személyi jövedelemadója 1%-ával!

Adószám: 19334684-1-05

Dohán Mihály: Húsvét után (I. rész)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az agykutatók állítják, hogy agyunk sokkal többre képes annál, amit teljesít. Hogy miért, én nem tudom, de ebben ők az okosabbak, tehát elfogadom az állításukat. Annál is inkább, mert olykor előfordul, hogy szerény tapasztalataim is mintha igazolnák őket. Sokszor éreztem úgy, hogy a rég elfeledett emlékek, mint az üledék a tengerek fenekén, ott volnának valahol a tudatalattim legalján, míg valami váratlan külső hatás föl nem kavarja ezt a régóta mozdulatlan és számomra akaratlagosan már elérhetetlen emléktömeget és az újra a felszínre kerül.

Miután befejeztem ennek az írásnak a piszkozatát és végigolvastam, akkor jöttem rá, hogy az előző hasonlatom a tengerfenéken heverő és felkavart üledékről szemléletesen mutatja be azt, amit a t. olvasók elé tárok: rendezetlen és véletlenszerű emlékek, néhol egy kis utánanézéssel kiegészítve, amikor már az emlékeim vagy ismereteim nem bizonyultak elégségesnek, összefésületlenül és keretbe szervezés nélkül. Elhatároztam, hogy kisebb javításoktól eltekintve meghagyom abban a formában, ahogy először papírra vetettem. Ne keressék benne egy valódi dolgozat vagy esszé jellemzőit. Csak ültem, csodálkoztam azon, amit olvastam, és írtam, ami annak hatására az eszembe ötlött, fegyelmezetlenül csapongva az előtörő emléktöredékek és gondolattársítások között, ahogy azok véletlenszerűen felbukkantak a tudatalattimból, és talán nem véletlenül további gondolatokat és alkalmi, a tárgyhoz sokszor nagyon lazán kapcsolódó gondolattársításokat ébresztve. Nem kutakodtam, nem végeztem oknyomozást, nem elemeztem, csak rácsodálkoztam arra, amit láttam. Mindezen hiányosságok előrebocsátása után mégis remélem, hogy a következők nem nélkülöznek némi, megfontolásra érdemes tanulságot.

Az történt, hogy a húsvéti „tétlenségemben” felnyitottam a Magyar Kurír honlapját és találtam rajta egy beszélgetést Csókai András agysebésszel. Nem kívánom itt ismertetni. Akit érdekel, olvassa el.  Melegen ajánlom mindenkinek. Csókai doktort ismeri az ország, ha másról nem, a sziámi ikreket szétválasztó, világhírű műtét okán. Tehát van egy orvos, aki már viszonylag hosszú életútja alatt emberek tömegének adta vissza az életet. Egy általa összeverbuvált, kiváló, nem nemzetközi, hanem magyar orvoscsoporttal elvégzett egy, az egész világon különlegességnek számító műtétet, amely ezt a csapatot világhíressé tette.

A cikk felidézte egy nagyon régi emlékemet, amelyről talán 15 évvel ezelőtt láttam a BBC News-on. Egy hasonló műtétről volt szó, amelynek során két, a fejüknél összenőtt, fiatal iráni lányt próbált meg szétválasztani egy nemzetközi orvoscsapat, de – sajnos – sikertelenül. Mindkét lány meghalt. Akkoriban még jobb volt a hallásom és még megértettem az angol beszédet is. (Ha TV-t nézek, ma már a magyar beszédet is alig-alig értem, nem csak a hallásom romlása miatt, hanem mert számomra már követhetetlenül hadar a tudósítók és a műsorvezetők többsége, eltekintve a tiszteletre méltó kivételektől. Őket még értem.) Volt akkor a BBC News-nál egy nagyon értelmes, de rendkívül tolakodó, erőszakos és rámenős modorú műsorvezető és annak egy hard-talk (kemény beszéd) c. műsora. Nos, ez az ember készített egy tudósítást a nemzetközi, az egész világból a legjobbakat összetoborzott orvoscsoportnak az emlékeim szerint maláj vagy kínai nemzetiségű vezetőjével. A műsorvezető sok-sok nagyon provokatív, mondhatnám kihívóan pimasz kérdés után, amelyekre az orvos keleti szokás szerint nagyon nyugodtan és udvariasan igen kimerítő válaszokat adott, feltette a következő kérdést: „Maga hisz Istenben?” „Hiszek” – válaszolt az orvos. „És szokott imádkozni a betegeiért műtét előtt?” A válasz meghökkentő és rövid volt: „Mindig.” „És milyen vallású?”- folytatta a műsorvezető. „Keresztény vagyok”.

