Boldog békeidők – Avagy: Ilyen az, amikor visszasírjuk a MERKUR-t?

Álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha visszasírom az államszocializmus kollektív össznépi sorszámbogarászó időszakát, dehát ahogyan a kapitalizmus rendszerébe belekódolt, immáron sokadik húzd meg, ereszd meg válságot nézem, bizony könnyen megképződhet még ez is.

Egyértelműen és immáron félreérthetetlenül közölték a magyarral, hogy adósrabszolgaságot szántak osztályrészéül. Méghozzá hetedíziglen! Ráadásul a vietnámi háború tematikájának megfelelően, vagyis, az adósságtörlesztésnek soha nem szabad véget érnie. Erre már utalásokat is hallottunk a Bankszövetség illetékeseinek részéről, nevezetesen, hogy az adósság örökölhető. Nem is kell messzire mennünk, hiszen Magyarország esetében is láthattuk, hogy az adósság, gyakorlatilag az egymást váltogató rendszerektől függetlenül, ha tetszik, azok felett is, itt marad velünk, itt marad nekünk. Mi pedig azt a bizonyos sokat emlegetett képzeletbeli katonatisztet is megszégyenítő, erőn felüli igyekezettel fizetünk, amíg csak bele nem döglünk. És – a jelek szerint – még azon túl is…

Eddig se, de innen meg aztán még úgy sem leszel olyan helyzetben, hogy készpénzért (mai divatos szóhasználattal: cash-ért) bármilyen nagyobb értékű dolgot (értsd: tartós fogyasztási cikket, ne adj’ isten ingatlant) megvehess, muszáj lesz eladósodnod! Már úgy értem, ha te néked rögvest és feltétlenül szükséged van arra, amiről a média, a bankok és még a jó ég tudja kiknek a győzködése ellenére nagy általánosságban ki szokott derülni, hogy te néked még sincsen azonnal és feltétlen szükséged arra a valamire.

No, mármost itt kerül a képbe az állammonopolista idők hiánygazdálkodásának szinonimájaként funkcionáló egykori MERKUR vállalat. De mielőtt nosztalgiától párás tekintettel visszarévednénk a fél múlt, vagy közelmúlt kicsivel arrébb magunk mögött hagyott évtizedeibe a KGST gépkocsitermését felelősen vagy felelőtlenül szétosztogató állami cég gyakorlatához, időzzünk el még kicsinység a mában. Részlet  a Hír TV 2011. augusztus 24-i Lapzárta című műsorából. Meglátják, nagyon tanulságos lesz:

Erdős Miklós műsorvezető: Kezdjük azzal a mai hírrel, hogy ismét kiugróan magas profitot értek el a hazai bankok. A második negyedévben az előző év második negyedévéhez képest. A dolog érdekessége, hogy válság van és már jó ideje dőlnek be a hitelek. Hogy csinálják? Mitől tudnak a bankok ennyire jól működni Magyarországon?

Szakonyi Péter, Napi Gazdaság: Egy picit pontosítani kell, mert nagyon szép ez a szám amit említettél. Tehát valóban egy rekord nyereség, viszont két dolgot hozzá kell tennünk, hogy pontosan el tudjuk helyezni ezt az értéket. Az egyik az, hogy ugye a 2010-es második negyedév az nagyon-nagyon gyenge volt, tehát ahhoz viszonyítjuk, tehát az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest számít ez nagyon jónak, a másik pedig az, hogy ennek az eredménynek a túlnyomó részét, a 70%-át a legnagyobb hazai lakossági bank érte el. Tehát az összes többi, negyven körüli pénzintézet összesen 30%-ot.

Erdős Miklós műsorvezető: Na most várjál, azér’ egy picit én is módosítanék. Tehát én ugyan azt mondtam, hogy az előző év második negyedévéhez képest, de amit olvastam, ott úgy szólt pontosan, hogy az elmúlt öt év valamennyi negyedévéhez képest összesen három negyedévben volt magasabb a profitjuk, mint ebben a negyedévben. Tehát, ha jól számolom, az húsz negyedév. Húsz negyedévből háromszor volt magasabb, a többiben pedig alacsonyabb, mint a mostaniban.

Szakonyi Péter, Napi Gazdaság: Összességében is az adat akkor is, tehát még akkor is érdekes az adat, ami most napvilágot látott, ha tudjuk, hogy ennek túlnyomó részét az OTP érte el, az összes többit meg a kisebb bankok. Az, hogy jelenleg egy ilyen helyzet van, hogy válság van, hogy a svájci frank hitelesek nagy bajban vannak és ennek ellenére a banki profit ilyen magas szintet ért el, ez azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes arra, hogy az erre hivatott szervek, tehát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Magyar Nemzeti Bank előrukkoljon egy olyan részletes szakmai elemzéssel, ami kimutatja, hogy miből adódik ez.

