KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZƐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MưKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Celeb vagy, lophatsz is!

Lehet, hogy egyes celebnek kikiáltott emberekről így gondolkoznak manapság. Minden esetre nekem ez jött le Bakács viselkedésének megítélését hallgatva.

 

Az említett embert – aki mellesleg a médiatörvény elleni tüntetések egyik szószólója volt – közönséges bolti lopáson kapták rajta. S mit látnak szemeim? Egy tv-s közvéleményt kutató kérdésre az volt a nézők sokaságának válasza, hogy ő nem ítéli el az illető cselekedetét. Miért is?

Mert az említett piti tolvaj éhezik! Ezzel szemben mi is a valóság?

Bakács Tibor hazudott! Korábban azt állította, hogy azért lopott el egy rúd szalámit (nem egy tasak olasz felvágottat! – szerző) a bevásárlóközpontból, mert „nem volt pénze kajára”, most viszont Hajdú Péter Frizbi című műsorának felvételén elárulta: valójában 10 ezer forint lapult a zsebében, s csak a szeme kívánta meg a finomságot… Az újságíró-kritikus korábban azt nyilatkozta, annyira nehéz anyagi körülmények közé került, hogy már ennivalóra is alig jutott az utóbbi hónapokban. Kérdés persze, hogy ki mit ért a szegénységen, Bakács ugyanis töredelmesen bevallotta, neki bizony nyolcvanezer forintja marad arra minden hónapban, hogy megéljen, ami azért nem jelent egyet az éhenhalással. Sőt sok dolgozó ember örülne ma Magyarországon, ha a számlák kifizetés után, ekkora összeget tudhatna a pénztárcájában. A KSH tavalyi adatai szerint például a havi létminimum (ez az az összeg, amely biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését) 19 356 forint egy főre. (írja a Blikk.hu)

Valahol pedig azt olvastam, hogy miért nem csirke farhátat lopott? Na vajon miért? Mert téliszalámira fájt a foga. Ha bejön, jó. Ha nem, még jobb! Beszélnek róla. Meggyőződésem, hogy ez a senkiházi tolvaj csak azért csinálta az egészet, mert már régen szerepelt a médiumokban. Nem forgott a neve! Kellett a felhajtás! Mindegy, hogy mit, csak mindenütt róla beszéljenek! Siralmas, szánalmas! Ezek a magyar „celebek”.

Ez is Ă©rdekelheti:  Cs. SzabĂł BĂ©la: Fiuk, lĂĄnyok „coki van”!

De nézzük csak, mit is takar a kifejezés?

A celeb a 21. század első évtizedében divatossá vált, főleg a médiában használatos szó, amely a celebritás (angolul: celebrity – jelentése: híresség, hírnév, híres ember, ismert személyiség.) rövidüléséből származik. Elsődleges jelentése: felkapott, „ünnepelt” híresség. A kifejezés mellékjelentésként azt a tartalmat is hordozza, hogy az ismertség alapja nem (vagy nem szükségszerűen) az illető tudása, ill. egyéb autonóm képessége, hanem egy, a média által róla mesterségesen kialakított kép, amely beépült a fogyasztók (olvasók, nézők) gondolatvilágába. E mellékjelentés nem tagadja, hogy az egyébként celebnek kikiáltott személyek társadalmilag valóban értékes teljesítményt produkálhatnak, csupán arra utal, hogy e produktum nem szükségszerű.

A celebek között találunk többek között filmsztárokat, színészeket, sportolókat, énekeseket, popegyüttesek tagjait, tévés személyiségeket, valamint – ritkábban – írókat. Újabban bűnözőket is. (Wikipédia). Ez a rettenetes magyar valóság!

S a bárgyú olvasó, néző észre sem veszi, hogy megint a figyelmét akarják elterelni sokkal fontosabb dolgokról. Működik a manipuláció! Ne foglalkozz te sordöntő dolgokkal, ne törődj a valósággal, ami téged sújt, fenyeget. Látod, még a sztároknak is mennyi gondja van?!

Ja, hogy ez az egész egy nagy hazugság? Hogy közben téged megvezetnek? Port hintenek a szemedbe? Na, és? – hogy a „nagy klasszikus” ávóst idézzem, kit érdekel? Lényeg, hogy kussolj! Törődj a celebekkel, ne azzal, hogy téged a totális nyomorba taszítanak, jóformán bőrödből is kiforgatnak! Ne törődj te az országot bitorló maffiózókkal! Ott vannak neked a celebek. Igaz, ők is érinthetetlenek, hiszen a maffiózók segédjei a nagy nemzeti átverésben, hókusz-pókuszban! A mai magyar „celebek” lophatnak, gázolhatnak drogosan, részegen, bánthatnak mindenkit,… ők megússzák. Legfeljebb egy kis ejnye-bejnyét kapnak, s aztán – hűségük, jól végzett vakításuk, szolgálataik fejében – élhetik boldog, gazdag világukat!