Csak közbevetőleg: az USA-ban végzett országos intelligencia mérések szerint az USA népességéből a Távol-keletiek a legértelmesebbek. Ezt nem csak az USA-ban dolgozó kínai tudósoknak hanem a kínai tudománynak az utóbbi években elért eredményei világméretekben is alátámasztani látszanak. Ezen a liberálisoknak és egalitaristáknak lehet háborogni, de a felmérések ezt mutatják. Persze, lehet, hogy a felmérések „rosszak”. Ha nem rosszak, akkor rosszul választották ki a reprezentatív mintát. Ha nem választották ki rosszul a reprezentatív mintát, akkor helytelenül értékelték az eredményeket, esetleg célzatosan meg is hamisították azokat, stb., stb. Akik nem mernek szembenézni a tényekkel, mindig találnak kifogást. Én javasolnék ennél helyesebb megoldást: javítsák meg a vizsgálati módszereket és az új módszerekkel végezzék el jól a felméréseket. A tudomány csak így haladhat előre, nem attól, ha ideológiai alapon, tévhit vagy előítélet alapján utasítunk vissza valamit. Az USA-ban az egalitaristák követelésére sok oktatási intézményben eltörölték a felvételi vizsgákat, mert azok eredményei nem igazolták az egalitarista nézeteket, azaz ahol volt felvételi, ott nem sikerült biztosítani a „rasszok” előírt arányát. (Numerus clausus? – Emlékszünk az „átkosra”, amikor elő volt írva az egyetemeken a munkás, a paraszt, az értelmiségi és az „egyéb” származású hallgatók aránya. Az USA-ban most ezt a „rasszok” között követelik meg. Nincs új a nap alatt. Megvallom, bár engem személyesen hátrányosan érintett, a szocialista gyakorlatot sokkal indokoltabbnak tartottam, mint a bőrszín szerinti válogatást.) Ezzel – azt hiszik – megvalósul a „befogadás és sokszínűség” álma. Az oktatás színvonala meg kit érdekel. Olyan ez, mint amikor még a szocializmusban bevezették az adórendszert. Fekete Gyula kimutatta és az egész pártvezetőségnek megküldte, hogy az adórendszer a gyerekeket rejtetten jobban adóztatja, mint az ebadó a kutyatulajdonosokat. És mi volt pártunk és kormányunk válasza? Kolumbusz tojása: eltörölték az ebadót. Ezzel véget vetettek az efféle demagóg „dezinformáció” lehetőségének. Az USA-ban ehhez hasonlóan a kényelmetlen eredményekkel járó felvételi vizsgát törölték el. Így kell harcolni a „féjknyúz” ellen!

Az interneten (ITT) találtam egy írást, amely szerint az USA-ban egyesek „veponájzolják a fríszpícset”, azaz „fegyverként használják a szólásszabadságot”. Megint megtapasztalhattam, hogy nincs új a nap alatt! Persze ma már a középkorúak sem tudják, hogy miképp mondták ezt a Kádár rendszerben. Itt nem volt divat az USA-ban manapság szokásos harcias beszédmód, ezért finomabban úgy fogalmaztak, hogy vannak, akik „visszaélnek a szólásszabadsággal”. Vagyis a szólásszabadságra hivatkozva olyat mondanak, amit nem szabad. Ez volt a szólásszabadság „dialektikus” értelmezése. (Ld.: dialektikus materializmus. Az én időmben kötelező tantárgy volt minden egyetemen. Akkor járta a vicc: Mi a szólásszabadság? Válasz: Szabad országban, szabad ég alatt, szabadon mondani, amit szabad.) Hiába próbálta szegény Fekete Gyula „veponájzelni a fríszpícset”, Havasi elvtárs, úgy emlékszem ő volt az akkori fő pártcsinovnyik, túljárt az eszén. Hiába, no! A marxista-leninista dialektika megint verhetetlennek bizonyult. És úgy látszik, már az USA-ban is egyeduralomra jutott. Sőt, már titkot sem csinálnak a szólásszabadság korlátozásából, hanem követelik azt, mint pl. az ír Zöld Párt elnöke e szerint a cikk szerint. Ilyen demokratikusak a ír Zöldek. De nem csak az írek.