Meggyőződésem az, hogy ilyen profitra csak úgy tudnak szert tenni, ha – mint azt látjuk – nem hiteleznek. Tehát semmiféle kockázatot nem vállalnak be, nem folytatják az egyik alaptevékenységüket a pénz kihelyezését, hanem azt a betétállományt, ami náluk van, a nemzeti banknál kéthetes lekötéssel egy viszonylag magas kamaton tudják hízlalni és ilyen módon jutnak bevételhez.

György Zsombor, Magyar Nemzet: De talán múlt héten, vagy két hete járt nálatok itt a stúdióban a Bankszövetség elnöke és talán éppen te tetted fel neki azt a kérdést, hogy a bankszektor vajon miért nem szenvedte meg annyira ezt a válságot, mint az összes más terület, és ő erre azt válaszolta, hogy dehogynem, nagyon is megszenvedtük, mindössze 75 milliárd volt a nyereségünk. Most egy picit talán többről is van szó. Akkor is ugyebár én kissé ideges lettem ettől, hogy pusztán 75 milliárd, amikor ugye másoknál, más területeken nem arról beszélünk, hogy mennyi volt a nyereség, hanem arról, hogy tudtunk életben maradni, hogyha egyáltalán életben tudtuk tartani a kisvállalkozásainkat, hogyha van ilyenünk.

Erdős Miklós műsorvezető: Nem lehet ez ennek a magyarázata, hogy tulajdonképpen az üzlet az kockázattal jár. Te is mondtad az előbb, hogy a kockázatot a bankok most éppen nem vállalják. De ráadásul a devizahitelesekkel kötött szerződéseikben úgy tűnik, hogy minden kockázatot a hitel felvevőjére toltak át, és a bankok saját maguknak ebből a kockázatból semmit nem tartottak meg. Tehát borzasztó nagylelkűen átengedték.

Szakonyi Péter, Napi Gazdaság: Így van. Sőt, ez a hitelmentő csomag, ami éppen ezekben a napokban evvel a kamatplafonnal indul és ugye egy nagyon komoly kormányzati kommunikációs kampány kíséri ezt, ez ugye alapvetésében arra épült, hogy mindenki vállaljon ebben részt. Egyharmad részt vállaljon a hitelfelvevő, egyharmad részt az állam, és egyharmad részt a bankok. Nagyon úgy tűnik, hogy az egyharmad rész, a kiinduló pont, ami sajnos nem valósult meg, úgy látszik, hogy a kormány másként gondolta, úgy gondolta, hogy a bankoknak nem kell ezt az egyharmadot vállalniuk és nem is vállalják. Nagyon úgy tűnik.

Erdős Miklós műsorvezető: Hogy alakult ki? Hol, mikor, hogyan? Mer’ valami hasonló ez ahhoz, amikor az energiaszektort privatizálták és a szerződésben kikötötték a 8%-os biztos profitot, amit a privatizátorok nyilván nagy örömmel vettek, hiszen kockázat nélkül…

György Zsombor, Magyar Nemzet: Menedzsment-díjnak hívják. A befektető – akármilyen eredményt is ér el a cég – ő elviszi a maga hasznát.

Erdős Miklós műsorvezető: De mit kéne tenni azért, hogy én olyan befektető lehessek, hogy ne legyen kockázatom, de biztos hasznom legyen?

Szakonyi Péter, Napi Gazdaság: Hát talán bankárnak kéne, hogy álljál…

Erdős Miklós műsorvezető: Vagy születnem…

Megmondom az őszintét, szintúgy legvadabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy az örökké kötekedő, kizárólag a vitatkozás kedvéért ellentmondó, a kákán is folyton folyvást csomót kereső, s ezen tevékenységei közepette személyes antipátiámat játszi könnyedséggel kivívó Szakonyi Péter lesz az, aki az ún. fősodratú média kellős közepének nagy nyilvánossága előtt kimondja azt, amit eddig csak internetes televíziók félhomályában a Drábik János-Varga István-Bogár László triumvirátustól lehetett hallani.

Most már ezt is lehet. Akkora a baj, hogy itt már semmi sem számít, ahogyan azt a már e helyt is többször idézett Gilad Atzmon szokta volt mondani, a szadista öntetszelgés felfedte valódi arcát. Minden bizonnyal tényleg közel a vég.