Te meg, szegény megvezetett, megzavart, már azt sem tudó honfitársam, hogy mi történik veled, körülötted, le vagy …

Ez is Ă©rdekelheti:  BogĂĄr LĂĄszlĂł: Budapesti bĂ©ke

 

Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt OlvasĂłk! A portĂĄl mƱködtetĂ©sĂ©hez nagyon nagy szĂŒksĂ©gĂŒnk van az Önök tĂĄmogatĂĄsĂĄra.

KĂ©rjĂŒk Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segĂ­tsĂ©k anyagi hozzĂĄjĂĄrulĂĄsukkal mƱködĂ©sĂŒnket!

A portĂĄl valĂłban fĂŒggetlen, anyagi tĂĄmogatĂĄst semmilyen szervezettƑl, vagy politikai erƑtƑl nem kapunk, ezĂ©rt a legkisebb tĂĄmogatĂĄsnak is örĂŒlĂŒnk.

Nagyon köszönjĂŒk!

 

Mementó 2006 emlékmƱ

Petíció az emlékmƱ megvalósítåsåért!

AlĂĄĂ­rĂĄsĂĄval egy elvi tĂĄmogatĂĄst fogalmaz meg. Amennyiben elegendƑ tĂĄrsadalmi tĂĄmogatĂĄst gyƱjtĂŒnk össze, elindĂ­tjuk a megvalĂłsĂ­tĂĄshoz szĂŒksĂ©ges jogi Ă©s szakmai lĂ©pĂ©seket.

Kattintson ide a petĂ­ciĂł alĂĄĂ­rĂĄsĂĄhoz!

Tovåbbi részletek itt!

0 thoughts on “Celeb vagy, lophatsz is!

  1. Kedves IstvĂĄn!
    …, hogy ne a közĂ­rĂł, hanem egy, a likud-fidesz ĂĄltal, mĂĄra bizonyosan elfelejtett egykori retorika szerint, a Nemzet POLGÁRA fejezze be az utolsĂł mondatot, aminek kiteljesedĂ©sĂ©t, kĂ©tsĂ©gbe vonhatatlan igazsĂĄg tartalmĂĄt, vastagon szedve, nap mint nap nap a bƑrĂŒnkön tapasztalunk,…, nos tehĂĄt,hogy befejezzem IstvĂĄn mondatĂĄt:
    …szarva.
    Le van szarva a birka, sörön, pĂĄlinkĂĄn, kubatov – listĂĄn szereplƑ, + egy ezresĂ©rt megvett birkanyĂĄj, le van szarva a közel egymilliĂłs nemzeti szĂĄrny, le van szarva a valamivel mĂ©g mindĂ­g több, mint egymilliĂłs Ƒsbolsevik szavazĂłtĂĄbor, s le vannak szarva az egyebek is.
    Öööö!
    VĂĄrjunk,csak! Lehet, hogy ezek, nincsenek leszarva! Lehet Mert Promt,
    hirtelenjĂ©ben, akkor amikor mĂĄr vilĂĄgossĂĄ vĂĄlt a teljes csƑdjĂŒk, lĂĄss csudĂĄt!
    A fenébe! Mi történt?
    Hetekig egy darab kopogtatĂł cetlijĂŒk sem volt, Ă©s Ho-ho-ho-hĂł!
    KĂ©t nap alatt tĂ­zezer szĂĄm összegyƱlt annyi, hogy itt-ott, mindenesetre elĂ©gsĂ©ges helyen, kĂ©pviselƑ jelöltet tudtak ĂĄllĂ­tani!
    Újabb csoda!
    Valaki Ășgy intĂ©zte, hogy be is vĂĄlasszĂĄk Ƒket a Magyar Parlamentbe, az önkormĂĄnyzatokba, a pĂĄrt Ă©lĂ©n, egy bĂŒntetƑeljĂĄrĂĄs alĂĄ vont közpĂ©nz tolvaj zsidĂłval!
    (BĂĄrki beperelhet, ha az utolsĂł 7 szavam közĂŒl, egyik sem igaz Ă©s nem a tĂ©nyeken alapszik.)
    Nos Uraim, Kedves IstvĂĄn!
    Írjuk le mĂ©g egyszer az utolsĂł mondatod!
    Te meg, szegĂ©ny megvezetett, megzavart, mĂĄr azt sem tudĂł honfitĂĄrsam, hogy mi törtĂ©nik veled, körĂŒlötted, le vagy 
SZARVA!