Ez is érdekelheti:  Ukrajnában holnaptól gyakorlatilag katonai junta uralkodik

Csókai szavait olvasva azért is jutott eszembe a BBC műsora, mert ő sem rejti szégyenlősen a véka alá keresztény hitét, meg azt is érzékeltetni akartam, hogy előttük milyen minőségű csapat próbálkozott már hasonló műtéttel, sajnos sikertelenül. Mikor idáig értem, úgy éreztem, hogy a hitelesség érdekében utánanézek a hivatkozott szingapúri műtétnek. A részleteket ld. itt és itt. A nemzetközi orvoscsapat 28 főből állt és száznál több asszisztens segítette őket. A szakemberek műszakokra felosztva dolgoztak. A vezetőjük Keith Goh szingapúri kínai orvos volt. A csapatban nagyon sok nyugati specialista volt, tehát szó sincs valamilyen kelet és nyugat közti versengésről. Arról persze lehetne elmélkedni, hogy „bezzeg” a magyar orvosok szemben a világ orvosaival, ha maga ez a megközelítés nem volna ostobaság és méltatlan az ügyhöz. Már csak azért is, mert Goh professzor az egy sikertelen mellett két sikeres szétválasztó műtétet is végzett. Maradjunk annyiban, hogy mások lekicsinylése helyett értékeljük a mieinket. Megérdemlik. De a másik csapat is megérdemli a tiszteletet, mert a siker vagy sikertelenség nem mindig méri valódi értékén a befektetett tudást és munkát. Az, hogy Drégely vára és Szigetvár elesett, nem csökkenti a mindhalálig harcoló védők hősiességét.

Nos, erről a Csókai doktorról írta egy állítólag keresztény újságíró, hogy: „A valóság ugyanis az, hogy a Jézus Krisztusra hivatkozó orvos hazudik, állandóan, igazi farizeusként, (kiemelés tőlem) hiszen minden állítását Jézus Krisztussal támasztja alá.”

Igen! Ez úgy látszik nagyon nagy bűn a mai világban. Nem a hazugság! A hazugság oké, az mindennapos, hanem az, hogy a hitére hivatkozik. Ez bizony csak hazugság és képmutatás lehet. Az angol hard-talk-os műsorvezető nem süllyedt ennyire, amikor a kínai orvos bevallotta, hogy minden műtét előtt az Isten segítségét kéri a beavatkozás sikeréért.

Ha valaki veszi a fáradságot és elolvassa az „Alagút az agyban” című, Csókaival készült beszélgetéseket tartalmazó kötetet, meglátja, hogy bőven akadtak orvos szaktársai is, akik sok ízben a kákán is csomót keresve támadták, csak talán udvariasabban. (folytatjuk)

Az előző részben hivatkozott cikk olvastán az jutott az eszembe, hogy érdemes volna megnézni, hogy más, hasonló minőségű embereket is értek-e hasonló támadások. Kézenfekvőnek tűnt, hogy utánanézzek Semmelweis Ignác életének.

