KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bűnszervezetben elkövetett adócsalásért kell felelnie Bajnai György cégtársainak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bajnai GyorgyBűnszervezetben elkövetett, az adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények vádjával indult büntetőeljárás abban az általunk feltárt ügyben, amelyben Bajnai Gordon apjának, Bajnai Györgynek az egykori cége, a Konzol Trade Kft. próbált jogtalanul száznyolcvanmillió forintnyi áfát visszaigényelni – értesült a PestiSrácok.hu.

Adócsaláson kívül magánokirat-hamisítás bűncselekménye is szerepel a vádiratban. Megtudtuk, a Gyulai Törvényszéken folyik a büntetőeljárás, idén február 8-án negyvenhárom vádlottal szemben emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A gyulai bíróság már több tárgyalást is lefolytatott, a héten is a törvényszék elé rendelték a vádlottakat. Jelenleg a bizonyítási eljárás és a vádlottak meghallgatása zajlik. „Nagyon kemény és fajsúlyos büntetőügyről van szó, amelyben természetes személyek és jogi személyek is érintettek” – nyilatkozta lapunknak Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék szóvivője. Mint ahogy azt megírtuk, a száznyolcvanmilliós adócsalási kísérletet Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején akarták megvalósítani Bajnai György (a képen bekeretezve) régi cégtársai. A Bajnai-kormány regnálásakor nem indult büntetőeljárás az ügyben…

Az idén indult büntetőeljárás a Konzol Trade Kft. száznyolcvanmillió forintos áfacsalási kísérletének az ügyében, amelyet portálunk tárt fel. Korábbi cikkünkben megírtuk, Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején próbált száznyolcvanmillió forintnyi áfát jogtalanul visszaigényelni a Konzol Trade Kft., amely a csalási kísérlet előtt néhány évvel még Bajnai apjának tulajdonában állt, és a gyanús tranzakció idején is az ő régi cégtársai vitték a vállalkozást. A Konzol Trade egyébként a Bajnai-család milliárdos kereskedőcégének, az International Foodnak a sok károsultat maga mögött hagyó csődje után virágzott fel, gyakorlatilag ugyanazokkal a szereplőkkel. A 180 milliós csalási kísérletet ugyan lefülelte az APEH, a pénzt végül nem is fizették ki, ám különös módon nem indítottak büntetőeljárást az egykori Bajnai-cég vezetői ellen.

A PestiSrácok.hu úgy értesült, az adócsalási kísérlet érintettjeinek most már felelnie kell a tranzakciót érintő kérdésekre, miután a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség idén február 8-án emelt vádat az ügyben. A vádirat bűnszervezetben elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekményekről szól, a büntetőeljárás pedig a Gyulai Törvényszéken zajlik jelenleg is. Úgy tudjuk, egyes vádlottakat magánokirat-hamisítás bűncselekményével is vádolják. Információinkat Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék szóvivője is megerősítette, aki kérdésünkre kijelentette, a száznyolcvanmillió forintos áfacsalási kísérlet miatt, adócsalás alapos gyanújával zajlik büntetőeljárás a Konzol Trade Kft. és az ügylet érintettjeivel szemben. „Nagyon kemény és fajsúlyos büntetőügyről van szó, amelyben természetes személyek és jogi személyek is érintettek” – nyilatkozta lapunknak Bagdi Árpád Gyula.

Ez is érdekelheti:  BRICS: Tények és tervek

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádiratbenyújtása után még elkülönítették az ügylet különböző eljárásait, amelyet azóta összevontak, és egy büntetőügyben vizsgálják az adócsalást. „Összesen negyvenhárom vádlottja van az áfacsalási, adócsalási büntetőügynek. Jelenleg bizonyítási szakaszban tart az eljárás, folyamatos a vádlottak meghallgatása, s már több tárgyalást is tartott a Gyulai Törvényszék. A héten is volt tárgyalási nap a Konzol Trade Kft. ügyében” – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Bagdi Árpád Gyula.

bajnaig
A focitrükkökben a gyerekek, az üzleti élet apró fortélyaiban az apa a tanítómester.

Megírtuk, a Konzol Trade Kft.-ben 1997-től 2005-ig Bajnai György és a korábbi miniszterelnök apjának több cégében is feltűnt Vizin László volt a meghatározó tulajdonos. Nem sokkal a kis Bajnai kormányzati szerepvállalása előtt a fő tulajdonosok helyébe a Kamarás-Duna Kft. lépett. E cégben a Bajnai név már nem tűnik fel, de Vizin Lászlóé igen. A Konzol Trade ráadásul szerepelt az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező, nem magánszemélyekre vonatkozó adózók listáján. Ma már a csőd szélén táncol az ex-Bajnai cég, 2012-re minimális árbevétel mellett közel félmilliárd forintos tartozást halmozott fel.