Arról van ugyanis szó, hogy hazánk naívabb, kizárólag a kereskedelmi csatornákon keresztül informálódó konzumidióta tömegei is értesülhettek az Európai Unió magánpénzrendszerének működési tematikájáról. Magyarán arról, hogy a farok melyik végén tartózkodunk, és ottan milyen tevékenységet muszáj nekünk folytatnunk nagy általánosságban. Köszönhetően többek között példának okáért egy hórihorgas ripacsnak.

No, mármost úgy tűnik a teljes jogú európai uniós tagállamok gyakorlatát megirigyelve (nekik ugyanis kötelező más uniós tagország központi bankjában tartani a pénzüket) immáron a kereskedelmi bankok is ráébredtek arra, miért nem lesz itt soha a büdös életben euró, és miért olyan nagy kincs egy ilyen, pontosan ez okból kifolyólag a végletekig kiszipolyozható és kizsigerelhető ország.

A kamatos kamaton alapuló magánpénz-rendszer Mekkája. Az otthoni szerény 1 vagy 2%-os kamat helyett itt – jó esetben (nekünk persze rossz) – a 10%-os haszon sem elképzelhetetlen. És mivel mostanra a magyar – Horn Gyufa kedvenc szavajárásával – lakosság teljes személyi jövedelemadója sem elég az eddigi adósság törlesztésére, ezen irreálisan magas kamatelvárások kielégítésére volt szükség a 25 milliárd dolláros gigantikus IMF-hitel felvételére, ahogy azzal maga Francisco is tökéletesen tisztában volt.

Én persze a bankokat is megértem. Mert ilyen körülmények között, már bocsánat a szóhasználatért, de ki az a barom, aki kockázatot vállalna a reálgazdaságban, amikor a virtuális térben néhány, a klaviatúrákon megejtett könnyed gombnyomogatás közepette zavartalanul gyarapíthatja a vagyonát? Igaz, hogy a semmire alapozva, na de ezt a semmit közmegegyezés címszó alatt rá lehet és lehetett erőltetni mindenkire, tehát mindenki magára nézve kötelezőnek fogadja el. És ez még akkoris így van, ha a színesre nyomott papírdarab mögött tényleges érték nincs is. Még mondja valaki, hogy ez a világ nem őrült!

Mindeközben egyik nagy kedvencem, a kitűnő Reviczky Gábor jellegzetes orgánumán tudatja velem a nemzeti ügyek kormánya, hogy aszongya:

TÖRLESZTÉSI PLAFON! JÓ HÍR AZ ADÓSOKNAK!

A fülkeforradalmi néppárt dübörgő kommunikációs úthengerére felszerelt jól irányzott üzenet lényegi mondandója akként foglalható össze, mint ami itten következik:

MAGYARORSZÁG MEGÚJÚL!

Meg, hogy:

SENKIT SEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN!

És valóban. Tényleg nem hagynak senkit sem az út szélén. Inkább belöknek mindenkit az árokba, hadd hulljon a férgese! A devizaalapúnak nevezett, így első ránézésre uzsoratevékenységre hajazó, banki tevékenységet folytató pénzintézetek ellen benyújtandó közkereset helyett adtak a szarnak egy jó nagy pofont.

Aszongyák Magyarország megújul. Tényleg? Szerintem meg nem. Nem tehetek róla, de megint olyan déja vú érzés gyütt elő. Ilyent már láttunk, átéltünk néhányszor. Emlékeznek még? Tisztára, mint az áremelések a szocializmusban. Először jön a beetetés. 280-ra is felmehet a svájci frank. Lészen itten ribillió, meg fogaknak csikorgatása. Jól ránk ijesztenek, hogy kushadjunk. Aztán stabilizálódik olyan 240 körül, és mindenki örül. Pedig az eredeti, a hitel felvételekori 160–180 forinthoz képest ez is egy baromi rossz állapot.

A pénzintézetekkel kapcsolatban még biggyesszük ide azt az apró kis információs morzsát, hogy a Lapzárta beszélgetésében a bankszektorral kapcsolatban elhangzott összegek a szerény 30 (eztet muszáj leszek bötűvel is kiírni, szóval) harminc milliárd forintos ún. bankadó befizetése után értendők, szóval kiflire azér’ még maradt pénzük.

És akkor jöjjön végre az alcímben emlegetett szocialista elosztó vállalat, a MERKUR.

A poklok legmélyebb bugyraiba készülődő magyar lakosság az utolsó előtti vagy utáni (ezt mindenki döntse el maga) pillanatban elkezdett eszmélni. Egyre többen vannak olyanok, akikben tudatosul, hogy nincs tovább. Ennek egyik eklatánsan „szép” példáját a minap láthattuk a híradóban, a kilakoltatást megakadályozni kívánó civileket már oda sem engedték az árverezésre váró ingatlanhoz, de nem a rendőri brutalitás miatt, hanem azért, mert robbantással fenyegetőztek a házban maradtak.