Semmelweis Ignác budai sváb családba született 1818. július 1-jén és 1865. augusztus 13-ikán halt meg a döblingi elmegyógyintézetben. Már az általános iskolában megtanultuk, legalábbis a „mi időnkben”, azaz az ötvenes években, hogy ő volt az anyák megmentője. Lehet, hogy ma már őt is kihagyják a tantervből, mint Balassi Bálintot és valószínűleg még sokakat, mert hátráltatja a diákokat a „versenyképes” ismeretek szerzésében? „Mit neki Hecuba!” – mondaná ma Hamlet a multi cég „hjuman riszórsziz menedzseréről”, akinek a feladata az állásra jelentkezők „kompetenciáinak” a felmérése. Egy biztos: sem Balassi Bálintnak, sem a magyar történelemnek az ismeretét nem díjazza. Ergo: minek az? Francba Balassival meg a hasonló avíttságokkal. Már 23 éve nyugdíjas villamosmérnök lévén tudnék egy s mást mondani ezzel a versenyképes szaktudással kapcsolatban, de talán majd máskor. Most térjünk vissza inkább a „hjuman riszórsziz menedzserekre”. „Ők tudják a frankót.” Nem is értem, miért nem adjuk a kezükbe a nemzeti alaptanterv összeállítását. Úgy-e, milyen szegényesen hangzik ehhez a „hjuman riszórsziz menedzserhez” képest az a primitív magyar szó, hogy „személyzetis”? Az önműködő helyesírás ellenőrző piros hullámvonallal aláhúzta a „hjuman riszórszizt”, de a „menedzsert” nem. Tehát az utóbbi már magyar szó. Így gazdagodik és szépül a nyelvünk, mert mennyivel sokatmondóbb, szebb és kifejezőbb a menedzser, mint a „parasztos”, „mucsai”, magyar „ügyintéző”, vagy „igazgató”, aki intézi vagy igazgatja az ügyeket! Mert ugyebár ma már faluhelyt sem „intézzük” az ügyeinket, hanem „menedzseljük”. Ezt hozta magával a „fenntartható növekedés” és a nyugati integráció. Emlékszem, még az átkosban volt egy (nevet nem mondok, mert nem személyeskedem) ipari miniszterünk. Ő kezdte a „menedzsert” nyakra-főre használni. Volt egy „zseniális” megállapítása: „Nekünk menedzser típusú vállalatvezetőkre volna szükségünk.” Nem rossz: ügyintéző típusú főnök. Minden beosztott álma, amikor a főnök megcsinálna mindent, a beosztott pedig jóváhagyná. De vissza Semmelweishez!

Vajon hogyan viszonyultak az „anyák megmentőjéhez” a szaktársai?

Az alábbi szövegrészeket a Wikipédiából idézem: „A bécsi közkórház szülészeti klinikáján rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmészoldatos kézmosást Semmelweis antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Felfedezését még abban az évben közzétette. Májusban … kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályaira történő belépés előtti klórmész-oldatos kézmosásra, majd októberben kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is (ami könyékig, körömkefével végrehajtva negyedórás procedúra volt). Akkoriban ezek rendkívül népszerűtlen intézkedések voltak, a statisztikai bizonyítékokat pedig egyszerűen komolytalannak tartották.” (Közbevetőleg: Ez egy nagyon fontos mondat: „a statisztikai bizonyítékokat pedig egyszerűen komolytalannak tartották”. Magyarul: nem érdekelték őket a tények. Ez manapság is mindennapos alapállás.) „Így kezdődött szélmalomharca az akkori hivatalos, tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (amit ő nem is használt) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre.”

Régi emlékeim között szerepel, amit egyszer a rádióban hallottam, hogy egy gőgös orvostársa azzal utasította vissza Semmelweis fertőtlenítési kezdeményezéseit, hogy „egy úriember keze mindig tiszta”. (Mint az „eszdéeszeseké” volt. Emlékszünk, úgy-e: tiszta kezek és üvegzseb.)

„1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti- és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a Zürichi Egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. Semmelweis hamarosan leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt egy százalék alá szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát.” (kiemelés tőlem) A szócikkben szereplő kimutatás szerint akkoriban 15 és 2% közé estek az arányok a körülmények függvényében.

„Anélkül, hogy korában ismeretes lett volna a fertőző betegségek kóroktana, és azok emlős fajok között lehetséges átvitele, állatkísérleteket folytatott. Kilenc házinyulat korszakalkotó módon a gyermekágyi lázban elhunytaktól vett szövetkaparékkal megfertőzött. Mind a kilenc állat a betegség jellemző tüneteivel elhullott. Ezzel megcáfolta a kór okainak ma már nevetséges „tudományos magyarázatait” (miazmák, meteorológiai, csillagászati körülmények stb.). Semmelweis így úttörője volt a kísérleti kóroktan megalapításának is.”

Ez is érdekelheti:  Hamarosan leállhat Ukrajna legnagyobb kohászati ​​üzeme a mozgósítás miatt

„Tanait, az osztályán gyakorlatban bizonyított hasznosságuk ellenére, az orvosi közvélemény visszautasította.”

A valósággal történő szembenézés már akkor sem volt nagy erőssége az … azt akartam írni, hogy az orvostársadalomnak, de rájöttem, hogy így igazságtalan volna. Ez általános emberi gyarlóság, amelytől az orvostársadalom sem mentes.

„1865. júliusa közepétől kollégái szerint magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak; július 31-én Bécsbe vitték, és … doktor (a nevet kihagytam, mert nem személyeskedem) beutalta a döblingi elmegyógyintézetbe. Agresszív magaviselete miatt ápolói súlyosan bántalmazták, valószínűleg ennek következtében két hét után meghalt.

Halálának körülményei máig ismeretlenek, …

… temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.

… Semmelweis enyhén szólva „nehéz” ember volt, de nem volt elmebeteg. Elmegyógyintézetbe utalásáról feleségének panaszait követően háromtagú konzílium döntött, akik „lehetőséget láttak orvosi indokkal történő eltávolítására”. A tragikus véget azonban bizonyosan nem akarták, „nem számítottak a bécsi elmegyógyintézet ápolóinak brutális magatartására, sőt gyilkos tettére”. Az ápolók két alkalommal is nagyon súlyosan bántalmazták (a boncolási lelet többszörös végtagtörésről is szól (kiemelés tőlem)), majd „megkötözve, orvosi ellátás nélkül, a sebei okozta vérmérgezésben hagyták elpusztulni”.”

Hát mit mondjak? Felemelő orvostörténeti érdekesség 1865-ből, a felvilágosult és fejlett 19. század második feléből, a fejlett, „ajrópai” Ausztriából. Akkor még mi is „Ajrópa” része voltunk. Csak a trianoni diktátum után kerültünk ki belőle a minket megillető helyre. Még inkább 45. után. Bunyevácz Zsuzsa idézi „Félni csak … kinek is lehet?” c. könyvének elején Harold Nicolson brit diplomatát: „Magyarországot illetően érzéseim nem voltak tárgyilagosak. Bevallom, hogy undort éreztem, és érzek még ma is, ama turáni törzs iránt. Akárcsak rokonaik, a törökök, nagyon sok mindent elpusztítottak, ugyanakkor nem alkottak semmit. Buda Pest csalárd város, minden ősi jelleg nélkül. Elérkezett a felszabadítás és megtorlás órája.” Ez a nyugati felsőbbrendűség, amelynek szép példája Semmelwes döblingi végzete.