  2. Kedves CzakĂł Úr Ă©s „chabbix”!
    Nagyon kerek az irĂĄs Ă©s a hozzĂĄszĂłlĂĄs is.Ez a „magyar valĂłsĂĄg”,amihez nincs mit hozzĂĄszĂłlni,csak legfeljebb kiegĂ©sziteni,-amit nem teszek- csak egyre szomorĂșbban lĂĄtom,hovĂĄ,mivĂ© sĂŒllyed ez a nĂ©p-Ă©s nem nemzet!!!-a tudatlansĂĄga,a megvezetettsĂ©ge,Ă©s a cselekvĂ©skĂ©ptelen tunyasĂĄga miatt.Az utolsĂł mondatot,Ă©n is leirnĂĄm,de attĂłl mĂ©g ugyanĂșgy le vagyunk………
    Ebben a „fekĂĄliatengerben” felemelƑ volt olvasni Kenessey Csaba Úr gondolatait-minden igaz,szivĂ©ben is magyarnak- aki nem „magyarkodik”,csak egyszerƱen : magyar,Ășgy Ă©l,Ă©s Ășgy cselekszik,ahogy mindannyiunknak kellene-itthon is!!!.
    Köszönet Mindannyiuknak,jó egészséget kivånva,mert ez a legfontosabb!!!!

  3. Reålis észrevételek, reålis elemzés és helyes következtetés.
    GratulĂĄlok CzakĂł IstvĂĄn Ășrnak, figyelemfelkeltƑ Ă­rĂĄsĂĄhoz Ă©s a köz Ă©rdekĂ©ben vĂ©gzett munkĂĄjĂĄhoz.
    Annak az Ă©lƑlĂ©nynek pedig, aki a Heti-Hetes szereplƑihez hasonlĂłan csak trĂĄgĂĄrsĂĄgok ismĂ©telgetĂ©sĂ©re kĂ©pes, azt javaslom, hogy az emĂ©sztĂ©s vĂ©gtermĂ©kĂ©nek az emlegetĂ©se utĂĄn öblögesse ki a hangkĂ©pzƑ szervĂ©t Ă©s tartsa magĂĄt tĂĄvol Ă©szrevĂ©teleinek közlĂ©sĂ©tƑl.
    Nem lesz hiĂĄnyĂ©rzete senkinek…
    Prof. Dr. Bokor Imre.