Ilyen az, amikor már nincs hova hátrálni, amikor már nincs veszteni való?

Az eszmélést a tanulás fázisa követi. Ha már minden áron csak az erkölcstelenül szerzett jövedelemnek van becsülete mammon világában, mert a kamatnál erkölcstelenebb jövedelmet aligha találhatunk, hiszen attól lesz még több pénzed, hogy már eleve van pénzed, szóval ilyen, a tényleges munkát és annak értékét a végletekig ledegradáló rendszerben inkább neked dolgozzon a rendszer, minthogy te húzd az igát a mások által a semmiből előteremtett jelért.

Úgy tűnik, két nagyon fontos faktor játszik szerepet abban, hogy jelen korunkban lassan teljes népeket taszítanak soha véget nem érő adósrabszolgaságba. Az egyik ilyen az ún. „vágy-”, a másik pedig az „időfaktor”.

A „vágyfaktort” egy mondatban talán úgy lehetne a legjobban összefoglalni:

„DE MÁRPEDIG NEKEM AZ MINDENKÉPPEN KELL!”

Foglaljuk össze ugyanilyen hatékony tömörséggel ennek kezelési módját is:

„AKKOR INKÁBB NEM LESZ!”

Tanuljunk meg nemet mondani! Tanuljunk meg lemondani! Ha szükséges, készítsünk ún. döntési mérleget. Egyik oldalra kerüljenek fel azok az érvek, melyek mellette, a másik oldalon pedig azok, amik ellene szólnak a hitelre történő vásárlásnak. Nézzük az ár/érték arányt. Ha már mindenképpen egy ilyen anyagias világban élünk.

A másik legalább ennyire fontos tényező az időfaktor. Lehet, hogy nincs birtokunkban adj’ uramisten, de mindjárt az a valami, viszont nyugodtan alszunk, és a jó Istenen kívül nem tartoznuk elszámolással senkinek. Higgyék el, ez legalább megér annyit, de még többet is.

Az eladósításban kétségkívül fontos szerepet játszó két faktor kordában tartására bír kellő hatásfokkal a MERKUR által hosszú évekig folytatott gyakorlat. A lóvé egy részét befizetted előlegként, lássák, hogy komolyak a szándékaid, a többit meg összekuporgattad. Amikor évek múltán aztán nagy nehezen megkaptad az új autódat, nem várt adósság, nem rettegtél a svájci frank árfolyama meg a bank miatt, ráadásul a pénz egész idő alatt neked dolgozott. Azok, akik hozzám hasonlóan darab idővel ezelőtt már magukévá tették azt a felismerést, hogy George Orwell 1984 című művét valójában nem a kommunizmusról, hanem a kapitalizmusról írta, bizonnyal igazat adnak majd nekem a tekintetben, hogy valami ilyesmire lenne szükségünk ahhoz, hogy még egyszer ne essünk bele ugyanebbe a csapdába.

A lakosságnak újabban kezd megjönni (vagy talán visszajönni?) a józan paraszt esze. Újabban szakértők keseregnek azon, hogy nem emelkedik a fogyasztás, a beruházás, mert a lakosság bizony félre teszi a kis pénzecskéjét, vagy inkább törleszti belőle a hitelét. De nem fogyaszt. Mit gondolnak ki bírja tovább? A magyar ember, aki eddig sem vette le, és továbbra is ott hagyja a polcon a vadonat új LCD televíziót, mert ilyen áron nem kell neki, vagy a kereskedő, akinek ott marad a polcán eladhatatlan áruként még jó ideig? És akkor – ha már a MERKUR-t szóba hoztuk – az autószektorról egy árva szó nem sok, annyit sem ejtettünk. Abban az országban, ahol darab idővel ezelőtt még 120 hónapra és 0%-os kamatra dobálták utánad az új autót, ma kizárólag készpénzre vásárolnak személygépkocsit. Azt is baromi kevesen. Még csak érdeklődés sincs hitelre.

Már körbeküldték a világhálón az első, hivatalosan a pénzintézetek ellen megtett feljelentést. Addig is, amíg a nemzeti ügyek kormánya a szar kitartó pofozgatása helyett végre veszi magának a fáradságot, de legfőképpen a bátorságot, és benyújtja a svájci frank alapú hitelezési tevékenységet folytató pénzintézetek elleni közkeresetet, azt javaslom minden hitelfelvevőnek – már csak azért is, mert a Bankszövetség fő hallja kendje ennek éppen ellenkezőjét tanácsolja –, hogy pereljenek!

Uff, én beszéltem!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

(Nemzeti InternetFigyelő)