Miért írtam ezt ide? Mert engem ennek az angolnak a szavai a Eurunió mai gyakorlatára emlékeztetnek. Nyilván megint eljött a „megtorlás órája”, ezért mondta – igazi demokratához méltóan – nemrég Mark Rutte, a közelmúltban megbukott holland miniszterelnök, hogy: „Térdre kell kényszeríteni a magyarokat”. Hál’ Istennek, eddig még nem hajtottunk térdet őfelsége, Mark Rutte mélydemokratikus, euruniós, holland főherceg előtt, de még a labdarúgóink sem tették meg a rengeteg szenvedés okán, amelyet gyarmatosító múltunk és rabszolga kereskedelmünk során okoztunk Afrika népének. (Micsoda szégyen!) Remélem, ez így is marad. Mark Ruttének pedig a továbbiakban is adjon fölényes öntudatot velünk szemben az az emberbaráti, önzetlen, humanitárius küldetés, amelyet a hollandok töltöttek be és amelyet a történelemkönyvek csalárdul csak holland gyarmatosításnak neveznek, noha méltán lehetnének büszkék rá. Ők nem raboltak, hanem ajándékoztak a gyarmataiknak, nem pusztítottak, hanem építettek és a kultúrát terjesztették, nem kizsákmányoltak, hanem fölemelték a „vadakat”. Nem úgy, mint mi. Egyszer láttam egy filmet a tévében, amelyben bemutatták egy hajdani afrikai rabszolgapiac színhelyét, egy börtönszerű építményt, amelyben valamikor fekete rabszolga kereskedők árulták az Afrika belsejében feketék által „befogott” fekete rabszolgákat a fehér rabszolga kereskedőknek. A létesítményt bemutató afrikai, fekete idegenvezető a saját bevallása szerint fekete rabszolga kereskedők leszármazottja volt. Nem volt rá büszke, de térdet sem hajtott senki előtt. Ő azzal próbálta jóvátenni ősei bűnét, hogy nem hagyta feledésbe menni és meghamisítani a hajdan történteket, azt, hogy feketék is részesei és haszonélvezői voltak az afrikai rabszolga kereskedelemnek. Egyben bemutatta, hogy a történelem, de még a mai világ sem fekete-fehér. Egyszer találkoztam egy ausztrál üzletemberrel. Nevetve mesélte, hogy az ősei angol csempészek voltak, akiket nem Szibériába, mint az oroszok szokták volt, hanem Ausztráliába száműztek. Egyik helyen sem kellett börtönőr, mert gyakorlatilag lehetetlen volt hazaszökni. Ki szégyenkezik most Ausztráliában azért, mert az őseik egy része köztörvényes bűnöző volt? Mark Ruttének és egyetlen hollandnak sem kell letérdelnie apáik, a holland gyarmatosítók bűntettei miatt, de arról a gőgről, ahogy rólunk nyilatkozott, a gyarmatosító hatalom kultúrfölény érzetének a gőgjéről talán ideje volna leszoknia. Ugyanez érvényes az angol Nicolsonra is. Az USA fekete „woke”-jai viszont elvárják, hogy minden fehér ember térden csúszva esedezzen a bocsánatukért. Agyrém!

Tehát Trianonban „megtorlásképp” (Talán azért, mert másfél századon keresztül védtük Európát a törököktől?) kilöktek bennünket az „ősi és alkotó” közösségből (ahogy Harold Nicolson mondta), Európából, amelynek akár jelképe lehetne a döblingi elmegyógyintézet. Tudjuk, hogy Széchenyi Istvánt is ebben a nagy hírű, „NYUGATI”, „EURÓPAI” intézetben tartották, úgymond, kezelték. Itt lett, állítólag, öngyilkos. Lehet, hogy Semmelweis pedig ördögi meggondolásból maga törte el a végtagjait, csakhogy rossz hírbe hozza a döblingi csúcsminőségű, osztrák intézet egyébként végtelenül emberséges, versenyképes szaktudású ajrópai ápolóit? Mert hiába sváb származású valaki, ha Magyarországon született és nevelkedett, Ausztriában már nem lehet kóser, mert nyilván megfertőzte már a „genius loci” (a hely szelleme). Legalábbis a Harold Nicolson féle europäer übermenschek szerint. (Nem érdekes, hogy a boncolási jegyzőkönyv megállapította a végtagtöréseket, de ennek ellenére semmiféle vizsgálatot nem indítottak az ügyben a felelősség feltárására? Ilyen volt az osztrák „jogállamiság”.)

És mi kellett ahhoz, hogy végül az orvostársadalom elfogadja Semmelweiss felfedezését? Az, hogy nyugatról jöjjön be. Mert a gyógyulási statisztikák szerintük „nem voltak eléggé meggyőzők”.

Sok évvel ezelőtt készítettek Balczó Andrásról egy filmet. Nem tudom, be kell-e őt mutatnom, de a fiatalok kedvéért elmondom, hogy öttusában egyéni és csapat versenyben összesen három olimpiai és tíz világbajnoki aranyérmet szerzett. Több évtizede láttam a filmet, de egy részlete belém rögződött. Valamilyen világversenyre készült a magyar csapat és előtte válogató versenyeket tartottak. A versenyeken X kétszer nyert, Y kétszer vesztett. A versenyre mégis Y-t küldték ki, mondván, hogy X kétszeri győzelme nem volt elég meggyőző a sportvezetőség számára. Én ezt a történetet akkor a Kádár rendszer ostobaságának és korruptságának tudtam be. Semmelweis esetéből kellett megtanulnom, hogy nem volt igazam, hiszen Semmelweis statisztikailag igazolt eredményei és kísérletei sem voltak „elég meggyőzők” a 19. század magyar orvostársadalma számára. E tekintetben az Eurunió semmivel sem jobb, mint a kádár rendszer sportvezetősége volt. Az Európai Bizottság számára még mindig nem eléggé meggyőző az Oroszország elleni szankciók bődületes kudarca sem. Folytatják, amit megkezdtek, még ha beledöglünk is. Nem hódolnak be Putyinnak, még ha minden ukrán elpusztul is. Valamilyen kommunista indulónak egy sora jutott erről eszembe: „Jelszavunk győzelem vagy halál”. Inkább a halál, mint a semleges, békés Ukrajna és a békés, fejlődő Európa. Inkább háború, mint együttműködés az emberiség előtt álló súlyos kihívások megoldására. Ahogy a demokrácia túltengés kórtüneteit mutató Annalena Baerbock mondta: a választói akaratára is magasról tesz, hiszen megígérte, hogy Németország „a végső győzelemig” támogatni fogja Ukrajnát. Érdekes, hogy a zöldeket mennyire nem izgatja a háború okozta természetkárosodás és megnövekedett széndioxid kibocsátás. Mintha ezekről (mármint az európai csúcsvezetőkről és zöldekről) írta volna Hamvas Béla a következő, kedvenc idézetemet: „… a puritánság (esetünkben az uniós és amerikai politikusok un. „értékközpontúsága”, bármit jelent is az) nem világszemlélet, hanem temperamentum. Két dolog kell hozzá: bizonyos meghatározott elvek (esetünkben a szankciók hatékonyságának és a dzsenderizmusnak) vak hitében való sötét korlátoltság és ugyanezekért az elvekért való eszelős és alattomos harci készség. A puritánsághoz igazi erőt az ad, hogy ő a desperát ateista.

Ez is érdekelheti:  Mit üzen a Fico elleni merénylet az antiglobalisták számára?

Az ateistáknál mindig inkább a szívvel van baj, mint az ésszel. A puritán a tömény szívidióta. A világtörténet legvéresebb csatáit (napjainkban az utolsó ukránig vívandó ukrajnai háborút) és legirtózatosabb forradalmait a puritánoknak (napjainkban az „értékelvű” európai és amerikai politikusoknak) köszönheti.

Mindezt azért, mert szegény Isten helyett elvet talált, és ezt tudja. Tudja, hogy desperát. Látja, hogy nem megy, mégis tovább csinálja.

Az a tudás, hogy életének csak akkor van értelme, ha feláldozza, mindenkivel vele születik. Az élet akkor sikerül, ha feláldozom. Józan és komoly embernél ez a feladat önmagától megoldódik, amikor életét Isten rendelkezésére bocsátja. Az ateista azonban fél. Oktalan fél, neki is fel kell áldoznia. Fel is áldozza, de nem természetes módon, Istennek, mint Ábel, hanem valami értéktelen szamárságnak. Önmagának? Ha még! Gyönyörnek? Hatalomnak? Gazdagságnak? Ha botor is, de ez még valamiképpen érthető . A puritán azonban elvnek áldozza fel magát. Emberiség! szól. Vagy: Szabadság! Vagy: Morál! Esetleg: Jövő ! Haladás! (Elnézést, de nem tudom megállni, pl.: karbonsemlegesség és dzsenderizmus.) Mi az, hogy szabadság és humanizmus és jövő? Istenszurrogátum. És mi rejtőzik e mögött a méreteiben is iszonyú önsanyargató őrültség mögött? Az, hogy ő a desperát ember. Tudja, hogy nem megy, mégis csinálja. Tudja, hogy szerencsétlen bolond, mégis kitart. Azért szigorú, azért ingerült, azért harcias, azért sötét, azért komisz, azért erőszakos, mert ő a desperát. Nem megy és mégis csinálja. És mégis tovább csinálja. Tudja, hogy mit tesz, de nem akar segíteni magán, és ezért még desperátabb lesz. Még desperátabb és még absztraktabb és még ingerültebb és még komiszabb és még alattomosabb, és gyanakvóbb és sötétebb. És megint csak tovább csinálja.”