    1. Tisztelt Professzor Úr!
      Én tĂ©nyleg nagyon tisztelem önt, de mint oly sokszor ezt Ön is megtette, a tĂ©nyeket, sokszor – s mĂĄra, ez egyre igazabbĂĄ vĂĄlik -, a maga teljes valĂłsĂĄgĂĄban kell megnevezni.
      ManapsĂĄg egyre inkĂĄbb szĂŒksĂ©g van erre annak Ă©rdekĂ©ben, hogy mindazok, akik esetleg nem Ă©rtik (a mĂ©g normĂĄlis oktatĂĄsi rendszerben, bĂĄr a zsidĂł-bolsevik diktatĂșrĂĄban nevelkedettekkel ellentĂ©tben), nem tudjĂĄk Ă©rtelmezni a leĂ­rt szöveg mondandĂłjĂĄt, nem Ă©rtik a „…” mögĂ© rejtett gondolatot.
      Tudta Ön pĂ©dĂĄul, hogy 1990 , tehĂĄt a tiszta liberĂĄlis oktatĂĄspolitika magyarorszĂĄgi Ă©rvĂ©nyesĂŒlĂ©se Ăłta, csak a statisztika szerint – ami ugye mindĂ­g kedvezƑbb kĂ©pet fest a valĂłsĂĄgnĂĄl -, a tanulĂłk 47 szĂĄzalĂ©ka diszlexiĂĄs, diszgrĂĄfiĂĄs problĂ©mĂĄkkal kĂŒzd?
      Nem azĂ©rt, mert nincs esze, hanem mert olyan az ĂĄltalĂĄnos iskolai tanrend Ă©s követelmĂ©ny rendszer, hogy eleve nem tanĂ­tjĂĄk meg Ƒket Ă­rni-olvasni.
      2011-re ott tartunk, hogy az orszĂĄg szinte valamennyi közĂ©piskolĂĄjĂĄban – a Lauder fĂ©lĂ©ket kivĂ©ve persze -, az irodalom Ă©s nyelvtan ĂłrĂĄk terhĂ©re plusz heti egy, Ășgynevezett szöveg Ă©rtelmezĂ©si ĂłrĂĄkat iktattak be ajĂĄnlott-kötelezƑen -,a diĂĄkoknak!
      De csak ettƑl a tanĂ©vtƑl!
      ElƑtte volt mĂ©g 20 Ă©vad ! Azok közĂŒl akik akkor, az idƑ tĂĄjt a Fodor-fĂ©le, Magyar-fĂ©le u.n. nemzeti tanterv alapjĂĄn kezdtĂ©k, folytattĂĄk, fejeztĂ©k be az iskolĂĄt, a legidƑsebbek ma mĂĄr közel negyven Ă©vesek!
      SzĂłval, ne hergeljen Tisztelt Professzor Úr az illem, a liberĂĄlis PC ĂĄltal diktĂĄlt, s amögĂ© bĂșjt mƱfelhĂĄborodĂĄsĂĄval! PlĂĄne ne a Heti Hetes emlegetĂ©sĂ©vel, kĂŒlönöskĂ©pp a szemĂ©lyeskedĂ©sbe torkollĂł megjegyzĂ©sĂ©vel!
      KĂ©pzelje, ha a PC jegyĂ©ben, PetƑfi, a „Mit nem beszĂ©l az a nĂ©met” cĂ­mƱ versĂ©nek egyes sorait Ă­gy Ă­rta volna le:
      „Mit nem beszĂ©l az a nĂ©met,
      Hogy az is…nyila ĂŒtnĂ© meg!
      Azt követeli a sv…sĂĄg,
      Hogy fizessĂŒk az adĂłssĂĄgĂĄt!
      (majd lentebb)
      HĂĄborĂșt kĂŒld a magyarra,
      OrszĂĄgunkat elfoglalja!
      Foglalod ĂĄm a k…v anyĂĄdat!
      De nem ĂĄm a mi hazĂĄnkat!”
      Érdekes lett volna nem? BĂĄr ezt soha nem tanĂ­tottĂĄk, mĂ©gis nagyon sok diĂĄk, ma is ismeri!
      Tisztelt Professzor Úr!
      Tudom, hogy jĂłcskĂĄn benn van a korban…., Ă©s Adja az Isten, hogy mĂ©g ennyit a Haza szolgĂĄlatĂĄban töltsön.
      De mint ahogy – remĂ©lhetƑleg emlĂ©kszik -, egykori katonai-, majd politikai ellenfeleirƑl sokszor Ön sem a legelragadĂłbb stĂ­lusban Ă­rt, nyilatkozott, ne vindikĂĄlja a jogot ezt mĂĄsoktĂłl, kĂŒlönöskĂ©pp a fentiek ismeretĂ©ben.
      S ha netĂĄn vĂ©gigolvasta volna a kĂ©t Ă­rĂĄst egyĂŒtt, Ă©rtelmezhette volna azt az egyszerƱ tĂ©nyt, hogy a cikk minƑsĂ©gĂ©hez, mondandĂłjĂĄhoz, belsƑ tartalmĂĄhoz tĂ©nyleg nem illett a magyar nyelvben trĂĄgĂĄrnak ugyan nem, legfeljebb csĂșnya szĂłnak nevezhetƑ kifejezĂ©s!
      A közĂ­rĂł ugyan megtehette volna, hogy kiĂ­rja a teljes szĂłt, de mint CzakĂł Úr ezzel teljesen tisztĂĄban volt, az Ă­rĂĄs egy mĂĄs dimenziĂłba esett volna ĂĄt.
      Ezt én, mint hozzåszóló egészítettem ki,
      volt egyszerƱ, egykor polgĂĄrnak titulĂĄlt magyarorszĂĄgi lakoskĂ©nt, a magam – mert Ă©n megtehetem – Ă©s sok mĂĄs, egykor polgĂĄrnak titulĂĄlt magyarorszĂĄgi lakos nevĂ©ben.
      De ha Önnek Tisztelt Professzor Úr mindenrƑl a Heti hetes jut eszĂ©be, hĂĄt ne nĂ©zze!
      Én kb 10, de lehet hogy több Ă©ve, egy adĂĄsĂĄt sem lĂĄttam, Ă­gy azt sem tudom, ott hogyan Ă©s mit beszĂ©lnek!
      Üdvözlettel:
      Chabbix

Leave a Reply to chabbixCancel reply