KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

“De én Lázár János vagyok!” “Én pedig Ica néni, és a kastély zárva van.”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Janink nagy szerencséje…

Lázár János rátalálhatott eddigi legkitartóbb ellenfelére, Ica nénire. A Népszabadság szerint a következő párbeszéd játszódott le Lázár János szuperminiszter és Ica néni, a tiszadobi Andrássy-kastély őre között:

lézj

– Jó napot kívánok, Lázár János vagyok, szeretnék bemenni a kastélyba.
– Jó napot! Sajnos nem mehet be, zárva vagyunk.
– De én Lázár János vagyok.
– Én pedig Ica néni. És a kastély zárva van, ki van írva, hogy nem látogatható.
– Nem ismer meg?
– Nem.
– Hát akkor viszontlátásra.
– Viszontlátásra, fiatalember.

Persze a lap szerint sem biztos, hogy szóról szóra így zajlott a párbeszéd, de a helyiek így mesélik, hogy akadt fenn egy váratlan látogatáson Lázár János a kastély kerítésén, miután a helyi gyermekvédelmi központnál dolgozó kapuőr nem engedte be.

A felújított kastély megnyitását eredetileg 2012-re ígérték, majd 2014-re, de azt sem sikerült tartani. A kastély és a kapcsolódó területek felújítása még a Bajnai-kormány idején nyert el állami és európai uniós támogatást a régió kiemelt turisztikai fejlesztéseként. A 2,2 milliárdos projekthez a megyei önkormányzat fideszes vezetése csaknem félmilliárd forint önerőt adott, írja a lap.

A felújítás miatt a gyermekotthont elköltöztették a kastélyból, őrnek pedig megtették Ica nénit. A palota csak néhány hete nyitott meg, és a helyiek szerint ez a kapunál felsült Lázár Jánosnak köszönhető. Tukacs István MSZP-s képviselő parlamenti kérdésére Lázár elmondta, hogy az ő kezdeményezésére vette át az épület üzemeltetését a kormány örökségvédelmi hivatala, a Forster Gyula Központ. Lázár szerintük azzal fenyegetett, hogy ha nem nyit meg a kastély, a Központ vezetője elveszti az állását.

Az épület amúgy az EMMI felügyelete alatt volt, ők bizonyos engedélyek hiányára fogták, miért nem nyitják meg. A hivatal a napokban korabeli bútorokat szállíttatott át a kastélyba az Iparművészeti Múzeumból, mert Andrássy korából csak három darab maradt. De a kaputól a kastélyig vezető utat viharvert melléképületek szegélyezik.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Amúgy a lap megkereste Ica nénit, akinek a férje azt mondta, ő nem hős, hanem tényleg nem ismerte fel Lázár Jánost. Nincs tévéje, takarékoskodik.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Most gondoljunk bele! Ha Ica néni nem veri a fogához a garast! Hanem vett volna egy tévét! És megismeri a mi Janinkat?!

Janink szerencséjére Ica néninek nem telik tévére. A Tiszadobon kívüli dolgok meg nem érdeklik. (A helyi dolgokról meg néhány kolléganő úgyis tájékoztatja!)

Szóval Janink megúszta egy “viszontlátásra, fiatalember”-rel.

Tényleg qrva nagy szerencséje volt!

je

Forrás: balrad.com

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on ““De én Lázár János vagyok!” “Én pedig Ica néni, és a kastély zárva van.”

  1. Pedig mindent megtesz az ismertségéért. Minap a postaládákba volt bedobva „Közös sikereink” az EU által társfinanszírozott fejlesztéspolitikai eredmények 2007-2013 című, tetszetős kivitelű kiadvány, ami Magyarország Kormánya megbízásából készült. Ehhez képest a 2. oldalon L.J. komolykodik, az 5. oldalon a szokásos gúnyos mosollyal idétlenkedik, a 6. oldalon pedig a „gondolkodó ember” pózában láthatjuk. Egyértelműen azt hiszi magáról, hogy már ő a kormány.

  2. Minél több Ica néni lesz annál nehezebben fognak uralkodni a zsidó megszállók.
    H.B.
    „Korábban az volt az antiszemita, aki gyűlölte a zsidókat, most az az antiszemita, akit a zsidók gyűlölnek.” (David Irving)

  3. „de én a lázár jános vagyok. Nézd meg a neved és a kapcsolataid nélkül kivagy! Mi maradandót alkottál? Mennyi kárt okoztál „ennek a Népnek? Azért eteted,fürdeted,csinosítod magad,hogy holnap is tudjál ártani,azoknak,akik etetnek.

Hozzászólás a(z) Anna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük