Cs. Szabó Béla: Tűzszünet, vagy amit akartok

Folynak a tapogatózások, tárgyalás-tárgyalás hátán. Úgy tűnik, hogy az ukránok meggondolták magukat és a békére törekednek, még ha területeket vesztenek is? Nem! Egy héttel a washingtoni tárgyalások után, – ahol azon kardoskodtak Trump-al, hogy csak akkor hajlandóak befejezni a háborút, ha Amerika segítségével visszaveszik az oroszok által elrabolt területeket –, vajon mi változott. Vagy a garanciákra való állandó hivatkozás, amely azért kellemetlen a NATO-nak, mert egy atomhatalom elleni garancia az már majdnem maga a III. Világháború. Ugyan látványosan kiszorították Zelenszkijt a tárgyalásokból, de ez, nem azt jelenti, hogy a tárgyalási stratégiába nem szólhatna bele?

Az elképzelés szerint 30 napra hirdetnek tűzszünetet és ez idő alatt tárgyalásokat folytatnak a békéről. Az terv kitűnő és egy öldöklő 3 éves háború után szinte adja magát, hogy mind a két oldal – belefáradva az öldöklésbe – elfogadja azt. Be kell vallanom, hogy nekem súlyos gyanúm támadt, hiszen az ember a tapasztalatokból tanul, ezért rögtön egy „de javu” érzésem támadt.

Mintha lett volna már ilyen! Mondjuk Isztambulban, amikor megállapodtak és már csak az aláírás hiányzott a papírokról. Vagy a Minszk I szerződés, amikor nemzetközi felekkel írtak alá egy papírdarabot. Vagy a Minszk II. szintúgy! Valahogy nem értem, hogy egy hét alatt miként lohadt le a nagy harci kedv, ha például nincs mögötte valamilyen más ok, mondjuk egy haderő átszervezés és felkészítés!

Az sem veszi ki túl jól magát, hogy az ukránok beleegyezése után rögtön megnyitották a hírszerzési csatornákat, és a fegyverzet és utánpótlási útvonalakat. Ne felejtsük el azt, hogy az USA-nak nem érdeke az orosz invázió túl dinamikus sikere, hiszen olyan területeket veszthetnek el, amelyek fontos nyersanyag-források lehetnek egy estleges USA-Ukrán megállapodás esetén. Azt mindenki látja, hogy egyelőre USA és az EU fut a pénze után. Nem kevés pénzről van szó, ha mind a két tábor háborús költését összeadjuk, akkor közelít az ötszáz milliárd dollárhoz.

Sok eszetlen újságíró kolléga a Hír Tv-ben – vélhetőleg anyjuk kőbölcsőben ringatta őket – azt állítja, hogy Oroszország már nem egy világhatalom, javasolnám mindenkinek, hogy ezt ne próbáljuk ki. Mert ugyan meg lehet egyszer próbálni, zsarolással, gazdasági, katonai és egyéb fenyegetéssel, azonban, ha az oroszok úgy érzik, hogy sarokba szorították őket, akkor baj van! Nagyon nagy baj van! Erre már tettek is jelzéseket, amikor nyíltan emlegették a stratégiai atomerőt, mint az egyik, „végső” megoldóképletet.

Nem véletlen, hogy az orosz társadalom végtelenül toleráns a háború kérdésében és szinte önként állnak be a háborús menetrendbe. Ott nincs embervadászat, ott nem kell fellökni a bicikliző embert, hogy elvihessék harcolni. Ott mindig van utánpótlás, mert úgy érzik, hogy

újfent megpróbálják hazugságokkal félrevezetni a világ közvéleményét, amelyben egy jogos nemzetiségi védelmet agressziónak állítanak be.

Mert ugye az emberi jogok csak akkor érvényesek, ha azt Washingtonban és Brüsszelben annak gondolják. Nem érvényesek a magyar nemzetiségekre, sem a felvidéken, ahol meg lehet sebesíteni egy késsel egy magyarul beszélő embert egy kis szlovák nácinak, vagy nem érvényes Kárpátalján, ahol gyújtogatni és robbantgatni lehet a magyarok irodájánál és csak hely hiánya miatt nem írok a többi atrocitásról, amellyel „csak mi” magyarok szembesülünk nap, mint nap. És akkor hol vannak még az oroszok Ukrajnában, ahol egy házat rá lehet gyújtani emberekre csak azért, mert más nyelven beszélnek és más a politikai meggyőződésük. A tettesek pedig szabadon grasszálnak már évtizedek óta!

Provokációk – kívülről és belülről

Nos, tehát nekem úgy tűnik, hogy ez a tűzszünet nem vezet sehova! Ez egy befagyott konfliktus lesz, amely időközönként újból fel-fel lángol, ha ez így marad. Egyrészt azért mert a probléma gyökere megmarad, vagyis ez az ukrán nemzeti elit, nem hajlandó megváltozni és megváltoztatni az ukrán társadalom más nemzeti rétegeihez való hozzáállását. Ha orosz terminológiával próbálnám leírni, ez az elit náci volt és az is marad! Jogosan tehetik fel a kérdést miért? Mi magyarok már legalább 6-8 éve próbálunk külügyi vonalon jelzéseket küldeni, hogy a kisebbségi ügyek egyre komolyabb kivetnivalókat hagynak maguk után! Ez a háborús időkben odáig fajult, hogy bizonyos eszközökben vétóztuk a fegyver és utánpótlás szállítást, sőt mi nem is voltunk hajlandóak semmilyen fegyver szállításra.

A tárgyalások amelyeket a kormányzat folytatott szinte csak olaj volt a tűzre, mert nem csak elzárkózás volt a nemzeti kisebbségek ügyében, hanem gáz és olajzsarolással válaszoltak minden egyes felvetésre. Nem kell nagy ész ahhoz, hogy lássuk azt, hogyha akár területvesztéssel is, de marad ez a rezsim Ukrajnában, akkor végső soron az ott élő nemzetiségek sorsa az változatlan marad.

A fentiekhez hozzá kell tenni azt a tényt – amit nem szívesen vallok be, hiszen én is végig éltem a kommunizmus minden „báját(!?)” –, hogy

a nemzeti kisebbségek sorsa jobb volt a kommunizmus, vagyis a Szovjetunió időszakában, mint az úgynevezett demokráciában, amely felszínre dobott egy sor szemetet egy olyan rezsimet, amely náci ideológiára hajaz, igaz egy nagyhatalom érdekében és segítségével.

Most folyik a harc az EU és az USA között a ritka fémekért, amely kell a következő gyártmányú fegyverekhez. Mindeközben emberek százezrei halnak meg és válnak földönfutóvá. Nem is tudom, hogy hogyan merek én itt holmi kisebbségekről értekezni, mondjuk egy trianoni és párizsi békediktátum után!

 A szerző: újságíró, közíró

Toll és Igazság

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)