Ciki: A román miniszterelnök elfelejtette az észt kormányfő nevét… sőt, az észt zászlót is fordítva tűzték fel
Fordítva tűzték fel az észt zászlót a konstancai észt tiszteletbeli konzulátus avatóünnepségén. A tévedést Jüri Ratas észt miniszterelnök észlelte és javította ki. FRISSÍTÉS: A bakit Viorica Dăncilă miniszterelnök tetézte azzal, hogy a sajtótájékoztatón elfelejtette az észt kormányfő nevét.
Az esemény szervezői úgy tűzték fel az észt nemzeti lobogót, hogy a fehér színű sáv került felül. A tévedést az éppen beszédet tartani készülő észt miniszterelnök vette észre. Jüri Ratas megfordította a zászlót, és csak azután kezdte el beszédét.
https://www.facebook.com/guv.ro/videos/1605552306233352/
Az eseményen jelen volt Viorica Dăncilă miniszterelnök is, aki szombat este a Tallinn és Konstanca közötti első repülőjárattal érkezett haza észtországi hivatalos látogatásáról. A kormányfőt észt hivatali kollégája is elkísérte.
A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok 1991-es újrafelvétele óta ez az első alkalom, hogy román miniszterelnök hivatalos látogatást tett Észtországba. A szombati nap folyamán Kersti Kaljulaid észt államfővel is találkozott Viorica Dăncilă.
Annak ellenére, hogy együtt utazott vele Romániába és többször is tárgyalt vele az utóbbi napokban, a román kormányfő a sajtótájékoztatón elfelejtette az észt miniszterelnök nevét. Csak a keresztnevét tudta kimondani, ezért kétségbeesetten várta a segítséget a tanácsosaitól. A jelenet az alábbi videón megtekinthető.
https://www.facebook.com/stiripesurse.ro/videos/1906390516050270/
EuroCom – Romániai Sajtófigyelő
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Pedig okosabb és inteligenseb népség nincsen a földön , mint az oláh