Vagy talán még ez sem igaz, talán még rosszabb a helyzet és csak pénzért csinálnak mindent? Viszont akkor az idézet a kitartóikra igaz.

Ennyit Európa jelenlegi urairól és az ő vak hitükben való sötét, desperát, rögeszmés korlátoltságukról és ugyanezekért az elvekért való eszelős és alattomos harci készségükről. Ilyenekkel tárgyalni nem lehet. Sem a magyar kormány, sem az oroszok nem fognak soha szót érteni velük, mert nem értik a szót. Desperát eszelősséggel nem is akarják érteni a szót. Ezek csak az erőt értik meg. Nincs más út, mint erővel megszabadulni tőlük, választások vagy egy világégés útján.

Harold Nicholson „undort érzett” irántunk. Én viszont eme un. „europäerek” iránt érzek undort. Harold Nicholson úgy érzett undort irántunk, hogy nem is ismert bennünket. Én viszont úgy érzek undort ezek iránt az un. „europäerek” iránt, hogy ismerem őket, én tehát „jogos undort” érzek irántuk. (Ezt a hajdani, a kádári „jogos igény” szóhasználat mintájára képzett kifejezést nem véletlenül találtam ki. Az Európai Unió már – ahogy sokan jósolták – valóban második Szovjetunióvá változott a képmutatásával és hazudozásával.) Azt is megértettem, hogy azért tiltják be az orosz művészet alkotásait, hogy el lehessen hitetni az agymosott népükkel, hogy az oroszok barbárok. Semmit sem alkottak, csak pusztítottak. Velünk könnyebb a dolguk, mint az oroszokkal, mert tőlünk a zenén kívül semmit sem ismernek a nyelvünk miatt, a magyar zenét viszont csak a vékony művelt réteg zeneértő részének is csak a kisebbsége ismeri. Harold Nicolson ezért már az Első Világháború után kimondta rólunk az európai történelem „elmélyült” ismeretéről tanúskodó ítéletét, hogy „Akárcsak rokonaik, a törökök, nagyon sok mindent elpusztítottak, ugyanakkor nem alkottak semmit”. Képzeljék el, ha ezek ennyit tudnak Európáról, micsoda fogalmaik lehetnek a Föld távolabbi részeiről. A helyzet az, hogy az önbámulatba süllyedt „kollektív Nyugatnak” nagyon sokat kell még tanulnia ahhoz, hogy megtalálja a helyét a kialakulóban lévő, új világrendben. Nem lesz olcsó a tandíj.

Visszatérve Semmelweisre: Most az ő nevét viseli a Semmelweis Orvostörténet Intézet és az 1635. május 12-én Pázmány Péter érsek alapította nagyszombati egyetemből kifejlődött budapesti orvostudományi egyetem, hivatalos nevén Semmelweis Egyetem.

Az embernek akaratlanul Vörösmarty sorai jutnak az eszébe:

„Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket – midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette – csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,”

„Ilyen ez a szelaví”!” – mondja cinikusan és maliciózusan az a szkeptikus … bocsánat, behódoltam a divatnak és fölöslegesen használtam az idegen szavakat, ezért megismétlem a mondatot magyarul: „Ilyen ez a szelaví”!” – mondja gúnyos rosszmájúsággal az a kiábrándult magyar, aki még franciául is tud egy kicsit.

(Nem tudom, hogy az idézett verset tanítják-e még a középiskolában, vagy ez is áldozattá vált-e már a „versenyképes tudás” oltárán.)

 

(folytatjuk…)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: illusztráció / agyköd / iStock

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük