Biden és Scholtz az ukrajnai kivonuláshoz köti a tárgyalást Oroszországgal – Moszkva folytatja a hadműveletet
Biden amerikai elnök és Scholz német kancellár ahhoz a feltételhez köti a tárgyalást Moszkvával, hogy Oroszország kivonja csapatait Ukrajnából. Moszkva közölte, hogy folytatja az ukrajnai hadműveletet – jelentette a Magyar Békekör tudósítója pénteken.
A Fehér Ház gazdája azt mondta, kész tárgyalni Putyin elnökkel, ha feltétele teljesül. A Kreml visszautasította a megkeresést, és szóvivője útján tudatta, az ukrajnai orosz különleges katonai művelet folytatódik, Moszkva abban az esetben tárgyal Washingtonnal, ha az amerikai kormány eleget tesz tavaly december 15-én előterjesztett biztonsági követeléseinek és vele kapcsolatos javaslatainak.
November 29-én Moszkva már lemondta az Egyesült Államokkal Kairóban folytatandó konzultációt a hadászati fegyverekről. Közölték az amerikaiakkal, hogy mindaddig nem tárgyalnak velük, amíg fegyvert adnak Ukrajnának.
Amerikát igen érzékenyen érinti a kérdés, mert az új szuperszonikus rakétákkal Oroszország hadászati fölénybe került Amerikával szemben, ezért Washingtonnak szüksége volna mielőbbi új megállapodásra az Új START egyezményről – írta tudósítónk, majd felhívta a figyelmet az orosz védelmi minisztérium pénteki bejelentésére, miszerint sikeresen kipróbáltak egy olyan rakétát, amely képes ballisztikus rakétát megsemmisíteni.
Scholz kérésére Putyin pénteken egy órán át tárgyalt a német kancellárral. Scholtz elítélte az ukrajnai áramszolgáltató rendszer ellen intézett orosz légitámadásokat, és tudatta az orosz elnökkel, hogy Németország segít Ukrajnának védelme megerősítésében. A kancellár mielőbbi politikai megoldást sürgetett az orosz erők Ukrajnából történő kivonásával.
Putyin azt ajánlotta Scholznak, hogy vizsgálja felül nézeteit az Ukrajnában történtekkel kapcsolatban. Elmondta neki, milyen pusztítónak tartja Németország és más nyugati országok politikáját, hogy fegyverekkel árasztják el a kijevi rezsimet és ukrán csapatokat képeznek ki. Az Ukrajnának nyújtott átfogó katonai, politikai és pénzügyi támogatás arra ösztönzi Kijevet, hogy elutasítsa a tárgyalások gondolatát. A radikális ukrán nacionalistákat pedig arra készteti, hogy még szörnyűbb bűncselekményeket kövessenek el a civilek ellen – mondta Scholtznak.
Moszkva, Berlin, Washington, 2022. december 2. péntek (MB)
Kiemelt kép: Michael Kappeler / AP
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…