KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csúcson a magyar gazdaság: 6,5 százalékos a GDP-növekedés, amivel Európa élvonalába kerültünk

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Meglepte az elemzőket a magyar gazdaság. Hat és fél százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Ez jobb, mint amit a szakértők vártak. És sokkal jobb, mint az uniós átlag.

Segítette a növekedést, hogy többet költöttek a magyar családok utazásra, étkezésre, kikapcsolódásra és egyéb szolgáltatásokra, mint tavaly. A mezőgazdaság viszont már a mögöttünk látott három hónapban is fékezte a gazdaságot. A jövőt a háború miatt nehéz megjósolni. A kormány szerint az a legfontosabb, hogy a válságban is megmaradjanak a munkahelyek.

Egy percet sem pihennek a felszolgálók Eger egyik legnépszerűbb éttermében, ahol hónapok óta szinte mindennap telt ház van. Ugyanis a belföldi turisták mellett újra jönnek a külföldiek is.

Barabás Albert ügyvezető arról beszélt a Híradónak, hogy

a vendégek nemcsak többet fogyasztanak, hanem drágább fogásokat is választanak, így többet is költenek.

Naponta 20 tonna fagyasztott túrógombóc, nudli és derelye készül Gávavencsellőn a legmodernebb technológiával. Simon Tamás ügyvezető az M1 Híradónak azt mondta: hamarosan bővítik a gyárat, ugyanis Európa nagyáruházai után a távol-keleti piacokon is meg szeretnének jelenni.

Folyamatosan fejlődnek, 2015 óta az ötszörösére növelték a termelést.

„Egy speciális termékkört szeretnénk előállítani, gluténmentes termékeket szeretnénk gyártani, ugyanis az exportpiaci fejlesztéseink azt igazolják vissza, hogy ezekre a termékekre nagyon nagy szükség van az exportpiacon” – mondta Simon Tamás, a Frigo Hasso Kft. ügyvezetője.

Szakértők szerint a Covid után a hazai ipar, illetve a szolgáltatói szektor is talpra állt, és az elhúzódó háború, valamint az energiaválság ellenére is növekedtek a bevételeik. Ez pedig a legfrissebb GDP-adatokon is látszik.

A magyar gazdaság az elhúzódó háború ellenére is növelte teljesítményét

6,5 százalékkal bővült a második negyedévben a hazai GDP, és a magyar gazdaság növekedéséből az aszály sújtotta mezőgazdaságon kívül minden ágazat kivette a részét – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán. Hangsúlyozta: jól teljesített az ipar, a kereskedelem, a turizmus, a pénzügyi ágazat és az infokommunikációs szektor is.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett

„A magyar gazdaság teljesítményének alapja a munka: a foglalkoztatásban állók száma meghaladta a 4,7 milliót, a munkanélküliség rekordalacsony, a 3 százalékot közelíti. Azon dolgozunk, hogy a háborús válságban is megvédjük a magyar gazdaság növekedését, megőrizzük a munkahelyeket, tovább csökkentsük a hiányt és az államadósságot” – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

EU-s viszonylatban is előkelőnek számít a 6,5 százalékos bővülés, ugyanis az eddig ismert adatok alapján Magyarországot csak Szlovénia és Portugália előzte meg. Ráadásul sok tagállamban – például Németországban, Belgiumban és Csehországban – annyira lelassult a gazdasági növekedés, hogy a 4 százalékos uniós átlagot sem érte el.

A baloldallal se gazdasági növekedés, se rezsicsökkentés nem lenne, hanem újra a megszorítások és a tömeges munkanélküliség korszaka térne vissza

– így reagált a Fidesz a friss GDP-adatokra.

Azt írták: a 6,5 százalékos növekedés a magyar emberek és vállalkozások munkájának, valamint a nemzeti kormány intézkedéseinek is köszönhető.

Hozzátették: sajnálatos, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal most sem a magyar emberek oldalára állt és következetesen támadja a magyar embereket segítő intézkedéseket.

Markánsan fölötte maradni hosszú-hosszú időn keresztül az EU-s átlagnak

Jó szerkezetű a magyar gazdaság, amit az is mutat, hogy a legtöbb ágazat az előző negyedévben is növekedett – erről Isépy Tamás beszélt az M1 Híradónak. A Századvég makrogazdasági üzletágvezetője elmondta: ez pedig azért fontos, mert a kormány célja, hogy a hazai növekedés 2 százalékponttal az EU-s átlag felett legyen.

hiradó.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük