Berlin újabb rakéta-sorozatvetőket és páncélozott szállítójárműveket szállít Ukrajnának
Újabb rakéta-sorozatvetőket és páncélozott harcjárműveket szállít Németország Ukrajnának, és Görögországgal együttműködve szovjet gyártmányú harcjárművekkel is segítheti a védekezést az orosz támadás ellen – jelentették be csütörtökön Berlinben.
Christine Lambrecht védelmi miniszter a német hadsereg (Bundeswehr) helyzetéről szóló éves konferencia (Bundeswehrtagung) első napjának szünetében tartott tájékoztatóján az utóbbi napok ukrán hadi sikereiről szólva kiemelte, hogy „bátorító érzés” látni, milyen eredményesen védekeznek az ukrán erők a „brutális orosz támadással” szemben.
Ezekhez a sikerekhez a Németország által biztosított fegyverek is hozzájárultak – mutatott rá a miniszter, hozzátéve, hogy országa minden egyéb módon, pénzügyileg, humanitárius segítségnyújtással és egymillió menekült befogadásával is támogatja Ukrajnát.
Az újabb katonai támogatási csomagról elmondta, hogy küldenek 50 darab Dingo típusú páncélozott szállítójárművet, és a nyáron átadott első három után két újabb MARS-II típusú rakétavető rendszert is küldenek 200 rakétával együtt. A rendszert kiszolgáló ukrán katonák képzése még szeptemberben elkezdődik.
Ismertette, hogy az ukrán erők Németország közvetett – körkörös cserének nevezett – támogatása révén további szovjet gyártmányú harcjárműveket is kaphatnak, mert hamarosan megegyezhetnek Görögországgal arról, hogy Németország leszállít a görög hadseregnek 40 darab Marder típusú gyalogsági harcjárművet, Görögország pedig cserébe átad Ukrajnának 40 szovjet gyártmányú BMP-1-es harcjárművet.
Németország eddig nagyjából egymilliárd euró értékben segítette katonai felszereléssel a védekezést az orosz támadással szemben. Küldtek az ukrán hadseregnek a többi között 24 darab Gepard típusú önjáró légvédelmi ágyút 53 ezer darab lőszerrel, 10 Panzerhaubitze 2000 típusú önjáró löveget és 54 darab M113 típusú páncélozott csapatszállító járművet.
Kijev azt is kéri, hogy Németország első, és egyetlen országként ne csak szovjet, hanem modern nyugati – német – gyártású harcjárművekkel is támogassa az ukrán erőket. A berlini vezetés ettől egyelőre elzárkózik.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…