Bene Gábor: Petőfi Sándor Laktanyából Mária Terézia Laktanya?! No, ezt hagyni már nem lehet!
„Azt a falmelléki dumát lökik, hogy az anyáknak is legyen közük a sereghez.” Vajon a lemészárolt székely anyákra és kisgyerekekre gondolhatnak?
Vagy egyszerűen nem ismerik a magyar történelmet?
Valószínűleg kicsi a kormány mozgástere, ám ha a balliberálisok lennének most hatalmon, ők már régen „eladtak” volna bennünket tokkal-vonóval a Soros manipulálta nyugatnak. . Ám sajnos most mintha elveszítette volna a maradék önkontrollt is a magyar hadvezetés.
Nagyon sok hozzáfűzésem lenne a Petőfi laktanya átnevezéséhez.
Ám most csak néhány észrevétel: a szkíta erkölcs híján ki is lehet állni a Kalergi utód Ottó Habsburg mellett…. Hiszen a Páneurópai Unió Kalergi utáni második elnöke Ottó, szintén osztotta azt a véleményt, hogy mielőbb fel kell számolni Európa nemzetállamait!
Felháborító névadás – nemzetünk egyik elnyomójáról neveztek el egy magyar laktanyát
Arabok, sárgák, négerek betelepítésével kell új és kevert fajú nép vezetőjévé tenni a zsidóságot. Ezt írta le a cseh Kalergi gróf a „PRAKTISER IDEALIZMUS”- című könyvében, s ez ellen soha nem tiltakozott Ottó, de egy Habsburg sem! Leállítani ezeket a pénzdiktatúrás lobbistákat és magát a bankárkasztot, csak egy jól szervezett, egységes, magyar Nemzet tudta volna úgy, hogy éppen a Habsburg féléket zárja azonnal börtönbe. Vagy inkább munkatáborba?
NEEM a Sándor palotába, neem a mellette lévő Karmelita rendházba, hanem a recski munkatáborba! Ma viszont követ Párizsban és Rómában egy–egy Habsburg.
Mária Terézia pedig – aki leginkább felelős a székelyek elüldözéséért, a mádéfalvi mészárlásért – laktanya névadó lett Petőfi Sándor helyett.
Szégyen….
Szerintem egy komoly tüntetést kell szervezni a laktanya előtt rövidesen, mert a végén a Kossuth teret is átnevezik Ferenc Jóska térnek. Ezek képesek még erre is!
Jelentkezzenek akik segítenek a demonstráció megszervezésében!
Hívjon mindenki aki nem lusta tenni ebben az ügyben:’70/3603595
Fontos, hogy végre ne „tüntikézés” legyen, hanem NEMZETI ERŐDEMONSTRÁCIÓ! Ezért kérek minden egyes Nemzetben gondolkodó magyart és hungarust, hogy együtt szervezzük meg azt a szellemi önvédelmet, ami nélkül a mai kormányzat végképp elveszti még a maradék önkontrollt is!
Dr. Bene Gábor
Nemzeti internetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Dr. Bene Gábor / Hungária Televízió
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/02/f-16-getty-150x150.jpg)
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret. A…