Szarvas Szilveszter

Forrás: Pesti Srácok.hu

NIF kommentár:

Az igazán szomorú, hogy mind az apa, mind a fia megússza, hogy ők nem kerülnek a vádlottak padjára. Pedig, mint tudjuk, nem az egyetlen gyanús eset, amiben két ember ugyancsak főszerepet vitt.

Miközben becsületes dolgozók alig tudnak megélni egyik hónapról a másikra, úgy, hogy a belüket is kidolgoztatják azért a felháborítóan kevés pénzért, ezek az emberek nem csak dúskálnak a javakban, hanem az egész piszkos ügyet sértetlenül megússzák! Vérlázító! (Híradmin)

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

12 thoughts on “Bűnszervezetben elkövetett adócsalásért kell felelnie Bajnai György cégtársainak

  1. Ne áltassuk egymást. Amikor Bajnai Gordon ebben az országban egy cég főnökeként, később ennek az országnak a miniszterelnöke lehetett, és lehet, és büntetlenül megcsinálhatta, hogy ne fizessen az átvett termékért, az apja is meg fogja úszni.
    Csak most úgy csinálnak, mint ha itt is igazságot szolgáltatnának.
    Hogy miért, azt ki sem merem mondani.
    Apropó. Mi lett Sas Józseffel?

    Baumag

    1. Az a helyzet, hogy nagyon látványos az időzítés.
      Persze mindjárt vannak akik ugranak a témára.
      Helyes.
      Vizsgálják ki a dolgot. legyen nyomozás.
      Ha valaki disznó volt, akkor ilyen magas szinten nem némi büntetés kell, hanem halálbüntetés. Mégpedig azonnal, a tárgyalóteremben, nehogy valaki is meggondolja magát.
      De!!!
      … és ez a lényeg. Akkor mindegyik esetben. Például orbáncigány mérhetetlen vagyongyarapodását. Meg a többiét is. Mind nyomozzák le.
      Jelenleg ez nekem úgy tűnik, hogy a büdös mocsok ármánykodása.
      Természetesen marha jól időzítve.

      A másik dolog. Bajnai az mellett hogy az ismert cégnél kb. 2 %-os részesedése (tulajdonrésze) volt, mint ügyvezető azt csinálta, amit a tulajdonosok mondtak.
      Azért azt miért nem emlegeti senki, ahogy akkor (állítólag) a nagymagyar elvtársnak, csányinak kb. 27 % körüli tulajdonrésze volt ugyanott? Azt hiszem az eléggé befolyásos rész…

      Még valami. Nem tudják visszaszerezni a kisíbolt vagyonokat?
      Bízzák rám teljhatalommal. Csak 30 nap kell.
      Stadion, a ganék szépen térdelnek és szemben a családtagok, felmenők, lemenők.
      24 órát kapnak, hogy visszahozzák a vagyont és visszaadják.
      Nem? Rendben, ki lehet választani, hogy ki az első a szembenállók közül, akit tarkónlőnek.
      Aztán megint 24 óra…
      Vajon mennyi nap kellene?
      Mert ha az visszakerülne, az ország talpra is állna, sőt…!

      Összegezve.
      Azt mondom, megbüntetni a szemeteket, de mindet!!!
      tgyl

      1. Sajnos ez egy ősrégi _ be nem vált _ módszer, a kérdés, a GESTAPO vagy az PRO,ÁVÓ, ÁVH.. koppintása, Esetleg a chilei diktátoré..ő imádta a stadionokat Pinochet úr, ha hallott már róla harangozni…?

        FISPÁN GÉZA

        A tolvajlást magát kellett volna legalább NEM TÁMOGATNI..de egy párt sem tudta kivonni magát a szabadrablás bűv köréből…kíváncsi lennék hányan állnák meg:
        odd

        Egy körkérdésre _ név nélkül_ 1000 férfit kérdeztek meg:

        ” _ Egészen biztos lenne garantáltan biztos, hogy nem derül ki..eltöltene egy éjszakát Salma Hájekkel, Jenifer Lopezzel, Tia Carérével vagy más hasonló kaliberű szépséggel..?

        Mit gondol hányan mondtak nemet?

        FISPÁN GÉZA

  2. Igazán szomorú, hogy a libaüggyel hamis vádak alapján megvádolt és a bíróságok által eddig 12 -szer tizenkétszer rágalmazás miatt a vádlókat büntették meg…és a nyalonc médiát is több alkalommal helyreigazításra utasították, most a kedves papára ugrottak rá…mivel a fiával szemben nem tudtak semmit össze eszkábálni. Meglátjuk, a bíróság ítélete után…Egyelőre a jobbant média szégyene ami eddig történt.

    FISPÁN GÉZA

  3. Valójában a földön élő zsidókat eljárás alá kellene vonni mert bűnszervezetként működnek.
    Hazánkban pedig zsidó bűnszervezetek kezében van a hatalom akik önmagukat soha nem fogják büntetni.
    H.B.

    „A totalitárius rendszerek mindig jó viszonyban voltak, és vannak ma is az alvilággal.
    A cél közös: kifosztani, félelemben tartani a hagyományos értékrendű, polgári világot.”

    1. 🙂 Mondd te kosarat kaptál egy zsidó kislánytól..vagy kisfiútól..azért vicsorogsz mindenütt…?..:) És mi lenne ha egyszer alá mernéd írni a hányásaidat, vagy annál beszaribb vagy…hős gárdista szenny..? 🙂

      FISPÁN GÉZA
      Debrecen

      1. Te meg benne voltál a libás bizniszben, azért írogatsz ilyen marhaságokat? A libákat elvitte, de nem fizetett, az igazságot nem lehet megbaszni, mert akkor is az marad! Zsidó vagy?

        Dolfi

        1. Még mielőtt hülyét csinálsz magadból olvasd már el miről beszélsz? A VALIS egy befektető cég amely ADJA A PÉNZT…miközben a Dr TOLVAJ kormánya a hortobágyi ugyan ilyen profilú céget tömött milliárdokkal a madár influenza és a külföldi piac befagyása idején….

          Persze ez nagyon leegyszerűsített változat…de a hosszabb változat is elérhető..

          Amúgy van olyan téma a kerek világon amelybe nem tudsz holmi antiszemita zsidózást bele keverni..???

          FISPÁN GÉZA

          p.s.
          A neonyálasok miért félnek vállalni a saját nevüket?

  4. Azért én azt gondolom, hogy ebben az esetben, hogy a Bajnai Gordon apukájáról ilyen nyilvánvalóan kiderültek a piszkos ügyletetek, akkor talán ez elég ahhoz, hogy a kis Bajnai ne pislogjon nekünk többé a hatalomért mert más országban elég csak ennél sokkal enyhébb családi botrány és örökre elbúcsúzhat a politikai pályától. Remélem a kis Bajnai tudja mit kell tennie…..
    Sz. Katalin

    1. Egyelőre még csak a vádak derültek ki ne prejudikáljunk! Nem sürgős, esetleg megvárhatnánk a bírósági tárgyalást! Úgy tűnik belátták áprilisig már nincs remény egy konceociós per levezénylésére…azok meg ugye a Rajk per óta nem szívesen…

      Viszont itt egy nyilvánvaó eset ami bíróság után kiállt..:

      Mr 20 %-os Úr!

      (—)

      …”Nem óhajtok tovább személyeskedni, és elnézést kérek ha sértő volt..de levele kapcsán elmondanám, hogy a hajléktalan ember is ember. Ha nem lennék megrögzött ateista azt mondanám, hogy ő is Isten teremtménye még ha tisztálkodási lehetőségei híján büdös is.
      Talán a gengszter váltás előtt volt munkája szerény hajléka és nem volt büdös. Azután pechére mondjuk deviza hiteles lett és nem bírta fizetni a hitelét pl.
      Nem mindenki járt így :

      Áruvásárlási kölcsön: 24 874 000 Frt
      Felújítási kölcsön 39 838 000 Frt
      Egyéb kölcsön 12 694 000 Frt
      Kósa Úr szerint: 77 264 000 Frt
      Szerintem 77 366 000 Frt

      Tiszteletdíj: 394.230 Ft
      Költségtérítés: 336.255 Ft
      Polgármester: 550.000 Ft
      Összesen bttó: 1.228.215 Ft

      Ebből ugyebár a költségtérítés tiszta pénz (vagy már érvényes a 15%-os adókulcs, de lényegében mindegy. A másik két részjövedelem (a képviselői és a polgármesteri „tiszteletdíj”) adóköteles, így marad neki bevallottan Nettó kb: 800.000.
      Nem tudom kiszámolni (mert nem ismerem a kölcsönök feltételeit), de kötve hiszem, hogy nettó 800.000 Ft-ból finanszírozni lehet egy 87 milliós (de legyen 77 millió) hitelt, és mellette még meg is lehet élni.
      Szóval Kósa képviselő úr vagyonnyilatkozata komoly kérdéseket vet fel. Amellett, hogy sem számolni, sem helyesen írni nem tud. De ez legyen azok problémája, akik megválasztották…És hipp hopp egy év alatt tudott törleszteni 40 000 000 Ft-ot.???? Hogyan???”

      FISPÁN GÉZA

  5. A rendszerváltás után Orbán Viktor megvette a Harris közi körfolyosós, luxusnak egyáltalán nem mondható lakását az önkormányzattól 450 000 Ft-ért. majd kis idő múlva eladta Kékessy gróf úrnak aki hazatért Svájci emigrációjából…62 000 000 Ft-ért Hatvan kettő millió ) ..telt múlt az idő _az gróf úr az Orbán család barátja bekapcsolódott az egy misét külön megérő szőlőbirtok szerzésbe itt a Hegyalján_és lehetőség nyílott hazná párizsi nagyköveti posztjának megszerzésére…Nna és ki lett hazánk párizsi nagykövete (holmi diplomáciai jártasság nélkü?) ..Ön mit gondol?

    Fispán Géza

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük