Beszélgetések Kópé kutyával (7): Kópé identitás-válsága (az Ős-geszta)

Nos, törheted a fejed, Kedves Olvasó; hogy jön egy játékos kiskutya ahhoz, hogy identitás-válsága legyen, meg hát mi a csudabogár ez az ide-oda válság, pláne kutya esetében.  A tudós lexikonok szerint a nevezett jelenség ön-azonosság válságot jelent, magyarul és érthetően azt az állapotot, amikor valaki nem tudja, ki is ő valójában.

A probléma gyökere a ma már legendák homályába vesző hőskorba nyúlik vissza, egészen pontosan arra az időre, amikor Ató vezér egy nyáron – van annak tán öt éve is – látogatást tett Felső-Pannóniában, s ez alkalomból világraszóló fegyvertényt hajtott végre: hős kis csapata élén megvédte Kraszna-várát az egyesült török-tatár hadaktól, s azok – a hun-magyar fegyverektől (íj, fokos, bugylibicska és jó suhogós mogyórófa-vesszők), no meg hölgyeink vakmerőségétől csúfosan megfutottak. E történelemfordító haditettről – szokása szerint – sem a korabeli hazai, sem a nemzetközi sajtó nem tudósított, fennmaradtak viszont az ostrommal kapcsolatos felbecsülhetetlen értékű históriai dokumentumok és levélváltások, amelyek az itt leírtak valóságát vitathatatlanul bizonyítják.

Történetünkhöz ez a fényes győzelem csupán annyiban kapcsolódik, hogy a harcokban részt vett, sőt hősiesen helytállt az akkor még kölyök Kópé kutya is, aki bátorságáért és az ellenség haditervének kiszimatolásáért Ató vezértől megkapta a legbátrabb harci ebnek adományozható legmagasabb kitüntetést, a Pitypangokkal Ékesített Nagy Kankalin-Virágrendet. Akkoriban még Kópé kutya is átsiklott afölött, hogy Ató vezér, aki a közép-ázsiai hun nyelvjárást (egészen pontosan a tarim-medencei – kelet-baktriai dialektust[1])  beszélte, őt következetesen Tópé tutyának nevezte. Ez a dicsőség fényében feredőző Kópé kutyát akkoriban egyáltalán nem zavarta.

A fényes diadal után két nappal Ató vezér visszatért a nyugat-európai, alkonyfényi[2] hun-magyar főhadiszállásra, hogy ott is megszervezze a török áfium[3] elleni védelmet. (A török szultán álnok kincstárnoka által az Egybeforrt Nagy-Balgaföld ellen tervezett és pénzelt asszaszin[4] orvtámadásokról még a Kópé kutya által kiszimatolt haditervből értesült hős Ató vezér.) Atilla nagykirály e kései leszármazottjának távozását követően a felső-pannóniai Krasznai-had tagjai megoszlottak abban a kardinális kérdésben, miként hívják ezek után kedvenc kutyusukat. A nemzeti hagyományokhoz mindig is erősen kötődő Apó – Ató vezér nyomdokain haladva – következetesen Tópé tutyának hívta, Réka lánya és Bálint fia hol Tópénak, hol Kópénak, Mami és Levente inkább Kópénak, bár néha ők is megeresztettek egy-egy Tópét.

Szegény Kópé (illetve Tópé) emiatt szerfölött elbizonytalanodott. – Most mondjátok meg, hogy is hívnak engem? Kópénak vagy Tópénak? – vakkantotta elkeseredve.

– Nem bánom, lehetek Tópé tutya is, ez a név is nagyon tetszik nekem, csak döntsétek el: Kópé vagy Tópé! – morogta később. De ezt a bizonytalanságot nagyon rosszul viselem – szűkölt panaszosan.

Bajba került a Krasznai család. – Sajnos, ebben a fontos kérdésben mi egyedül nem dönthetünk, szertelenül döntést nem hozhatunk. Meg kell várnunk amíg összeül az egész Krasznai-nemzetség, s akkor majd Szert tartunk, amelyen szerét ejtjük e fontos kérdés megvitatásának – tájékoztatta Tópét (Kópét) Apó, a nemzetségfő. – A Szeren itt kell legyen Ató vezér, Zoltán künt-ül[5], Nanna Mézérlelő Várkisasszony, továbbá Ábel horka-nt is. No, meg tanácskozási joggal Mami és Anna úr-asszunok.

– Ez mikor várható? Rövidesen? – érdeklődött reménykedve Kópé kutya.

– Sajnos, csak jövő nyárutón – hűtötte le Kópé reményeit Apó. Addig viseld el, hogy hol Kópénak, hol Tópénak szólítunk. Végül is mindegyik szép név, s ugyanazt jelentik.

A nyelvészeti magyarázatok és a nemzetségi döntéshozatal mechanizmusa iránt egyáltalán nem érdeklődő kiskutyánk mindkét füle erre bánatosan lekonyult, s úgy is maradt.

–Tehát jővő nyárutóig is fennmaradhat ez a bizonytalan állapot – kucorgott be bánatosan az asztal alá.

Szegény, szegény Tópé tutya! (Akarom mondani: Kópé kutya.)

Vászoly, Öreghegyi Novák-Krasznai Pince, lejegyezve 2010. szeptemberében. 

[1] A tarim-medencei – kelet-baktriai hun nyelvjárás csak annyiban különbözik a felső-pannóniai (Balaton-felvidéki) hun-magyar dialektustól, hogy az előbbit beszélők a szó eleji kemény ’k’ hangot következetesen ’t’-nek ejtik. Egyébként a két nyelvjárást beszélő rokon népek és nemzetségek tökéletesen értik egymást.

[2] A nyugat-európai hun-magyarok szomszédságában élő kelta (kelati) balgák dialektusában: al Khu’pé’; mostani, eltorzult formájában: la Hulpe. (Az „al-ülepi” szófejtés a kelati balga nyelvfejlődés félreismeréséből eredő, vulgár-etimológiai magyarázat eredménye. – A szerk.)

[3] Ópium (mákony, kábítószer) régi alakváltozata, különösen Zrínyi Miklós röpirata, „Az török áfium ellen való orvosság” tette ismertté.

[4] „Az asszaszinok fanatikus rendjét, amelynek kötelessége a gyilkolás volt, pár évvel a keresztes háborúk előtt alapította Perzsiában egy Hasszán nevű próféta. E köré az eszelős szent köré sok pap és számos erős ifjú és férfi sereglett, hogy szót fogadjon tanításának, amely úgy szólt, hogy az iszlám ellenségeit orgyilkossággal, méreggel és fojtogatással is pusztítani kell. Csakhamar rablók és gyilkosok veszedelmes rendjévé vált az asszaszinok gyülekezete. A hegyek között, egy megközelíthetetlen sziklavárban lakott az asszaszinok vezetője, a „Hegyi Öreg” néven emlegetett Rasid al-Szinan.

[5] Mármint a Balgaföldi Brükk-székben.

Krasznai Zoltán

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)